Áldás Szent Mihály arkangyal címkéhez tartozó bejegyzések

A Világegyetembeli Egyház leereszkedik a Földre

2020 szeptember 28 – A hét nagy Arkangyal ünnepének előestéje

Szent Mihály Arkangyal üzenete

A Világegyetembeli Egyház leereszkedik a Földre

“Kedves földi testvéreim, béke veletek!

Isten és a Világegyetemben szétszóródott Egyház áldását hozom rátok. Ma a hét nagy Arkangyalt ünneplitek és velük együtt az ő angyali seregeiket is. Ezen az ünnepi napon az Egyház az angyalok művére emlékszik, ami nagyon erős ebben az időben.

Meg lett nektek mondva, hogy mi angyalok ebben az időben azért lettünk küldve, hogy szétválasszuk a búzát és a konkolyt. De nemcsak ezért, hanem azért is küldve lettünk, hogy az utolsó ütközet helyszínét képező Földre alászálló Világegyetembeli Egyház előtt megnyissuk az utat. Ez az utolsó és végleges ütközet lesz a Jó és a Gonosz, Jézus Krisztus és Lucifer, az angyalok és démonok között. Egy nagy összecsapás lesz a fény és a sötétség között. Ezért, mi angyalok Isten által küldve lettünk, hogy megnyissuk az utat az Égből alászálló mennyei Jeruzsálem előtt.[1] Ha nem tennénk ezt, ti sem tudnátok tovább haladni, a hűséges testvérek sem tudnának nélkülünk hatni.

A Világegyetembeli Egyház leereszkedik a Földre Tovább olvasása