Mennybemenetel

2022.05.27 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

A húsvéti idő a beteljesedéséhez közeledik, a Mennybemenetel és a Pünkösd ünnepei között vagyunk és azt hiszem, hogy jó lenne számunkra, – akik végigcsináltunk egy folyamatot – elkezdeni ezeket az ünnepeket a teljességükben nézni, jobban megértve, megértve a teljes jelentőségüket.

Az Úr a feltámadás után negyven napon keresztül beszélt az apostoloknak[1], kicsit úgy, ahogy most hozzánk beszél. Ebben a második, közbenső eljövetelében felkészít minket a dicsőséges visszatértére.

A Mennybemenetel ünnepe, – mint ahogy sok más ünnep – egy olyan ünnep, melyet Lucifer különösen gyűlöl, mert a Mennybemenetel emlékezteti, hogy nem ér véget minden a feltámadással, hanem folytatódnia kell, míg fel nem emelkedik a Mennybe és ez számunkra is így van. Szentséges Szűz Mária ezt a teljességében tette meg, Ő az egyetlen – Jézuson kívül -, aki testtel együtt emelkedett fel a Mennybe, de mi is mindannyian erre vagyunk hívva. És a Pünkösd ünnepe, – a Szentlélek ajándékával – megadja azokat a szükséges és rendkívüli kegyelmeket, hogy megéljünk a folyamatot a feltámadástól a mennybemenetelig.

Mintha az Isten felé vezető út állomásokból állna: az első állomás felismerni Jézus Krisztust és megismerni az Ő művét, felismerni, hogy megnyitott egy utat, befogadni a megbocsájtását, befogadni mindazt, amit tett. Nem elég megérintődni, megrendülni a halálától, a fájdalomtól, amit elszenvedett, hanem be kell fogadni azt a fájdalmat, azt a szeretetet, – mert az a helyes, ha a Szeretet szót használjuk a megnevezésére – és megérteni, hogy azzal a szeretettel Ő megnyitott egy utat számunkra, hogy belépjünk abba, akik öröktől fogva vagyunk: Isten gyermekei. Ez az első lépés.

Ezt befogadva elkezdődik egy folyamat számunkra itt a Földön, a folyamatos halál és feltámadás, Jézuson keresztül és Neki köszönhetően. Tehát szüntelenül meghal a régi ember és megszületik az új; ennek a tetőfoka a régi gondolkodás elvetése (hagyni meghalni) és a belépés az újba. Már az Ószövetségben is el lett magyarázva ez a szív átalakulásával: „Új szívet adok nektek”[2]. Íme, ez az új szív, – mely a szellem – Jézus, aki megadta nekünk a kegyelmet, hogy birtokoljuk azt és a Szentlelken keresztül adja nekünk, aki Jézus első ajándéka a hívőknek, aki folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy kik vagyunk, hova megyünk, arra, amit Jézus mondott, arra, amit az Atyaisten mondott nekünk a fogantatás pillanatában és arra, amit mi válaszoltunk a fogantatás pillanatában. A Szentlélek az, aki elhalmoz minket, nem annyira rendkívüli ajándékokkal, hanem a nagybetűs rendkívüli Ajándékkal, ami a megértése annak, akik vagyunk, ahova tartunk, az örök élet, a Menybemenetel, a felemelkedés.

A húsvéti idő során szinte minden Evangélium középpontja: „ha nem az odafent valókat keresitek…”[3] Még egy kis idő, és már nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem. […] de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki.[4]; mindezek a lépések, melyek erre az örök találkozóra emlékeztetnek a Feltámadt Krisztussal, mely örökké fog tartani.

Tehát a Mennybemenetel lépése az pont az, hogy felemeljünk mindent Istenhez és ne álljunk meg a feltámadásnál, lehetne mondani, akkor is, ha úgy tűnhet: „Ha feltámadtam, akkor mit akarok még?” Ha megállsz, az azt jelenti, hogy még a földi dolgokban vagy. Mondok egy banális példát: ha én meggyógyulok egy nagyon súlyos betegségből, mely a halálba vitt volna, az szép, de ha nem fogadom be azt a betegséget, hogy belépjek a Szellem életébe, akkor semmit sem ér. Csak késleltettem a dimenzióváltásomat itt néhány évvel, de ez még el fog vezetni oda, hogy találkoznom kell a Szellem dimenziójával. Tehát, ha nem használom fel arra, hogy a Szellemmel találkozzam, akkor nem értettem meg semmit, sőt egy plusz ítéletem lesz, mert azt mondja: „Két lehetőséged volt, ahelyett, hogy egy lett volna, mint mindenkinek, mert még meg is gyógyultál”.

