Jézus Krisztus világegyetemre kiterjedő Egyháza

2023.01.14 – Elmélkedés

hanganyag átirat (Mauro)

Olvasmányok: Zsid 4,12-16; Zsolt 18; Mk 2, 13-17

Az idei év kezdetén – a Karácsonyi Idő után – az olvasmányok az Evangéliumból Jézus első nyilvános megjelenéseit mutatják be. Érdekes látni, hogy a démon által megszállottak ismerik fel Őt elsőként, a gonosz szellemek, akik ezt mondják nekik: „Tudjuk, hogy ki vagy. Azért jöttél, hogy elveszíts minket.”[1]

Ma halljuk a Zsidókhoz írt levélben[2] az Igét, amely átható és leereszkedik a szellem és a lélek szétválasztásáig, és feltárja a gondolatokat, „feltárja a szív gondolatait és szándékait” – mondja – és megértjük, hogy szív a Bibliában az a szellem. Ebből a részletből is megérthetjük – ahogy mondjuk, ahogy el lett nekünk mondva, és a tudomány egyebek között meg is erősítette – hogy minden a szellemből indul, a szívből, minden cselekedet, minden gondolat, mert a szív közli az aggyal, majd a test cselekszik[3]. Ennek a fényében valószínűleg világos, hogy miért ismeri fel Jézust az, aki teljes mértékben a gonosz szellemét választotta. A bizonytalan ember nem ismeri fel, – vagy több idejébe telik – az ember… aki mérlegelni, számolni, érvelni akar, a saját fejével akarja megérinteni, akinek időre van szüksége mérlegelni, még akkor is, ha megérinti, ha látja.

Ahhoz, hogy teljes mértékben megértsük Isten Igéjét – mely áthatol és a mélybe süllyed le – szükség van bizonyos lépésekre. Az első lépés az az, hogy ne zárjuk be az Igét a szükségleteinkbe, hogy ne gondoljuk és vegyük az Igét, Jézust, Istent a mi mértékeink szerint. A második lépés az az, hogy felszenteljük magunkat a Szentléleknek, hogy Ő magyarázza el nekünk az Igét: nem értelmezhetjük mi, hanem a Szentléleknek kell elindítania bennünk azokat az impulzusokat, melyek világosan megértetik velünk, hogy mit akar mondani az Úr abban a pillanatban.

Egy másik lépés az az, hogy világos legyen számunkra, hogy Isten cselekedete, Jézus cselekedete, az Ő eljövetele azért van, hogy felszabadítson minket, azért jött, hogy megmentsen minket, hogy megadja a lehetőséget, hogy Isten gyermekeivé váljunk. Mindenekelőtt figyelembe kell venni: „Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.”[4] Ne vegyük ezeket a szavakat és helyezzük a mi körülményeinkbe, a mi helyzeteink és körülményeink alapján értelmezve, az Urat oda zárva. Igaz: „mindezt megkapjátok hozzá”.

Visszatérek napjaink, az Evangéliumból való olvasmányaihoz.[5] Mindenkit meggyógyított, ezért mindenki kereste Őt, mindenki követte. De az ő gyógyítása – bárhol haladt is el, megérintette a leprást úgy, mint bárki mást, akit elé hoztak – az a Mennyek Országának és az ő igazságának kilátásában történt; az a lépés volt, melyen keresztül a fizikai gyógyulásból el kellett jussanak oda, hogy találkozzanak Vele, hogy kövessék Őt. Meggyógyít mindenkit, igen, de a lelki betegségekből gyógyít meg – vagy még jobb – adja meg a lehetőséget mindenkinek, hogy meggyógyuljon. Azért jött, hogy fényt hozzon, hogy megadja nekünk az Isten gyermekeivé válás lehetőségét, hogy örökké megélhessük és élvezhessük az Ő jelenlétét. Ha ezeket a szempontokat elvesszük, akkor végtelen lehetőségünk marad a Szentírás, az üzenetek és minden félreértelmezésére, és pont ez ennek az időszaknak a problémája.

Isten Igéje, mely áthat, pont azért hat át minket, hogy megerősítsen, hogy segítsen nekünk átformálni a gondolatainkat és a szándékainkat. Isten Igéje meghív minket, hogy a saját tempónkban haladjunk, de haladjunk mindig és folyamatosan, haladjunk az időben, amiben élünk. Haladjunk, anélkül, hogy lelassítanánk Isten cselekedetét és akkor teszünk így, amikor az ellenkezőjét cselekedjük mindannak, amit korábban mondtam: a mi szintünkre, a mi szükségleteinkbe helyezzük.

Fel kell ismerjük az idők jeleit, az időt, melyben látogatva vagyunk és mi itt a Földön különösen látogatva vagyunk. Nehogy ezt halljuk Jézustól – ahogy Jeruzsálemmel történt, mikor megsiratta -: „mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”[6]

Így megtanulni, így haladni a saját tempónkban segít nekünk egyre jobban megismerni Istent, az Atyát és Azt, akit az Atya küldött. Így haladni az életben és mindabban, ami történik a mi szentég utunk, ha a központban mindaz van, amit korábban mondtam.

