Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2022.10.12 – Elmélkedés

Mauro (Hanganyag átirat) 

Loretói Boldogságos Szűz Mária

Olvasmányok: Sir 48, 1-9; Zsolt 79; Mt 17, 10-13

A mai olvasmányok a szellemben való megkülönböztetésről beszélnek, a szellem felismerésének képességéről. Mind az első olvasmány, mind az evangélium rávilágít arra, hogy szellemben mennyire ismerősek vagyunk, milyen szellemben kell lenniük az utódainknak. Jézus azt mondja: „Illés már eljött, de nem ismerték föl”[1]. Nem ismerték fel Illés szellemét, nem ismerték fel Keresztelő Szent János szellemét, nem ismerték fel Jézus szellemét. Ha a mi időnkbe helyezzük mindezt: nem ismerték fel Szent Mihály főangyal szellemét, aki Jézus második eljövetelének az Előfutára; nem ismerték fel Szentséges Szűz Mária szellemét Medjugorje-ban és nem ismerték fel Jézus szellemét, Isten Szellemét, aki a próféták, az eszközei által beszél. Továbbra sem ismerjük fel.

A Jézus dicsőséges eljövetelét megelőző időben vagyunk. Ahogy Jézus első eljövetelekor a Messiást várták és nem ismerték fel Őt, én azt hiszem, hogy mondhatjuk azt, hogy így történt a mi időnkben, Jézus második eljövetele alatt is. Nézzétek, hogy három éve már, hogy itt van közöttünk,[2] a harmadik évbe lépünk be. Mi akadályozza meg ezt a szellemben való felismerést? Az, ami Izrael népével is történt: a rengeteg félreértelmezése annak, hogy mit is kellett volna csináljon a Messiás, milyen kellett volna legyen, király kellett volna legyen, meg kellett volna szabadítsa Izraelt Rómától, fel kellett volna emelje a zsidó nép hatalmát. Azonban minden másképp történt.

Nézzétek, hogy ez minden időben így van. A szellem dimenzióját csak akkor tudjuk felismerni, ha csendben vagyunk, belülről hallgatva és belül megértve, hogy milyen szellem kíséri azt a személyt, helyzetet, népet. Mindaddig, amíg a mi ötleteink, gondolataink kerekednek felül, – melyekhez aztán hozzáadódik a világ gondolata, a maradiak gondolata, a társadalom gondolata – zavarodottak maradunk, és ebben a zavarban nem ismerjük fel Isten élő jelenlétét: „A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be”[3]. És így megy tovább.

Van egy másik kényes lépés. Isten mély igazságai, az Ő felismerésének, követésének képessége mindent magába foglal. Isten a maga lényegében minden emberben jelen van, mert Isten képmására és hasonlatosságára lettünk teremtve. Tehát a mélyben jelen van. Azonban a lépés az, hogy tudjuk, hogy megengedjük, hogy ezek az igazságok kijöjjenek, felfedve nekünk a nagybetűs Igazságot, azt az Igazságot, ami mindig szembesül a miénkkel. Miért szembesül a miénkkel? Mert Isten igazsága mindig magában hordozza azt, amitől az ember minden áron menekül: a Keresztet; mert Isten Igazsága mindig magában hordozza az önmagunknak való meghalás igazságát is, hogy megújulva támadhassunk fel. És mi mindig elmenekülünk előle és ebből születnek aztán a nehézségek, Isten akaratának, Isten gondolatának különféle értelmezései. „De mit akar Isten, mit kér tőlem Isten”. Egyszerű, de készen kell állnunk meghalni a gondolatunkban.

A pár nappal ezelőtti olvasmányban Keresztelő Szent János kiabált a farizeusokkal: „Miért jöttetek megkeresztelkedni? El akartok menekülni a jövendő haragtól?”[4] Nézzétek, hogy ezeknek az egyszerű szavaknak is mélysége van: az ember, aki tudja, hogy Isten létezik, tudja, hogy Isten a történelem Királya, tudja, hogy Övé lesz az utolsó szó, hogy végül Ő fog nyerni, azonban a vallásosság által próbál elmenekülni Isten ezen igazságától. Ezért azok futottak, hogy megkeresztelkedjenek abban a reményben, hogy azt mondhatják: „Látni fogja, hogy meg vagyunk keresztelve, jó lesz így nekünk.” A vallásosságba menekülünk, futunk mindazok után, akik jól beszélnek. Azonban a változásra való hajlandóságot, a megengedést, hogy át legyünk formálva, az Isten ezen igazságában való teljes mértékű részvételünket elrejtjük e mögé a félelem mögé. Ebből születik az Istentől való nagy félelem. A vallásosság elfed nagyon sok Istentől való félelmet: félelemből imádkozol, félelemből mész a Misére, félelemből szeretsz, jótékonykodsz.

