IV. Adventi hét – Szombat, december 24

Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2022.12.24 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

 

Olvasmányok: 2 Sám 7, 1-5.8-11.16; Zsolt 88; Lk 1, 67-79

Tudjuk, hogy minden ünnep, minden ünnepség sajátos kegyelmeket hordoz magában, különleges kegyelmeket. Azt gondolom, hogy ma, ahhoz, hogy teljes mértékben meg tudjuk élni ezeket a kegyelmeket, még sajátosabban kell egyesüljünk Szentséges Máriával, Szent Józseffel és azt mondom, hogy még a pásztorokkal is.

Gondoljatok bele, hogy milyen lesz Máriának, Szentséges Szűzanyának és Szent Józsefnek visszaemlékezni erre a pillanatra. Én szívesen képzelem el, hogy ők még most is, a Mennyben  el tudják mesélni, hogy milyen volt számukra az a lépés, mit jelentett Isten Fiát fogadni. Mit jelentett a pásztoroknak látni az Arkangyalokat és aztán jel alapján megtalálni egy gyermeket. Így tehát mi is, ha azt akarjuk, hogy ezek a sajátos kegyelmek belénk vésődjenek és nagy munkát végezzenek bennünk, próbáljunk meg egyesülni velük, meghallgatva őket, ahogy elmesélik, hogy milyen volt ez számunkra.

Tagadhatatlan, hogy a Karácsonyi időszak magával hordoz az egész emberiségben egy nyitottságot, legalábbis a hívőkben. Nyitottabbaknak, elérhetőbbnek tűnnek. Úgy gondolom, hogy az a baj, hogy nem tartják fenn ezt a szintet, ezt a dimenziót, hanem a Karácsony elmúlásával visszatérnek ahhoz, amik előtte voltak. Visszatérek tehát, hogy elmondjam, hogy hogyan kell cselekedni, hogy ezek a kegyelmek megmaradjanak bennünk és növekedjenek, gyümölcsözzenek.

Amikor azt halljuk mondani, hogy: «Fiú adatik nekünk»[1], tagadhatatlan, hogy megnő bennünk az öröm, hogy érezzük, hogy minden felvirágzik, újjászületik, mintha minden újra életre kelne. Bennünk is újra születik a hívásunk emléke, az első találkozástól, a folyamattal, az úttal, hogy milyen volt, amikor először találkoztunk az Eukarisztiával, amikor először találkoztunk a kegyelemmel. Megnövekszik a fény, megnövekszik Isten gondolatának a megértése, kicsit jobban megismerjük Őt.

Tagadhatatlan, hogy ezekben a napokban elvésznek a negatív gondolatok, a régi gondolatok. Könnyedén látjuk, hogy mi felesleges, amire nincs többé szükség és könnyebben nézzük azt, hogy mi számít Isten szeretetének. Azt is lehet mondani, hogy eltűnnek a bűntudatok és minden lenyugszik, békés éjszaka. Ebben a folyamatban vannak azok a különleges kegyelmek, melyek, ha üdvözölve vannak, elvezetnek a teljességbe, melyek, ha üdvözölve vannak, elvezetnek az identitásunkhoz, mint Isten gyermekei.

Azonban, mint ahogy mondtam, van egy lépés, ami segíti, hogy ez az öröm megmaradjon, hogy ez a remény beteljesedjen. És a lépés az az, amit Ézsaiás mond az éjszakai olvasmányban[2]. Jézus királyságát a vállain hordja, az a Kereszt. A lépés az az, hogy hagynom kell az Úr által elvenni az igát, amit magamra vettem – Ő azért jött, hogy elvegye – amit hagynom kell, hogy Ő elvegyen, át kell adnunk neki azt az igát, az igát, melyet néha a világ, az élethelyzetek, a problémák helyeznek ránk. Jézus el akarja venni őket. Része az ő királyságának, amit a vállán hordoz, a Kereszt. Ő a keresztre akarja szegezni őket és már ma elkezdi. Ő eljött a Földre és már gyerekként tudta, hogy mit kell tennie. Már mától Számára világos a küldetése.

