…Részlet a hamarosan megjelenő “A nagy fénysorompón túl” c. könyvből

Beszámolok egy nagyon erős élményről, melyet néhány éve éltem meg és mely többször megismétlődött. Az ima során láttam Szent Mihály arkangyalt. Jobb kezében a karddal állt. Előtte Lucifer, a démonok vezére volt. Szent Mihály Isten nevében arra utasította, hogy fedje fel az arcát és a tevékenységét az egész világegyetem előtt. Lelkek hatalmas sokaságát láttam akkor, akik készen álltak, hogy hallgassák.

Lucifer elkezdett beszélni. Felidézem a szavait, kiemelve hosszú beszédének különböző részeit:

„Nem tudok megérinteni egy Istennel egyesült lelket, és nem is tudom elviselni. Én is próbálom egyesíteni magammal a lelkeket, de nem tudom úgy, mint Isten. Azért próbálom egyesíteni magammal a lelkeket, hogy kizsákmányoljam őket, de utálom őket. Utálom az ember lelkét, mert bele van pecsételve Isten képmása, melyet én örökre elvesztettem. Nem akarok megtérni, nem azért akarom magamban, hogy szeressem, hanem azért, hogy kizsákmányoljam. Szenvedek, amikor Isten képmását látom, mely bennetek él és cselekszik, mert ebben az esetben az erőtök jóval felülmúlja az enyémet. Azokban, akik hűségesek Istenhez, az Ő képmása cselekszik, mely kiereszti erejét. Bennem csak egy szánalmas másolata van ennek a képmásnak, az én képmásom.

Amikor egy lélek önző vagy még rosszabb, amikor eladta magát nekem, egy olyan lélek csúnya másolatává válik, aki magát irányítja, magától működik, és így egyesül velem. Bárki, aki önmagáért dolgozik, velem fog egyesülni.

Jézus a vérét adta, hogy egyesítsen titeket Magával. A saját vérét adta, hogy megkösse szövetségét veletek. Amikor én kötök szövetséget valakivel, annak a személynek a vérét akarom. Nem adom semmimet. Ebben áll a különbség. Amikor szövetséget köttök Istennel, a Bárány vérével írjátok azt alá. A szövetséget velem a saját véretekkel kötitek, mert ti választotok engem. Én elfogadom a felajánlásotokat. Az  Istennel való misztikus egységben Ő az, aki titeket választ, és ti elfogadjátok. Ezért Isten a saját vérét adja, az Ő pecsétjét, Ő választott titeket.

Mindig vannak lelkek, akik engem választanak. Érdekből választanak engem. Ez megőrjít a dühtől. Senki sem szeret engem. Örökre el vagyok kárhozva. Kétségbeesésem akkor éri el tetőfokát, amikor az Isten iránti szereteteteket látom. De én ilyen vagyok, megosztott saját magamban. Szeretném a szeretetet, de visszautasítom. Szeretném Isten képmását, de visszautasítom. Az életet szeretném, de a halált választom. Így élnek azok, akik nekem ajánlják magukat: megosztottak saját magukban.

Az idők végeztén semmi sem marad többé megosztott önmagában. Isten mindent egységbe és harmóniába hoz. Ezért én vissza kell vonuljak. Semmi sem marad életben, ami önmagában megosztott, még egy kő sem. Mindennek vissza kell térnie a harmonikus kozmikus isteni törvények hatálya alá. Én nem vagyok képes megmaradni mindezekben.  A pokol a diszharmónia, megosztottság. A pokolban gyűlölnek engem a lelkek, de mégis szolgálnak. Az ember, aki gyűlöl, de ugyanakkor szolgál, megosztott. Ezért mondta Jézus, hogy nem tudjátok Istent és a mammont szolgálni.[1] Minden, ami önmagában megosztott, tőlem származik és nem Istentől. Ha egyesültök Jézus Krisztussal, bennetek a tökéletes harmónia uralkodik. Jézus Krisztus visszavezet benneteket az eredeti teremtésbe, ahol én semmit sem tudtam tenni.

Azért léptem az Éden kertjébe, hogy megrontsam. Beléptem, mert az ember behívott. Isten megengedte, hogy belépjek abba a kertbe, hogy próbára tegye az embert. De az ember nem értette meg. Nem tudta kiállni a megpróbáltatást és tönkretette önmagát, ahogy én is tönkretettem magamat. Ha szeretnétek egységben élni Krisztussal, minden pillanatban ki kell állnotok a hűség próbáját. Tehát Isten megengedi, hogy a lelketek kertjébe belépjen a kígyó, hogy próbára tegye a hűségeteket. De ha ti nem hívtok engem, ha nem kerestek, ha figyelmen kívül hagytok, nem tudok belépni a lelketekbe, kint kell maradjak.

Én is teremtmény vagyok, ahogy ti is. Teremtve lettem, de nem engedelmeskedtem, fellázadtam. Nem tudok úgy irányítani, ahogy Isten. Isten vezeti és kormányozza a világegyetemet, mert teremt. Kormányoz, mert teremt, és teremt mert kormányoz. Az ereje az életből születik. Én csak uralni tudok, de teremteni nem. Az, aki nem tud teremteni, nem tud kormányozni sem, legfeljebb zsarnokká tud válni.

