Elkísérni az Urat

Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2022.11.26 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Évközi XXXIV. hét – Páros év
Olvasmányok: Jel 22, 1-7; Zsolt 94; Lk 21, 34-36

Holnap elkezdődik az Adventi idő és, ahogy mindig az Adventi idő reményt hoz nekünk, ez a várakozás ideje, egy mély örömet adó idő. Érdekes látni, hogy máig minden olvasmány az idők végére irányult, mindarra, ami előkészíti Krisztus dicsőséges visszatértét. Aztán hirtelen a várakozás, a remény idejébe lépünk.

Az olvasmányok összes ciklusa azért adott, hogy – ahogy haladunk előre – Isten igéje egyre világosabb legyen bennünk és egyre jobban felébressze Isten gondolatát bennük, mert Isten igéjének megvan ez az ereje. Ez azonban egy olyan erő, mely olyan mértékben hat, amilyen mértékben mi nyitottak vagyunk a befogadására, olyan mértékben, amilyen mértékben Isten Országát és az ő igazságát a középpontba helyezzük.

Az Adventi időszak a Messiásra való várakozás. Kétezer évvel ezelőtt várták a Messiást, tudták, hogy Ő kell legyen az, aki megnyitja az utat, hogy Ő kell felszabadítsa a népet. Volt, aki megfelelően várta, volt, aki ezzel szemben a saját elképzelése szerint, de ha megnézzük, kétezer évvel később a történelem szinte ugyanaz a kereszteződés előtt áll. A Messiás eljött. Jézus Krisztus megnyitotta az utat. A bűn le lett győzve. A halál le lett győzve. A reménynek, mely kétezer évvel ezelőtt a Messiásra várás miatt volt ma más jelentőségének kell lennie: most az a remény bizonyosság, az a remény a biztonság. Ma a keresztényeknek nem a várakozást kéne hirdetniük, ahogy kétezer évvel ezelőtt, hanem az Ő dicsőséges visszatértét. A remény hordozói kéne legyenek ők maguk, egy remény nélküli világban. Nekem nem úgy tűnik, mintha így lenne.

Ez ránk vár, ha Jézussal együtt akarunk működni. Az a feladatunk, hogy Vele együtt részt vegyünk ebben a műben. Valamilyen módon feladatunk, hogy apostolok legyünk, azonban egy igazság apostolai, konkrét apostolok, valóban a fény hordozóinak lenni. Tanúsítanunk kell, hogy az út valóban meg lett nyitva, tanúsítanunk kell, hogy mindenünk megvan, ami szükséges ahhoz, hogy ezen az úton haladjunk. Egy bizonyosságot kell közölnünk ezzel az emberiséggel. Nézzétek, a világnak szüksége van erre a bizonyosságra, hogy Isten létezik.

A Szűzanya a 13-i üzeneteiben erről beszél, nem? „Az élet nem élet Isten nélkül” könyvben, ha emlékeztek az első üzenet az „Isten létezik”[1]. Szükség van még arra, hogy tanúsítsuk: Isten létezik. Ha így kezdte a beszélgetését velünk, az azért van, mert az emberiség nagy részének még nincs meg ez a bizonyossága és innen születnek a megpróbáltatások. És innen születik a tény is, hogy emberi bizonyosságokat keresel, azokban a dolgokban keresel bizonyosságokat, melyek aztán csalódást okoznak és a helyzet egyre rosszabbá válik. Nekünk egy olyan népnek kell lennünk, mely nyugodtan, nem szavakkal azt mondja: „Isten van”. De nem csak van, hanem itt van közöttünk és minden eszközt megadott nekünk, most minden rendelkezésünkre áll, hogy haladni tudjunk felé, hogy keresztül tudjunk haladni ennek a világnak a sötétségén. Ez nem egy elmélet kell legyen számunkra, ez az élet.

