2013. november 23 – Évközi 33. hét, szombat, Krisztus Király ünnepének előestéje
Olvasmányok: 1Mak 6,1-13; Zsolt 9, Lk 20, 27-40
TOMISLAV ATYA: Nos, akkor zárjuk le a Krisztus Király ünnepére vezető kilencedünket. Természetes, hogy ezt a felajánlásunkkal zárjuk le, amely összefoglalja minden felajánlásunkat, mert ezen az előestén Isten megadja nekünk a kegyelmet, hogy tovább haladhassunk.
Ahogyan a mai liturgiában hallottátok, a Makkabeusok könyvének első olvasmányában Antiokhosz IV. Epifanész szeme előtt feltárult teljes gonoszsága, és ő a mélységbe zuhant, meghalt. Ez volt minden zsarnok sorsa, ez Lucifer sorsa és azoké, akik hozzá tartoznak.
Az evangéliumban Lukács szövege Isten arca elé vezet minket. Aki Isten fiaként élt, feltámad, és hasonló lesz az Isten Fiához, hasonló az angyalokhoz. Aki a testben élt, az a kárhozatra jut. Jézus itt nem a házasok ellen szól, hanem az örök igazság elé vezet minket, miszerint mindennek át kell alakulnia, és mindenkinek fel kell emelkednie, hogy Istentől, Istenért éljen, hogy a feltámadás gyermekeként éljen. Ezért ma este ez a felajánlásunk, az ígéretünk, hogy a feltámadás gyermekeként éljünk, életünket Szent Mária által felajánlva, hogy teljes mértékben Istenhez tartozzunk.
Ezen az estén, ezen az előestén szeretnék veletek együtt elmélkedni, és mindketten beszélni fogunk arról a szellemi dimenzióról, amelyben már a Földön is élnünk kell. Mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy az apostolokhoz hasonlóan Márián keresztül felajánlják életüket Jézusnak – Krisztus halála és feltámadása után –, be kell járniuk azt az utat, amelyen elmerülhetnek a Szentlélekben, és megtapasztalhatják ezt az erőt. Így minden kis magcsoport– a házasság, a család, a személyek által formált magcsoportok, a házaink– az utolsó vacsora helyszínévé kell váljanak, be kell lépnünk egy olyan szellemi életbe, ahol a Szentlélek szabadon és bőségesen száll le mindenkire, és elvezet minket a belső feltámadáshoz, hogy eljuttasson minket az új teremtéshez.
Nagyon fontos átélni az átmenetet a vallásosság és a Szentlélekben való tartózkodás között. Ez mindnyájatok feladata, akik kíséritek a népet, és először nektek kell ezt megértenetek. Szent Mihályt idézem: „Mielőtt mindezek bekövetkeznének (az egész világegyetemben zajló zavargásokra utal), Isten igazi gyermekeinek, azoknak, akik Krisztusban újjászületni kívánnak, hogy új teremtményekké váljanak, semmiben sem fognak hiányt szenvedni. Felkészítik őket mindarra, ami rájuk vár: a Szentlélek belsőleg elvezeti őket az igazsághoz, és a megfelelő időben egyre erősebb megerősítéseket fognak kapni. Isten meg fogja védeni kis nyáját, annak ellenére, hogy harc vár rájuk: ez a kis maradék frontálisan összecsap majd a gonosz erőivel, és a Föld lesz a színhelye minden idők legnagyobb szellemi csatájának: Isten Szelleme, aki gyermekeiben jelen van, és a világ szelleme, aki a sötétség gyermekeiben van jelen”[1].
És ez a lépés nagyon-nagyon konkrét. Eljön a belső megvilágosodás ideje azok számára, akik őszintén felajánlják az életüket, ahogyan azt már elmagyaráztuk, és ahogyan Szent Mihály is kifejtette a 2010. szeptember 10-i üzenetében[2], az alábbi három alappillérben: felajánlás – tiszta, önazonos; szeplőtlenség és az egyetemes közösség.
