Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2023.11.11 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: Róm 16, 3-9.16.22-27; Zsolt 144; Lk 16, 9-15

Szent Pál üdvözlésekkel zárja a Rómaiaknak[1] írt levelét és ezeken az üdvözléseken keresztül, rengeteg szentet, apostolt fed fel előttünk, akik nincsenek azok között, akiket ismerünk, a leghíresebbek között, hanem akik, ahogy Szent Pál is mondja: „Apostolok voltak előttem, Krisztusban voltak előttem.”

Ezekkel az üdvözlésekkel és ezzel a tekintettel az egyik dolog, amit észreveszünk az az, amit tudunk: Istenben nincsenek elsők és utolsók[2]. Istenben nem arról van szó, hogy hogyan ítélünk meg mi egy szentet, nagyobb vagy kisebb, ez mindig egy emberi ítélet, egy emberi tekintet. Különböző szolgálatok és különböző kegyelmek vannak, de mindannyian ugyanúgy szentek.

Az első dolog, ami ezzel kapcsolatban eszembe jut és ami sokszor el lett mondva: próbáljátok meg megélni a világegyetemre kiterjedő közösséget a szentekkel, a hűséges testvérekkel, az angyalokkal, konkrétan, tehát beszéljetek velük, kérdezzetek tőlük, folytassatok eszmecserét velük. És pont a tény, hogy vannak olyan szentek is, akik nincsenek a naptárban, akik nem ismertek, vezet el minket ahhoz, hogy azt mondjuk, minden téren vannak szentek. Vannak gazdálkodók, vannak építészek, vannak villanyszerelők, mérnökök, és mindegyiküktől próbálhatunk segítséget kérni, kérni, hogy megvilágítsanak, hogy meg tudjuk érteni a valóságot Isten gondolata szerint. Ez a lépés. Mert mi azért kérünk segítséget, hogy az valósuljon meg, amit mi gondolunk. Ez még mindig egy világ szelleme szerinti ítélet szintje. De ha közösségbe lépünk velük, a valós akarattal, hogy Isten gondolata szerint megismerjük azt a helyzetet, amelyben segítségre szorulunk, akkor nem fog hiányozni a segítség, hanem konkrétan és azonnal fog érkezni.

A másik dolog, ami eszembe jut, az Evangéliummal[3] is kapcsolatos, ezek a személyek, akiket Szent Pál minden levelében üdvözöl, az első Egyházat alkották, ők azok, akik Krisztust üdvözölve megsejtették, megértették, hogy mi a valódi élet és azonnal rendelkezésre bocsátották magukat, szolgálatba álltak, hogy Isten szelleme szerint éljenek és ne a világ szerint. Amikor halljuk, hogy: „Mindent elhagytak, mindent az apostoloknak adtak” – nem? Az Apostolok cselekedete[4] – „elhagyták…, az evangelizáció szolgálatába álltak”, ez valami olyannak tűnhet számunkra …, ami csak tőlük lett kérve. Azonban, ha jól megnézzük, pont abban a mély lépésben érthetjük meg, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Többé semmi köze sincs a világ szelleméhez, „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”[5]A mammon a világ.

Szerintem van egy nagyon nagy ellentmondás bennünk: Isten képmására és hasonlatosságára lettünk teremtve. Isten gyermekei vagyunk, megvan a lehetőségünk, hogy Hozzá hasonlóak legyünk, hogy úgy cselekedjünk, mint Ő, hogy a gondolatában éljünk, hogy egy dolog legyünk vele (a közösség kifejezi), megvan rá a lehetőségünk és azok vagyunk. Szentséges Szűz Mária, az egyetlen, azonban teremtményként egyenesen a Szentháromságba lépett be, az egyetlen. Azonban Szent József is, és nem ő az egyetlen, tehát mi is. Márián keresztül, mondja Szent József: „Valamilyen módon én is beléptem”. Tudjuk, hogy a halál után mindenki, a szentek is, akiket ismerünk, többé nem úgy gondolkodnak, mint ahogy itt tették – ők mondják, nem? „Ne akként tekintsetek rám, aki voltam…”,

Mindezekkel a lehetőségekkel, tehát, mindezzel a potenciállal, aztán azzá redukálódtunk, akik vagyunk: képtelenek arra, hogy a jót cselekedjük, hanem a rosszat, amit nem akarunk. Itt van a lépés, amit szerintem az első keresztények megértettek, amit mi is tudunk: az áteredő bűnnel valamilyen módon… nem valamilyen módon: egy olyan állapotba estünk, amely nincs előre látva számunkra, nem volt. Arra lettünk előre látva, hogy Isten gyermekeiként éljünk és ez most is így van. Krisztus, Jézus Krisztus magára vette az emberi természetünket pont azért, hogy megismételje azt a lépést, hogy ebből az esésből Isten gyermekeivé legyünk. Itt kell a hűséges testvérekkel találkoznunk. Azonban a gondolat átalakulása abból is indul, hogy befejezzük az Istennel való kapcsolat, a szentség útjának és mindannak, amit tennünk kell, mindig a világ gondolata szerint való mérlegelését. Remélem, hogy érthető, hogy mit akarok mondani.