Hogy megtegyük ezt a lépést, szükségünk van mindig arra a tudatosságra, hogy teremtmények vagyunk, hogy szükségünk van Jézusra; arra a tudatosságra, hogy csak Jézus az egyetlen Megmentő, ami aztán a hordozni való kinyilatkoztatás is; ha megnézitek nincs többé senki, aki azt mondaná, hogy az egyetlen Megmentő – minden helyzetből – az Jézus: az egyetlen, aki el tudja hozni a békét az Jézus, az egyetlen, aki helyre tudja hozni a világ ezen helyzeteit az Jézus. Nekünk el kell indulnunk, annak a tudatában, hogy teremtmények vagyunk, de biztosak kell legyünk abban a kijelentésben, hogy Jézus az egyetlen Megmentő, Jézus megment.

Ez egy szép feladat, nagy is, de egy olyan feladat, melynek biztosan megvan a sikere, mert Jézus az, aki beteljesíti, mert nem tőlünk függ. Nekünk csak hinnünk kell. Nem a mi műveinktől függ, hanem a hitünktől. És ez a tanúságtétel.

Tudjuk, hogy Jézus az egyetlen út, az egyetlen igazság. Az egyetlen igazság, mely minden igazságot feltár: személyes és közösségi igazságot. Jézus az élet, azonban ahhoz, hogy belépjünk ebbe az életbe, hagynunk kell, hogy Ő csinálja, meg kell engednünk Neki, hogy feltárjon minden igazságot, bennünk és körülöttünk. Akkor aztán megmutatja neked az utat és belépsz az életbe.

Egy olyan időben vagyunk, ahol a Földön egyik megpróbáltatás a másikat éri, és nagy megpróbáltatásokat. Ha vesszük például a Covid-ot (melyből még ki sem jöttünk teljesen), abban a helyzetben Isten megadta a kiutat: azt kérte az emberiségtől, hogy forduljon Hozzá, azt kérte tőlünk, hogy változtassuk meg a gondolkozásunkat, azt mondta, hogy váltsunk irányt. Konkrét eszközöket is adott nekünk, azért, hogy kijussunk. Azonban ahhoz, hogy valóban megéljünk egy lépést abban a megpróbáltatásban és feltámadva jöjjünk ki belőle, szükség volt arra, hogy az emberiség megváltoztassa az életét, megváltoztassa a gondolkodásmódját, megváltoztassa az orientációját. Sajnos azt hiszem, hogy kimondhatjuk, hogy nem ez történt. A Föld helyzete most sokkal rosszabb, mint korábban. Mindannyiunk szeme előtt van: megnövekedett a pszichológiai betegségek száma, megnövekedett a nélkülözés, a nehéz helyzetek száma. A Koronavírus nem hagyta közömbösen az emberiséget, gyengébbé tette, gyengébbé tette szellemileg is, különösen szellemileg. És az emberiség mélyebbre süllyedt szellemileg, nem felfelé haladt, nem fogadta be Isten segítségét.

Még egyszer megtörtént az, ami kétezer évvel ezelőtt: most sem lett üdvözölve a Megváltó, nem teljesen. Azt hiszem, hogy nem tévedek azt mondva, hogy az emberiség ki szeretne jutni a megpróbáltatásokból, de azért, hogy továbbra is a saját gondolata szerint éljen, hogy továbbra is a saját életét élje. Nem egy kérés: Ki szeretnék jutni a megpróbáltatásokból. Segíts Uram, mit kell tennem”. Még, amikor segítséget is kér az Úrtól, akkor is azért teszi, hogy a saját gondolatával maradjon: „vedd el tőlem a megpróbáltatást, de nem akarok megváltozni”. És ez a baj.

Jézus jelenléte a második eljövetelében csökkentette a rosszat a Földön, melyet magára hozott ezzel a viselkedéssel. A jelenléte itt, a második eljövetele, megvédett minket az erős romboló energiától, mely a Földet sújtotta és sújtja továbbra is. Csökkentette a rossz hatását. De bizonyos értelemben Neki is szüksége van arra, hogy be legyen fogadva, szüksége van segítségre, szüksége van egy népre, Az Evangélium vége felé azt mondja: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”[2] És nekünk azt kell mondanunk: „Igen, itt találsz.” Ez a mi igen-t mondásunk mivel jár? Azzal, hogy egy társmegváltó népet csináljon belőlünk, ahogy többször is mondtuk. Azzal jár, hogy a mi igenünk Jézusnak, Márián keresztül az: Veled szeretnénk lenni, végig szeretnénk járni az utakat, melyeket te végig jársz. Segíteni szeretnénk neked, amennyire tudunk, hogy úgy éljünk, ahogy te kéred tőlünk.” Ezt jelenti társmegváltónak lenni: elfogadni az ő cselekvését, lehetővé tenni, hogy szabadon cselekedhessen bennünk.