Tehát ebben az időben, amikor mindent megteszünk a nép összefogásáért, ebben a hozzáállásban, ebben az életmódban kell összefogni őket; hogy a Szentlélek közöttünk lakozhasson, hogy belépjünk a Szentháromság örvényébe, és ugyanakkor magunk is létrehozzuk a Szentháromság örvényét azzal, hogy egymás között élünk. És ez a kényes, fontos pont: elmagyarázni az embereknek, hogy lépjenek be a Szentlélek dimenziójába, mert körülöttünk nagy a zavar az érzelmek, érzelmek, érzelmek között, amelyeket mindenhol érzünk, az intuíció, a karizmák között… Itt nagy a zavar, talán azért van ez a Földön, mert az alsó Univerzum bolygóin nagyon erős karizmák vannak, amelyek mindannyiunkat megérintenek. És vannak olyan emberek, akik karizmáikkal, sőt misztikus élményeikkel is – amelyek kíváncsiak, erőszakosak és önközpontúak –, behatolnak a racionális tudat tudta nélkül; de ha önzés, önközpontúság van bennük, ez nagy zavarhoz vezet.
Számunkra tehát nagyon fontos, hogy tiszták maradjunk a Szentlélekben. És aki valóban Krisztus-központú életet él, nem önmagáért él, hanem Krisztusért, és hagyja, hogy Krisztus mindent megtegyen benne, az védelmet élvez, és a Szentlélek mindannyiunkat vezetni fog. Aztán az a rész, hogy a Szentlélek mindannyiunkat vezetni fog – mindannyian emberek által vagyunk vezetve, mindannyian! – szülők, papok, teológusok, könyvek által –, most le kell csendesednünk, és meg kell tanulnunk a Szentlélek ösztönzéseit, hogy beszédünk, gondolkodásunk, cselekedeteink összhangban legyenek az erényekkel, a Szentlélek gyümölcseivel. Ez nagyon-nagyon fontos.
Az apostolok akkor kerültek szembe a világ szellemével, amikor Jézus elküldte őket gyógyítani, démonoktól megszabadítani, feltámasztani; elküldte őket, hogy legyőzzék a gonoszt, és mire szolgálunk Jézusnak, ha erre nem vagyunk képesek? Képesek leszünk rá, ha tiszta, szeplőtelen életet élünk, közösségben, nem önmagunkért élve. Krisztusért élni, nem egy elvont Krisztusért, hanem egy konkrét Krisztusért, aki bennünk és körülöttünk van. Ez nagyon fontos.
Isten Szelleme, aki gyermekeiben jelen van – ennek a Szellemnek le kell győznie a világ szellemét, a sötétség gyermekeinek szellemét. Tehát mindannyiunk sorsa – ha most tovább akarunk haladni – az, hogy Isten meg akar tölteni minket az Ő hatalmával, a Szentlélekkel, nem azért, hogy felfuvalkodjunk, hanem – ahogy tegnap este is elmondtuk – azért, hogy egyszerűek, alázatosak, engedelmesek és Krisztus-központúak legyünk. A Szentlélek megtölt minket és vezetni fog minket. Ezért alapvető fontosságú, hogy belépjünk a Szentlélek fegyelmébe. Minden magcsoportnak, a házainknak is, a Szentháromság jelenlétéből kell lélegezniük, és ebben nyilvánul meg az autentikus egyház.
Ezért különösen hangsúlyozzuk a közösséget a fenséges eszközökkel: Szentséges Máriával és Szent Józseffel, a Központi Magcsoporttal, az arkangyalokkal és angyalokkal, valamint az Istenhez hű testvérekkel. És gondoskodjunk arról, hogy nyitottak legyünk a szellemben való életre, mert ezek az eszközök nem adhatnak hozzá semmit, egy járulékos elemet. Ők csak felébreszthetik bennünk azt, ami teremtésünktől fogva bennünk van, és mindannyian arra lettünk teremtve és elrendelve, hogy gondtalanul, minden félelmet és aggodalmat magunk mögött hagyva, teljes szépségünkben megjelenjünk Istenben.
Ezen a ponton tehát nagyon fontos, hogy belépjünk ebbe a közösségbe, különben mi is egy új struktúrává válhatunk, ahogyan egy politikusnő tegnap este mondta: „Ti újságírók is rossz színben tűntök fel: a politikus nőket szépnek, csúnyának, divatrajongónak ábrázoljátok, de tartalom nincs.” Mi is ilyenek lehetünk: rossz színben tűnünk fel, ha egy új szerkezetet, egy új formát hozunk létre tartalom nélkül. Nekünk az Élő, Szentháromság Egy Istent kell magunkban hordoznunk!
