Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2023.04.15 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átírat)

Olvasmányok: ApCsel 4,13-21; Zsolt 117; Mk 16, 9-15

Ezeknek a napoknak az olvasmányaiban olyan, mintha egy ellentét lenne az első olvasmány és az Evangélium között. Szerintem ez az ellentét nem csak Jézus, hanem az apostolok feltámadását is nagyon jól megmutatja. A hitetlenekből hívőkké váltak, feltámadtak. Ha megnézzük Jézus életének három nyilvános évét, az apostolok szeretete Jézus iránt valós és erős volt, de egy olyan szeretet volt, amire mi azt mondjuk emberi, de hogy helyesebben mondjuk, ami még a saját gondolatukból indult ki, a saját látás – és megértésmódjukból. Még minden keveredve volt a mindazzal, ami a világ szelleme, mindazzal, ami egy társadalomnak a szelleme, mely mindent osztályoz, a szeretetmódot is. Az ő gondolatukból indult ki, az ő ismereteikből; mindabból, ami számukra helyesnek tűnt. A Messiást várták, akinek fel kellett volna szabadítania Izraelt és a szeretetükkel ide próbálták meg elkísérni Jézust, hogy a Megváltó legyen, emberileg.

A megváltás után valami elindult bennük, az a szeretet megváltozott, átalakult. Átalakult, és ha megnézzük, én azt mondanám, hogy többé nem az ő gondolatukat, ismereteiket, egojukat helyezték az első helyre, hanem mindazt, amit hallottak és láttak, ahogy azt az első olvasmányban hallottuk, hogy őszintén azt mondták: „Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint Istenre! Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk![1] Én itt mondom azt, hogy amikor arról beszélünk, hogy ’meghalni önmagunknak’, íme, számomra itt, ebben a lépésben az apostolok meghaltak önmaguknak, az egojuknak.

Könnyen elindulhat bennünk: miért kellett három év ehhez? Vele éltek, Mellette voltak, hallgatták Őt, megérintették, hogy-hogy három év kellett ahhoz, hogy megváltoztassák a gondolkozásukat? Azonban nézzétek, hogy mi is ebben az időben ugyanannyi kegyelemmel rendelkezünk, mint az apostolok: itt van az eukarisztia, vannak szentségeink, eszközök, akik beszélnek nekünk erről az időről, akik Róla beszélnek, de a mi időnkben is, ahogy az apostolok idejében is, ott van a világ gondolkozása, és ez a gondolkozás mindig bebörtönözi Isten gondolatát.

Hallottuk a farizeusokat, az írástudókat, akik felismerték, hogy az apostolok csodát tettek. Felismerték őket, mint azokat, akik Jézussal voltak, azonban ahelyett, hogy magukba néztek volna, hogy tegyenek egy lépést, ahelyett, hogy szabadon hagyták volna Istent cselekedni magukban, mert ez egy újabb lehetőség volt számukra, amit Istentől kaptak, hogy megváltozzanak, ehelyett bekeretezték: „Ha hagyjuk, hogy megtegyék, akkor mindenki nekik fog hinni. Ha hagyjuk nekik, akkor ránk nincs többé szükség. Nem helyes hagyni nekik.” Ezért kényszerítik őket, hogy hallgassanak.

Én mondom nektek, hogy az apostolok kétségkívül a szentség példái, mindannak, amit csak akartok, de ha mélyebben megnézzük, akkor pont annak a példái, hogy mit tud tenni Isten azokkal a férfiakkal és nőkkel, akik szabadon hagyják a Szentlelket; hogy mit tud tenni Isten, amikor egy ember őszintén keresi őt. Mert ez a változás azért következett be bennük, mert Isten egy bizonyos ponton közbeavatkozott. Ahol az ember többé nem tud mit tenni, jön Ő és megnyit, de szükség van a meghalásra való készségre. Akkor képes hatni Isten közbeavatkozása. Senki sem tud feltámadni közülünk a Szentlélek közbeavatkozása nélkül. Megváltoztathatjuk a gondolkodásunkat, kitágíthatjuk a látásmódunkat, de az Élet akkor találkozik velünk, ha szeretnénk és rendelkezésre bocsájtjuk magunkat a nagybetűs Élettel való találkozásra. Számomra az apostolok ennek a példái.

