Az Én megbocsátásom feltámadás és élet

Jézus 2016. augusztus 2-i üzenete – Angyalos Boldogasszony ünnepén

 

„Megáldalak, kedves gyermekeim és köszönöm, hogy békében összegyűltetek az én nevemben. Én kerestelek titeket és ti eljöttetek, hogy engem keressetek; kerestelek titeket már akkor is, amikor még nem jöttetek a világra és ma összegyűjtöttelek benneteket, mert szeretném rátok árasztani a bocsánatomat. Rajtatatok keresztül el szeretném vinni ezt a bocsánatot nemcsak a világba, hanem a világegyetem minden részébe, ahol nem ismerik a nevemet és ahol az én bocsánatom nem tud hatni.

Gyermekeim, Isten élete nem születhet meg a bocsánat nélkül. Mindazt, amit elvetek bennetek, azt egy megművelt, tiszta földbe vetem. Ezért nektek már meg van bocsátva, különben egyikőtök sem lehetne itt. Sok bűne van az embernek, különösen a földi embernek, de az én Szívem nagyobb minden bűnötöknél.  Ma azonban egy különleges nap van, mert ez az a nap, melyen azt szeretném, hogy a bocsánatom leereszkedjen, nemcsak rátok, hanem egy új népre, mely hívva van, hogy az én szeretetem és bocsánatom legyen mindazok számára, akikkel útja során találkozik.

Isten szeretete nem élhet bocsánat nélkül, ahogy Isten bocsánata sem tud szeretet nélkül hatni. Ti törékeny teremtmények vagytok, de én nektek adtam a szeretetem; a véremet adtam értetek és a bűneitek bocsánatát a vérem áradása tette lehetővé. Ezért ez nem egy bármilyen bocsánat. Nem egy együttérzés, nem egy szimpátia, nem egy vállon veregetés: az én bocsánatom feltámadás és élet. Ma azt szeretném, hogy a bocsánaton keresztül erővel hasson bennetek a halálom és feltámadásom. Csak így vihetitek a világba a halálom és feltámadásom gyümölcseit, azaz a megbocsátást és az új életet.

Ki lett nektek nyilatkoztatva, hogy a megpróbáltatások idejébe fogtok belépni és ez így van. Az egész világegyetemet megérinti a szentháromságos cselekvés és minden teremtményt megérint Isten szeretete, ami minden fölé helyezkedik, mint egy erős kéz, mely átforgatja a földet, hogy elvesse a jó magot. Nem kell megijednetek. Én veletek vagyok, hogy mindig újra felemeljelek, bármilyen megpróbáltatásban vagy nehézségben. Mindig mellettetek leszek. Csak azokat a megpróbáltatásokat fogom megengedni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a jó mag növekedjen bennetek.

Amikor Assisi Szent Ferenc megkapta tőlem a kegyelmet, hogy bocsánatot nyerjen a gyermekeim számára, azt azért nyerte el, mert el volt merülve bennem. Sajnos utána nem volt egy nép, mely képes lett volna előre vinni ezt a művet. A ti napjaitokig az Assisi-i bocsánat egy rítussá szűkült, egy templomlátogatássá, egy gyors imává, de nem ez volt a tervem.

Az én tervemben mindig csak ez volt: egy új nép. Ma ez a terv megvalósulóban van, mert az Atya keze erővel végighalad az egész világegyetemen és egyre inkább felemel egy új népet. És ebben az új népben fognak megtestesülni minden idők és helyek kegyelmei és ígéretei.

Számotokra – tehát – ma elindul egy új út. Azt mondtam nektek, hogy az élet a bocsánatból születik; ez az a forrás, mely folyton árad mindannyiótokban és táplálja az életet. Minden nap és minden pillanatban keresztülhaladok bennetek, hogy megtisztítsam mindazt, ami nincs velem harmóniában.

Tehát gyermekeim, vigyétek el mindenkinek az én megbocsátásom, ne hagyjátok, hogy meghaljon bennetek és ne hagyjátok meghalni ezen a Földön. A Föld nem tud többé megbocsátani, de ennek a népnek meg kell tennie. Megismétlem, hogy az én bocsánatom nem egy együttérzés, egy jó tett, hanem feltámadás és élet. Kérlek benneteket, hogy vigyétek el az egész világ számára, azoknak, akiket ismertek és akiket nem.

Köszönöm a lépéseiteket és a hűségeteket. Megáldalak és megbocsátom minden múltbéli bűnötöket. Felszabadítalak minden gonosztól és minden bűntudattól, melyek akadályozzák a kegyelmemet: a bűntudatok olyanok, mint valami nagy gátak, melyek megakadályozzák az én kegyelmem folyamát az áramlásban. Ma eltávolítom belőletek mindezt.

Ereszkedjen le rátok a bocsánatom és rajtatok keresztül a családjaitokra, a népeitekre, a világegyetem minden bolygójára. Megbocsátásom és az új élet tanúiként küldelek benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s