 Tőlünk az lett kérve, hogy hirdessük Jézus dicsőséges visszatértét, az élő jelenlétét – mondtam, hogy három éve itt van – de egyszerűséggel hirdessük, az élettel, türelemmel, reménnyel; azt kérték, hogy egyszerű hittel tegyük ezt, az élet minden körülményében. Nem arról van szó, hogy kinyilatkoztatásokat kell adnunk, hogy másoknál jobbaknak, bölcsebbeknek kéne mutassuk magunkat: hanem hogy valóban megéljük a hit valóságát, egyszerűséggel, mindabban, amit az élet elénk helyez. Ezáltal mi is a sivatagban kiáltó hangokká válunk, mint Keresztelő Szent János.[5] Aztán, ha sok hang van, akkor az egy népet alkot, egy Egyházat.

Azt hiszem mind tudjuk, hogy Szent Mihály Jézus második eljövetelének Előfutára, ugyanakkor én azt gondolom, hogy Szentséges Szűz Mária, a mindannyiunkért érzett végtelen szeretetében, minden jelenésében előkészítette ezt az eljövetelt. Különösen Medjugorje-ban: „Az utolsó idők…, az utolsó jelenéseim…”. Pont ezzel a kísérlettel teszi azt, – nem arról van szó, hogy Ő az Előfutár, ő az Anya, több, mint az Előfutár – hogy felkészítsen egy népet, hogy üdvözölje az előfutárt és Jézus Krisztus eljövetelét.

Egy üzenetben az is el lett nekünk mondva, hogy Jézus eljövetele, a második eljövetele – és emlékezzetek, ha ebben a pillanatban, ebben a három évben nem lenne az ő élő jelenléte (a Föld már így is rossz állapotban van és az ő élő jelenléte nélkül el sem tudjuk képzelni, hogy mi lenne, mennyivel növekedne meg a romboló energia, ahhoz képest, amilyen most) –, hogy ez az ő jelenléte egy kis maradék válaszának a gyümölcse is.[6]

Mindezt azért mondom, hogy lássuk, hogy mire képes a körülmények egyszerű, hittel való megélése. A rendkívüli közbeavatkozásokat Isten végzi, míg el nem jön a Földre, míg el nem küldi – ha szükséges – az Angyalokat, az Arkangyalokat, a Szenteket. El fogja küldeni a hűséges testvéreket és találkozhatunk velük, láthatjuk őket. És gyakran kérdezzük, hogy hogyan: egyszerűen megélve a hit valóságát. És ha van egy kis maradék, akkor Isten kénytelen közbeavatkozni, kénytelen jönni, hogy megmentse a gyermekeit, kénytelen a segítségükre sietni. A jutalom Jézus élő jelenléte, a jutalom Szentséges Szűz Mária közöttünk. Azt hiszem, hogy megéri.

Ha megnézitek, az egész történelem során, rengeteg féle módon meg lett kísérelve Isten emlékének kiirtása az emberből. Azt hiszem a legerősebb kísérlet – melyet mindannyian ismerünk – Isten gondolatának kiirtására az olyan rendszerek használata volt, mint a kommunizmus, bizonyos diktatúrák, melyek a mai napig léteznek. Azonban senkinek sem sikerült. Sőt, pont ez volt a veszte mindezen rendszereknek: ez az Isten ellen való fellépés, ahogy Gamáliel mondta a főtanácsban: „Vigyázzatok, nehogy az történjék, hogy Isten ellen hadakoztok”[7], amikor a keresztényeket üldözték. És így is történt, és a rendszerek mind elestek.

