Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2023.04.07 – Elmélkedés

Mauro (Hanganyag átírat)

Olvasmányok: Iz 52, 13-53; Zsolt 30; Zsid 4, 14-16; 5-9; Jn 18,1-19, 42

Ma, a mi Urunk Jézus Krisztus Szenvedését olvastuk Szent János evangéliumából[1]. Hallottuk az első olvasmányból is, Izaiás prófétától[2],- aki tökéletesen leírta – hogy mennyi mindent tett Jézus, hogy megmutassa a szeretetét irántunk. Mielőtt meghalt volna ezt mondta: „Beteljesedett”[3]. Eljött, hogy megtegye mindazt, amit az Atya elrendelt, amire Ő azt mondta az Atyának: „Itt vagyok”, míg azt nem mondta: „Beteljesedett”; minden be kellett teljesedjen, úgy, ahogy hallottuk.

Mi a Kereszten imádjuk Őt. Tudjátok, hogy sok más vallás számára megbotránkoztató a kereszten imádni egy Istent, egy Istent, aki meghal a kereszten. Ezzel szemben, számunkra egy kötelező lépés imádni Őt a Kereszten. Ha nem tudjuk üdvözölni ezt a szeretetet, amely ilyen messzire elmegy, akkor nem fogadjuk be azt a teljességében. Nem tudjuk megérteni, hogy milyen fontosak vagyunk ISTEN SZÁMÁRA, mi, az Ő számára, ha ilyen szinten képes volt szeretni minket. Ez egy kötelező lépés. Nem léphetünk be a feltámadásba, ha nem a kereszten keresztül haladunk. Természetes, hogy nem tudunk megérteni egy ilyen szeretetet, mely ilyen messzire elmegy, hogy ilyen szinten megsemmisítse önmagát, de pont ennek a megragadásával ragadjuk meg Isten szeretetét.

Tudjuk, hogy az élet a legnagyobb ajándék, amit kaptunk, és mégis, Ő felajánlja, átadja az életet. Tudja, hogy elveszti azt, tudja, hogy feladva önmagát meg lesz ölve. Biztos volt benne, hogy hagyva magát elfogni és aztán csöndbe maradva, nem reagálva, a kereszten fogja végezni, hogy meg fog halni. Emberileg normálisnak tűnhet: védekezz, mentsd az életed, menekülj. Azt hiszem, hogy velünk gyakran megtörténik bizonyos nehéz, fárasztó, fájdalmas lépések előtt, hogy azt gondoljuk: „De mégis ki akarja, hogy elveszítsem az életem, senki sem akarja, hogy ez történjen velem, mégis ki akarná, hogy megbetegedjek?”. Ezzel szemben pont abban az Atyának való engedelmességben, tudjuk, hogy az volt az út az életbe való belépéshez.

Nem hallottuk itt a Szentírásban, de van egy rész, ahol az apostolok azt mondják neki: „Menekülj, mentsd meg magad!” és Ő ezt válaszolja: „igen, megmentem magam”. Az apostolok megnyugodva azt mondják: „De jó, el fog menekülni”; Jézus pedig: „Nem, megmentem magam és pont ezért megyek a keresztre. Ha nem mennék a keresztre nem menteném meg magam”. Ez a lépés. A Kereszt mutatja meg a legnagyobb szeretetet, amit a Föld valaha is látott és látni fog.

Minket, embereket azt hiszem, hogy a szeretet mindig a kedvességhez, a gyengédséghez vezet, és azt mondanám, hogy így van jól. Jézus megmutatta mindezt a földi évei során, azonban az igazi, a legnagyobb szeretetét a keresztre menve mutatta meg, az életét adva értünk és a teremtményekért, az életét adva mindazokért, akik hibáztak. Ő, aki nem hibázott. Tudom, hogy ezek mind olyan dolgok, amiket tudunk, de próbáljátok meg engedni, hogy leülepedjen bennetek, hogy megértsük a nagyságát ennek a felajánlásnak. Azért mondom ezt, mert kapcsolódok ahhoz, amit tegnap mondtam[4], ha nem öleljük át így teljes mértékben Jézust, akkor meg lehetünk keresztelve, lehetünk keresztények, imádkozhatunk, tehettek, amit csak akartok, de nem fogunk a nagybetűs Élettel találkozni. Hogy az Élettel találkozzunk, hogy üdvözöljük Jézust, meg kell Őt ismernünk és a Kereszt az Ő szerves része. Nincs Jézus kereszt nélkül, de amikor Jézusra gondolunk, akkor nincs kereszt feltámadás nélkül. Nem lehet megállni a keresztnél, majd holnap látni fogjuk. Azonban minden lépésen végig kell haladni, nem lehet közvetlenül a feltámadáshoz menni.

A Kereszt szeretete egy tiszta szeretet[5], egy szeretet, mely csak szeretni tud, csak adni tud. Egy szeretet, mely semmit sem kér cserébe, egy szeretet, melynek semmi köze sincs ahhoz, amit mi látunk, amihez szokva vagyunk, ahol mindig van valami cserébe, mindig kell legyen valami egyezmény. Jézusnak erre sincs szüksége, szeret és kész. Magára veszi az összes bűneinket és kész. Olyan helyzetbe hoz minket, hogy szabadok és képesek legyünk választani. Ez a szeretet. Szabadon hagy minket, de megadja a lehetőséget, hogy a jó és a rossz, az élet és a halál között válasszunk.

