Negyven év velem a Föld pusztájában

2021 június 24 – A Béke Királynője Medjugorje-i jelenései évfordulójának az előestéje

 Szűzanya üzenete

 

Ebben az évben, 2021-ben, a Medjugorje-i jelenéseim negyvenedik évében bezárul egy felkészülési idő és ELKEZDŐDIK A MESSIÁSI IDŐ. Egy végleges döntésekkel teli idő mindannyiotok számára és az egész Világegyetem számára; egy idő, amiben Isten mindent, amit az örökkévalóságtól megszabott, a beteljesedéshez akar vezetni. Ez a negyven év, amiben végig jártátok velem a Földi pusztát, gyümölcsöt termett bennetek és azokban, akik hűségesek voltak Istenhez és hozzám, egy különleges gyümölcsöt: JÉZUS KÖZBENSŐ ELJÖVETELÉT, amiről már beszéltem nektek.[1]

 “Kedves gyermekeim,

negyven év telt el a Medjugorje-i jelenéseim óta. Negyven évig haladtunk együtt előre, ti és én ennek a Földnek a pusztájában és ezt köszönöm nektek.

A Mindenható Úr küldött hozzátok a távoli 1981-ben, mert a Föld súlyos nehézségekkel küzdött és egy nukleáris háború szélén állt. A keresztények megdöbbenve vették tudomásul a II. János Pál pápa ellen elkövetett merényletet. Háborúk és viszályok szőtték át az emberiségetek. A Béke Királynőjeként mutatkoztam be nektek, hogy megmutassam az utat az igazi béke felé, az én Fiam, Jézus békéje felé, mely az egyetlen, igazi béke. Már akkor jeleztem, hogy ezek az utolsó Földi jelenéseim, mert az én Uram így állapította ezt meg, hogy rám bízza a Földi keresztények új idők felé vezetésének a feladatát.

Medjugorjéban, egy kis, egyszerű hívekből álló faluban egy szellemi oázist kellett volna létrehoznom a Föld pusztájában, ahonnan minden típusú keresztény felekezet tagjaihoz, a jóakaratú emberekhez kellett volna beszélnem és rengeteg Istenre szomjas lélek szomját oltsam. Ez az oázis egyre jobban kiterjedt volna, ha a plébánia hívei és a zarándokok alázatos és őszinte szívvel csatlakoztak volna a tanításaimhoz és ha a katolikus Egyház tiszteletben tartotta volna és elismerte volna a jelenéseim és a művem.

Egyik jelenésem sem volt egy turistákat vonzó látványos esemény, sem egy kevesek számára elérhető privilégium, sem egy sor üzenet, melyet szép prédikációkhoz vagy idézetekhez lehet használni. Az én látható Földi művemet képezték. Azért jelentem meg, mert az Atya hozzátok küldött, mint ahogy a Fiát is küldte, hogy segítselek benneteket legyőzni a bűnt és megmutassam nektek a biztos utat Jézus fele, hogy Ő meg tudjon titeket menteni.

Minden jelenésemben Anyaként mutatkoztam be nektek, hogy szeretetemmel kezeljelek; a Világegyetem Királynőjének, hogy emlékeztesselek az emberi és keresztényi felelősségetekre; Társmegváltóként, hogy együtt hassunk a Megváltó Fiammal a Szentlélek erejében és így elszakítsunk a gonosztól.

A kezdetektől fogva, a Medjugorje-i jelenéseim rendkívüli erőt hordoztak, ezekre az utolsókra tervezett időkre szánva. Nem szeretném megismételni azt, amit már elmondtam a Medjugorje-i terveimmel kapcsolatosan.[2] Csak annyit teszek hozzá, hogy Medjugorjéban a szemetek előtt kellett volna megnyissam a szentháromsági cselekvés dinamikáját: a teremtés nagy misztériumait, a megváltás kincseit, a megszentelődés útját, hogy érett kereszténnyé válhassatok, akik képesek szembenézni az idők kihívásaival.

Mi maradt mindebből negyven év után? A Medjugorje-i spirituális oázis nem terjeszkedett, miközben a Földi pusztaság, mely minden oldalról körbevesz titeket, megnagyobbodott. A puszta az élet tagadása, és mára az egzisztenciális üresség elterjedt a Földön. A rengeteg hívő és zarándok jóakarata és szentsége ellenére, Medjugorje nem ragyogott azzal a fénnyel, amit Isten szeretett volna.

A katolikus Egyház nem nyilatkozott hivatalosan a jelenéseimmel kapcsolatosan. Sok képviselője gúnyt űzött belőlem; összezavarta az egyszerű embereket, hiteltelenné tette a művem és üldözte azokat, akik hittek.

Isten azonban nem nézte ezt karba tett kézzel és kiválasztott egy kis maradékot a Földön, akire rábízta azt, amit nem tudott másokra rábízni. Egyesítette őket a Világegyetemben jelenlévő népével és megalapította „Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházát”, amihez már sokan közületek tartoznak. Isten összeolvasztotta ebben az Egyházban a sokak által visszautasított kegyelmeket és azoknak a szentségét, akik képmutatás nélkül Jézus Krisztushoz tartoznak. Arra szánta, hogy hirdesse és tanúskodjon Isten munkájáról és a korunk eseményeiről.