Ezért most a gonosz, Sátán, ennek az emléknek a kiirtása érdekében ravaszabbá, finomabbá vált, mindent felvizezett. Most a szellem kiirtásának a kísérlete zajlik, a vallásosság bevezetése, hogy az emberek Karácsony után fussanak, a Télapó után, hogy jók legyenek. Ebben az időben sajátos módon halljuk, hogy mindenki jó, az a szellem nélküli jóság, a lényeg nélkül, az nélkül, aki az Egyetlen, aki a világ Megmentője, a világ Fénye: Jézus Krisztus. És ez sajnos a keresztények között is így van: mennyi szellem nélküli jótékonysági tevékenység. Nem arról van szó, hogy gond lenne a jótékonysági tevékenységekkel, tudjátok, de…

Sokféle képen távoltja el Jézus és Szentséges Szűz Mária alakját a sátán, mindig megkérdőjelezve mindazt, amit Isten Szelleme felébreszt a jelenéseken, a mozgalmakon keresztül és a rendkívüli eszközök által; ez a folyamatos kétely keltés, megkérdőjelezés része Lucifer művének. Aztán egy hamis szabadságot sürget, hamis szeretetet, hamis közösséget. Tudjátok, hogy ő mindent lemásol. Ezért ő Istennél is többet beszél a szeretetről, a közösségről, a szabadságról, de a szellem nélkül, az önzőség nevében, ha megnézitek, egy emberi szükséglet nevében.

Könnyen megy Lucifernek. Miért? Mert ő sosem beszél a keresztről. És amikor az embernek mind szép dolgokat javasolnak, nehézségek, az önmagának való meghalás nélkül, sőt, pártolva az egót, a szépségét, az erőt stb., arra könnyen ráharap. Mert Lucifer sosem javasolja neki a keresztet. Majd később megtalálja, azt a jó nehezet, de ő nem javasolja neki az elején. Minden könnyű, minden szép. Az ember fél a kereszttől.  

Ha egyszerűen keresztények, Jézus Krisztus Egyháza szeretnénk lenni, akkor az a feladatunk, hogy visszatérjünk az élet középpontjához, mely a hit, a remény és a szeretet. Az élet középpontja, – ha szeretnétek – a közösség, a lelkiismeretes élet, az életfelajánlás Jézusnak, Szentséges Szűz Márián keresztül. Az életfelajánlás, mely a boldogságokhoz vezet. Az élet középpontja – azt kell mondjam – az ima, igen, a szentségek, azonban megélve azokat, mert itt is könnyen összekeveredhet a vallásossággal. Megélve! Ha nem éljük meg őket még kárt is okoznak, mert ez szentségtörés.

A rendkívüli eszközök – ebben az időben – pont ezt segítenek és segítettek megélni, ahogy minden idők prófétái tették: hirdették és megpróbáltak segíteni az embereknek, hogy ezt éljék meg. Ahogy ők üldöztetve voltak, úgy vannak üldöztetve a rendkívüli eszközök most is, de ez nem lehet egy kifogás. Nem védekezhetünk mindig elbújva a tény mögé, hogyha a helyes úton vagyunk, akkor üldöznek minket.  Én sosem szeretnék azok közé tartozni, akik üldöznek.

Mondtam nektek és megismétlem: aki szembeszáll ezzel a kinyilatkoztatással, ezzel az élettel, mely elé van helyezve, melynek központjában a kereszt ál, ahol a középpontban ott van Jézus Krisztus, Mária, az igazság, – melyet hordoz akkor is, ha elérte a világegyetembeli életet, a Központi Magcsoportot, mindazt, amit akartok – és nem ismeri fel Isten Szellemét mindebben, akkor a démon eszköze, mert egy olyan eszköz, aki egy rendszerhez vezeti a népet és nem Jézus Krisztushoz. Ha várjuk Krisztus dicsőséges visszatértét, ahogy az Izraeliek is tették és nem tudjuk befogadni belülről az Ő Szellemének élő jelenlétét, bárhol is vagyunk, akkor nem vagyunk keresztények.

Egyházként nekünk az a feladatunk, hogy ne veszekedjünk senkivel, de nem csak szavakban, hanem komolyan, a mi kis világunkból elindulva, a családjainkban, egymás között sem. Az a feladatunk, hogy ne erőltessük rá magunkat senkire; hogy versenyezzünk egymás elősegítésében; hogy mindenféleképpen keressük a valódi közösséget, meghalva magunknak. Békében kell éljünk, a bocsánatot hordozva, hogy fogadjuk a bocsánatot és adjuk mindig. Az a feladatunk, hogy hirdessük Krisztust és az ő dicsőséges visszatértét, hogy hirdessük, hogy Szentséges Szűz Mária nélkül semmi sem lehetséges, de nem a tereken kiabálva, hanem az élettel. Ha ezt nem tudjuk magunk között megtenni, akkor még csak nem is beszélhetünk róla másoknak.

