2015.04.14 – Elmélkedés

Stefania Caterina és Tomislav Vlašić (hanganyag átírat)

Kedves testvérek, egy, az új teremtés felé haladó nép vagyunk és ezért nagyon fontos megtanulni a törvényeket, melyek a Krisztusban való új életet szabályozzák. Ezért ebben az időszakban szeretnék kibontani a halál témáját, melyet Szent Rafael fejtett ki az “A Nagy Fénysorompón túl” c. könyv 14. fejezetében. Ezen az estén a halálfélelemről, és a a félelem és a halál legyőzéséről fogunk beszélni. Próbáljunk meg figyelmesek lenni, hogy a Szentlélek vezethessen minket belülről, próbáljunk meg nem építeni korlátokat a szellemünkben és a gondolatainkban.

A “A Nagy Fénysorompón túl” c. könyvből, 259-260. o.

A halálfélelem

„A halálfélelem minden emberben megvan. A halálfélelemből születik minden más félelem. A kétely és a félelem is a halál egy-egy formái, a halálból származnak. A halál kéz a kézben jár a kétségbeeséssel. A halálfélelem az áteredő bűn miatt van minden emberben, az eredeti halhatatlanság elvesztésének következménye.

Csak akkor tudjátok legyőzni ezt a félelmet, ha felajánljátok Istennek az életeteket és a halálotokat. A halál az utolsó nagy felajánlás, amit Istennek tesztek, amikor még a testben vagytok. Jézus maga, meghalva felajánlotta a szellemét az Atyának, felajánlva a halálát. Így legyőzte a halált és a halálfélelmet.

Isten ugyanerre a küldetésre hívott meg benneteket, hogy legyőzzétek a halált és a poklot. Arra vagytok hívva, hogy Jézus Krisztussal együtt legyőzzétek azt. Hogyan? Az életetek felajánlásán keresztül, ugyanazon eszköz által, melyet a Mesteretek is választott. Ez fontos. Gyakran a keresztények között is egy elkerülhetetlen eseményként látják a halált, melybe bele kell törődni. Ehelyett, ha Krisztushoz tartoztok, a halálotok tele van reménnyel. Az üdvözülés eszköze lehet.

A halál, mely a bűn következményeként lépett a teremtésbe, el lesz űzve Krisztus bűn és az ördög feletti győzelme végett. Krisztus áldozatával egyesülve hozzá tudtok járulni az egész világegyetem, haláltól és a démontól való megszabadításához. Ne feledjétek, hogy ez a megváltás művének végső célja.

Minden rossz, ami az embert sújtja, a Sátántól származik, nem Istentől, és az ember a Sátán művében való részvételéből. Ez minden rossz gyökere. A Földön sajnos kevesen vannak azok, akik befogadják Jézus Krisztust és a megváltását. Nagyon kevesen ajánlják fel magukat Istennek. Emiatt a sötétség terjeszkedik és egyre nehezebbé válnak a megpróbáltatások azok számára, akik Istenhez hűségesek. Súlyos idők és csaták közelednek a választottak számára.

Meghívlak, hogy ajánljátok fel magatokat Istennek, Szentséges Márián keresztül. A felajánlásotok a győzelem és a felkészülés eszköze Krisztus visszatértére. Előkészíti a végleges győzelmet a halál és a pokol felett.”

(Szent Rafael arkangyal, 2001.02.24)

“A halálfélelem minden emberben megvan. A halálfélelemből születik minden más félelem.” Alapvető fontosságú az életünk számára, hogy ezt megértsük. Ezek a lépések, melyeket Szent Rafael ajánlott nekünk, szükségesek lennének minden pedagógus, pszichológus számára, hogy leereszkedjenek a mélybe és felfedezzék a félelem gyökerét.

A halálfélelem nincs túlzottan elmagyarázva a Bibliában, de tapasztalatból és abból a kevés szóból, mely a Biblia elején le van írva az áteredő bűnnel kapcsolatban tudjuk, hogy az ember egy kétségbeesésbe lépett be, félt Istentől[1], Ádám félt Évától: kimutatta ezt azzal, hogy megvádolta és így volt fordítva is.

Ott van a félelem, mely a gyökereinkben fészkel és mi érezzük, mert a lelkünk halhatatlannak lett teremtve és emlékszik a halhatatlanságra, és szenved, mert a testünk meghal, mert az ember elbomlik. Nem csak a halál emléke van bennünk, hanem ott van a halál okozta sérülés az emlékünkben, a legnagyobb sérülés, mely a mélyünkben, az emlékezetünkben cselekszik, és nincs más gyógymód erre a sérülésre, mint Krisztus feltámadása, mely a mi feltámadásunkhoz vezet, mindazoknak a feltámadásához, akik csatlakoznak az életéhez. És ez reményt kelt és mi hívva vagyunk, hogy részt vegyünk.

Az ember ennek a halálnak a következtében fél Istentől, bezárkózik, nem lát, nem akar látni, magába zárkózik, nem látja magát, nem látja magát úgy, ahogy Istenben van, ahogy teremtve lett, nem látja magát úgy, ahogy lennie kéne, ahogy Istenben kéne látnia magát, és sötétben van – és a sötétben mindig félelem van.  Ez provokál minket és korrupttá tesz, belénk fészkelődik a félelem sokféle árnyalata, negatív érzelmek, vádaskodások, hibáztatások, kételyek, bizonytalanságok – ez normális, mert nem vagyunk a fényben és nem látjuk világosan a dolgokat, normális, mert elvesztettük az identitásunkat. Aki elveszti az identitását, az egy bizonytalan személy. Így az ember nem akarja látni Istent, meghamisítja az életét, meghamisítja a vallást, meghamisítja a kinyilatkoztatást, mindent meghamisít, mert úgy akarja látni ahogy neki tetszik, ahogy ő érti meg, magába zárkózva kivetít, ahelyett, hogy Istenbe merülne.

