Ádvent I. Szombatja

Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2022.12.03 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: Iz 30, 19-21, 23-26; Zsolt 146; Mt 9, 35-10, 1, 6-8

Ebben az Adventi időszakban, ezekben a napokban Izaiás prófétát hallgatjuk – Izaiás próféta, akit aztán a Nagyböjti időszakban is hallunk – ez a próféta hétszáz évvel Jézus előtt tökéletesen leírta a teljes Szenvedést, azonban az, amit ezekben a napokban hallunk nagyban hasonlít a Jelenések könyvéhez, az utolsó időkhöz, az Új Teremtéshez. Ő az a próféta, aki belepillantott – mondhatjuk – az egész jövőbe.

Megtapasztaltuk és az Úr elmondta, hogy a próféták alkalmanként a nevében beszélnek, kinyilatkoztatják azt, amit mondaniuk kell, de nem mindig, nem mindannyian értik meg teljesen mindazt, amit mondanak. Mondják, esetleg látomásaik vannak, leírják, de még ők sem tudják, hogy hogyan jutunk el az új teremtésbe, hogyan teljesíti be az Úr az ígéretét.

Különböző okokból nem tudják ezt a próféták. Ha az Ószövetségről beszélünk, akkor azért, mert a Szentlélek még nem adatott meg nekik teljességében, de ha a mi időnkre gondolunk, a mi prófétáinkra, a látnokokra, nem tudjuk ugyanabból az okból kifolyólag, amiért, annak ellenére, hogy az Úr Jézus itt van közöttünk, nem látjuk: a szívünk terhelt. Mitől? Ha megnézitek, ebben a Jézusra való várakozásban, mely Izraelben volt és amelyet minden évben megismétlünk, – erős időkként lettek meghatározva – nekünk van egy Szent Ferencünk, aki nagyon sajátos módon élte meg ezeket az időket – azonban megvan a kockázata, hogy azért várja a Messiást Izrael, – mi Jézust – hogy megoldja a problémáinkat. Megvan a kockázata, hogy bezárjuk Jézust, az eljövetelét – én azt mondanám, hogy a jelenlétét, mert már itt van – a sémáinkba, az életünkbe. Ezzel szemben a program, melyet eljövetelével ránk hagyott, az a minden dolog Krisztusban való újra összefoglalása, azaz, hogy vegyük ezt az életet és Általa felemeljük a mennybe.

Megadott minden ezközt ahhoz, hogy ez megtegyük. A legnagyobb a Szentlélek, minden szentség, – elsőként az Eukarisztia és a Szentmise – de mindig megvan a kockázata annak, hogy a szívünk terhelt. Vegyük a Szentmisét. Miért nem sikerül végigjárnunk egy Mise alatt mindazt a folyamatot, melyet a Szentmise tartalmaz? A Szentmisében minden benne van: ott van az Isten előtt való megjelenésünk mezítelenül, hogy megkapjuk Istentől azt a bocsánatot mindazért, amik vagyunk, azaz mindazért, ami megakadályoz minket abban, hogy közösségbe lépjünk a Szentmisében. Ott van az Ő igéjének a hirdetése, aztán bemutatjuk magunkat az oltáron Vele együtt úgy, ahogy vagyunk, egyesülünk Vele, és ezt azért tehetjük meg, mert meg lett nekünk bocsájtva. Úgy egyesülni Vele, ahogy vagyunk. Aztán Ő az Atyához folyamodik, kérve hogy ránk ereszkedjen a Szentlélek és átformáljon minket, hogy egy dologgá tegyen minket Vele. És Ő  összegyűjt mindent és felajánlja magát. Majd következik a mi vele való egyesülésünk, hogy Vele együtt menjünk az Atyához. A Vele együtt való meghalásunk, hogy feltámadjunk Vele. Aztán még itt sem ér véget.

Ott van a Mennybemenetel ideje, tehát a képzés ideje, melyet a Teste és a Vére végez bennünk, a Szentlélek megnyit minden pecsétet bennünk és megérteti velünk, megadja a fényt és aztán elindulunk. Így megélni minden Szentmisét az az önmagunk újra egyesítése Krisztusban és mindannak, amit megérintettünk, mindannak, amit megéltünk, amik vagyunk. Ez önmagában egyszerű. Így megélni a Szentmisét , megélni a papi szolgálatot az, amit kér tőlünk.

Amikor azonban el vagyunk nehezülve, mert elvárásaink vannak még a Misén is, hogy ez történjen, az történjen, hogy úgy legyen, ahogy én gondolom, hogy megértsem ezt vagy megértsem azt. Nem erről van szó, hanem arról, hogy egyesüljünk, nem arról, hogy megértsük. Meg fogunk érteni mindent, amit Ő feltár előttünk, amit Ő megnyit bennünk és ez egy  belülről, nem a külső információkból való megértés.