STEFANIA CATERINA: Ezt szerettem volna hozzátenni: olyan időkben lépünk, amikor Isten egyre inkább rajtunk keresztül akarja megvalósítani a munkáját, de mindenekelőtt bennünk akarja megvalósítani. Tehát itt meg kell értenünk, hogy Isten látható és láthatatlan módon is cselekszik. Van egy látható Isteni mű, amit külsőleg tudunk véghezvinni – a házaink, ez, az –, de van egy sokkal finomabb mű is, a belső, amit Isten napról napra épít mindannyiunkban és közöttünk. És nem feltétlenül jár ez a két dolog párhuzamosan, mert tudjátok, hogy a gonosz ellenállása olyan erős, hogy bizonyos dolgokat kívülről megakadályoznak, míg a belső munkát senki sem tudja megakadályozni, vagyis azt csak mi magunk tudjuk megakadályozni a „nem” szavunkkal. És nagyon fontos, hogy ezt megértsük, mert ha túlzottan a külső munkára koncentrálunk, végül aktivistákká válunk, és csalódottak leszünk, mert ne felejtsétek el, hogy az Úr így szólt: „Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé.[3] Mindenki gyűlölni fog titeket az én nevem miatt”[4] Nem könnyű utat hirdetett nekünk, és láthatjátok, hogy egy küzdelem felé tartunk.
Akkor tehát nagyon világosnak kell lennünk magunkkal szemben és egymással szemben is. Elsősorban azt a belső munkát kell ápolnunk, hogy Istennek engedjük, hogy munkálkodjon bennünk és átalakítson minket. A külső munka pedig gyümölcsként jön, és annyira valósul meg, amennyire Isten és a világ megengedi. Nem gondolhatjuk, hogy nagy dolgokat fogunk véghez vinni. Ha Jézusra vagy a Szűzanyára tekintünk, külső munkájuk kudarcnak bizonyult, mert Jézust, aki az emberiség megmentésére jött, elutasította a népe, az a kiválasztott nép, amelyet évezredek óta készítettek elő; ám a „belső” munkájával, azzal a munkával, amelyet csendben végzett a Kereszten, megmentette az egész világegyetemet.
Tehát ebben a kérdésben nagyon világosnak kell lennünk: ne várjunk nagy elismeréseket, ne várjunk nagy csodákat, sőt, egy bizonyos szempontból egyre rosszabb lesz; tegyük meg, amit tudunk, teljes szeretettel, de anélkül, hogy túlzottan a külső cselekedeteinkre koncentrálnánk. Látjátok, ennek gyümölcsnek kell lennie: Isten küldeni fogja hozzánk az embereket, küldeni fog segítséget, mindig is így tett és mindig is így fog tenni, de ha elhanyagoljuk azt a belső munkát, akkor valóban veszélybe sodorjuk Isten munkáját. Isten munkája nem fog összeomlani, ha a mi házunk összeomlik (reméljük, nem fog!), de biztosan összeomlik, ha mi itt nem a Szellem szerint járunk.
TOMISLAV ATYA: Ahhoz, amit Stefania mondott, hozzá szeretném fűzni azt, amit mindig is mondtam: a szellem fegyelmezettségét. Rengeteg kegyelmet kapunk, de könnyen elveszítjük azokat, ha nem tudjuk megőrizni és ápolni ezt a belső életet. Mindannyian átéltetek már olyan pillanatokat, amikor elmélyültetek a szellemben. Csodálatos élmény, amikor béke van, amikor fény van, amikor minden világos, amikor minden… Egy hölgy így írt: „Most tiszta az ég, minden ragyog, a láthatárok megnyíltak, minden…” A kegyelem ezt a gyümölcsöt teremti bennünk és nekünk őriznünk és ápolnunk kell ezt a magot. Ne elégedjetek meg tehát hosszú imákkal, hosszú beszédekkel, sok érveléssel, azok csak fárasztanak benneteket! Tudjatok a legmélyebb, legbelsőbb lényetekben maradni, és ott megtalálni a Szentlélek ösztönzését. A lélek ösztönzései különbözőek. A léleknek szolgálónak kell lennie, aki a Szentlélektől kap. Minden érzelemnek, minden gondnak el kell csendesednie, és ott kell maradnotok ebben a szemtől szemben való találkozásban Istennel. Akkor megkapjátok a kegyelmet. Ott nemcsak Isten Szellemével találkoztok, hanem minden testvérrel is, aki a Szellemben van. Gondoljatok csak bele, mekkora erő szabadul fel bennetek! Ha nem merültök el a Szellemben, a felszínen maradtok, a vallásosság szintjén maradtok. Olyanok lesztek, mint a többiek, sok érzelemmel, vagy felébredhet bennetek a lélek valami rendkívüli képessége, de ez nem jelenti azt, hogy Isten azt felhasználja, ha alatta ott van az önzés, ahol Isten Szelleme nem tud cselekedni.
