Mauro (hanganyag átírat)

2021.03.11.

„Szent József kilencedjét éljük. Azt hiszem, hogy minél jobban haladunk előre az utunkon, annál jobban igyekszünk elmerülni a szellemünkben, annál jobban törekszünk arra, hogy találkozzunk Jézus Krisztussal és megtapasztaljuk jelenlétét közöttünk. Jobban beszélnek hozzánk az olvasmányok, legyen az az Evangélium, Szent Pál, az Ószövetség, az Apostolok cselekedetei vagy bármi más. Minden olvasmány egyre relevánsabbá válik és felfedezzük – nemcsak szavakban, ahogy azt mindig tettük -, hogy Isten igéje él. Isten él. Tehát az olvasmányokon keresztül láthatjuk Jézust magunk között ebben az időben és Ő egyre élőbbé és kézzelfoghatóbbá válik számunkra.

A földi élete során Jézus megmutatta nekünk az Atya arcát. Az egész lénye, cselekedete és Prédikációja mutatta nekünk az Atyát. Az Újszövetség minden olvasmánya, legyen az az Apostolok Cselekedetei, a Szentek levelei vagy az Evangélium, valóban lehetővé teszik számunkra, hogy emlékezzünk, újra meghallgassuk és megengedjük az Igének, hogy belénk hatoljon. Ezt téve, Jézus gondolatai belénk lépnek, azaz az Élete; így ismerhetjük meg őt és ez a módja a Vele való találkozásnak. Nem egy olyan olvasmányra gondolok, melyet tanulmányként értenek meg. Egy olyan olvasmányra gondolok, mely egy társalgás, egy párbeszéd Vele, melyben válaszol nekünk az olvasmányokon keresztül.

Azt hiszem, hogy ahogy haladunk előre, mindenkivel előfordul, hogy megértjük Jézus gondolkodását, de megértjük az író karakterét és hozzáállását is. Szent Pál egyféle módon magyarázza el a gondolatait, Szent Péter tanúságot tesz; Lukács a saját módján írja meg az Apostolok cselekedeteit és Máté megint a sajátján. Mindegyikük Jézus gondolatait tudósítja, de azt is felismerjük, hogy hogyan találkoztak ezek a Szentek Jézussal és érzékeljük a jellemvonásaikat. Ez is közelebb visz minket Istenhez; lehetővé teszi, hogy megismerjük néhány tagját Jézus Krisztus világegyetemre kiterjedő Egyházának; megismerhetünk élő tagokat és hús-vér emberként találkozhatunk velük; megismerhetünk élő tagokat ezeken a különböző hozzáállásokon keresztül is.

Azt gondolom, hogy miközben Szent Mihály üzenetét olvassátok, azonnal észrevehetitek, hogy a hangvétele különbözik Szent Rafaelétől, Boldogságos Szűz Máriáétól vagy Szent Ferencétől; közvetítik a saját kapcsolatukat Istennel. A Szentlélek beszél mindegyikükben, ugyanazzal a Jézus iránti szeretettel; ugyanazzal a vággyal beszél, hogy kinyilatkoztassa mindenkinek mindazt, amit mindegyikük megtapasztalt, látott és megérintett.

Ha az Ószövetséget nézzük, különösen a mai olvasmányokat, úgy tűnik számomra, hogy, ahogy haladunk előre, a parancsolatok kevésbé hangzanak parancsoknak. Mind Jeremiás szavaiban[1], mind Mózes 5. könyvében[2] láthatjuk Isten teljes pedagógiáját, aki egy népet épít, hogy úgy mondjam „újrateremti” gondolataiban a férfiakat és nőket, új férfiakká és új nőkké. „Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mi hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?!”[3] Mindazt, amit Isten azokban a napokban adott, nem parancsnak szánta; azért adta a népnek, hogy meglehessen a teljességük, a boldogságuk és az örömük és ez volt az út, nem pedig: nem teheted, nem szabad megtenned. Minden az élet volt és ma is az, a mi időnkben.

Ugyanez igaz Jézus Krisztusra, Aki nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem, hogy beteljesítse azt.[4] Mindaz, amit Jézus Krisztus Egyháza most hoz, az ez a beteljesítés, mert még Jézus Krisztuson keresztül sem értük el a teljességet. A teljességet Krisztus dicsőséges visszatértekor fogjuk elérni. Még mindig a beteljesedés fázisában vagyunk. Isten irgalmának és az atyaságnak központi szerepe van az Ó és az Újszövetségben is. Különösen az Ószövetségben, Isten atyasága egy népet formál és kísér, melynek az a feladata, hogy befogadja Isten Fiát, a Messiást. Most az a feladatunk, hogy befogadjuk Isten Fiát, a Világegyetem Királyaként és Jézus Krisztus Egyházát, részesei lenni Isten fiaiként a királyi voltunkkal.

A múltévi üzenetében[5] Szent József emlékeztetett minket az őrzés és az emlékezés fontosságára. Akkor, amikor a pandémia megkezdődött, arra is emlékeztetett minket, hogy milyen fontos volt számára és Szűz Mária számára, hogy engedelmesek maradjanak Istennel és mindazzal szemben – például a törvényekkel szemben -, melyek lehetnek korlátok, gátak, de abban az engedelmességben növekedni fogunk. Amikor az emlékezésről beszélt, akkor azt nem úgy értette, hogy az emlékekbe zárkózva kell maradjunk, hanem, hogy meg kell engedjük Istennek, hogy építkezzen arra, ami már eleve egy szilárd alapra lett helyezve, építsen Isten igéjére és továbbra is fejlesszen minket a szavain keresztül és a már megtett úton. Életben tartva az emléket, hogy ne mindig a semmiből induljunk, mint a szél által csapkodott nád, hanem tudjuk, hogy honnan jövünk és merre tartunk.