Ezáltal, az ünnepek mint például az Advent, a Nagyböjt minden évben való megismétlése, – ahogy azt a Szentek, ahogy Szent Ferenc teszi – minden évben más, mert minden évben egy kicsit jobban ismerjük Jézust. Ha egy kicsit jobban megismerjük Jézust, akkor egy kicsit jobban megismerjük az Atyát is, mert Ő az, aki felfedi előtted az Atyát. Ha megismerjük az Atyát, akkor egyre jobban be tudunk lépni az élet örvényébe, a Szeretetbe, mely az Atya, a Fiú és a Szentlélek között árad és az az örvény megújít minket. És abban az örvényben jobban részt veszünk a szentségekben, a Szentmisén, a felajánlásodban. Most is ezt mondom: ez egyszerű.

Akkor mi akadályoz? A mi egonk, a gondolataink, a számításaink, hogy nem válunk olyanokká, mint a gyermekek, mint ahogy az az Evangéliumban is le van írva: ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek…”[1], vagyis egyszerűek. Nem azért olyanok, mint a gyermekek, hogy csak játszunk és kész, hanem az egyszerűségben olyanok, mint a gyermekek, hogy ezáltal papokká váljunk, akik az egész világegyetemet újraegyesítik Krisztusban, az egész teremtést, önmagukból kiindulva.

Azt mondtam, hogy az elnehezült szív akadályoz minket. Van egy másik dolog is, ami akadályoz minket: a félelem. A félelem mindattól, amit Isten mondhat nekünk, a félelem mindattól, amit Isten adni szeretne nekünk. Félünk Isten ajándékaitól. Azokat is irányítani szeretnénk. A félelem attól, hogy mi fog történni, ha teljes mértékben egyesülök Vele. Legyünk őszinték: megosztottak vagyunk belül. Egyrészről szeretnénk egységbe lépni Vele, másrészről félünk így tenni. Lehet félni a szenvedéstől, de általában pont attól félünk, amit nem látunk, amit nem tudunk irányítani; a minket felülmúló dolgoktól. Ha azonban be szeretnénk lépni a Szellem törvényeibe, akkor semmit sem irányíthatunk, érthetünk meg. Nem adhatunk  csak azután választ, hogy megértettük, mert kell legyen egy szeretetből, belülről és nem számításból jövő válasz.

Ez egy probléma? Én azt mondom: nem. Mondjuk, ahogy Szent Pál: Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok”. Majd hozzá teszi: „Tehát tönkre mentem”[2] Azt mondja: Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.[3] De gyengeségként kell látnom, nevet kell adnom neki. „Félek”. Garantálom nektek, hogy az Úr napról napra ezt is át fogja alakítani.

Mindig meg kell maradni a fényben, nem elrejtőzni előle, nevén nevezni a dolgokat, ez az igazság. Megmaradni annak, amik vagyunk. Belépni a Misébe egységben Vele, úgy, ahogy vagyunk! Kihunyva, boldogan, fájdalmasan, haragosan. Az a fontos, hogy ott legyünk és elmondjuk Neki. Aztán majd ő lesz az, aki túlvisz minket a korlátainkon.

Ezen a héten van Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának ünnepe. Ezen a napon mindig világos és konkrét útmutatásokat kaptunk. Nem tudnék választani, hogy melyik a nagyobb, szebb, tanácsosabb. Amelyik most eszembe jut, amely azt hiszem, hogy erre az időre való és nagyon konkrét a Krisztusban való újra összefoglalásához, az az, hogy elmenjünk minden oltárra összegyűjteni az összes áldozatot.[4] A Földön mindig voltak áldozatok és egyre több van. Azoknak lenni, akik ide gyűjtenek minden vért, amit a Földön kiontanak, mindazokat akik akár tudatukon kívül is felajánlják magukat, legyenek akár más vallásokból vagy akár pogányok is. Összegyűjteni mindent és bemutatni Istennek.  Akkor aztán elérkezünk Karácsony napjához és egyre inkább, egyre jobban jegyes lelkekként[5] fogunk élni, mert erre vagyunk elhívva.

És Isten áldjon meg minket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

[1] Mt 18,3; Mk 10, 14; Lk 18, 16

[2] Róm 7, 19-25

[3] 2 Kor 12, 5-10

[4] Szentséges Szűz Mária üzenete, 2019.12.07 „Máriával felajánlva a Föld minden oltárán” a www.azujteremtes.hu weboldalon közzétéve

[5] Jézus üzenete, 2020.12.24 „Jegyes Lelkek” a www.azujteremtes.hu weboldalon közzétéve

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s