Íme, én ma este ezt szerettem volna kérni mindannyiótoktól, akik ennek az Egyháznak a tagjai vagytok. Szerettem volna kérni, hogy az Adventtől elindulva, az egész elkövetkező évben is: fokozzuk az imánkat. Hogy a felajánlásunk Jézusnak Márián keresztül egyre tisztább, átláthatóbb legyen. És ahogy sokszor mondtam, nézzétek, hogy nem szenzációs gesztusokról, hosszú imákról van szó. Pont erről a hitről van szó, hogy tudatában legyünk, hogy mindaz, ami velünk történik az azért van, mert Isten megengedi és ezzel a tudattal: „Isten megengedte, tehát üdvözlöm és felemelem” – társmegváltóvá válok.

Íme, én ezt kérem ebben az időben. Segíteni Jézusnak, segíteni Máriának az ez. Üdvözölni az életet. Elengedhetetlen egy kicsit elvenni a tekintetet magukról, a lépéseinkről, a dolgokról, melyeket meg kell változtassunk. Ne forogjunk többé a korlátaink körül, hanem egyszerűen éljünk. Jézusnak adtuk az életünket és hitben tudjuk, hogy Ő tudja hogyan vezessen minket. Mindent abban a hitben fogadunk be. Nem állok meg, hogy megnézzem tévedtem-e, jól csináltam-e, hanem hagyom, hogy Jézus dolgozzon bennem, használjon, hogy elvegye a korlátjait ennek az emberiségnek, használja az én korlátaimat, hogy elvegye a többiekét. Tehát, így megélve a személyes felajánlásunkat és a népkénti felajánlásunkat a megváltás eszközévé válunk. Nem mi mentünk meg, hanem Jézus rajtunk keresztül valóban fel tudja emelni ezt az emberiséget, fel tud emelni minden korlátot.

Keresztül haladni a megpróbáltatásokon, melyeket megél az emberiség az azt jelenti, hogy mindannyian megengedjük Istennek, hogy ezek a megpróbáltatások megérintsenek, hogy meghalasszák bennünk az egoizmust, hogy meghalhasson az emberiség számára, tudatában, hogy nem vagyunk jobbak a többieknél. Ugyanazokkal a korlátokkal rendelkezünk, a különbség az, hogy azt mondjuk: „Én tudom, hogy Te le tudod győzni ezeket a korlátokat, Uram” és ott aztán hagyom, hogy Isten legyőzze. Egy teljes átalakulást jelent. Nem tökéletesnek lenni, hanem tudni, hogy az én bűnöm Isten kezeiben egy segítség az emberiség számára, ha én készen állok meghalni, készen állok hagyni magam használni.

Ez a Föld tele van önzéssel, tele van zsarnoksággal, veszekedő, mindenhol veszekedés van. A kis családoktól a nemzetekig, a népekig, mind egy háború, mind egy viszály. Tehát, ha mi felajánljuk magunkat Istennek, hogy segítsük ezt az emberiséget, akkor pont itt kell győznünk. Legyőzni a viszályt, az önzést, a zsarnokságot magunkban. Boldogan kell élnünk, miközben pont ott leszünk megpróbálva. Mert hogyan győzöm le a zsarnokságot? Úgy, hogy szelíd vagyok. Hogyan győzöm le az önzést? Odaadva magam. Hogyan győzöm le a háborúkat, a viszályt? Úgy, hogy a béke hordozója vagyok. Az összes boldogság itt van.

