Haladjatok a szentek nyomdokaiban, velük közösségben

2021. június 29 – Szent Péter és Pál apostolok ünnepe  Szent Péter apostol üzenete Ebben az időben, Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza egy nagyon dinamikus fázison halad keresztül, mert JÉZUS KÖZBENSŐ ELJÖVETELE a Földre mindenkit egy igényes és dinamikus útra ösztönöz. Mi szentek is, akik már Isten fényében vagyunk, szellemben részt veszünk Jézus Földi cselekvésében,… Read More Haladjatok a szentek nyomdokaiban, velük közösségben

Boldog Húsvéti szent háromnapot

2022.04.14 – Elmélkedés Tomislav Vlašić atya (hanganyag átirat)   Kedves fivéreim, kedves nővéreim, örülök, hogy mind ugyanabban az Eucharisztiában tudunk részt venni, az Úr Vacsoráján. Be szeretnélek vezetni ebbe a napba. A délelőtti misén a kenetmisét celebrálták. Két jelentése is van ennek: az olajkenetés, az olaj felszentelése, de ugyanakkor a mi szentséggel való kenetünknek is,… Read More Boldog Húsvéti szent háromnapot

A keresztény: a győztes ember

2022.03.05 – Elmélkedés  Tomislav Vlašić atya (hanganyag átirat) Kedves fivéreim, kedves nővéreim! Kezdjük együtt ezt a Nagyböjtöt. Ezzel az előestével belépünk a Nagyböjt első vasárnapjába. Szeretnénk megosztani veletek azt az utat, amit az Úr megjelölt előttünk, hogy minden megpróbáltatásban, minden nyomorúságban győztesek legyünk. Ennek a Nagyböjtnek az újdonsága, hogy az Úr, a Szentlélekben erősen jelen… Read More A keresztény: a győztes ember

Az élet fénye

Szentlélek 2012 február 29-i üzenete   “Üdvözöllek és megáldalak. Szeretném folytatni veletek a számotokra nagyon jelentős, emberi életről szóló beszélgetést.[1] Elmagyaráztam nektek, hogy a létezésetek az élet nagy rezgéséből ered, amit Isten belétek vés abban a pillanatban, amikor megteremt. Ebbe a rezgésbe van foglalva a Szentháromság isteni teremtő ereje. Ez a kezdő impulzus, ami elindítja… Read More Az élet fénye

Felemelkedni az Atyához

Szentlélek 1999 május 16-i üzenete – Urunk Mennybemenetelének ünnepe “Szükség van arra, hogy megnyíljatok Isten újdonságára, ugyanakkor ez az újdonság elvezet egy másik lépéshez: a felemelkedésetekhez Istenhez. Jézus Mennybemenetele nemcsak egy példája ennek a felemelkedésnek, hanem az előképe annak, ami a ti felemelkedésetek lesz az idők végeztekor, testben és lélekben. Mindazonáltal már ma, miközben testben… Read More Felemelkedni az Atyához

Csodagyerekké tettél

Szentlélek 2012 január 28-i üzenete   “Elkezdek veletek, egy, az utatok számára gyümölcsöző interjúsorozatot, melyen keresztül kísérni foglak az élet felfedezése útján, de a rajtatok túlnyúló és körbevevő valóságon is. A legnagyobb misztériummal kezdem, ami a ti életetek, és mely létfontosságú. Csak ha megértitek az életetek csodáját tudlak segíteni, hogy a többi rejtélybe be tudjatok… Read More Csodagyerekké tettél

Krisztus jelenlétének a tudatosítása

2022.01.05 – Elmélkedés Tomislav Vlašić atya (hanganyag átirat) Kedves fivéreim, kedves nővéreim, megéltünk egy évet a messiási idők[1] kezdete óta és szükségünk volt erre az elmúlt évre, hogy belépjünk Jézus Krisztus jelenlétének a tudatosításába, amit másképp úgy nevezünk, hogy Jézus Krisztus eljövetelének a közbenső jelenléte. Aki tavaly komolyan vette ezt az utat, meg tudta tapasztalni… Read More Krisztus jelenlétének a tudatosítása

Isten népének a tagjai és őrzői vagytok

Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza Mauro (hanganyag átirat)   2021.12.26 Ma a Szent Családot ünnepeljük és szeretném áttekinteni, ezeknek a részleteknek a fényében a világos útmutatásokat, amiket az olvasmányok javasolnak nekünk.[1] Szent János apostol[2] világosan elmagyarázza, mi az a magatartás, amiről Tomislav Atya szombaton beszélt[3], de már beszélgetünk róla pár napja: Jézus dimenziója bennünk –… Read More Isten népének a tagjai és őrzői vagytok

Boldog Karácsonyt

Tomislav Vlašić Atya (hanganyag átirat) 2021.12.24 Kedves fivéreim, kedves nővéreim! Szent Karácsony felé haladunk és itt vannak mindezek az ünnepek, melyek egy elég hosszú ciklust zárnak le számunkra mindazokon a felszenteléseken keresztül, melyek ránk várnak[1], melyeket ünnepélyes módon megújítunk egészen az Úr felmutatása ünnepéig, mely számunkra mindig egy olyan magatartást jelzett, melyet az Úrral szemben… Read More Boldog Karácsonyt

Felszentelve az igazságban

A Szentlélek 1999. május 18-i üzenete   “Olvastátok az evangéliumban Jézus ezen szavait: „én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.” (Jn 17, 19-20). Jézus arról a felajánlásról beszélt, amit minden kereszténynek meg kéne tennie a saját életével és ami minden keresztényt egy autentikus felszenteltté tesz. Sajnos nem minden keresztény van felszentelve, és… Read More Felszentelve az igazságban