Tehát, a Mennybemenetel a feltámadás folytatása. A mennybemenetel napjának olvasmányaiban világos: a középpont számunkra, – amit aztán Szent Péter is kért az üzenetében[5] – az az, hogy tanúsítsuk Jézus élő jelenlétét, és mindenekelőtt a dicsőséges visszatértét. Nekünk ez a feladatunk és ezekben az olvasmányokban világosan megmondja, a végén mondja, amikor, miközben emelkedik fel az égbe és mindenki felfelé néz és az angyalok azt mondják: „miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.”[6]; és ez mi, ha nem a remény? Hit, remény és szeretet.

Tehát a hit mindabban, amit mondunk és még több; a remény az a remény a Krisztussal való találkozásban. A remény, melyet a hit és a bizonyosság táplál, hogy örökké Vele leszek, hogy vissza fog térni, hogy elvigyen. Azt mondta, hogy előkészített egy helyet számomra, azt mondta, hogy nem kell szomorú legyek[7], Ő imádkozott értem, hogy a világ ne győzzön[8], ő legyőzte a világot.[9]

Tehát a hit Benne, hit az Ő cselekvésében, táplálja ezt a reményt és a szeretetet. Én mondom nektek, hogy számunkra, ami kérve lett tőlünk, a mi Szeretetünk, az az igazi, a nagybetűs, egymás és a világ iránti, az az, hogy ebben a hitben éljünk meg minden napot és éljünk elmerülve a Mennybemenetel és a Pünkösd dimenzióiban; nem a rendkívüli ajándékok miatt, hanem a bizonyosság ajándékáért, hogy Jézus legyőzte a világot[10], legyőzte értem, legyőzte érted, legyőzte minden helyzetben, túl azon, hogy hogy vagyok, hogyan élek, túl a terheken, melyeket hordozok. Jézus győzött. Ez a hit, a remény által táplálva a mi szeretet cselekvésünk, a mi igazi, világ iránti szeretetünk.

Javaslom a zsidókhoz írt levelet[11], a Mennybemenetel napjáról, (C. év), nyugodtan olvasva. Csak az utolsó részt olvasom, mert az mindent elmagyaráz. „Mivel tehát bízunk abban, testvérek, hogy Jézus vére által bemegyünk a szentélybe: ő új és élő utat nyitott meg számunkra a függönyön, azaz a saját testén keresztül. Miután van főpapunk Isten háza fölött, járuljunk oda igaz szívvel a hit teljességében, hintsük meg és tisztítsuk meg szívünket a rossz lelkiismerettől, és mossuk le testünket tiszta vízzel. Tartsunk ki rendületlenül reménységünk megvallása mellett – mert hűséges az, aki az ígéreteket tette.”

Nézzétek, hogy itt van minden. Befogadni, hogy le legyünk mosva a vérében, megkeresztelve a Szellemében, áthaladva a húsán keresztül, mely táplál minket az Eukarisztián keresztül, biztosan abban, hogy megad mindent, amire szükségünk van, azáltal, hogy megadja a Szentlelket, fenntartva a reményünket. Miben? Az Ő hitében, nem a miénkben. A mi hitünk Benne van, aztán Ő meg fog nyitni – már megnyitott – minden utat, Ő legyőzte a világot, legyőzte értem, legyőzte mindenkiért.

Beszélünk a szellembeli cselekvésünkről. Nézzétek, hogy ez a cselekvés a szellemben, ez a hit, mely nagyon konkréttá válik, mert ez a szellembeli cselekedet hitté válik a mindennapi életben, a problémáimban, mindabban, amit meg kell élnem. Hit! Ez a cselekvés a szellemben. Ez változtatja meg a világot, ez a szeretet az egész világért.

Gondoljatok bele, ha a keresztények ilyenek lennének. Mit kell tegyenek a keresztények a világban? Nem azért keresztények, mert megvannak keresztelve! Ő azt mondja: Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé.”[12] Nem is azért keresztény, mert egy szervezethez tartozik, úgy értem keresztény azért, mert Krisztusé, nem azért, hogy egy titulusa legyen. Egy szervezethez tartozni, melyet hívhatnak Katolikus Egyháznak, Ortodox Egyháznak, Jézus Krisztus Új Egyházának (beleteszem a miénket is), de ha nem rendelkezel Krisztus Szellemével, akkor nincs meg benned az, amit mondunk, nem vagy keresztény. Akkor sem válsz kereszténnyé, ha sokat imádkozol, ha mindennap mész Misére, a Szentmisére, akkor sem, ha minden nap megkapod Jézus testét. Akkor vagy keresztény, ha hiszel, miközben mész a Szentmisére, imádkozol, ha hiszed, hogy Jézus legyőzte a világot, ha hiszed, hogy az életét adta érted, ha hiszed, hogy olyan nagyon szeret téged, hogy készséggel adná még egyszer az életét érted, ha hiszed, hogy Ő sosem hagy el téged. Akkor válsz kereszténnyé, ha hiszed, hogy a te áthaladásod itt, minden helyzettel (itt alatt a világot értem), egy ugródeszka, hogy eljuss oda. A halál és a feltámadás útja. És akkor nem mérlegelem a világ szelleme szerint, ha szép, ha csúnya, ha ez történik velem, ha az, hanem a hitben, a reményben és a szeretetben élek, Krisztus szeretetében és én is szeretetté válok a többiek iránt, ebben a hitben. És akkor vagy keresztény.