Tehát az egész élet így összegződik: megélni a boldogságokat. Ha a boldogságokban élünk, akkor boldogok is leszünk, de a lépés az nem az: „imádkozni szeretnék, hogy boldog legyek” mert, ha azért imádkozol, hogy boldog légy az azt jelenti, hogy a tűzön keresztül kell haladnod. Tehát benned elő fog jönni az önzés, a zsarnokság, a harag – ez normális, de át kell adnod Istennek, nem rávetni a testvérekre. Így alakul át a rossz jóvá, így lehet elnyelni a romboló energiát és elvinni Istenhez, hogy elsődleges energiává váljon. Ilyen társmegváltónak lenni. Jézus ezt tette: magára vette a gondjainkat. Mária is ezt tette és nekünk is ezt kell tennünk. Nem hősies módon, hanem engedve Jézusnak, hogy megpróbáljon minket, ahogy Ő tud. Mindenkinek a szükséges terhet fogja adni, mindenki a saját lépését fogja megtenni, de ha mindannyian megtesszük az egy nagy erő lesz.

Én erre az Adventre ezt szeretném kérni mindannyiótoktól. Örvendezve, hogy választva lettetek, mi magunk válva a remény hordozóivá, mert biztosak vagyunk benne, hogy már győztünk. Nem arról van szó, hogy belemerészkedünk valamibe, amiről nem tudjuk, hogyan zajlik. Tudjuk hogyan zajlik: meg leszünk próbálva, üldöztetve, de diadalmasok is leszünk. Tudjuk, hogy már győztünk. Jézussal nem veszíthetünk, ne felejtsétek el ezt. Amiről úgy tűnik, hogy elvesztitek, az mindössze a büszkeségetek, mely veszít, de azt minél hamarabb elveszítjük annál jobb. Akkor is, amikor emberileg úgy tűnik, hogy vesztünk, az nem egy veszteség, egy nyereség. Része annak az átalakulásnak, melynek be kell következnie ahhoz, hogy új emberekké váljunk. És akkor semmit sem vesztünk el, csak nyerünk. Mindent veszteségnek tartok ahhoz képest, hogy megismerjem Krisztust.[3] Ragaszkodni valamihez csak nehézséghez vezet, hogy a sajátunkat kelljen oda helyezni, hogy olyanokká váljunk, akik tudnak elmélkedni, imádkozni, dönteni. Istenre bízni magunkat és engedni, hogy Isten működjön, megélve a boldogságokat, az gyerekként élni, ahogy az egész Evangélium mondja: „Legyetek egyszerűek, mint a gyermekek. Legyetek olyanok, mint a gyermekek.”[4] És csak nyerni tudunk.

Nézzétek, hogy a Föld helyzete olyannyira rossz, hogy senki sem tudja megoldani, csak Krisztus. Hasztalan nekünk megpróbálni, megkísérelni. Higgyetek nekem: adjuk át magunkat Neki, hagyjuk szabadon, éljünk egyszerűséggel a hitben és csodákat fogunk látni. Ő kénytelen lesz még inkább közbeavatkozni, mint amennyire már most teszi. Ha talál egy népet, mely így fogadja őt, aki így szeretné követni, akkor kénytelen. Fel fogja gyorsítani a dicsőséges visszatérésének idejét is és mi meg fogjuk élni most és valóban a boldogságok, a csodák, a mély béke idejét. És látni fogjuk ezt a népet falvakká fejlődni, mindazzá, ami tervezve lett, de az ő műve lesz, nem a miénk. Ha nem, akkor aggódni, fáradozni fogunk, el fogjuk fárasztani magunkat és mindig kicsit csalódottak leszünk. Miért? A romboló energia valóban erős, de az elsődleges energia erősebb, azonban szabadon kell hagynunk.

Tehát biztos vagyok benne, hogy válaszolni fogunk és hálát adok Istennek mindannyiótok válaszáért és kérem Szentséges Szűz Máriától, hogy kísérjen benneteket és áldjon meg, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] 2017.02.13 – „Isten létezik” a „Az élet nem élet Isten nélkül – Az emberiség Édesanyjának üzenetei Stefania Caterinának” Luci dell’Esodo

[2] Lk 18, 1-8

[3] Fil 3,8

[4] Mt 18,2; Mk 10, 14; Lk 18, 16A

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s