Évközi XXX. hét páros év szerda

Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2022.10.26 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: Ef 6, 1-9; Zsolt 144; Lk 13, 22-30

Azt hiszem, hogy a mai Evangélium mindenkiben kérdéseket tesz fel, bennem igen. „Kevesen vannak, akik üdvözülnek?” teszik fel a kérdést Jézusnak, aztán nézzük meg a választ.

Ha meghallgattuk Szent Pált ezekben a napokban[1], ő leírta a keresztények életét, azok életét, akik üdvözülnek. Egyszerűen, konkrétan és vitathatatlanul írta le; nem lehet vitatni. Az élet, melyet Szent Pál leírt, az a Szellem élete, a Szellem törvényeiből elindulva él, de hússá téve. A Szent Pál által leírt élet az, hogy valódi kereszténynek lenni, nem megosztva önmagunkban, ahol ott van a szellem dimenziója, ami egy dolog és aztán a mindennapi élet konkrét dimenziója, elszakadva, elválasztva a szellemitől. Én hozzátenném számunkra: Szent Pál leírja az új teremtés kezdetét, a Földről elindulva, mely számunkra – ha gyakorlatba helyezzük – az Istennel való együttműködés ebben az időben, hogy újra írjuk a történelmet.

Mi tudjuk, hogy az ember nem tud szellem nélkül élni: vagy Isten Szellemét választja, vagy egy másikat. Ez egy törvény, így van. Az, amit Szent Pál leír az az ember, aki Isten Szellemét választja. Ha mi megnézzük a világot és azt hiszem, hogy mondhatom anélkül, hogy tévednék: nincs különbség a keresztények, muzulmánok…, bármilyen vallás…ateisták között, mind a világ szelleme szerint élnek, ki többé, ki kevésbé, rákényszerülve, hogy azt a szellemet kövessék. Amikor azt mondjuk: „a keresztény az, aki az áramlattal szemben megy, a keresztény az, aki a világban van, de nem a világból való”, miért? Mert a Szellem törvényeit akarja követni, de konkrétan, az életben.

Szent Pál tegnap[2] beszélt a férj és a feleség közötti kapcsolatról. Ma a gyerekekhez, a szolgákhoz, a gazdákhoz és van egy középpontja mindenki számára: Krisztus. Mindenki fennakad – ha a tegnapit nézzük – „Az asszony engedelmeskedjék férjének”[3]. De a lényege ennek az üzenetnek az: „Férfiak, szeressétek feleségeiteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat”[4], aztán biztos vagyok benne, hogy minden nő, minden feleség nagyon szívesen engedelmeskedik egy ilyen férjnek. Nem szükséges mondani neki. Amikor szeretve érzi magát, mint ahogy Krisztus szereti az Egyházat azaz az életét adva, természetes, hogy az a feleség engedelmeskedik: a Szellem törvénye.

A gyermekeknek ezt mondja: „Fogadjatok szót atyátoknak az Úrban”, nem azt, hogy „fogadjatok szót apátoknak”, „Fogadjatok szót apátoknak az Úrban”. Aztán azt mondja az apáknak: „Ne keserítsétek meg gyermekeiteket, hanem vezessétek el őket Krisztus megismeréséhez, tanítsátok őket Krisztus törvényeire”. Én még hozzáteszem: aztán hagyjátok őket szabadon, hogy növekedjenek ezekben a törvényekben, hogy kibontakozzanak ezekben a törvényekben.

Azt mondja a szolgáknak, de mondjuk azt, hogy az alkalmazottaknak (én remélem, hogy szolga, legalábbis közöttünk, nincsen): „Dolgozzatok úgy, mintha az Úrért dolgoznátok”. Bármit is tesztek, ne a keresetért tegyétek, hogy ne veszítsétek el a helyeteket, hogy ügyesnek és jónak mutassátok magatokat, kitüntetendőnek: tegyétek, mintha az Úrért tennétek. A birtokosoknak azt mondja: kezeljétek az alkalmazottaitokat, mint a testvéreiteket. Persze, dolgozniuk kell, de tegyetek róla, hogy ezt szeretettel tegyék. Nekem úgy tűnik, hogy ez már egy más világ lenne és nem olyan bonyolult. Ránk ez vár.

