Urunk Jézus Krisztus, Világegyetem Királya

Jézus Krisztus világegyetemre kiterjedő Egyháza

2022.11.20 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: 2 Sám 5, 1-3; Zsolt 121; Kol 1, 12-20; Lk 23, 35-43

A mai ünnepség magába foglalja a teljes küldetésünket: összefoglalni minden dolgot Krisztusban. Krisztusban összefoglalni azt jelenti, hogy minden dolog Krisztusnak legyen alávetve, minden történés Krisztus tekintete alatt legyen, Krisztus királyságában. Újraegyesíteni, vagy összefoglalni az azt jelenti, hogy minden: emberek, teremtmények, minden elismerje Jézus és Mária királyságát. Van egy olyan rész is, ami nem fogja elismerni, de itt is: aki nem ismeri el, az örökre le lesz választva.

Hallottuk Sámuel könyvéből[1], hogy hogyan válik valaki királlyá a Földön: vagy egy nép választja őt, vagy vér szerinti örökös: valaki király, mert a király fia, királlyá válik. Jézus, Isten Fia, a Szentháromság második személye Király. Ha Ő nem az?! … és mégis az uralmát felettünk Ő elnyerte, a kereszttel nyerte el. A királyságát a megváltásunkkal nyerte el, felajánlva magát érettünk; a királysága a keresztre függesztve fejeződött ki egy töviskoszorúval. Csupa vér, csupa seb: ez volt a királysága.

Ezen a lépésen keresztül, most és mindig, minden emberre vár, hogy felismerje Krisztust, hogy alávesse magát Krisztusnak, annak a Krisztusnak. Nincs lépés anélkül, hogy a keresztet néznénk, azt a keresztet, amit ő képvisel és amely mindig a szemeink előtt kell legyen. Aztán meg ott vannak a mieink. Krisztus nem tud uralkodni bennünk, ha mi nem tudunk áthaladni a mi keresztjeinken. Jézus azt válaszolta Pilátusnak: „Király vagyok” -mikor megkérdezte: „király vagy?”, „király vagyok”, aztán hozzáteszi: „Nem ennek a világnak.”[2] Nézzétek, hogy ezek a rövid mondatok már jelzik, amit már sokszor mondtam: „Az odafent való dolgokkal törődjetek”[3], „Ti keressétek először az Isten országát”[4], „Isten országa közöttetek van.” Hány mondat az Evangéliumban! Isten országa. Ő annak az országnak a királya és abba az országba az egyetlen bejárat a kereszteken, a megpróbáltatásokon, mindannyiunk lépésein keresztül halad. Bennünk van az az ország, bennünk van Krisztus királysága, de csak azon a bejárati ajtón lehet belépni, amit a kereszttel lehet kinyitni, másképpen nem nyílik ki.

Ráerőltethette volna Jézus a királyságát a világra? Igen, minden hatalma meg volt hozzá, de nem tette meg. Ajánlotta magát az egész világnak és megnyert minket, megnyert minket azzal a szeretettel, melyet, ha valaki fel tud ismerni, akkor azzá a motorrá válik, mely mindannyiunkat átalakít. Aki fel tudja ismerni a szeretetet, mellyel szeretett minket, az megpróbálja lemásolni, nem kíván semmi mást, mint elérkezni ahhoz a szeretethez, nem kíván mást, mint olyanná válni, mint a Szerető, és ott látjátok, hogy az út olyan, mint az övé. Nincs másik.

Mi mind tudjuk, hogy a fogantatáskori igen után az Atya elküld minket Jézushoz. Ha megnézzük a hűséges testvéreket, ők igent mondtak a fogantatáskor, el lettek küldve Jézushoz és attól a pillanattól kezdve Jézus számukra Király. Ők látják Őt, amikor megjelenik előttük és Királyként imádják. Számunkra a Földön nem ilyen egyszerű. Nyilvánvalónak veszem, hogy igent mondtunk a fogantatáskor, el lettünk küldve Jézushoz, de aztán, itt a Földön egész életünk során nehezünkre esik, hogy Őt válasszuk, hogy akarjuk, hogy elismerjük Királyként. Az egész élet egy folyamatos próbálkozás, hogy azt mondjuk „Igen, Király vagy. Igen, szeretném, hogy uralkodj az életemben”. Azért mondom ezt, hogy megmutassam, hogy az áteredő bűn hogyan törölte ki az emlékezetünket, pont mindezt a valóságot feledtette el velünk.