Itt tehát alapvető fontosságú az a mély élmény is, amelyet például Medjugorjéban szerezhettek: a Szűzanya közelsége felébreszthet benneteket, de ha nem folytatjátok az életet, akkor minden újra bezárul. Az élet folytatásában rejlik az a képesség, hogy szembeszálljunk a világ szellemével, legyőzzük a világ szellemét, a gonosz szellemét. Amint kegyelmet kapunk, megkezdődik a küzdelem; nem rossz értelemben vett küzdelem, hanem ha megőrzitek azt a kegyelmet, előmozdítjátok a kegyelmet, odafigyeltek arra a kegyelemre, hogy magatokban és másokban is előmozdítsátok, ti – akárcsak a Szűzanya – a szellem tekintetével elűzitek a gonosz erőit. És ez a szellemi küzdelem. Isten így kegyelmet kegyelemre fog halmozni. Például ezek az üzenetek, amelyeket nektek közöltünk, amelyeket a világnak közöltünk, nem a mi, Stefania által írt szavak, hanem a Szentlélek írta ezeket. Stefania tanúságot tehet erről: bizonyos pillanatokban, amikor üzenetet írt, amikor már nem volt ereje semmire, mégis minden tökéletesen kifejeződött, mert Isten Szelleme fejezte ki.
STEFANIA CATERINA: És itt visszatérünk ahhoz, amiről korábban beszéltünk: van valami, ami meghaladja erőnket, meghaladja értelmünket. Amikor szellemünk nyitott Isten bölcsességére – ne felejtsétek el, hogy Istenben ott van a szeretet, a bölcsesség és az az erő, amellyel mindent megvalósít, amit csak kíván –, és amikor szellemünk nyitott, akkor közösségbe lépünk azzal a hatalommal, Isten szeretetével és erejével. Gyakran mondom Tomislav atyának, miközben az általam írt dolgokat nézem: „Ezeket én írtam?” Még nekem is furcsának tűnik. Most már nem tudom, hogyan írtam meg azokat a könyveket, hogyan írtam meg ezeket az üzeneteket; emberi szempontból nem tudom, de azt tudom, hogy mindig van valami, ami előrevisz, ami „továbbvisz”, amikor hajlandók vagyunk megérteni, hogy mi magunk semmik vagyunk, és hogy mindazt, amit tehetünk, azért tesszük, mert Isten cselekszik rajtunk keresztül. Nos, ha eljutunk ehhez a bizakodó Istenbe vetett átadáshoz, ha félreállunk, és egyszerűen csak Isten kezében lévő eszközöknek tekintjük magunkat, akkor Istennek valóban lehetősége nyílik nagy dolgokat véghez vinni. Amikor azt hisszük, hogy saját erőből cselekszünk, akkor zűrzavart okozunk.
TOMISLAV ATYA: De minden alkalommal, amikor kegyelmet kapunk – vegyük például egy üzenetet, ami nem csupán szó, hanem Istentől jövő erő, az eszközön keresztül, amelyen keresztül Isten cselekszik –, arra vagyunk hivatottak, hogy elinduljunk, nem pedig, hogy tétlenül üljünk. Ez a probléma. Ha azt mondjuk: „Milyen szép, ó, most már szép dolgok várnak ránk, nem lesznek próbáink…”, akkor rossz irányba haladunk. Az a kegyelem… ahogy mondják, minden kegyelem olyan mag, amelynek csíráznia, növekednie kell, és amelyet nekünk kell gondoznunk, hogy gyümölcsöt teremjen; és minden ösztönzés, amit kapunk, kiindulópont számunkra, hogy az ösztönzés szerint éljünk, akkor Isten folyamatosan növeli a kegyelmeket. Ha nem ezt teszitek, olyanok lesztek, mint a zsidók a sivatagban: nagy csodákat látnak, aztán leülnek panaszkodni, tiltakozni, majd jönnek a kígyók, és megmarják őket, értitek?