Ez az az idő, amiben Jézus, Király és Legfensőbb Pap, közöttünk van, azonban azt mondhatjuk, hogy olyan időben vagyunk, amely még sosem volt ilyen sötét, zavaros, bizonytalan, mint most; mindenekelőtt mivel oly sok abszurd esemény követi egymást, csak abszurd dolgok történnek. Ez a nagy változások, nagy átalakulások ideje. Ha egyszerűen, emberi módon tekintünk rájuk, akkor úgy tűnhet, hogy a gonosz győzedelmeskedik; mi is azt mondhatnánk, hogy a világ egyre rosszabb és rosszabb lesz. Ehelyett Egyházként, ha megengedtük Isten Igéjének, hogy megérintsen minket, ha megengedtük, hogy Jézus Krisztus élő jelenléte megérintsen minket, akkor azt kell mondanunk, hogy ez az erős fény ideje, Isten jelenléte miatt erős, mert az eszközei – mindegyik – intenzíven jelen van és mert Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza jelen van és teljesen a Föld felé irányul.

Tehát meghívlak titeket és magamat, hogy ne a gonoszra tekintsünk. Ne tekintsük arra, hogy hogyan halad a Föld, mindig a gonoszra fókuszálva, azt gondolva, hogy a kicsik úgyis mindig el vannak nyomva, hogy gyengék vagyunk és el vagyunk nyomva, hogy az erős mindig nyer. Próbáljunk ne arra tekinteni, hogy mi a rossz. Ne ítéljük meg, hogy mi a jó és mi nem; ez energiapazarlás. Koncentráljuk a jóra és a szépre. Tekintsünk Isten minden kezdeményezésére ebben az időben[6], ha hisszük – és szerintem mindenki, aki ezt a honlapot olvassa hisz, ismerve mindazt, amit Isten a helyére tett, és minden nekünk tett ígéretét -, hogy semmi sem fog elveszni, ami még menthető. Ő gondoskodik mindenről és mindenkiről; azt is megígérte, hogy nem fogja megengedni Lucifernek, hogy tönkre tegye a Földet.[7] Azt hiszem, hogy fel kell emelnünk a szemeinket és hálát adni Istennek ezekért az ígéretekért, mindenért. Adjunk hálát mindazért, amit tesz és ez lesz a tanúságtételünk; ez kell legyen az evangelizáló módunk és ez kell jelentse számunkra, hogy fény-, remény- és áldáspontok vagyunk.

Nem lehetünk áldás, ha magunkba zárkózunk és csak feketén látunk. Az a valaki, aki áld, őszintén boldog és lelkes, mert az öröme Isten cselekedetének és jelenlétének ismeretéből származik; tudja, hogy többé nem hiányzik semmije és hogy az, amit tesz, többé nem fontos. Arra tekint, amije van: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.”[8] Tehát ezt énekeljük: „Semmi sem zavar minket; semmi sem ijeszt meg minket.”

Egyházként tanúságot kell tennünk arról, hogy Isten cselekszik, máskülönben azt jelentené, hogy magunkba vagyunk zárva. Természetesen az imáinkban kérnünk kell az Ő beavatkozását; azonban néha – és most magamról beszélek -, hallom, ahogy azt válaszolja: „Mi többet tehetek? Megint elküldtem a Fiamat; minden Szent és az Arkangyalok ott vannak; az egész Egyház felétek irányul. Mit kell tennem?” Tehát valóban úgy hiszem, hogy itt az ideje, hogy az imáink dicsőítésbe forduljanak, hálaadásba mindazért, amit tesz, túl mindazon, amit látunk. Megismétlem: tekintsünk a szép dolgokra; rengetek szép látnivaló van; talán darabokra vannak törve és hiányzik belőlük a közös szellem, de ott vannak. Isten munkája lesz – nem a miénk -, hogy összegyűjtse őket; Isten munkája lesz, hogy támogassa őket. Tekintsünk a jóra, áldjuk meg, ahogy megáldjuk a gonoszt is, a jót és a rosszat Isten szeretetéért. Azonban, ha el kell döntsük, hogy merre nézzünk, arra fogunk nézni, ami szép; azonban anélkül, hogy lealacsonyítanánk azt, ami csúnya.

Tehát, legyünk biztosak benne, hogy minden, ami jó és szép, fel fog emelkedni és győzni fog. Használjuk a gondolatainkat, energiánkat, a szavainkat és egész valónkat, hogy elérjük a jót és elérhetővé tegyük magunkat Isten és az Ő műve számára, bárhol is legyünk, és aztán Isten cselekedni fog. Ha kételkedünk ebben, akkor egy örvény el fog kapni és emiatt magunk körül fogunk forogni és csak a rosszat fogjuk látni, azt ami nem működik, egy poharat, ami csak félig van tele.

Még egyszer rábízzuk Szentséges Máriára ezeket az időket. Bízzuk Rá és Szent Józsefre ezt a kilencedet, hogy az Ő szíveik felkészíthessenek minket, hogy minden jót befogadjunk és kiemelkedjünk mindabból, ami még össze van törve bennünk és körülöttünk a világ szelleme által; az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

[1] Lásd Jeremiás 7,23-28

[2] Lásd Móz 5 4,1.5-9

[3] Lásd Móz 5 4,7-8

[4] Lásd Mt 5,17

[5] lásd Szent József üzenete 2020.03.19 „Őrizni, hogy megélhesd”

[6] Lásd „Isten Rendkívüli Eszközei

[7] Lásd az Atyaisten üzenete, 2020.01.19, „Megújítom veletek a szövetséget”

[8] Lásd Fil 4,13