Azért mondom, hogy tudatában legyünk, hogy teremtményként a romboló energia úgy, mint az emberiség összes bűne (amiből manapság nincs hiány) egy olyan energiát teremt, mely kitörli az emlékezetünket, ahol folyamatosan egyesülnünk kell Jézussal, folyamatosan meg kell újítanunk az igenünket, folyamatosan fáradoznunk kell. A mi fogantatáskori igenünk az pont egy erre való igen. Ezt jelenti társmegváltónak lenni. A tudatosság, hogy itt folyamatosan nehezünkre esik hűségesnek maradni, egy folyamatos fáradozás, hogy elismerjük, hogy Jézus a Király és így lesz az egész életünk során, a velünk megtörténő események során. Nincsenek könnyed lépések a Földön, ahol mindenki boldog, nem ez a küldetésünk. Azt hiszem, hogy Tamás Apostol – aki egy a hozzánk legközelebb álló védőszentek közül – ezt megmutatta nekünk. Három évig Vele élt, és aztán mégis azt mondta: „Ha nem helyezem az ujjam a sebeire, ha nem teszem a kezem…nem hiszek” Ahhoz, hogy aztán kimondja: „Én Uram, én Istenem”[5], neki is végig kellett menni rajta. És így mi is, mindannyian.

Hozok egy másik példát. Mind hiszünk és tudjuk, hogy Ő jelen van a második eljövetelében. De nem sikerül látnunk Őt. Itt van most, de nem látjuk. Tudom, hogy mindannyian szeretnénk látni Őt, találkozni a hűséges testvérekkel, megélni a közösséget velük, közöttünk, ezzel szemben a mi folyamatunk az pont a nehézség, hogy elérkezzünk oda. Tehát, bocsánat ha megismétlem magam, de nyilvánvaló bármilyen, egy kicsit is intelligens ember számára, hogy az egyetlen út a megpróbáltatásokon, azokon a megpróbáltatásokon keresztül vezet, melyektől annyira menekülünk, azokon a helyzeteken keresztül, melyeket annyira kritizálunk, melyeket az Úr kegyelmekként ad nekünk, dobbantóként, hogy repüljünk és mi visszautasítjuk őket. Mi mindig mondjuk, hogy nem jó ez így és mégis ez az egyetlen út. A gondolatunk ereje, mely nem veti magát alá Isten gondolatának, a kereszt, az a valódi kereszt, a valódi megpróbáltatás, az erős gondolatunk, mely mindig tudni akarja, hogy mit tegyen, hogyan tegyen és nem engedi meg ezzel szemben Istennek, hogy magával együtt vigyen téged, társmegváltóként.

Mi félünk alávetni Krisztusnak a szabadságunkat, be kell ismernünk. Félünk és ezt a félelmet megmagyarázzuk, elrejtjük sok magyarázat mögé: Isten értelmet adott nekem, Isten megadta a módját, hogy megértsem, hogy mit kell tennem” és ezeken a magyarázkodásokon keresztül lemegyünk a számunkra kijelölt útról és a sajátunkat járjuk. Én azt hiszem, azonban, hogy nagyon szép lenne gyermekekként viselkednünk, bíznunk, valóban átadni Neki az életünket és aztán nem kezdeni el vitázni. És bármi jön, azt Isten akarataként fogadni, de mindent.

Egy másik mód, amit mondhatok, használjuk a szeretetet megkülönböztetésként. Szeretetre lettünk teremtve, szeretetből születtünk és a szeretetbe kell visszatérnünk. Szent Ferenc ezt mondta nekünk: „Befogadni a tiszta szeretetet, ugyanezzel a szeretettel szeretni magunkat, a felebarátunkat a tökéletes út.”[6] Egyszerű. Tehát ne álljunk neki eldönteni, hogy kit kell szeretnem, hogyan kell szeretnem, mit kell szeretnem, mennyire kell szeretnem. Szeretnem kell és kész. Végül is nem lett kérve tőlünk, hogy egy bizonyos számú imát mondjunk, hogy egy bizonyos számú Misét éljünk meg, csak az lett tőlünk kérve, hogy szeressünk. Tehát szeresd, akit magad előtt találsz, szeresd, ahogy tudod, ahogy sikerül, azonban szeresd őt teljes mértékben. Itt sincs egy mérték, mindenki számára különböző, de mindannyian tudjuk, hogy hogyan adjuk magunkat teljes mértékben. A mérték az: teljes mértékben, mindenki a saját eredetiségének megfelelően, de teljes mértékben, mert Jézus így szeretett minket.

Nézzétek, hogy a szeretet felébreszti bennünk Isten képmását és hasonlatosságát!

[1] 1Sám 5, 1-3

[2] Jn 18, 33b-37

[3] Kol 3, 1-2

[4] Mt 6,33; Lk 12,31

[5] Jn 20, 19-25

[6] Szent Ferenc üzenete, 2012.09.17 „Isten Tiszta Szeretete”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s