Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

Mauro (hanganyag átirat)

2021.12.18.

Karácsony hetében vagyunk és ismét szemben állunk Isten Szeretete Misztériumának a szemlélésével, a Szeretetet mely elvezet odáig, hogy Jézus, a Szentháromság harmadik személye emberré válik. Szeretetből válik emberré, emberré válik ebben a megváltás misztériumában, melyet a Szentháromság tervezett meg és úgy valósul meg, ahogy azt tudjuk.

Azt hiszem, hogy számunkra nehéz, sőt, szerintem lehetetlen megérteni, valóban, belülről megérteni, hogy mit jelent Isten számára emberi természetet ölteni. Azt hiszem, hogy teljességében nem tudjuk megérteni: hagyni, hogy a Szentháromság hússá váljon, hogy belépjen egy testbe, hagyja magát korlátozni az emberi természet által, elmélyedni a világ szellemében, mégha a világ szelleme nem is lépett belé, de körbevette. Azt gondolom, hogy nem tudjuk megérteni, de szemlélni tudjuk ezt, még egyszer, hogy megértsük mennyire szeret, ha eljutott odáig, hogy ezt megtegye. Jézus mindenben hasonló volt hozzánk, a bűnt kivéve.

Ha van egy jellemző, amit fel tudunk ismerni ebben a hozzáállásban, vagyis a Karácsonyban, többek között, pont az, hogy felismerni mit is jelent az igazi alázat: ez az alázat. Mi sokszor beszélünk arról, hogy alázatosak vagyunk, de, ha elgondolkodtok azon, hogy mi az alázat, csak ez: Isten emberré válik. Az alázat, mely szeretetből fakad, a teremtmények iránti szeretetből, a Teremtő, ki emberré válik, az Igaz, aki az igazságtalanságért fizet. Hányszor kérték tőlünk, hogy legyünk egyszerűek, alázatosak. Nézzétek, az első lépés, hogy egyszerűek legyünk, és mégcsak nem is mondanám, hogy alázatosak, felismerni, hogy mi csak teremtmények vagyunk. Teremtmények, akiknek szüksége van a Teremtőre. Az az igazság az első lépés abból, ami az egyszerűség lehet, az alázatosság és az igazság, és ezek szabaddá tesznek, mert nézzétek, mégha azt is mondjuk, hogy „egy teremtmény vagyok”, az egész lényünk harcol ez ellen és ez elnehezzíti az életünket. Mikor harcolunk ez ellen? Amikor nem ismerjük fel a korlátainkat. Egy teremtmény korlátozott, egy teremtmény nem tökéletes, tökéletlen; egy teremtmény magától nem tud megmenekülni; egy teremtmény magától nem tud szentté válni; egy teremtmény magától nem tud belépni az új teremtésbe. Nézzétek mennyire felszabadító ez.

Mi, Jézustól eltérően, a bűnben születtünk, az eredendő bűnben. Ő hasonló hozzánk, a bűnt kivéve. Minket az eredendő bűn megérintett és csak Jézus tudja legyőzni bennünk az eredendő bűnt. Csak befogadva Őt, csak felismerve ezt a szeretetet. Hogyan fogadod be? Hogy szereted. És mikor szereted? Amikor ismered. Tehát, ebben is, amit mondunk: megismerni, ez a valóság, ez az igazság, amit mindig is ismertünk, de a szemlélődés elvezet ahhoz, hogy legyőzzük a bűnt, az eredendő bűnt és minden bűnt, mert a szeretetet győzi le a bűnt, nem a mi akaraterőnk.

Az alázat nem megalázkodás. Mi gyakran összetévesztjük a megalázkodást az igazi alázattal. Ismétlem, az igazi alázat az, hogy: korlátozott vagyok, teremtmény vagyok. És azt is megismétlem, hogy: felszabadít, nem nyom el, felszabadít a tudat, hogy szükségem van Istenre, örömtelibbé, szabadabbá tesz, mert nélküle semmit sem tudok tenni. Egy nem alázatos ember azonban ettől a szükséglettől korlátozottnak érzi magát és úgy érzi, hogy hiányzik valamije. Az igazságban a teremtmény felismeri, hogy hiányzik valamije, hogy sok mindene hiányzik. De tudja, hogy Jézus mindent megad neki, amire szüksége van, tudja, hogy Isten nem felejti el megadni azt, amire szüksége van. Mindez felszabadítja és lassan lassan az átalakulás felé vezeti.