Mi az Isten felé való utunkat is – ha megnézitek – még mindig a világ gondolatával mérlegeljük. Olyannyira bennünk vannak bizonyos fogalmak, bizonyos vallásosság. Itt azonban minden új. Akkor is, amikor azt mondjuk: „Le kell mondanom mindenről”, ha megnézitek ez még mindig a világnak egy kifejezése. Semmiről sem kell lemondanom. Ha Istenre bízom magam, akkor Ő elvesz tőlem mindent, ami káros számomra: minden itt van. Egy új életbe akar vinni, ahol minden új. Ezt akarták tenni az első keresztények.

Nézzétek, hogy az Evangélium újra és újra elismétli ezt. Amikor azt mondja: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal”, mit jelent ez? „Hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.”[6] „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak”. Nem a pénz gazdagsága, hanem ennek a világnak a gazdagsága, ezen világ gondolatának a gazdagsága, és amikor Jézus azt mondja: „Mindaz, ami a világból van – hogy vagytok, azt értem – használjátok jóra, használjátok Istenért. Ne használjátok Istent, hogy a világban éljetek, tegyétek az ellenkezőjét”. Számomra ezt mondja az Evangélium.

Mindig ide térünk vissza: hagyni magunkat átalakulni, felismerni, – és ezt kell tennünk – hogy csak egy okból jöttünk a Földre: elszenvedtük az áteredő bűnt, a Földre jövünk, mert még egyszer megvan a lehetőségünk, hogy azt válasszuk, hogy vissza akarjunk térni ahhoz, akik korábban voltunk: Isten gyermekei. CSAK EZÉRT jöttünk. Minden egyéb semmit sem ér, ha nem ennek a megvalósulására szolgál. Csak így van értelme. És ennek az időnek vége lesz, az idők végén vagyunk, mert adva lett nekünk ez az idő, egy kegyelem, és micsoda kegyelem! A kegyelem a visszatéréshez. Jézus Krisztus, Isten Fia ezért a kegyelemért áldozta fel magát, hogy ezt megszerezze, azonban azért, hogy visszatérjünk ahhoz, akik voltunk. Felesleges ehhez a Földhöz és mindahhoz ragaszkodnunk, ami a földről való.

Olvasok még Szent Pál szavaiból, tudom, hogy ebben a kontextusban kívülről ismeritek őket, azonban én akkor is felolvasom nektek: „Kérlek tehát benneteket, testvérek, Isten irgalmasságára, hogy adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen a ti ésszerű istentiszteletetek. ²Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át értelmetek megújításával, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a jó, neki kedves és tökéletes.”[7]

Tudom, hogy ismerjük ezeket a szavakat, de nézzétek, a nagyságukat…Meghívnak minket, hogy belépjünk egy tudatosságba, hogy az életünk Istenhez tartozik; nem azért, mert le kell mondanunk az életről, hanem mert szükségünk van arra, hogy egy olyan életet kapjunk Istentől, mely megújul, egy megváltozott életet. Ezért élő áldozatként kell felajánlanunk magunkat. Ha megnézzük: „Felajánlom magam áldozatként ezért, azért”, ez még mindig a mi fogalmaink szerint való. Felajánljuk magunkat, hogy egy új, átalakult életet kapjunk, mely ajándék lesz a testvérek számára, mely ajándék lesz mindazok számára, akik valamilyen módon hozzánk kapcsolódnak.

Nézzétek, hogy az egyetlen lépés az élethez a hit, Ábrahám lépése, amikor felajánlotta Izsákot[8]. Itt nincs emberi logika, értitek? Kihívlak, hogy találjatok benne logikát, nincsen, emberileg nincs értelme, nincs értelme. Csak a hitben van értelme. Miért kell felajánlanod a gyermeked? Miért kell felajánlanod az életed? „Aki szereti életét, elveszíti azt.”[9] Miért? Mert ez az élet ÁRT NEKÜNK, ha nincs felajánlva, máskülönben nincsen értelme.

Továbbra is Szent Pál: „Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid. Ezután azok is, akiknek feleségük van, legyenek olyanok, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik örvendeznek, mintha nem örvendeznének, akik vásárolnak, mintha nem volna tulajdonuk, és akik élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele; mert elmúlik ennek a világnak a formája.”[10]Mit mond ezekben a szavakban, ha nem azt, amit próbálunk mondani? Hogy a világ – házas vagy, nem vagy házas, veszel, nem veszel – nem számít, ez a világ elmúlik. Itt vagy, éld meg, azonban az Isten Fiában való hitben, nem azért, hogy megvalósítsd önmagad ebben a világban, hanem hogy megvalósítsd önmagad Isten gondolatában.

