Örökségünk

Kedves testvéreink,

minden évben Krisztus Király ünnepére általában útmutatások érkeznek a következő évre. Sokan közületek várnak egy Jézusi beszédet. De Jézus bejelentette, hogy nem szeretne beszélni.

Miért nem beszél? Mert a Földi emberiség nem akar megváltozni. Amit mondani szeretne, az kemény lenne az emberiség nagy része számára, aki ezt nem fogadná be, fájdalmat okozva a jóakaratúak lelkében.

Jézus türelmes és beszélni fog az emberiséghez az általa megfelelőnek tartott pillanatban. Mindazonáltal folytatni fogja cselekvését, hogy szellemben irányítsa azokat, akik elfogadták, hogy újraegyesüljenek benne a programok szerint, melyeket ezekben az években  feltártunk előttetek. Képezni fogja azokat, akik a Világegyetembeli Egyházához tartoznak.

Mint a Központi Magcsoport tagjainak, nekünk kettőnknek is elérkezett az időnk, hogy visszavonuljunk a csöndbe, hogy végrehajtsuk azt a feladatot, amit Jézus ránk bízott. Ezekben az időkben, mint ahogy az be lett nektek jelentve, Jézus sajátos módon jelen van a Földön, mert ez az Ő közbenső eljövetelének az ideje. A három különleges eszköz teljes mértékben részt vesz a Megmentő művében, mely a Földön történik, de kihat az egész univerzumra.

Mindazt, amit Istentől kapott kinyilatkozások által kaptunk és továbbítottunk nektek ezekben az években könyvek, üzenetek, elmélkedések és magyarázatok által, most átadjuk “Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Földön jelenlévő Egyházának”. Ez az az örökség, amit rátok hagyunk, akik ennek az Egyháznak a tagjai vagytok. A “Szeplőtelen Erődítmény” Alapítványon keresztül tesszük ezt meg, akikkel a kezdetektől közreműködtünk egy valódi keresztény testvéri szellemben.

Az Alapítvány az Egyház egy működő magcsoportja, az Egyház szolgálatában. Ezekben az években elkötelezte magát, hogy őrizze, terjessze és népszerűsítse azt, amit tőlünk, kettőnktől kapott, szeretettel felülemelkedve a sok próbán és ellenségeskedésen, mert az Úr meg akarta mérni a hűséget. Továbbra is végezni fogja a feladatát mindannyiótok nevében és őrizni fogja az örökséget, amit hátrahagytunk. Mellettetek lesznek és támogatni fognak a lépésekben, amiket meg szeretnétek valósítani.

A mi részünkről, még ha keveset is fogunk beszélni Jézus akaratából, nem fog hiányozni, hogy közvetítsük, amit az Úr esetlegesen közölni akarna, mint ahogy azt mindig is tettük. Sajátos módon egyesülve Jézussal, minden különleges eszközzel együtt, veletek is egységben leszünk és mindazokkal, akik hisznek Jézus közbenső eljövetelében. Közelebb fogunk vezetni titeket az ő Szívéhez.

Köszönjük, hogy befogadtatok és hogy hittetek a tanúságtételünkben. Most, hogy Jézus itt van, sajátos módon jelen van közöttünk, az a helyes, hogy Ő legyen az, aki a szívetekhez beszél, a számotokra legmegfelelőbb módon. “Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem[1] mondta Keresztelő Szent János Jézus első eljövetelekor. Mindennek el kell halványulnia, hogy az Úr Jézus Krisztus hangja tekintélyesen felemelkedjen minden hang fölé, hogy ellensúlyozza a világi lármát és a túl sok üres szó zűrzavarát.

Megáldunk benneteket szeretettel és Istenre és a Boldogságos Szűz Máriára bízunk. Fényes és kegyelmekkel teljes utat kívánunk, különösen Advent idején, mely megnyílik előttünk és ami mindig tele van Isten ígéreteivel.

2021 november 21, Krisztus, a Mindenség Királya Ünnepe

Stefania Caterina és Tomislav Vlašić

[1] Jn 3, 30

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s