Isten adott nekünk egy nevet

A Szentlélek 2000. március 18-i üzenete “A feltámadott Jézus megjelenik Mária Magdolna előtt és nevén szólítja. Arra kérlek, hogy ne feledjétek soha, hogy Isten a neveteken szólított, az idő kezdetétől választott ki benneteket, mert ti Istenben az örökkévalóság óta léteztek. Kaptatok egy nevet Istentől, amin ő szólít, és amikor nem hallgatjátok, vagy úgy tűnik, hogy… Read More Isten adott nekünk egy nevet

Örökségünk

Kedves testvéreink, minden évben Krisztus Király ünnepére általában útmutatások érkeznek a következő évre. Sokan közületek várnak egy Jézusi beszédet. De Jézus bejelentette, hogy nem szeretne beszélni. Miért nem beszél? Mert a Földi emberiség nem akar megváltozni. Amit mondani szeretne, az kemény lenne az emberiség nagy része számára, aki ezt nem fogadná be, fájdalmat okozva a… Read More Örökségünk

Szabad és intelligens teremtmények

Szent Mihály arkangyal üzenete – 2007 augusztus 3 “Üdvözöllek és az Úr második eljövetelének a hírét hozom. Ő kétségkívül el fog jönni. Tudja meg az egész világegyetembeli emberiség, hogy Krisztus dicsőséges eljövetele egy vitathatatlan valóság, mégha gyakran el is van felejtve. Nem azért jövök, hogy elmondjam, hogy mikor fog eljönni az Úr, mert sem nekem,… Read More Szabad és intelligens teremtmények

Álljatok készen …

Mauro (hanganyag átirat) 2021.11.15 El vagyunk indulva Krisztus, a Világegyetem Királya felé, vasárnap ünnepeljük őt és hétfőn Máriát, a Világegyetem Édesanyját és Királynőjét. Azt hiszem, hogy azt is mondhatjuk, hogy nagyon gyors ütemben haladunk a beteljesülés felé, a Megmentő dicsőséges visszatérte felé. Az elmúlt napok olvasmányai emlékeztettek erre az Ő dicsőséges visszatértére, az idők végeztéről… Read More Álljatok készen …

Mária, az új Asszony

2021 március 18 – Szent József ünnepének előestéje  Szent József üzenete   Ha új teremtménnyé szeretnétek válni, először Jézussal és Máriával kell egyesülnötök, mint ahogy azt én is tettem. Jézus nem tudott volna megszületni Mária nélkül, de meghalni sem tudott volna Nélküle. Szüksége volt egy olyan szeplőtelen teremtmény részvételére – az egész emberiség nevében -,… Read More Mária, az új Asszony

Jézus itt van közöttetek

2021 február 21 – Boldogságos Szűz Mária, az emberiség Társmegváltója ünnep előestéje   A Szűzanya üzenete    Jézus itt van, mégha a szemeitek nem is látják. Az ő csillaga erősebben ragyog, mint bármikor az egész Világegyetembeli Egyházban és az új idők felé fog vezetni. Én veletek leszek Anyaként, Királynőként és Társmegváltóként, hogy segítselek befogadni Jézus… Read More Jézus itt van közöttetek

A Jegyes lelkek

 2020 december 24 – Az Úr Születésének az előestéje   Jézus üzenete     “Kedves gyermekeim, mai szavaimmal szeretnélek bevezetni titeket a 2021-es új évbe. Mindannyiótok és a Világegyetem minden emberisége számára egy intenzív év lesz. Mint ahogy már el lett nektek magyarázva, én erővel fogok jönni a népem közé, hogy vezessem és védelmezzem.[1] Egy nagyon… Read More A Jegyes lelkek

A messiási idő

2020 december 7 – A Szeplőtelen fogantatás ünnepének előestéje   Szűzanya üzenete     “Kedves gyermekeim, Örömmel szólok hozzátok annak az ünnepnek az előestéjén, amelyen az én Szeplőtelen Fogantatásom ünneplitek. Épp ezen az előestén küld az Úr engem, hogy egy kegyelemmel és irgalmassággal teli, de ugyanakkor kemény, a sötétség elleni ütközettel jegyzett évet hirdessek nektek. 2021… Read More A messiási idő

Álljatok készen a harcra

2020 november 21 – Krisztus Király ünnepének előestéje   Jézus üzenete    Kedves gyermekeim, közeledik a 2020-as év vége. Ez a Föld számára egy nagyon nehéz év volt, egy fájdalmas, de szükséges lépés. Még egyszer az Atya próbának vetette alá az emberiségeteket, megengedve, hogy világjárvány[1] sújtsa, mely a bolygótok számára egy korszakalkotó esemény.   Tudjátok… Read More Álljatok készen a harcra

Az Úr jönni fog minden szentjével

2020 október 31 – Mindenszentek ünnepének előestéje Szent Mihály Arkangyal üzenete “Kedves testvéreim a “Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházából”, béke nektek! Az Úr, Mindenható Isten küld hozzátok ebben a nagyon kényes és meghatározó időben. A kizárás, mely Tomislav Atyát[1] sújtotta, elkerülhetetlenül sújtott mindannyiatokat. Az Úr Jézus, az Egyház egyetlen Feje felületesnek, elsietettnek és irgalmatlannak tartja… Read More Az Úr jönni fog minden szentjével