Továbbra is Szent Pál, ha visszább megyünk: „Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők”[5]; Tartsátok a másikat mindig jobbnak magatoknál”. Nézzétek, hogy az új teremtés így épül fel, a Szellem törvényei ezek.

Ha beszélünk az angyalokról, Arkangyalokról, a Központi Magcsoportról, Szentséges Szűz Máriáról, Szent Józsefről, de ha nem helyezzük gyakorlatba ezeket a dolgokat, akkor megosztottak vagyunk önmagunkban: meg akarjuk élni a közösséget a valóságokkal, akik így élnek, aztán nem tesszük meg. Nem lehetünk közösségben. Én nem mondhatom, hogy közösségben vagyok Jézus Krisztus Egyházával és aztán nem erőlködőm, hogy így éljek. Nem vagyok közösségben! Azt hagyjuk, hogy aztán jól megy, nagyon megy, ezek a korlátaim… de a kívánság, hogy megéljem az ez, és aztán megpróbálom megtenni.

Aztán Krisztuséi lenni vagy nem, Szent Pál azt mondja, hogy nem függ az imáktól, melyeket mondasz (mondja az Evangélium is és aztán meglátjuk) – hanem a szellemtől, melyet hordozol. Nem attól függ, hogy hányszor mész a Misére, hányszor veszel részt az imákon, a szentségimádásokon, hanem a szellemtől, melyet hordozol. A többiről Szent Pál ezt mondja: „Akiben viszont nincs meg Krisztus Szelleme, az nem az övé.”[6]

Nézzétek, hogy számunkra ez, ha nem válik a mindennapi életté és elmélet marad, akkor saját magunkat ítéljük el. Elítéljük olyan értelemben, hogy kizárjuk magunkat a lehetőségből, hogy minden erőt megkapjunk a hűséges testvérektől, az Egyház minden erejét. Elítéljük saját magunkat, hogy ne legyen konkrét segítségünk a hűséges testvérektől, akikkel találkozni fogunk, akik segíteni fognak minket, de miben? Ha így akarunk élni?! Nem azért fognak jönni, hogy segítsenek feltalálni űrhajókat, vagy hogy felépítsünk valamit, amire nem vagyunk képesek: ezt a világegyetem hűtlen testvérei teszik, azok, akik a Fény Konföderációjából vannak, hogy értsük, akik a földi barátaiknak elmagyarázzák, hogy hogyan építsenek fel bizonyos fegyvereket, hogyan fejlődjenek a tudományban. De ha mi haladni akarunk a hűséges testvérekkel, akkor ezt a tudományt kell felépítenünk, hogy így éljünk. Akkor aztán el fogják nekünk magyarázni, megélve így az összes törvényt, mert az áramló szeretettel szemben minden törvény megvilágosodik, minden egyszerű lesz. Semmi sem lehetetlen annak, aki szereti Istent és semmi sem lehetetlen Istennek.[7]

Tehát befogadni mindenkit Krisztus szeretetében és ily módon élni, az a Föld exorcizálása, ahogy Jézus kérte tőlünk néhány évvel ezelőtt egy karácsonyi üzenetében[8]: elérkezett az idő a Föld exorcizálására. Egy nép, amely így él egy örök exorcizálás a Föld számára. Nem arról van szó, hogy „Sátán takarodj”, megy ő magától. Befogadni mindenkit Krisztus szeretetében, anélkül, hogy bármit is várnánk cserébe, az az új teremtés felépítése. Jézus Egyházának lenni, teljes mértékben megélni az egyetlen parancsot, melyet Jézus adott nekünk: „ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.”[9] Konkrétan.

Visszatérek az Evangéliumhoz, mely a szűk ajtóról beszél. Jézus azt is mondja „sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.”, aztán ezt mondja: „Sokan ettek velem”, „Veled ettünk”, „Nem ismerlek titeket”.

Most nem akarom túlzásba vinni, de ez a „Veled ettünk” engem talán a Szent Misére emlékeztet. És mégis azt mondja: „Nem ismerlek titeket”, „Csodákat tettünk a nevedben…”, „Nem ismerlek titeket”.