Hallottuk, tudjuk, hogy a Keresztjén minden bűnünk, minden korlátunk ott van. Én ezért kérlek titeket, kérem Istent magam miatt is: nézzétek, hinnünk kell ebben, hinnünk, hogy mind oda vannak szegezve, hogy nem kell harcolnunk a korlátainkkal, még a bűneinkkel sem, mert Jézus magára vállalta őket. Az ebben való hittel elindítjuk a feltámadás dinamikáját. Veszekedve a korlátaimmal, próbálva megjavulni, igyekezve, megvan a lehetősége annak, hogy egész életemben magam körül fogok forogni és sosem lépek túl ezen. Ezzel szemben, hinni ebben a szeretetben, hogy magára vette a korlátaimat, minden bűnömet, hogy meghalt értem, meghalt értünk.

Az életében azt kérte tőlünk, hogy szeressük az ellenségeinket, hogy imádkozzunk az üldözőinkért[6], tekintsetek tehát így a ti és a többiek korlátjára, mint egy ellenségre, és a parancsolatot megkaptuk: Szeressétek”. Ne harcoljatok a korlátaitokkal, sem a többiekével, egyszerűen szeressétek, ahogy tudjátok. Én mondom nektek, hogy így téve növekedni fogunk, mígnem úgy fogunk szeretni, ahogy Ő szeretett: az életet adva a másik korlátjáért, készen állva magunkra venni a másik korlátját. Így a szeretetben haladunk. Azt hiszem, hogy sokkal sebesebben haladnánk előre a teljesség felé, ha ahelyett, hogy olyan sokat foglalkoznánk a korlátokkal,  az energiánkat arra használnánk, hogy meghallgassuk Őt, ha az időnket arra használnánk, hogy beszélgessünk Vele, megpróbálva mindent felé irányítani, hogy minden döntést Belőle kiindulva, Rajta keresztül hoznánk meg. Több időt töltenénk Vele, mint az egonkkal, mely a saját és a többiek korlátját emeli ki, egy szebb, jobb világról álmodoztatva minket. Mindig Tőle induljunk. Ez egy garancia arra, hogy túl haladjunk, hogy átalakuljunk.

Jézus ma leereszkedik a poklokba. Leereszkedik a pokolba és elválasztja a jót a rossztól. A haláláig minden keveredve volt. Leereszkedik a pokolba és megadja az első hatalmas ajándékát nekünk, embereknek, amely a Tisztítótűz. Leválasztja a poklot és mindazokat, akik a pokolba valók, és a Nagy Fénysorompón túlra vezeti mindazokat, akik arra vannak hívva, a Tisztítótűzbe azokat, akiknek el kell tölteniük egy időd tisztulással és a mennybe az áldottakat. Egy mai ajándék. Tehát ebben a pillanatban, amikor csönd van, Jézusról azt mondják, hogy a sírban van, de ott sem maradt tétlen. Még nem támadt fel, de már leereszkedett a pokolba; még ott bent sem állt meg, egy pillanatra sem. Mindig az emberért dolgozott, mindig az emberre gondolt. Leereszkedik a mi poklainkba is.

Éljük meg így ezt az estét holnapig: tudatában, hogy még egyszer leereszkedik bennünk is, hogy leválassza a rosszat a jóról. Felszabadít minket ott, ahol még foglyok vagyunk, ahol még nem vagyunk teljesen szabadok a választásban, ahol még harcolunk a korlátunkkal, a gondolatainkkal, az ötleteinkkel. Ahol még valami mást szeretnénk. Felszabadít minket mindettől a ma esti dimenziótól – ha akarjuk – és felkészít minket, hogy holnaptól a feltámadt életbe lépjünk.

Tudom, hogy a korotok alapján mondhatjátok: „Sok Húsvétot megéltem, de feltámadni? Mindig ugyan az vagyok”. Azonban nem így van. Ha minden húsvétot, minden Szentmisét így élnénk meg, – mert minden Szentmise egy Húsvét, – akkor valami feltámad bennünk, minden alkalommal jobban jövünk ki. Egy út, egy folyamat és felkészít minket, amikor majd – akarjuk vagy sem – mindannyiunknak meg kell majd tenni ezt véglegesen, mert tudom, hogy ez egy olyan jövendölés, amit gyakran mondok: mindannyian meg fogtok halni, garantálom nektek. És ez a lépés, ha nem vagytok felkészülve, akkor valóban egy katasztrófa lesz, egy rémület.

Készüljünk fel tehát így a feltámadásra, azzal a mély békével, mely tudja, hogy Isten olyannyira nagy, hogy azt választotta, hogy fizessen értünk. Annyira szeret minket, hogy nem fog minket elhagyni. Nem azért mondom, hogy kihasználjuk ezt a szeretetet, hanem hogy hagyjuk magunkat legyőzni általa. Hogy tudunk elhagyni valakit, aki így szeret minket? Hogyan választhatjuk még mindig azt, hogy csak néha foglalkozzunk Vele, amikor szükségünk van Rá, amikor…és nem mindig, mindenben? Ez azt jelenti, hogy nem találkoztunk Vele.

Ma este is Szentséges Szűz Máriával vagyunk, Ő mindannyiunkért képes volt várni a Feltámadást, Aki az imájával az egyedüli volt, aki a végletekig hitt. Egyesüljünk mi is a hitben, saját és az egész emberiség érdekében, hogy Isten ebben a pillanatban is cselekszik, hogy felszabadítsa a foglyokat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Jn 18, 1-19, 42

[2] Iz 52, 13-53, 12

[3] Jn 19,30

[4] 2023.04.06 -i elmélkedés „Nagycsütörtök, az Utolsó Vacsora Szentmiséje” , ezen a honlapon közzétéve

[5] Szent Ferenc üzenetében is, 2017.09.17 „Isten tiszta szeretete”

[6]Mt 5,44; Lk 6, 27-28