Nézzétek, hogy egy olyan időben vagyunk, ahol megéltük a megosztó kérdést, hogy oltani vagy nem. Most itt vannak ezek a pacifisták, de a keresztények nem pacifisták, hanem a Béke dolgozói. Más a Békét hordozni. Persze, hogyan tudom elvinni a békét oda, ahol háborúk vannak? Akkor tudsz békét vinni oda, ahol háborúk vannak, ha az egész napodat, reggeltől estig békében éled meg, ha hordozod a békét abban, aki vagy, a helyzetekben, amiket megélsz. És hogyan tudom hordozni a békét? Csak úgy, hogy hiszem, hogy Jézus legyőzte a világot. Ha nem ebben a hitben van, akkor senki sem tudja a békét hordozni. Csak akkor keresztények a Béke dolgozói, ha teljes bizonyosággal tudják, hogy csak Jézus tudja megoldani a Föld helyzeteit. Nincs semmi és senki más, aki meg tud állítani egy háborút, aki meg tudja adni nekünk a kegyelmet, hogy békében éljünk személy szerint, magunk között és minden nép között, csak Jézus. Ebben a hitben a Béke dolgozójává válok és aztán konkrét dolgokat is teszek, természetesen. De ha nem így indulok, akkor pacifistává válok. Remélem érthető a különbség. Csak Jézus az Út, az Igazság és az Élet[13], nincs más.

Sokan (hívjuk őket pogányoknak, hogy azt a kifejezést használjuk, melyet az Apostolok Cselekedeteiben használnak), sokan más vallásokból, sok ateista jóakaratú, nagyon közel állnak ahhoz, hogy belépjenek a Mennyek Országába, ahogy Jézus mondja valakinek az Evangéliumban[14] és nekünk be kell fogadnunk őket és segíteni nekik megtenni a lépést: „Egy dolog hiányzik ahhoz, hogy tökéletes legyél: hinni Jézus Krisztusban”. Tehát ehhez nem oda kell ezt vetnünk, hanem nekünk kell hordozni ezt a hitben. Ez a tanúságtétel. Sokan, akik nincsenek megkeresztelve – idézőjelben – közelebb állnak ahhoz, hogy keresztények legyenek, mint azok, akik meg vannak keresztelve. De hiányzik számukra ez a lépés.

Ahogy mindig, látjátok, hogy a Szentlélek vezet minket minden nap minden helyzetében. Őszinték kell legyünk és minden napot ezzel az átalakulással kell megélnünk, vajon a világ szelleme vezet, vajon Isten szelleme vezet. A hit meg fog világosítani minket ennek tekintetében, világosságot fog adni: ha a világ gondolkodásának megfelelően mérlegelem azt, hogy hogy vagyok, vagy Isten gondolatának megfelelően, vagy azt, amit csinálok a világ gondolkodása vagy Isten gondolkodásának megfelelően. Ez a mi tanúságtételünk, ahogy az el lett nekünk mondva, akkor az életünk lesz, mert nézzétek, hogy nincs senki, senki a világon, legyen ateista, vagy bármilyen vallású, aki ne tudná felismerni a szellemet, melyet egy ember hordoz. Mindenki észreveszi.

Tehát, ha mi Isten Szellemében élünk, akkor az életünk tanúsítani fogja és mindenki érezni fogja. Vonzva lesznek a fogantatáskori „igenek” és el lesznek taszítva a „nemek” és meg lesznek adatva a kegyelmek azoknak, akik bizonytalanok az igen és a nem között. Ez a húsvéti idő, ami után a Pünkösddel megújulnak a kegyelmek, az év folytatásához, de a Mennybemenetel felé. Ezt, – mindig a hitben – meg tudjuk tenni, mert biztosak vagyunk abban, hogy Jézus megadja nekünk a Szentlelket, mindig annak, aki hisz és mindig kegyelemből.

Tehát kívánok magamnak és mindannyiótoknak egy szép utat. A Szentséges Szűz Mária áldjon meg minket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Apcsel 1,1-3

[2] Ez 36,26

[3] Kol 3,1-2

[4] Jn 16,16-23

[5] Szent Péter üzenete, 2020.04.30 „Hirdessétek Krisztus dicsőséges visszatértét” közzétéve a www.azujteremtesfele.com weboldalon

[6] Apcsel 1, 9-11

[7] Jn 14,1-3

[8] Jn 17,15-20

[9] Jn 16,33

[10] lásd 9. lábjegyzet

[11] Zsid 9,24-28; 10,19-23