Számomra a szűk ajtó Jézus Krisztus, tehát erőlködni azon szűk ajtón való belépéshez az számomra befogadni Őt, első lépésként, megismerni és ahogy megismerem szolgálni. Ez a három lépés. Számomra erőlködni, hogy belépjek a szűk ajtón az az, hogy elérkezzek oda, ahol az Ő gondolatát bírtoklom, elhagyni az enyémet, mindig és egyébként és ez (bocsánat, ha megismétlem magam) nem az imáktól függ, vagy hogy hányszor celebrálom a Misét, hanem hogy mennyire hagyom magam átalakítani ezáltal a szeretet által. „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”. Szeretni mindenkit, erőlködni, hogy így éljünk, számomra ez a szűk ajtó; gyakorlatba helyezni, ahogy korábban mondtam, másképpen csak elmélet.

Éppen azt mondtam, Jézus megerősíti, hogy nem elég meghallgatni és nem elég imádkozni, nem elég a Mise és nem elegek a csodák. Ahhoz, hogy így éljünk, én úgy vélem, hogy van egy másik lépés. Így élni, Befogadni Őt, megismerni Őt, szolgálni, képesnek lenni szeretni mindenkit, képesnek lenni teljesem megérni az átalakulásomat, szerintem megköveteli – ahhoz, hogy egyre inkább a teljességben tudjuk megélni – hogy egyre világosabb legyen az identitásunk. Mert, ha nem vagyok az identitásomban, tehát Isten akaratában, akkor világos, hogy nem tudom megtenni azt, amit korábban mondtam, mert az akadályok mellé, melyeket az én énem odatesz, oda kerülnek mindazok is, melyeket az okoz, hogy nem a megfelelő helyen vagyok és akkor lehetetlenné válik. Amit már egy ideje ismételgetünk – hogy meglegyen a saját identitásunk – az alapvető ennek a teljes átalakulási folyamatnak a megéléséhez.

Ő már kijelölte ez a folyamatot számunkra, mely elvezet minket a teljességhez. Ki tudja jelölni azokon az utakon is, melyeket tévedésből választottunk. Ő képes minden olyan helyzetet is egy átalakulási lehetőséggé alakítani, melyeket nem értettünk meg tökéletesen, azáltal, hogy üdvözöljük, befogadjuk az életet, tudva, hogy Isten vezet engem, tudva, hogy nem hagy el, tudva, hogy az első, aki azt szeretné, hogy megismerjem az Ő maga. Én szeretném Megismerni, és Ő szeretné megismertetni magát, el szeretne vezetni az Atyához, be akar mutatni Neki és emlékezzetek a szavaira: „és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja.”[10] Senki sem képes rá egyedül. Az élet minden helyzete egy eszköz ehhez, hogy visszatérjek az identitásomba és a számomra betervezett szándékba.

A folyamat mindig ugyanaz: az átalakulás a régi ember halála, mely új emberré válik. Tudom, hogy ezek olyan dolgok, amiket ismerünk, de ezzel a bizonyossággal, melyet Szent Pál adott, a gyermekekhez, az alkalmazottakhoz, férjhez, feleséghez beszélve – azt hiszem mind itt vagyunk – próbáljuk meg megélni.

Azt mondtuk, hogy ebben az időben vagyunk, ahol Isten mindent megújít. Ha talál egy kis csoportot, aki így kíván élni, akkor ez az újdonság nagyon gyorsan be fog következni és a hűséges testvérek egy pillanat alatt itt lesznek. Ne felejtsétek el, hogy a kezdetekben eljöttek a Földre, hogy megtanítsanak minket járni, beszélni. Azt gondoljátok, hogy nem jönnek el megtanítani minket, hogy hogyan éljünk a Szellem törvényei szerint, ha mi rendelkezésre állunk? De konkrétan. Én attól tartok, hogy arra várunk, hogy eljöjjenek megnyitni a szellemet, hogy megvilágítsanak minket a tudással. A tudás, amit meg fognak tanítani nekünk az az, hogy tudjuk szeretni az ellenséget, de valóban, nem csak elméletben; átölelve. Azért akarnak jönni, hogy ezt adják nekünk.

Tehát álljunk valóban rendelkezésre. Ez ennek az időnek a legnagyobb kegyelme.

[1] Ef 4,32-5, 8-33

[2] Ef 5,21-33

[3] Ef 5,22

[4] Ef 5,25

[5] Róm, 12,10

[6] Róm 8,9

[7] Lk 1, 37

[8] Jézus üzenete, 2019.12.25 – „A Föld Exorcizálására küldelek

[9] jn 13,34

[10] Mt 11,20

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s