Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza
2022.12.25 – Elmélkedés
Mauro (hanganyag átirat)
Olvasmányok: Iz 52,7-10; Zsolt 97; Zsid 1,1-6; Ján 1,1-18
Boldog Karácsonyt mindenkinek!
Tudjátok-e, hogy Karácsony napján a Szűzanya mindig egy Gyermekkel a karján jelenik meg, és mint ahogy mindig, félreáll, Jézust a középpontba helyezve?
Hallottuk az olvasmányokban, a mai Evangéliumban is, hogy „az elsőszülött”, Jézus „az elsőszülött”, Mária „az elsőszülött”-et nemzette és sokan ezeket a frázisokat arra használták, hogy azt mondják, hogy voltak még más gyerekei. A más gyerekei Máriának azok, akik hagyták magukat általa nemzeni. Mi azok a gyerekek között kell legyünk. Az elsőszülött Jézus, Isten Fia, és mi, Mária által, befogadva Jézust, Isten, Mária gyermekeivé válhatunk.
„A nagy fénysorompón túl” könyvben Jézus azt kéri tőlünk Karácsony napján ajándékként, hogy értsük meg, mennyire szeret minket[1]. Két évvel ezelőtt azt kérte tőlünk, hogy jegyes lelkek legyünk[2]. Jegyes lelkekké tudunk válni, ha megértjük, hogy mennyire szeret minket. Mária is azt mondja egy üzenetben, hogy „Ha tudnátok mennyire szeretlek, örömötökben sírnátok”. Láthatjátok, hogy egy egyszerű dolog – tudni szeretve lenni, érezni ezt a szeretetet – meg tudja változtatni az életünket. Nem bonyolult, rejtett dolgok ezek. A legegyszerűbb dolog: a szeretet. Ezért az egész Evangélium tele van ezzel: »ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába[3]«, mert a gyermekek be tudják fogadni magukba a szeretetet, amikor az igaz. A gyermekek meg tudják különböztetni az igaz szeretetet egy könnyed, képmutató valamitől, ami esetleg birtokolni akar, egy emberi szeretettől, ami magához láncol, leköt, kényszerít, ezeket ők visszautasítják.
Azt szeretném ma mondani nektek és hirdetni az egész Világegyetemnek, hogy van mégis egy nép, aki halad előre ebben az Isten szeretetének a megismerésében. Tudjuk már, hogy 2023-ban az Úr további lépéseket vár tőlünk. Három éve van már közöttünk a közbenső eljövetelében[4] és 2023 is egy újdonságokkal teli év lesz, újdonságok, melyeket, ha nyitottsággal üdvözlünk, felszabadítanak, túlvezetnek, egyre jobban megérinttetik velünk ezt a szeretetet, megismertetik velünk az Atyát. Ha nem üdvözlöd őket, minden kegyelem buktatóvá válik, abban az újdonságban elesel, abban az újdonságban nem értesz, abban az újdonságban kételkedni kezdesz.
Kérem tehát mindenkitől, és tudom, hogy így lesz, hogy egyre bőkezűbb legyen ezzel a szeretettel. Ne kezdjük el méricskélni, hogy mennyit kell adnunk, mennyire kell odaadnunk magunkat: adjunk mindent, mint ahogy Ő is tette. Sokkal egyszerűbb, mivel minden alkalommal, amikor számítani, méricskélni kezdünk, terheket rovunk magunkra. Megkötjük magunkat és Istent is. Bőkezűbbeknek kell lennünk abban a tervben, amivel Ő mindig is rendelkezett és amelyet Ő az örökkévalóság óta tár elénk, aminek a neve: „Mindent újraegyesíteni Krisztusban”[5], mindent visszavezetni hozzá. Készen állni arra, hogy ezt az utat kövessük, de nagylelkűen.
Meg szeretnék köszönni nektek mindent, igazán. Megköszönni minden nehézséget, amin keresztül mentetek ezekben az években, minden személyes harcot és közösen megvívott harcot, azokat a harcokat, hogy meghaljunk önmagunknak, hogy meghaljanak mindazok az elképzelések, amiket belénk helyeztek, mindazok a terhek, amiket ránk helyeztek. Harcoltunk és köszönöm az Isten iránti szeretetet. Nem saját elképzelésünk megvalósulása miatt csináltuk, sőt, minden alkalommal, amikor egy saját tervünk volt, meg kellett halnunk. Isten iránti szeretetből tettük. Megköszönni mindazoknak, akik megpróbáltatásokkal, betegségekkel kellett szembenézzenek, ahogy azokkal szembenéztetek. Ez a nép valóban példaértékű volt a nehézségekben, a betegségekben ahogy haladt előre a hitben, a bátorság ahogy megélte azokat a kihívásokat, amiket Isten adott, ad, mert kihívások voltak. Nagy dolgokat hittel befogadni egy kihívás. A bátorság, hogy megnyiss egy új utat.
Köszönöm tehát mindenkinek, megköszönöm a gyerekeknek, mert a mi gyerekeink valóban az egyszerűség, a hit, a bátorság példaképei, mert nekik is megpróbáltatásaik vannak a velük egykorúak között. És megköszönni mindenkinek, egészen az időskorúakig, akik megtették azt a lépést, hogy utolsó napjaikat Istent keresve töltsék, az imában élve, utat nyitva az utánuk következőknek, úgy zárva le az életüket, hogy értelmet adnak neki. Köszönet mindenkinek ebben a tekintetben is, hogy mennyit tettünk megpróbálva bőkezűeknek lenni. Minden szép lesz, mert amit Isten nyit meg, az szép, de mindig azt a hűséget és bőkezűséget kéri.
Szentséges Mária Szent Józseffel együtt áldjon meg mindannyiunkat, áldjanak meg mindent, ami hozzátok kapcsolódik, áldjanak meg minden utat, ami elő van készítve számunkra, áldjanak meg és távolítsanak el az áldásukkal minden szükségtelen megpróbáltatást, minden, csak rosszaságból eredő megpróbáltatást, mindent, ami nem szükséges a megváltáshoz távolítsanak el az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
[1] „A nagy fénysorompón túl“, 1. fejezet „A szeretetet szeretni kell“, Jézus 1998. december 25-i üzenete
[2] Jézus 2020. december 24-i üzenete „A jegyes lelkek“, közzétéve a www.azujteremtesfele.com oldalon
[3] Mt 18, 3; Mk 10, 15; Lk 18, 16-17
[4] Jézus KÖZBENSŐ ELJÖVETELE először 2020. december 7-edikén lett bejelentve a Szűzanya által „A messiási idő“ üzenetben, mely a www.azujteremtesfele.com honlapon lett közzétéve
[5] Ef 1, 8-12