Egyház címkéhez tartozó bejegyzések

A Tudás Szeretet

A Szentlélek üzenete

2020.03.30 -Pünkösd előestélye

Drága gyermekeim,

Elérkeztetek ehhez a fontos naphoz, amelyen az én, Egyházra való leereszkedésemre emlékeztek, Jézus Krisztus Áldozatának gyümölcsére. Korábban csupán csak néhány egyénben tudtam teljesen működni, a prófétákban és a szentekben, de nem egy egész népben. Jézus halála és feltámadása után, le tudtam ereszkedni Isten teljes népére, hogy megszenteljem őket, hogy mindenkit, egyenként és együtt emlékeztessek Jézus tanítására, arra a mély tanításra, amelyet már megkaptatok a fogantatásotok pillanatában, amennyiben ’igent’ mondtatok Istennek.

A létezésetek mély csendjében, amikor meghajoltok Isten előtt és felismeritek, hogy alázatos teremtmények vagytok, életet keltek bennetek. Így az ismeret kivirágzik és én teljességben működöm bennetek. Ugyanez igaz a nép számára is: ha egy teljes nép belemerül a kreatív csendbe és meg szeretne ismerni engem, akkor én ismertté teszem magam, mert bennetek vagyok, veletek vagyok, fölületek cselekszem és meg tudtok ismerni. Az élő víz forrása – amelyről Jézus beszélt[2] -, nemcsak azok szívéből árad, akik hisznek Krisztusban, hanem egy egész nép szívéből. Ezt várom el tőletek: hogy ennek az Egyháznak a szívéből, élő víz áramoljon és nedvesítse be az emberiségetek pusztáját.

A Tudás Szeretet Tovább olvasása