Többször hallottuk tehát ebben a részletben, hogy az egyetlen lehetőség az az, hogy felajánljuk Istennek az életünket, a halálunkat, Mária Szeplőtelen Szívén keresztül. Újra érintjük az életfelajánlás témáját. Keresztényekként tudnunk kell, hogy a kereszteléssel az életünk meghal és mi nem magunkért, hanem Krisztusért élünk, Krisztusban és Krisztuson keresztül feltámadunk.[2]Mit jelent tehát meghalni magunknak? A korrupciónak való meghalást jelenti, meghozni a döntést, hogy elhagyjuk azt az életet, mely a korrupció gyümölcse, amikor elszakadtunk Istentől, egyedül akarva élni és beléptünk a halál törvényeibe. A keresztelés az az élet áttekintése, lemondani arról a magatartásról, amely tönkre tesz minket, amely a korrupciót viszi az egész világegyetembe, kívül élni az élet törvényein. Isten irgalmában mindig megadja nekünk az életet, az ő leheletét, de nem adhatja vissza nekünk a halhatatlanságot, ha nem akarjuk, ha nem utasítjuk vissza a halandóságot. Visszautasítani önmagunkat az azt jelenti, hogy lemondunk arról a bukásról, melyet alkottunk és amely bennünk cselekszik, mert még mindig a romlás törvényeinek vagyunk alávetve. Jézusnak adni az életet az a feltámadt élet fájának elültetését jelenti és a Jézus Krisztuson keresztül való elmerülést Isten életének forrásában, amely az életünk eredete. Mária szeplőtelen Szívén keresztül ajánljuk fel magunkat, mert egyedül nem vagyunk rá képesek. Ő pótolja az emberek és a keresztények minden hiányosságát és ezért Anyaként lett adva nekünk.

A halálfélelem magunka zár és tönkretesz minket, ezért Jézus világos volt, amikor azt mondta: „Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.” Miért mondta ezt? Mert Istentől menekülve az ember itt, a halandó Földön építi az életét, mindent megtesz és a halállal ér véget. Ebben a részletben Szent Rafael azt mondja, hogy ajánljuk fel az életet és a halált Istennek. Mit akar ez jelenteni? Azt jelenti, hogy minden nap keresztül haladunk a halálunkon, meghalva önmagunknak. Az áteredő bűn következményeit hordozzuk és a halálon keresztül haladva, ha felajánljuk az életünket és a halálunkat, akkor egy lépésként fog szolgálni, hogy legyőzzük a halált és feltámadjunk, mint Jézus Krisztus. A halálunkban a feltámadás növényét ültettük és az növekszik, és nekünk nevelnünk kell azt a mindennapi halálainkon keresztül, előmozdítanunk és százszorosan gyümölcsöztetnünk.

A könyveinkben beszéltünk a kozmikus korrupcióról, mely Lucifertől származik és sajátos módon érinti a Földet. A Földön több sátánista van, aki Lucifernek ajánlja az életét, mint keresztény, aki Jézus Krisztusnak ajánlja az életét, és ez a megsemmisüléshez, a korrupcióhoz vezet. A mi utunk tehát az, hogy újra éljünk, hogy belépjünk a feltámadt életbe, felajánlva az életünket és a halálunkat, legyőzzük a halált, mert Isten eldöntötte, hogy erősítse a szellemét mindazoknak, akik az Ő törvényei szerint akarnak élni, és ez felgyorsul ezekben az időkben, meg fogja adni a szellem erejét a halál legyőzéséhez, a feltámadásra lettünk előre látva. Ez az út! Ha meggyújtjuk magunkban ezt a hitet, ezt a reményt az Isten iránti szeretetben és a figyelmünk középpontjába helyezzük, akkor kifejlődik bennünk az új élet. Keresztényként az egyetlen dolog, amit a világba hozhatunk: az új élet, a feltámadás tanúsága.

Köteleződjünk el tehát a mindennapi dolgainkban, hogy elmerítsük a teljes életünket Istenben: azt a halált, melyet magunkban hordozunk, amelyből a bukás félelme származik, amelyből a félelmek jönnek és a személyek a saját és mások életét birtokolják, és a belső ürességet kompenzálják, hogy minden elmerüljön Istenben. Ajánljuk fel az életünket és válasszuk a feltámadást, hogy feltámadottakként éljünk, és az Úr bőségesen el fog minket látni a kegyelmekkel és gyorsan fogunk haladni.

Megáldalak benneteket, hogy a feltámadt Krisztus, aki meglátogatta az apostolokat, a tanítványokat, az asszonyokat, látogasson meg mindannyiótokat, élessze fel bennetek Isten életét és semmisítse meg a halált, hogy a halál ne idézzen elő bennetek pusztító következményeket, hanem legyen az élet törvényeinek alávetve, hogy Isten használja a megtisztulásotokért, az átalakulásotokért, hogy meghaljatok a bennetek lévő romlott életnek; erősítse a szellemünket, erősítse a belénk ültetett életet. Megáldalak benneteket, hogy nagylelkű lelkek szülessenek közöttetek, hogy teljesen Krisztusért éljenek és hordozzák az életet, mely legyőzi a halált, a korrupciót és minden típusú kétségbeesést, és jóhíreket vigyenek az emberiségnek, ne furcsa próféciákat, mely irritál, mely megijeszt, melynek semmi köze sincs a tiszta Szellem törvényeihez, hogy bennetek a tiszta Szellem törvényei cselekedjenek, ahol az Úr Jézus kormányoz, és semmi rossz sem fog veletek történni, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

[1] Ter 3

[2] Kol 3,3-4