Nos, mivel úgy gondolom, hogy befogadtátok Szent Mihály[5] üzenetét, különösen azt a részt, amelyet ma este idéztem, Isten úgy döntött, hogy ezt a kis maradékot használja fel, és többé nem hátrál meg. Számít erre a kis maradékra, és adni akar. A Szentháromság örvénye meg akarja tölteni ezt a kis maradékot, ha az halad előre, és attól függ, milyen gyorsan, milyen sebességgel halad, hogy ezt az erőt kiterjessze másokra is. A Szentháromság Egy Isten puszta jelenléte bennünk – még ha semmit sem tennénk, még ha meg is akadályoznának minket, még ha börtönbe zárnának is – nem csökkenti Isten művét. Isten műve halad előre, értitek? Tehát a mi feladatunk ez a szellemi fegyelem, hogy a Szentháromság Egy Isten bennünk lakozzon.
Kérlek, űzzetek el minden félelmet arra gondolva, hogy hogy fognak menni a dolgok, milyenek lesznek… Űzzétek el minden félelmet attól, hogy találkozzatok valakivel. A sorsotok az, hogy király előtt álljatok, bemenjetek a zsinagógákba, sőt azok elé is, akik Isten nevében meg akarnak ölni benneteket, hogy úgy mondjam – így szól az Evangélium[6]. Ne féljetek senkitől, mindenkinek vigyétek el ezt az Erőt, ne a szavakat, amelyek bár meggyőzőek, de gyakran erőszakot jelentenek stb. stb. Így hát Isten úgy döntött, hogy ezt a kis maradékot használja fel. Tavaly a Föld egész Egyházát, az egész emberiséget felhívták, hogy válaszoljon, és tudjátok, hogyan alakult. Most Szent Mihály azt mondja: „Isten a kis maradékot fogja felhasználni”, a „felhasználja” azt jelenti, hogy az Ő erejét fogja adni neki, az Ő bölcsességét, a Szentlélek hét ajándékát, mindent megad majd a mi eredetiségünknek megfelelően. És nem csak mi vagyunk azok, akik tudjuk, akik ismerjük egymást; rengeteg, rengeteg lélek van a Földön, akikre Isten számít, és a Szentlélekben felhasználja a bennünk lévő szellemet, hogy másoknak is közvetítsen, hogy megszülessenek. És ez alapvető fontosságú, mert mi ezen az úton haladunk ebben az időszakban, hogy a Szentlélek formálhasson minket, belülről formálhasson, mert mindaz, ami a rendkívüli eszközökön keresztül érkezik, a szellemben fog érkezni. Még, amikor a hűséges testvérek megérkeznek, ők is a Szellemben fognak kommunikálni, nem pedig egyetemet fognak itt nyitni. A Szentlélek üzenetét fogják közvetíteni, ha készek vagyunk belépni Isten e Szellemébe, és bennünk felébred az élet, az az élet, amely Istenben van.
Úgy gondolom, hogy ezekben a napokban több elemet is érintettünk, ezért tegyünk erőfeszítéseket. Különösen azt szeretném, hogy bennetek felcsillanjon az öröm, az a dicséret, amely a bensőségből fakad, nem az érzelmekből, hanem abból a bizonyosságból, hogy Isten az Isten. „Nekem elég Isten” – mondta Szent Ferenc, mert számára Isten volt minden. Ez egy olyan bizonyosság, amely valódi bizonyosság, nem hamis bizonyosság; egy olyan remény, amely egyúttal a bennünk jelen lévő valóság is, amelyet látunk kihajtani és élni.
Íme, ebben a pillanatban megáldalak benneteket, hogy a Szentlélek ereje szálljon rátok, hogy engedelmesek legyetek Neki, hogy alázattal és egyszerűséggel válaszoljatok, minden kezdeményezést Rá bízva; hogy a tiszta Szellem törvényei hassanak bennetek, a nehézségek közepette, az ellenállások közepette, a mindennapi keresztjeiteken; hogy a romlás ne érintsen benneteket, hanem a bennetek lakozó Szentlélek legyőzze a romlást bennetek és körülöttetek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
STEFANIA CATERINA: Jézus meg szeretne áldani minden magcsoportot, mindazokat, akik meghallgatják ezeket a szavakat.