Az Evangéliumban[2] láttuk, hogy nehezen akartak hinni Mária-Magdolnának, nehezen hittek az Emmausi tanítványoknak, aztán pedig bekövetkezett ez a változás. Elengedték a régi izraelitát és felöltötték az új embert; a régi ember meghal, az új megszületik.

Amikor azt mondom, hogy ez a lépés bekövetkezik mindenkiben, aki szeretné, azzal nem azt mondom, hogy aztán rögtön belép mindenki a teljességébe, ahhoz az egész élet szükséges, minden megpróbáltatásával, a különféle helyzetekkel, hogy azokká a teremtményekké lehessünk, akik be fognak lépni az Új Teremtésbe. Így volt az apostolok számára is. De ennek a lépésnek a megtétele után nem lehet többé visszafordulni. Mikor valaki valóban teljes mértékben átöleli Isten gondolatát, vágyik rá, akkor MINDEN a javára van[3], hogy teljes mértékben magára ölthesse azt. Nem fordul többé vissza. Lehet tévedni, bűnözni, elesni, de nem lehet visszafordulni. Mintha a kétely ki lenne hagyva. Itt van a különbség a kísértés és a megpróbáltatás között, amiről már beszéltünk[4].

Ez a kérdés, amit Péter és János feltettek: „Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint Istenre!”[5], én azt hiszem, hogy mindannyian szembe találkozunk ezzel a kérdéssel, mindannyian. Az életben többször is. Helyesebb Isten impulzusaira hallgatni, aki beszél hozzánk, vagy inkább az emberi érvekre, mely sok helyes, azonban emberi érvet rak elénk? Azt hiszem, hogy mindannyian megtettük ezt a lépést, mert Isten mindenkihez beszél.

A mi időnkben egyre világosabb, hogy aki igyekszik arra válaszolni, amit belülről érez, amit Isten mond neki, azt gyakran fanatikusnak tartják. Néha egyenesen bolondnak tartják, és egyébként azok, akik körülötte vannak meg próbálják eltántorítani ettől az elképzeléstől, hogy teljes mértékben Istené legyen, hogy Istent akarja az első helyre tenni, hogy azt tegye, amit Isten felébreszt benne. Emberi érvekkel győzködik, gyakran az Isten nevét is használva: „Ugyan már, nem képzeled, hogy Isten ezt akarja, nehogy már Isten úgy akarja”, a szájukra veszik Istent.

Az első helyre tenni sok emberi érvet, nézzétek, hogy ugyan ezt a módszert használta a bölcsek tanácsa, amikor Jézust megvádolták, és amikor később az apostolokat megvádolták. Ha jól meghallgatjátok az egész Szenvedéstörténetet… csak emberi érvek voltak. Semmi doktrínájuk nem volt Jézus ellen, csak emberi érvek. „Azt mondta, hogy lerombolja ezt a templomot, rosszat mondott erről, azt mondta…”

Ha szeretnénk egy példát ezekről az emberi érvekről, melyek akadályozzák Istent, akkor azt hiszem, hogy a legnyilvánvalóbb az, ha a máriás jelenéseket nézzük meg. Szentséges Mária megjelenik, jön, hogy kérjen valamit, hogy utat mutasson nekünk, és erre elindul egy érvelés, mely meg akarja állítani mindazt, amit Mária mondott, be akarja kényszeríteni valamibe, meg akarja törni, és így történik minden eszközzel, akik ezekben az időkben beszéltek; tökéletlen eszközök, akik nem a „szent doktrínát” mondták, nem változtatták meg persze a hit dogmáit, még csak az hiányozna, de emberi érvek miatt, emberi érdekekből eltávolították őket.