Mit akar jelenti az, hogy szükségem van Istenre, ha ezen az úton vagyok? Azt hiszem, hogy részünkről nyugodtan mondhatjuk, hogy szemlélem mindazt, amit kaptam, szemlélem ezt az időt, szemlélem a különleges ajándékokat, amiket ad nekem, a Szentségekkel kezdve. Szükségem van, természetesen – anélkül nem lehet – természetesen, de megvannak. Szükségem van az imára, természetesen. Ha nem imádkozom, épp azért, mert teremtmény vagyok és el vagyok mélyedve és meg vagyok érintve az eredendő bűn által, ha nem imádkozom, nem tudom megtenni. Mindenekelőtt az Eukarisztiára van szükségem.

Tehát, láthatjátok, hogy az életben már minden előre volt látva, meg lett határozva, mint szeretetet ajándék. Már minden nekünk lett ajándékozva, szeretetajándékként. Nézzétek, hogy ha nem ismerjük el magunkat teremtményekként, nem ismerjük el Isten ajándékait és nem tudjuk érezni a szeretetét sem, mert Isten teremtményekként szeret minket, azért szeret, amik vagyunk. Tehát, ha én nem ismerem el magam korlátozottként, nem is tudom érezni mindazt a szeretetet, amit ad, mert csak akkor keresem és próbálom meg érezni, amikor az én elképzelésem szerint jó vagyok, tökéletes, igaz és ezáltal sokat veszítek abból a szeretetből, ami azonban épp akkor az erősebb, amikor nem vagyok igaz, amikor tévedek. Azáltal, hogy nem ismerem el magam korlátozottnak, én vagyok az, aki veszítek, Isten nem veszít semmit.

Ha jól megnézzük, Lucifer nagy bűne – és a többi, hozzá hasonló angyalé is, mert mindig Luciferről beszélnek, de nemcsak ő volt az, aki fellázadt: ő és sok más angyal, nem volt az egyedüli – hibája az volt, hogy nem ismerte el magát teremtményként. Tudják – mert ezt a hibát az örökkévalóság óta követik el – hogy teremtmények és nem a teremtők, azonban nem fogadják el, fellázadtak Isten ellen, mert nem fogadják el. Nem fogadják el, hogy teremtmények, olyanok akarnak lenni, mint Isten. Aztán még jobban fellázadtak, mert Isten már az emberekre gondolt és ők nem akarnak olyanok lenni, mint az ember. Mondhatunk és gondolhatunk, amit akarunk, de a kiindulási pont az, hogy: nem elfogadni azt, hogy teremtmények vagyunk, szépek, ragyogóak, erősek, de teremtmények.

Ha jól megnézzük, a legnagyobb ajándék az élet ajándéka, de rögtön utána jön a szabadság ajándéka. Már ebben elismerheted, hogy teremtmény vagy, vagy nem ismered el, már a szabadságban vagy. Lucifer szabad volt, hogy elismerje, hogy teremtmény vagy nem. Ő a ’vagy nem’-et választotta, szabadon. És ez vonatkozik mindig, mindannyiunkra.

Befogadni a téged teremtő szeretetet, befogadni a szeretetet, ami fizet érted, befogadni a szeretetet, mely felkészít az egész életed során, hogy te, az átalakuláson és feltámadáson keresztül, az Ő megdicsőülésén keresztül, amit benned valósít meg, visszatérj az igazi életbe, visszatérj Isten fiának lenni. Ennek a szeretetnek a szemlélése az élet, az ok, amiért itt vagyunk a Földön.

Azt hiszem, hogy ezekben a napokban a Szűzanyát és Szent Józsefet nézve azt látjuk, hogy ketten is tanúsítják ezt: két teremtmény – mert mégha Ő is szeplőtelenül fogant, teremtménynek ismerte el magát, akinek szüksége van a Teremtőre – aki engedelmes a Teremtővel. Ha a mai Evangéliumot nézzük, Szent József egy angyallal álmodik…, nekünk most világos, amikor ezt haljuk: «ne félj…a benne fogant élet a Szentlélektől van»[1]. Helyezzétek magatokat József helyébe, aki álmodik: «fogant… », mit akar ez jelenteni? És igen, hitt. Teremtmény, mindent befogad, amit a Teremtő mond neki, feláll és úgy tesz, ahogy mondva lett neki. És, ha Mária és József teljes életét nézitek, pont azok voltak. Tanúsítják ezt a segítséget, tanúsítják azt az időt és azt gondolom, hogy épp ők segítenek nekünk – akik most ebben a Jézus második eljövetelének az élő jelenlétében vagyunk – hogy be tudjunk lépni abba az igazi, teljes elengedésbe, egy igazi engedelmességbe Istennel szemben, Isten szellemével szemben, aki jelen van, beszél hozzánk és megérint.