Tehát, a Karácsony kezdete, mert egy kezdet, egy kezdet a követésében, egy kezdet, hogy Jézus valóban szabad legyen bennünk, egy kezdet, hogy az a kegyelem – gondoljatok a pásztorokra: megijedtek amikor meglátták az Angyalokat, meghallották az énekeket – azonban az a kegyelem megmaradt bennük. Tudjátok, hogy mi lett a pásztorok sorsa: meg lettek hurcolva, egyeseket meggyilkoltak, egyeseknek a gyermekeit, családját ölték meg, de bennük megmaradt a kegyelem és a jel, hogy láttak egy gyermeket az etetőben. Nem láttak nagy csodákat, érezték a kegyelmet. Abban a kegyelem iránti hűségben tehát Jézus megváltoztatta őket, erőt adott nekik, hogy Isten fiaiként élhessenek, aztán a nyilvános küldetésének kezdetekor felkereste és magához vette őket. Azonban 30 évig az egyetlen emlék az a gyermek és az Édesanyja volt.

Ahhoz, hogy a kegyelemben elmerülve éljek, Jézust kell követnem. Más szóval mindig ugyanarra térünk vissza: hűséges kell legyek ahhoz, amit megérintettem, amit hallottam, amit láttam, akkor is, amikor ez elsötétedik, akkor is, amikor a sötétség jön. Így mindig el leszek merülve a kegyelemben. Amikor tehát a hűség növekszik, a szeretet is növekedik. Amikor a szeretet növekedik, növekszik az ismeret, és amikor az ismeret növekszik, elvezet arra, hogy megértsük az élet értelmét, és addig növekszik, amíg mi is olyanná válunk, mint akik az életüket adják, mint ahogy azt Jézus tette. Jegyes lelkekké válunk, ahogy azt Jézus két évvel ezelőtt kérte, jegyes lelkek[3]. És ezt jelenti kereszténynek lenni. Minden a mával kezdődik, de a folyamat az ez.

Nehéz időkben vagyunk, azonban nekem, ma esti üdvözletként II. János Pál szavai jutnak eszembe: „Ne féljetek”[4]. Hagyjátok, hogy Krisztus egyre jobban az életetek központja legyen, mert, nézzétek, hogy a félelem épp az: a Krisztusközpontúságtól való félelem, az attól való félelem, hogy elveszítjük azt, amit a kezünkben tartunk és Krisztusra hagyjuk. Ne féljetek tehát, hagyjátok Krisztust szabadon magatokban, ne féljetek attól, hogy teljes mértékben átadjátok magatokat. Ne féljetek, hogy elengedjétek magatokat, a félelmeiteket. Nézzétek, hogy a félelmek mindig szükségletekhez kötődnek. Ne féljetek tehát, hogy elengedjétek a szükségleteiteket, azt, ami számotokra alapvetőnek, elengedhetetlennek tűnik. Ne féljetek! Hagyjuk magunkat meghódítani Krisztus által. Ő teljesen odaadta magát nekünk. Hogyan félhetünk? Félni egy gyerektől, aki teljesen odaadja magát, félni egy Anya előtt, aki odaadja a Fiát, még a kereszt előtt is? Számunkra – hozzáteszem – félelem mindattól, amit láttunk, megérintettünk? Hagyjátok magatokat meghódítani Krisztus által.

És legyen bennetek kitörölhetetlenül ennek az éjszakának az öröme, ezeknek a napoknak az öröme, ez az öröm sodorjon titeket is válságba az olyan helyzetekkel szemben, ahol menekülni szeretnétek, ahol más örömöket kerestek, amikor nem akarjátok Krisztust követni, annak tudatában is, hogy ez az egyetlen út, amikor valaki igazolást keres, amikor az életét a saját gondolatai szerint akarja irányítani. Legyen jelen az éjszaka öröme, és világosítsa meg az egész lelketeket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Cfr. Iz 9, 5

[2] Iz 9, 1-6

[3] Jézus 2020. december 24-i üzenete „Jegyes lelkek“, közzétéve a www.azujteremtesfele.com honlapon

[4] János Pál beiktatásának napján, 1978. október 22-én híres beszédében így szólt: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat!“

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s