Én különösen jelen voltam ebben az Egyházban, felkészítettem, mint ahogy fel szerettem volna készíteni a Medjugorje-i plébániát is. Semmi sem veszett el abból, amit az Úr fel akart tárni ennek az emberiségnek, és még sok mindent fel kell tárni előttetek. Az Úr nagyra értékelte a hűségeteket irántam, irántam és az eszközei iránt, amelyek elkísértek ezen a hosszú úton. Isten nagylelkű volt veletek, és nektek is nagylelkűnek kell lennetek vele.

Ezért azt kérem tőletek, hogy legyetek hűségesek a kinyilatkoztatásokhoz, amiket az évek során kaptatok. Ezek nem privát kinyilatkoztatások, melyek valamiféle kiváltságként járnak egyeseknek, mert Isten nem ad személyes kiváltságokat és nem részesít előnyben egyes személyeket. Mindaz, amit ad, mindig a népe növekedését szolgálja. Amit kaptatok, része egy egyetemes isteni tervnek, mely magába foglalja minden idők és minden bolygók emberiségeit. Ebben körvonalazódik az egész Világegyetembeli Egyház identitása és küldetése.

Az egész Világegyetem Krisztusban való újraegyesítésének a terve, mely ezen évek során el lett nektek magyarázva, a szemeitek előtt bontakozik ki és Szentháromság Egy Isten cselekvése egyre intenzívebbé válik, de a Földi emberiség továbbra is süket és érzéketlen Isten hívásával szemben. Ezért szenved és halad egyik próbából a másikba, mert aki visszautasítja Isten terveit azon találja magát, hogy Ellene harcol és senki sem győzhet Istennel szemben.

Ebben az évben, 2021-ben, a Medjugorje-i jelenéseim negyvenedik évében bezárul egy felkészülési idő és ELKEZDŐDIK A MESSIÁSI IDŐ. Egy végleges döntésekkel teli idő mindannyiotok számára és az egész Világegyetem számára; egy idő, amiben Isten mindent, amit az örökkévalóságtól megszabott, a beteljesedéshez akar vezetni. Ez a negyven év, amiben végig jártátok velem a Földi pusztát, gyümölcsöt termett bennetek és azokban, akik hűségesek voltak Istenhez és hozzám, egy különleges gyümölcsöt: JÉZUS KÖZBENSŐ ELJÖVETELÉT, amiről már beszéltem nektek.[3]

Jézus szellemben való jelenléte a ti bolygótokon egy kiszámíthatatlan erőt foglal magába az egész Világegyetem javára. Ez felemeli és rezegteti a szellemetek, lelketek és testetek. Nem vagytok teljesen tudatában, hogy mit jelent számotokra az, hogy élő tanúi lehettek ennek a rendkívüli eseménynek, ami Jézus közbenső eljövetele.

Ő itt van és az ő jelenléte és cselekvése egyre jobban érződni fog a népében, aki szereti őt és aki az új élet forrásává válik. A sötétség népe is érzékelni fogja, de számára a vég üzenete lesz ez, mivel Jézus azért jött vissza, hogy a Sátán terveit megsemmisítse.

Semmi sem lehet olyan, mint azelőtt és sok változást fogtok látni a Földön, ha lesz szemetek a látásához. Aki nem akar semmit sem meglátni és úgy tesz, mintha mi sem történne, nem tudja megváltoztatni az életét, vak marad és a pusztában fog kóborolni. Ezért meghívlak, hogy álljatok őszintén Isten elé, hogy az ő fénye megnyissa a szemeiteket és be tudjátok fogadni Jézus jelenlétét és aktívan részt vehessetek a művében. Ne hagyjátok, hogy az Úr észrevétlenül haladjon el mellettetek, mint ahogy azt sajnos sokan teszik elmerülve a halál álmában.

Kedves gyermekeim, elérkezett az ideje, hogy visszavonuljak, hogy Isten népét kísérhessem. Innentől kezdve nem fogok többet megnyilvánulni a tömegnek, akik előbb éljeneznek, majd megfeledkeznek rólam. Csak azokkal fogok haladni, akik valóban az én Szívemben szeretnének élni, hogy Szentháromság Egy Istent szolgálják. Segíteni fogom az én hűséges fiaim, hogy érezzék Jézus élő jelenlétét, közben fogok járni a Fiam Világegyetembeli Egyházáért, hogy egyre erősebb legyen szellemben, tanúskodásban és cselekedetben. Ez fogja felvirágoztatni a pusztát. Ezen az Egyházon keresztül le fog ereszkedni Isten kegyelme az egész emberiségre. Így,  az ősi próféták által énekelt és minden kor szentjei által hirdetett, Isten ígéretei végre megtestesülnek egy új emberiségben.

Megígérem, hogy veletek leszek, nem hagylak el soha és védelmezni foglak. Emlékezzetek mindig, hogy a Szentháromság kizárólagos tulajdona vagytok, tehát senki sem fog tudni megállítani az úton.

Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”.

[1] Szűzanya 2020 december 7-i üzenete „A messiási idő”

[2] Szűzanya 2013 május 25-i üzenete „A Szűzanya Medjugorje-i terve”

[3] Szűzanya 2020 december 7-i üzenete „A messiási idő”

2 című bejegyzés “Negyven év velem a Föld pusztájában” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Bocsánatot kérek, szeretném megkérdezni, hogy ki kapta ezt az üzenetet.
    Előre is tisztelettel megköszöm a válaszukat.
    Üdvözlettel Julianna

    1. Kedves Julianna! Az üzeneteket Stefania Caterina kapja, a honlapon fenn van a Szerzők menü alatt lehet olvasni róla.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s