Én azt gondolom, hogy mi mondhatjuk, hogy két élet van bennünk. Ez egy módja annak, hogy kicsit bemutassa a személyünket: van az életünk, van a gondolatunk, vannak a cselekedeteink, azonban van az isteni élet is bennünk, van a szellemi élet, van az élő jelenlét, Isten képmása és hasonlatossága. Már bennünk van Isten Fia. A mi életünk, mint ahogy mondtam, meg van érintve az eredendő bűn által, a Jézusé, azé a Jézusé, aki már bennünk van – az az élet, ami bennünk van – nem lett megérintve – nem úgy, mint a Szűzanyában, aki az eredendő bűn nélkül lett fogantatva – de bennünk is, a keresztség által ott van az az élet, az az élő kép, aminek semmi köze sincs az eredendő bűnhöz. És én hiszem, hogy a mi életünk épp ez: a két élet összevonása. Amikor átalakulásról beszélünk, Jézus, aki megdicsőül bennünk, Jézus, aki el kell minket vezessen a feltámadáshoz, az épp ez.

Van egy másik módja is bemutatni azt, amiről ezekben az időkben beszélünk: ez a két élet, ami összeolvad és egy életté válik, a mi gondolatunk, mely összeolvad az övével, a mi életünk, mely meghal és az övé, mely feltámad. Továbbra is mi vagyunk, természetesen, de mi, akik új teremtményekként lépünk ki. Itt is: Isten nélkül nem tudunk, anélkül, hogy Őt követnénk – csak Ő ismeri ezt az utat, Ő, aki elsőként keresztülment és aki mindannyiunkért megteszi – nem tudjuk. A segítséget, amit ad már láttuk és még sok mást is adni fog: különleges eszközök, hétköznapi eszközök. Helyeket is ad. Sokat. Azonban néha ezek a segítségek – és épp itt van az összetűzés az ő és a mi életünk között – ezek a segítségek, amik adva vannak, néha a próbák, néha a gondok, betegségek, eszközök, hogy a mi életünk az Övével egyesüljön, az Övére alapozzon. És ott, csak hittel tudunk keresztülhaladni, azzal a bizonyossággal, hogy Isten szeret minket, azzal a bizonyossággal, hogy Ő vezeti az életünket, a bizonyossággal, hogy Ő nem akar rosszat nekünk, mégha nehezünkre is esik, a bizonyosságban és reményben, hogy mindennek értelme van, amin keresztül megyünk, ha hűségesek maradunk, Hozzá hűségesek.

De még többet mondanék: néha még az is nehezünkre esik, hogy hűségesek legyünk. Én azt tanácsolom: legyetek biztosak abban, hogy Ő hűséges. Mi nem, de Ő igen és akkor nem tenni ’semmit’ – nem azt mondom, hogy nem kell semmit sem csinálni, hanem abban a befogadó hozzáállásban lenni, hogy Ő tesz, Ő cselekszik, Ő hűséges. És ebben az Ő hűségében megdicsőül minden próbában és ott alakulunk át és támadunk fel. A többiről, nézzétek, azon a héten vagyunk, amelyen minden évben az egész életére emlékezünk. Ő először magán végezte el mindezeket a lépéseket. Nem kér olyat tőlünk, amit Ő nem tett volna meg. Ő megtette őket és azt mondja nekünk: „Hagyjátok, hogy tegyem meg őket és megteszem bennetek is”. Nem azt kéri, hogy mi tegyük meg, hanem azt mondja: „Hagyjátok, hogy megtegyem, hogy meg tudjam tenni bennetek is, hogy vegyem a keresztet, elvigyem Istenhez és feltámasszalak”. Mindig az ő műve.