Azt hiszem, hogy a keresztények felvizesedtek, elvesztették ezeket az alapokat, és így teret nyert a vallásosság, az érzet, az érzelmek, minden a lélek szintjén, – hogy egy olyam kifejezést használjak, melyet mi használunk – és egyre inkább háttérbe szorult a Szellem és a Szellem törvényei. Hogy ezek a dolgok, most óriási dolgoknak tűnnek, miközben „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok!”[11] Szent Pál mindenkinek mondta, mert az az egész csoport ilyen volt. Ha megnézitek, abban a levélben a köszöntéseknél úgy tűnik, mintha egy kicsit minket is leírna. Voltak fénypontok, találkoztak azokban a házakban, voltak házi egyházak, személyek csoportjai. Ott volt mindaz, amit nekünk tennünk kell. És azokon a helyeken áthalad és megszületett a pap, megszületett a pásztor, és áldott. És nekünk is ezt kell megélnünk. Természetesen, ha már onnantól kezdve továbbra is így éltek volna, akkor nem egymilliárd megkeresztelt lenne, hanem egy milliárd keresztény, valószínűleg nyolcmilliárd keresztény lenne, ha mindig így éltek volna, mert van különbség a megkereszteltek és a keresztények között.

Ez nem a kötelességek elhanyagolását jelenti, hanem a vágyakozást az után, hogy a szellemünk egyesüljön a Szentlélekkel, ha ne befolyásoljanak minket a földi dolgok, mindaz, ami korrumpálható. És itt van a küzdelem, itt mondja Szent Pál: „Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.”[12] Ezt mindig meg fogjuk tapasztalni, azonban az alapban ott kell legyen az, amit próbálok elmondani. Meg fogjuk tapasztalni aztán a korlátainkat, a gyengeségeinket és amikor észrevesszük azt a gyengeséget, beismerve, milyen szép: „mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem.”[13] Abból kiindulva azonban. Ha ezzel szemben a világ szelleme szerint indulunk, a gyengeségeket el kell rejteni, a hibákért mentegetőzni, egyedül kell lábon állni, akkor nehéz.

Én remélem és hiszem, hogy Jézus Krisztus Egyházaként, ekként a kis csoportként, akik vagyunk, most annak a lépésnek a tudatában kell élnünk, hogy az élet a „Fenti dolgok keresése”[14], a valódi értelmében, és szerintem egy lesz azok közül a dolgok közül, melyek segíteni fognak megtenni azt az ugrást, hogy fizikailag is találkozzunk a hűséges testvérekkel, mert többé nem a fogalmakról van szó. A fogalmakban ott vagyunk mi, ott vannak ők is, most azonban konkrét dolgokról van szó.

Azonban, ha a hűséges testvérekkel is – ahogy többször hallottam, többször mondtam – csak azért akarunk találkozni, hogy segítsenek minket itt jól élni, akkor sosem fogunk találkozni velük. Hogy segítsenek egyre mélyebben megérteni Krisztus gondolatát, az igen, megérteni, hogy mit akar Krisztus, az igen; azonban itt élni mindig egy küzdelem lesz, mert ez így van, azonban egy olyan küzdelem, melyet örömmel ajánlunk fel. „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára.” Nincs más, nincs más út. Ezen az úton kívül a világ szelleme van és abban a politikával, a kompromisszumokkal keresik a békét. Én kívánom, hogy megállítsák a háborúkat, az ég szerelmére! Azonban tudom, hogy ez nem fog megtörténni az Úr Jézus Nélkül, aki a Béke Királya. Mégha egy pillanatra meg is állnak, összeszervezkednek, hogy pár éven belül jobban menjen.

Átadom Máriának a szándékunkat, hogy megéljük ezt a folyamatot, hogy valóban a gondolatában legyünk, az Ő Szívében, és a Szívén keresztül képezve és átalakítva legyünk, hogy az egész Egyházzal közösségben éljünk, Krisztus gondolatában elmerülve, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Róm 16, 3-9.16.22-27

[2] Mt 19, 23-30; Mt 20, 1-16; Mk 10, 28-31; Lk 13, 22-30

[3] Lk 16, 9-15

[4] At 4, 32-37

[5] Lk 16,13

[6] Lk 16,9

[7] Róm 12, 1-2

[8] ter 22, 1-18

[9] Jn 12, 25

[10] 1Kor 7,29-31

[11] Lev 19,2

[12] Róm 7, 15

[13] 2 Kor 12, 9-10

[14] Kol 3,1