4. Úton a Krisztus Jézussal való találkozás felé

2025.12.05 – Hanganyag átirat

Mauro (Elmélkedés)

Minden az Atyától származik, minden, amit látunk, minden, ami létezik, és mindenekelőtt minden ember, mi magunk is az Atyától származunk, az Atya Arcától, egy Istenétől, aki mindig rejtve volt, többféle módon értelmezve. Jézus Krisztus születése, az Ő eljövetele a Földre éppen azért történt, hogy megmutassa nekünk az Atya igazi arcát. Eljövetele nemcsak a megváltásért történt, hanem azért is, hogy megmutassa az Atya arcát, és kijelentse, hogy Isten háromságos és egy. Gyakorlatilag azt akarta nekünk elmondani és elmagyarázni, hogy mi a szentháromsági örvény[1].

Kezdjük tehát azzal, hogy minden az Atyától származik, Jézus Krisztus is az Atyától származik, Ő is az Atyából lépett ki. Jézusnak meg kellett valósítania azt a küldetést, a megváltást, a szenvedésen, a halálon és a feltámadáson keresztül; meg kellett valósítania, hogy eltávolítsa a bűnt, amely megakadályoz mindannyiunkat abban, hogy helyreállítsuk, újrateremtsük, visszanyerjük az igazi kapcsolatot az Atyával, mert Isten Atya. Jézus is azt mondja: „az Atya nélkül nem tudok semmit tenni”[2], annak ellenére, hogy Isten. Az evangéliumban azt mondja nekünk: „Alávetem magam az Atyának, azt mondom, amit Tőle hallok, és azt teszem, amit Tőle látok[3]”.

Mindannyian el vagyunk hívva, de nem egy terhes hívással, hanem mély örömmel; mindannyian lehetőséget kapunk arra, hogy visszatérjünk az Atyához, hogy találkozzunk vele, hogy újraéljük azt a kapcsolatot, amelyben szemlélhetjük az Atyát, az Ő szeretetét, azt, amit mond, amit tesz, amit gondol. Ezt Jézuson keresztül tehetjük meg, mert mindannyian vissza kell térnünk ahhoz, hogy gyermekeknek érezzük magunkat. Ez a lépés Jézusnak, az Ő megváltásának köszönhető. Ha befogadjuk Jézust, Jézus elvezet minket az Atyához, és az Atya megadja nekünk a Szentlélek ajándékát, a hívők első ajándékát, amely Jézuson keresztül érkezik. Ez egy Jézustól kapott ajándék, de ez lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük az Atya szeretetét, mert az Atya szeretet. Megérteni az Atyát azt jelenti, hogy megérteni a nagybetűs Szeretetet. Látjátok tehát, hogy ez valóban a Szentháromság, a háromságos örvény műve.

Mennyi téves kép van az Atyáról! Azt hiszem, a történelem során kevesen találkoztak vele így. Mennyi kép született bennünk, mert úgy mutatták be nekünk, mint bírót, mint szigorú Istent, mint azt, aki figyel téged, aki mindent lát, de nem azért, hogy segítsen neked, hogy szeressen, hogy megvédjen, hogy életet adjon neked. Nem, Ő azért lát, hogy ítéljen, lát és ítél; Ő, aki, ha nem tartod be tökéletesen, amit mondott, elítél. Nos, ma azt akarom mondani: Isten senkit sem ítél el, senkit!

Meg kell találnunk az Atyát valódi lényegében, amely a szeretet. Ez a szeretet mindig arra törekszik, hogy visszaszerezze a fiát az Igaz, Jézus által adott szeretethez, azokért a gyermekekért, akik nem annyira igazak. Ez a szeretet, ez a szeretet irányítja az időt, irányítja a történelmet, irányítja a természet erőit, sőt, meghosszabbítja az időt, hogy megpróbáljon megmenteni és újra magához ölelni mindannyiunkat. A „jó apa”[4] példázata, amelyet egyesek „a tékozló fiú” példázatának neveznek, éppen ezt a szeretetet mutatja be, és ha jól átgondoljuk, lehetőséget ad arra, hogy helyesen találkozzunk ezzel a szeretettel, amely nem az első fiúé, akinek először el kell távolodnia, és nem is azé, aki nem távolodott el, de nem találkozott ezzel a szeretettel.

