A NAGY FÉNYSOROMPÓN TÚL – Isten Édesanyjának ereje

A NAGY FÉNYSOROMPÓN TÚL 

II. Fejezet – Mária, a Világegyetem Áldott Édesanyja és Királynője – folytatás

Isten Édesanyjának ereje

Boldogságos Szűz Mária valóban erős. Szent Mihály Arkangyal mondta nekem, hogy Szűz Mária isteni kegyelemből rendkívül erős és Isten után ő a legbefolyásosabb teremtmény a világegyetemben, sokkal inkább, mint az angyali seregek együttesen, vagy mint minden szent. Szent Rafael hozzátette:

„Szűzanya, felettünk, Arkangyalok felett is áll. Ő nem csak Isten teremtménye, Ő Istenben van, a Szentháromságban. Tökéletes, misztikus egységben él Istennel, amely mindannyiunk sorsa.

Semmilyen lény nem egyenlő Vele. Isteni anyasága nem csak egy küldetéshez, hanem az ő lényének átváltozásához vezetett, olyannyira, hogy nincs párja az egész világegyetemben. Jézust hordva a méhében átformálódott, egészen addig a pontig, hogy Isten kebelében maradt, ahogy Isten az övében.

Mária egy misztérium, ahogy Isten is egy misztérium. Csak azok értik meg, akik szeretik őt és neki adják magukat. Mondom nektek, hogy semmit sem tehetünk Nélküle. Ünnepélyesen bejelentem ezt Isten előtt: még mi, Arkangyalok sem tudunk tenni semmit sem Nélküle.”

 (Szent Rafael arkangyal, 2007.05.15)

Láttam Sátánt remegni Szűzanya előtt. Sosem láttam Őt harcolni Sátánnal, valójában úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyja őt. Elmagyarázták nekem, hogy Mária tökéletes szeretettel szeret, Isten szeplőtelen szeretetével és engedi a szeretetet átáramlani Magán keresztül, minden teremtményre, a Sátánt is beleértve. Ez az erőteljes szeretet eltaszítja azokat, akik elutasítják, anélkül, hogy bármilyen harca lenne szükség. A Sátánt teljesen lefegyverzi Mária szeretete, amely közvetlen és kézzelfogható kifejeződése az Ő Szeplőtelen létének.

„Ne féljetek gyermekeim! Azok, akik szembeszállnak veletek, keresztül kell haladjanak az én Szívemen. Az Édesanyátok vagyok és gyermekként adtak titeket nekem. Ne féljetek, az ellenség meg sem közelíti az én Szívemet.”

(Szűz Mária, 2005.06.25)

A teljes átadottság Szűz Máriának, nem vesz el semmit Istentől. Valójában növeli a szeretetünket Iránta, megtisztítja a lényünket és erősebbé teszi a hűségünket. Minden nap megtapasztalom ezt és tanúságot teszek róla.

 Édesanyánk és Királynőnk csak Jót akar nekünk, a Legfensőbb jót, ami Isten.

„Csak arra akarlak meghívni titeket, hogy lépjetek de a Szívembe. Az egy megszentelt hely, a kegyelmek helye és az út is, a kapu, melyen keresztül a legkönnyebb eljutni a Fiamhoz.

Elő fogom készíteni az utat számotokra, mert végigjártam előttetek, mert előttetek követtem a Fiamat; egészen a keresztig követtem Őt, a sírhoz, és a Feltámadt Jézusként üdvözöltem Őt. Az imáim elkísérték Őt a pokolba és a mennybe, az Atya felé. Emiatt elő tudom készíteni az utat számotokra, mert én vagyok Az, aki mindenki más előtt és mindenkinél jobban beléptem Isten Szívébe. Ismerem az utat, kegyelemből ismerem, nem csupán az én érdemem és mindannyiótokat oda szeretnélek vezetni, mert az Édesanyátok és Királynőtök vagyok, de a Nővéretek is; része vagyok az emberiségeteknek.

Megáldalak és Édesanyátokként szeretlek titeket és várok rátok a Szívemben, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

(Szűz Mária, 2000.01.07)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s