Hirdetnünk kell, hogy van egy Atyánk a mennyekben, egy Atyánk, aki valóban szeret minket és meg kell mutatnunk, hogy valóban szeret minket, azáltal az élet minden helyzetében hordozzuk ezt a szeretetet, ezt a reményt, ezt a fényt. Az élet minden helyzetében egyszerű személyek vagyunk, akik azonban a békét hordozzák magukban és maguk körül. Mindaddig, amíg szépnek ismerjük ezeket a dolgokat, de nem éljük meg őket, hamis próféták vagyunk. Nézzétek, hogy ez a következő lépés most és Jézus itt van, hogy ebben segítsen minket. Tudja, hogy a világban élni nem egyszerű, tudja, hogy a világ körülményei nehezek. Jól ismeri őket, megtapasztalta. Tudja, hogy megélni az Evangéliumot és a valódi kereszténységet az az árral szemben való haladás, tudja, hogy üldöztetve vagyunk, ha így akarunk élni, de Ő itt van. És ahogy kétezer évvel ezelőtt magára vette a keresztjeinket, a szenvedéseinket, a korlátainkat, így tesz most is, ha egységbe lépünk vele. Azt kéri tőlünk, hogy legyen hitünk: „Higgyetek bennem” mondja Jézus. „Higgyetek az Atyában, de higgyetek Bennem is.[8] Én legyőztem a világot.[9] Ilyen hitünk kell legyen. Nem mi leszünk azok – az életünkkel tanúsítva – akik legyőzték a világot, Ő győzte le, de mi tanúsíthatjuk.

János Apostol azt monda „Az élet írója”, és tanúsította, hogy ő megérintette „az élet íróját”[10], hogy látta. Mi is így kell tegyünk, mondva, hogy legyőzte a világot, a mi világunkat, melyet terhes, nehéz dolgok alkotnak, de Jézus legyőzte. Íme, ezt jelenti a Karácsony felé haladni, ezt jelenti megéli Jézus születésének emlékét, az ő élő jelenlétének emlékét és hirdetni a dicsőséges visszatértét.

Sokan mondják, hogy már az apostolok is azt mondták, hogy a dicsőséges visszatérte azonnali lesz és eltelt kétezer év és még mindig nincs itt, kifogást keresnek, hogy hagyják meghalni bennünk a reményt, a hitet és az örömet. Az a türelem, hogy várni tudjuk, – ami azonban bizonyosság és élő hit, hogy Ő jön – feltöltődik bennünk, és teljességet ad akkor is, ha nem most fog eljönni, ha nem látjuk. Az Ő eljövetele nem arról szól, hogy megérintsük – még ha az a pillanat is el fog jönni. A tény, hogy késik az csak az Ő irgalmából és szeretetéből fakad, mert az idők teljességében fog eljönni, amikor már megpróbált a lehető legtöbbet megmenteni. Persze, ha lenne egy teljes válasz már eljött volna.

Kérem megint Szentséges Szűz Máriát, hogy kísérjen el mindannyiunkat, ezt a népet, hogy jól éljük meg ezt a tanúságtételt, nem azért, hogy olyan tanúk legyünk, akik ki tudja, hogy mit akarnak, hanem mert ez a tanúságtétel az élet. Segíts, hogy jól megéljük, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Mt 17,12

[2] Be lett nekünk jelentve Jézus KÖZBENSŐ ELJÖVETELE Mária üzenetével kezdve, 2020.12.07-én: „A messiás idő”, mely a www.azujteremtesfele.com weboldalon olvasható

[3] Jn 1,11

[4] Mt 13, 1-12

[5] Mt 3,3

[6] Jézus üzenete, 2020.12.24 „Jegyes lelkek” , mely a www.azujteremtesfele.hu honlapon olvasható

[7] Apcsel 5, 34-39

[8] Jn 14,1

[9] Jn 16,33

[10] 1 Jn 1-3