Isten Igéje van a középpontban, nem MI vagy a mi problémáink. A lépés az mindig az a kényes lépés, mely megváltoztat, mindent: ha csak azt várjuk Istentől, hogy megoldja a problémáinkat, akkor mi vagyunk a középpontban és nem Ő. Bizonyos értelemben a rendelkezésünkre kell álljon, még ha meg is próbáljuk elfedni ezt azáltal, hogy imádkozunk, könyörgünk Hozzá: „Te mindenható vagy, mi nem”, de végül is használni akarjuk, végül mi akarjuk a történelmet irányítani. Vagy engedjük magunkat átformálni, engedjük, hogy megváltoztassa a gondolatunkat, a látásmódunkat, a cselekvésmódunkat; Isten cselekedetére hagyjuk, az élet helyzetei és mindaz által, ami az életben megtörténik, de egy olyan tekintettel, mely felismeri, hogy látogatva van. Néha emberileg nem tetszik nekünk, ahogy látogatva vagyunk, de a hitben tudjuk, hogy erre van szükségünk.

Jézus az Út, az Igazság és az Élet. Ha csak ebben a három dologban hiszek, már elindul bennem Isten minden cselekedete. Ő a Fény és azért jött, hogy megszabadítson minket mindattól, ami rosszat tesz nekünk. És nézzétek, hogy gyakran mi vagyunk azok, akik nem engedjük magunkat megszabadítani. Ő azért jött, hogy ezt megtegye, de nekünk hagynunk kell.

Hogy aztán érett keresztények lehessünk ebben a folyamatban, ezen az úton, amit leírtunk, keresztények, akik próbálnak Isten gondolatában élni, próbálnak élni – azért mondom, hogy „próbálnak”, mert ez egy út – próbálnak az Ő Szellemében elmerülve maradni, mindig, nem csak a templomban, amikor imádkoznak, mindig. Ilyen keresztényeknek lenni minket is fénnyé tesz a többiek számára, mi is együtt működünk Vele, mi is hirdetőkké válunk, mi is megnyitunk egy utat. De annak a mértékében nyitjuk meg az az utat és vagyunk fény, amennyire szabadon hagyjuk az Úrnak, hogy átformáljon minket; amennyire szabadon hagyjuk, hogy a régi emberből új emberré tegyen minket, a régi gondolkozásból az újba vezessen minket, a világ gondolkozásából Istenébe. Egyszerű, azonban alapvető és radikális döntéseket követel meg.

Amit Léviről olvasunk[7] – azon idő lehető legrosszabb munkáját végezte – Jézus ránézett és ezt mondta neki: „Kövess!”, nem mondott neki sokat és ő mindent ott hagyott és követte. Mi mindig úgy látjuk ezt a „mindent ott hagyni” mintha…mintha mindannyiunktól az lenne kérve, hogy ugyanígy tegyünk, hogy vegyük a sátorfánkat és menjünk; azonban az, hogy ELHAGYJUNK MINDENT, AMI ROSSZAT TESZ NEKÜNK – és Ő fogja minden alkalommal megmutatni nekünk ezeket – az mindenkitől kérve van! Nem mindenkitől úgy, mint Lévitől, de mindenkitől kérve van, hogy elhagyja a világ szellemét, másképpen nem tudunk keresztények lenni: vagy Isten vagy a mammon, nem szolgálhatunk két urat.[8]

Nézzétek, hogy ez csak a hiten múlik: nem hagyjuk el, ha nem hiszünk Jézusnak. Mikor János Evangéliumának bevezetője azt mondja: „Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek”[9] az a „befogadta” a hit; aki valóban hisz benne, aki valóban szeretni akarja, aki valóban hagyja magát szeretni, mert hisz és nem csak akkor hisz, amikor minden úgy megy, ahogy ő gondolja, amikor minden rendben van, amikor… hisz és kész. Aztán úgy éli az életet, ahogy az árad.

Amire azonban most szükség van, az pont ez a hit, hit Jézusban, ez a bizonyosság, hogy Ő van, jelen van és munkálkodik. Munkálkodik a Legfensőbb Jóért és biztos vagyok benne, hogy mindazon túl, ahogy a dolgok mennek, ahogy a háborúk, a földrengések, a katasztrófák és a betegségek mennek: Jézus itt van, munkálkodik, Jézus vezeti a történelmet. Biztos vagyok benne! Csak ez fog kihozni minket a Föld helyzeteiből, mert Ő AZÉRT JÖTT, HOGY FELSZABADÍTSA A RABOKAT és mindenkit fel fog szabadítani, garantálom nektek, mindenkit, aki hagyja magát felszabadítani. Mindazoknak, akik jóakaratúak nincs mitől félniük, mindannyiukat Isten gyermekeivé fogja tenni.

Szentséges Szűz Mária és Szent József kísérjenek minket, kísérjenek minden kicsit, minden egyszerű embert, akik be vannak zárva ebbe a világba és szenvednek minden fájdalmas, háborús helyzetben, minden abszurd helyzetben, melyet ez az emberiség teremtett. Mária és József kísérjék el őket ebben a találkozóban Krisztussal, aki él és jelen van az ő második eljövetelében és adják meg nekik azt az örömöt és azt a reményt, mely a hithez vezeti őket, az örömét annak, hogy tudjuk: Isten gyermekei vagyunk, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Mk 1, 21-28

[2] Zsid 4, 12-16

[3] A szellem, lélek és test témájának elmélyítéséhez a „A Nagy Fénysorompón túl” c, könyv 13. „A mikrokozmosz” c. fejezetét javasoljuk, Luci dell’Esodo kiado

[4] Mt 6,33

[5] Mk 1, 29-45; 2, 1-12

[6] Lk 19, 41-44

[7] Mk 2, 13-17

[8] Mt 6, 24

[9] Jn 1, 12-13