Jézus így szól:
„Gyermekeim, megáldalak benneteket ezen ünnep előestéjén, amely számotokra alapvető fontosságú. Meg kell értenetek, hogy királyi nép vagytok, és ezért egyek vagytok Velem, aki a Király vagyok. Minden királynak megvannak a saját seregei. Még Istennek is, – aki mindenek és mindenki felett álló Király -megvannak a saját seregei. Ha látnátok, hogy milyen fényes seregek vesznek körül benneteket, megértenétek, hogy miért vagyok én a Király. Ti nem egy szétszórt sereg vagytok: ti a Király serege vagytok, és én oda küldelek benneteket, ahol szükség van a cselekedeteitekre. A ti cselekedeteitek az én cselekedeteim. Soha ne felejtsétek el, hogy a Király nevében cselekszetek, és hogy királyi méltósággal rendelkeztek, mert én küldelek benneteket. Ez a méltóság nem a cselekedeteitek nagyságából fakad, hanem az életetek nagyságából. Ezért a szentségre hívlak benneteket.
Köszönöm nektek, hogy velem együtt átvészeltek oly sok megpróbáltatást. Befogadtátok ezt a tervet, és életeteket adtátok érte. Miattam sértegettek benneteket. Nos, ne feledjétek, hogy én, a ti Királyotok, két koronát viseltem: egyet tövisből, egyet dicsőségből. Ezért ti is, akik engem szolgáltok, mindig viselni fogtok egy töviskoronát és egy dicsőségkoronát, mert át fogtok haladni a világ megpróbáltatásai és bűnei között, amelyek sok tövist teremnek. Koronám tövisei a világ bűnei voltak. Amikor szeretettel elfogadjátok a töviskoronát, elpusztítjátok a világ bűneit, ahogyan én is elpusztítottam őket. Ezért ne féljetek a töviskoronától, mert az egy napon lehetővé teszi számotokra, hogy felvegyétek a dicsőség koronáját.
Azt kívánom, hogy a feltámadás gyermekei legyetek. Erre hívtalak titeket. Ti nem a sötétség, sem a halál gyermekei vagytok, hanem a fény és a feltámadás gyermekei. Viselkedjetek tehát a feltámadás gyermekeihez méltóan, és taszítsatok el magatoktól mindenfajta halált. Mindenkinek megvan a maga halála, amellyel küzd, és amíg nem győzi le, nem lehet a feltámadás gyermeke. Próbáljátok megérteni, mi okozza bennetek a halált, és adjátok át nekem, hogy én magam mögém dobhassam. Minden bűnöteket magamra veszem, és magam mögém dobom! Ti erre nem vagytok képesek. A bűneitek mindig előttetek állnak, amíg én magamra nem veszem, és magam mögém nem dobom őket.
Ezen az előestén szeretnék megáldani titeket és mindazokat, akik ezeket a szavakat hallgatják. Megvan mindenetek, amire szükségetek van ahhoz, hogy elvégezzétek a munkátokat, amely az én munkám is. Megadtam nektek Anyám és Szent József védelmét, valamint azokat az eszközöket, amelyek szünet nélkül dolgoznak értetek. Ott vannak nektek a szentek és sok-sok lélek, akik felajánlják magukat és imádkoznak értetek még a tisztítótűzben is; semmiben sem szenvedtek hiányt. Döntsetek úgy, hogy tovább haladtok, és mindazt, amit kaptok, nem beletörődéssel, hanem szeretettel fogadjátok. Így fogom a töviskoronátokat dicsőségkoronává alakítani.
Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”.[7]
[1] [1] Lásd: Szent Mihály üzenete 2013. november 19-én: „Ne félj, kicsiny nyáj… (Lk 12, 32)”, megjelent a „Az Új Teremtés felé – IV. kötet, 2013. év” című könyvben, 127. oldal, Luci dell’Esodo kiadó
[2] [1] Lásd Szent Mihály üzenetét „A Központi Mag”, amely megjelent a „Az Új Teremtés felé – III. kötet, 2012. év” című könyv 8. oldalán, valamint a „2012 – Az emberiség döntő választása” című könyv 33. oldalán.
[3] Lk 10,3
[4] Vö. Mt 10, 22; Mk 13, 13; Lk 21, 17
[5] lásd a 2. lábjegyzetet
[6] Vö. Mt 23, 9; Lk 21, 16; Jn 16, 2
[7]Jézus üzenete, 2013. november 23.