Nem tudok teremteni, ezért pusztítok. Uralkodom és pusztítok. Isten azonban kormányoz és teremt, rendelkezik és újra teremt. A teremtményeit nem csak megteremti, hanem szüntelenül újrateremti. Én az újrateremtéstől való félelem felé hajszolom az embert. Az ember jobban fél attól, hogy újra legyen teremtve, mint hogy el legyen pusztítva és így uralkodom felette. Zsarnokoskodom és pusztítok. Alattvalóként tartom az embert, mert fél tőlem. Fél, hogy meg lesz semmisítve, ezért aláveti magát nekem. Terrorral kényszerítem, azzal fenyegetve, hogy semmivé teszem.

Isten nem fenyeget senkit, hanem felajánlja az embernek, hogy újrateremtse, átformálja őt. Ez félelmet kelt az emberben, mert maga után vonja a felelőséget, a választ. Az ember inkább azt választja, hogy szolga legyen és ne kelljen semmit sem döntenie, mint hogy szabad és felelős legyen. Ez az emberiségetek gyenge pontja. Az elődjeitek, félve  annak a felelőségétől, hogy hűségesek maradjanak, inkább hagyták magukat könnyedén megrontani. A legértetlenebb, legzártabb emberek azt gondolják, hogy Istennek keményen kéne kormányoznia a világegyetemet, büntetéseket és gyötrelmeket kiszabva. De Isten nem így tesz., Egyszerűen újrateremtve és jobbá alakítva kormányozza a teremtményeit. Minden törvénye az egész világegyetem folyamatos újrateremtésére irányul. Isten az életet használva irányít, én a halált használva uralkodom.

Ebben az időben Jézus Krisztus utasít, hogy álljak félre, mert a halálnak fokozatosan utat kell adnia az életnek. Akik Istennel együtt fogják a világegyetemet kormányozni, azok az életen keresztül, az élet nevében fognak kormányozni. A halál Jézus Krisztusnak lesz alávetve, mert Ő legyőzte. Legyőzve a halált, legyőzte a félelmet, ami az ember mélyében lakozik és ami arra készteti, hogy rossz urat szolgáljon, azaz engem.

Jézus Krisztus legyőzte a halált, hogy megmutassa nektek, hogy Istennek megvan az ereje semmissé tenni a halált és visszaadni az életet. Megvan az ereje, hogy adja az életet, elvegye és újra visszaadja azt.[2] Ebben áll nagysága és mindenhatósága. Én senki életéről sem tudok dönteni, sem a haláláról. Nincs megengedve nekem. Nem én teremtettem az életet és nem tudom elvenni. Csak Isten tudja adni és visszavenni.

Az én királyságom és Isten Királysága között ez a különbség: Isten királysága a kicsiken és alázatosokon keresztül növekszik, az enyém a hatalmaskodókon keresztül. A királyságom parancsoló és halált nemz. Isten Királysága nem kényszerítő, hanem be kell legyen fogadva. Akkor életet nemz.

Mindazok, akik vért és rémületet ontva uralkodtak, a történelem minden diktatúrája, mind az én eszközeim voltak. Ezeken keresztül ki kellett volna terjedjen a halálkirályságom az egész világegyetemre. De nem így történt. Az összes arrogáns elbukott az alázatosok előtt.

Eljött az idő, melyben Isten Királysága ki kell bővüljön, a kicsiken, a szegényeken és az alázatosokon keresztül. Ez a király, – aki Isten – nagylelkű a szegényekkel, a bénákkal, a vakokkal, a sántákkal, mindazokkal, akiket nem tudok megérinteni, mert alázatosak. Nem tudom megérinteni az embert, aki felajánlotta magát Istennek. Akkor sem tudom megérinteni, ha gyenge és korlátolt. Ha azonban a gyenge és korlátolt ember visszautasítja, hogy felajánlja magát Istennek, a korlátja, a gyengesége harag és a hűtlenség okozóivá válnak, csatornákká, melyeken keresztül a cselekvésem áthalad. A történelem legkegyetlenebb zsarnokai, minden idők hatalmasai – akiket használtam – mind gyenge és korlátolt emberek voltak. Nem ajánlották fel a korlátaikat Istennek hanem ürügyként használták, hogy rákényszerítsék magukat másokra. Így van ez ma is! A Király – aki Isten – birtokba fogja venni Királyságát; buzdítani fogja a szegényeket, a bénákat, a vakokat és a sántákat, hogy belépjenek a bankett-terembe.[3]Immár eljött az idő. Buzdítani fogja őket, hogy belépjenek a világegyetem minden sarkából. El fogja vezetni őket a bankettjére, és én ki leszek zavarva. Akkor minden királyság el fog tűnni és csak egy királyság lesz, Istené.

Nehéz visszafordulni és átalakulni annak, aki engem szolgál. Mindent Isten kezeibe kéne helyezzen, a korlátját és a gyengeségét is beleértve, újra kicsinek ismerve el magát. Nagyon nehéz egy arrogánsnak kicsiként elismerni magát. Ezért a nagy arrogánsok az én sorsomat követik.”

(Lucifer, 2003.10.31)

[1] Mt 6,24

[2] Jn 10,18

[3] Lk 14,15-23