Tehát, ahhoz, hogy szemléljük ezt a szeretetet, hogy szemléljük a szeretetnek ezt a módját, hogy megpróbáljuk egy kicsit megérteni, csak egy út van: a csend. Amikor azt mondom, hogy nem kell semmit tennünk az nem az anyagi cselekvésről szól, hanem épp erről a csendről. Az egyetlen módja, hogy megértsük az, hogy elmélyedjünk ebben a csendben. „Te tudod”. Csend, amit nem azt jelenti, hogy ’nem beszélek’. Nem azt mondom nektek, hogy némuljunk el, hanem hallgattassunk el minden hangot, hallgattassunk el minden gondolatot, hallgattassunk el mindent, ami bennünk mozog és legyünk őszinték, ezek zajt csapnak bennünk: ötletek, eszmék, zúgolódások…zajt csapnak. Még azokat a gyönyörű elképzeléseket is el kell hallgattatnunk, hogy érte tegyünk valamit: mi ezt aktivizmusnak hívjuk, szellemi aktivizmusnak.

Én azt tanácsolom nektek, hogy legalább ezen a héten ez legyen egy életmód, egy csend, egy csend, hogy valóban Benne szemlélődjünk. Nézzétek, hogy Karácsony éjjelén, amikor Jézus leereszkedett a Földre, minden csendben volt, minden: csendben volt a teremtés, minden angyal csendben volt. Mindenki csendben volt, mindenki nézte, hogy mit talált ki Isten, hogy megmentse az embereket, mindenki csendben volt. Szűzanya csendben volt, Szent József szemlélődött: „Mi fog történni? Mi közeledik?” A világegyetem csendben volt. Aztán kirobban Szent Mihály áldása, az angyalok kórusa, amikor a pásztorokhoz ment: «Íme, nagy örömet hirdetek nektek»[2]. De én azt mondom nektek, hogy addig a pillanatig, minden Isten kreatív csendjének szemlélésében volt.

A csendben van az, hogy a Szentlélek szándékokat kelt fel bennünk, az ő kívánságait sugalmazza, megnyitja nekünk az utat, amit végig kell járnunk. Világosan mutatja a csendben, a csendben nyitja meg az elménket. Ott van Szent Péter és Pál idei üzenete, melyben mondják, hogy éjjel kommunikálnak velünk.[3] Bizonyítékunk van arról, ahogy a hűséges testvérek segítették a Föld tudósait a vakcina előállításában. De ki fogadja be? Ki tud és tanul meg csendben lenni? Hányszor lett elmondva – ez vonatkozik az új orvoslásra és a tudományra – hogy ahelyett, hogy keresnénk és megpróbálnánk felfedezni, elmélyednénk a rejtélybe, abba a rejtélybe, hogy Isten felfedi, mindent felfed. Hogyan? Intuíciókkal, haladva előre, részvétellel.

Tehát próbáljuk meg megélni, próbáljunk meg valóban, ezen a héten belépni az örömbe, mint ami Jézus születése idején volt, hogy Isten mit talált ki, hogy megmentsen. Nem fedeztünk még fel mindent: felfedeztük azt, hogy hogyan váltott meg, felfedeztük azt, hogy megnyitott nekünk egy utat, de az új teremtést még nem fedeztük fel. Hogy milyen lesz a találkozó a hűséges testvérekkel, még nem fedeztük fel. Hogy mi lehet konkrétabb, mint az élet a falvainkban, mindazok a kezdeményezések, amik még előttünk vannak, még nem fedeztük fel. Mélyedjünk el a csendben és hallgassunk belülről.

És kérem Máriát, a csend Anyját, hogy kísérjen ezen a héten, kísérjen, hogy valóban hagyni tudjuk, hogy Isten minden kegyelme szülessen meg bennünk, hogy Isten Fia szülessen meg bennünk, kísérjen ezen a gyönyörű úton, ami az élet, amikor Vele élünk; ezen a gyönyörű úton, ami nem függ a próbáktól, a lépésektől, csak attól a képességtől, hogy képesek legyünk ebben a csendben maradni és szemlélni, hogy Isten Isten.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében

[1] Mt 1, 18-24

[2] Lk 2, 10

[3] Szent Péter Apostol 2021. június 29-i üzenete “Haladjatok a szentek útján, velük kommunióban” és Szent Pál apostol 2021. június 29-i üzenete “Éljétek már a Kozmikus Pünkösdöt”, mindkettő megjelentetve a  ww.azujteremtesfele.com honlapon