Én mondom magamnak tehát, mondom nektek, ne fékezzük meg Isten impulzusait, mert mi veszítünk. Hogyan ismerjük fel őket, mert itt is rögtön mondani fogják: „És, ha nem Istentől van, ha nem egy Istentől jövő impulzus?” Mondom nektek, hogy amikor az impulzusok Istentől jönnek, akkor mindig az életért vannak, mindig megnyitnak. Sohasem valaki ellen vannak. Isten impulzusai mindig előre mozdítanak, mindenkit előre mozdítanak. Megnyitnak, persze, egy újdonságra, igen. Nem ragaszkodhatunk a múlthoz, valamihez, amit már ismerünk. Gyakran túl visznek minket, de belülről felismerjük, mert Isten gyermekeiként felismerjük, hogy mi a helyes és mi téves, az emberi érveken túl. Akinek döntenie kell Isten impulzusairól, annak a szellemben kéne ezt megtenni és nem emberileg. Aki erre van hívva, az böjtölve, imádkozva, órákig térdepelve kéne ezt megtegye, hallgatva, hogy mit mond Isten, és aztán ítélheti meg, hogy mit mondott valaki más.

Nem lehet emberi érvekkel megérteni Isten impulzusait, máskülönben nem Istentől valóak lennének. „Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim,
és az én útjaim nem a ti útjaitok”[6] Ha megnézitek őket, Isten valódi impulzusai sosem vádolnak senkit, még azt sem, aki valóban tévedett. Ha alaposan megnézitek, még Lucifert sem vádolják önmagában. Azt mondják, hogy ő a Rossz, de nem ítélik el. Isten impulzusai sosem keresnek összeütközéseket. Még ha aztán nagyon gyakran meg is éli az összetűzéseket az, aki ezekkel az impulzusokkal rendelkezik, de nem ő idézi elő őket. Azok idézik elő, akik ellene mennek, de ő még azokra sem reagál. Áthalad közöttük, felemeli őket, elviseli őket, de nem kerülheti el azt, hogy őszintén megmondja, amit látott és amit hallott, mert az Isten impulzusa, nem vádolja a vádolót, a támadót, hanem egyenesen halad előre.

Isten impulzusai mindig a Legfőbb Jót akarják, ezért mindig a fenti dolgokat keresik, az örök életet, próbálják az embert Isten gyermekeként értékelni, nem annyira abban az értelemben, hogy emberileg nagy dolgokat valósítsanak meg, azok egy következményei lehetnek egy Isten gyermekeként megvalósult embernek.

Általában mindig egyszerűek, nagyon egyszerűek az impulzusok. Aki megkapja ezeket az impulzusokat, be kell lépnie abba az egyszerűségbe és készen kell állnia az eltökéltségen keresztül, ahogy az apostolok tették annak idején, akik azzal az eltökéltséggel, határozottsággal rengeteg embert felébresztettek, hallani fogjuk még az Apostolok Cselekedetében is: kétezren, ötezren keresztelkednek meg. És nagyon egyszerű szavakat használtak: „Feltámadt”.

Azt hiszem, hogy ha szeretnénk mi is eltökéltséggel, egyszerűséggel, a hitünkkel válaszolni ezekre az impulzusokra, akkor meg kell maradnunk alázatosaknak, nyugodtaknak, örömtelieknek és az eszközökön keresztül, melyeket Isten nekünk adott – a legnagyobb Szentmise – bemutatni az embereknek, az utolsóknak, a kicsiknek, imádkozni az ellenségért, azért, aki üldöz minket és előre haladni, Istent szabadon hagyva.

És Szentséges Mária vezessen minket ebben a folyamatban, segítsen úgy élnünk, ahogy Ő élt, abban a hitben, abban a szeretetben mindenki iránt, és ezzel a tekintettel, mely mindig túl tud tekinteni, mely sosem ereszkedik le a földi dolgokat nézni, hogy ki támad minket, hogy ki nem hisz, hanem megpróbál mindenkiért hinni. Áldjon meg minket, áldjon meg minden kicsit, az utolsókat, mindezeket a nehéz helyzeteket, melyekbe a Föld el van merülve, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

[1] Apcsel 4, 19-20

[2] Mk 16, 9-15

[3] Róm 8, 26

[4] lásd „Újraírni a Történelmet – III. kötet – A Napba öltözött Asszony”, II. rész, 3. fejezet, Luci dell ’Esodo kiadó (olasz nyelven)

[5] Apcsel 4,19

[6] Iz 55,8