A háromságos örvény, az Atya, a Fiú és a Szentlélek között áramló szeretet, amely folyamatosan megérint mindannyiunkat, az egész univerzumot, pontosan ez: az Atya vágya, hogy szeressen és szeressenek a fiai, és tudja, hogy ahhoz, hogy ezt megélje, folyamatosan teremtenie, megváltania és megszentelnie kell őket, Atya, Fiú és Szentlélek. Ez a szeretet él értünk. Azt lehetne mondani, hogy az Atya, aki mindig is létezett, és örökké létezni fog, ott van értünk, annyira szeret minket, hogy ott van értünk, hogy a mi szeretetünket keresse.

Az Atyaisten mindannyiunk iránti szeretete bizonyos értelemben olyan nagy – engedjétek meg, hogy ezt mondjam –, olyan nagy, hogy nem hagy nyugodni, nem hagy nyugodni, amíg mindannyiunkat meg nem mentett. Olyan nagy, hogy bizonyos értelemben még mindig képes szenvedni, mert látja, hogy valaki elveszik, szenvedni, mert látja, hogy nem sikerült mindenkit megmentenie, látja, hogy még a Fiát adva, megpróbálva irányítani a történelmet, ahogyan Ő irányítja, sem sikerült mindenkit megmentenie és visszaszereznie. Ez az Atya: értünk él.

Jézus, a Szentlélek és – azt hiszem – Szentséges Mária is teljes mértékben részesülnek ebben a szeretetben. Minden szent, minden angyal, minden igaz ember, Jézus Krisztus Világegyetembeli Egyháza, különösen a dicsőséges Egyház, részesülnek ebben a szeretetben, mert mindannyian az Atya akaratát teljesítik, amely az, hogy mindenkit megmentsen. Tehát az egész történelem mindig is – és a végéig is – az ember keresésében vezetett, irányított, mert az Atya találkozni akar az emberrel és meg akarja menteni az embert. Ez a történelem. Mindazok, akik Istennel együttműködnek, beilleszkednek ebbe a történelembe.

Tehát dobjunk el minden szigorú képet Istenről – hogyan lehet szigorú az, aki így él? –, minden képet egy ítélő bíróról. De milyen bíró ez? Bárcsak a bírák is ilyenek lennének! Keressük Őt, mint azt, aki mindent megad nekünk, és aki szeret minket… nem is tudom, hogyan mondjam, a „hatalmasan” kevés, a „végtelenül” kevés… az a szeretet, amely mindent megbocsát, mindent elfed, mindent remél, mindent elvisel. Szent Pál a Szeretet himnuszában[5] leírta az Atya szeretetét, és azt mondta, hogy mindannyian közelebb kell kerülnünk ehhez a szeretethez, egymáshoz, ha részt akarunk venni az Atya életében.

Jézus közbenső eljövetelének idejében élünk. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az Úr, az Atya, ismét rendkívüli kegyelmeket adott nekünk, a Jubileum is rendkívüli kegyelem, a szentségek rendkívüli kegyelem, az Eukarisztia: rendkívüli kegyelem, de mindez ahhoz kapcsolódik, hogy találkozhassunk Vele. Második eljövetelekor, ha keressük Őt, vannak kegyelmei, amelyekkel belénk jön, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, hogy velünk legyenek és velünk vacsorázzanak. Ezt a második eljövetelt nagyon jól leírja János evangéliuma, amikor azt mondja: „Hozzá megyünk, és vele maradunk”[6]. Ez egy olyan kegyelem, amely ebben az időben különleges. Eljönnek majd a szívünkbe, és mit hoznak magukkal? Békét, fényt, erőt, bátorságot, és mindenekelőtt szeretetet, magukat hozzák.

Ne kövessük el azt a hibát, hogy azt gondoljuk, hogy a megpróbáltatások az Atyától származnak (az Atya megpróbál). A megpróbáltatások a gonosztól származnak. Az Atyában nincs gonosz, nincs gonosz gondolat, Ő nem is képes elképzelni a gonoszt. A megpróbáltatások a Sátántól származnak. Isten nem akarja látni, hogy szenvedünk, nem akarja látni, hogy szomorúak vagyunk, és még kevésbé, hogy megpróbáltatások érnek minket. A gonosz a Sátántól származik, és Isten megengedi, mert az élet után az első ajándék a szabadság. Hogyan ne hagyhatná a szeretet szabadon a szeretett személyt? Az már nem szeretet. Az Atya ajándéka tehát a szabadság, szabadon hagy, szabadon választhatsz. De ha jól használod azt a szabadságot, azt a szabadságot, hogy újra Istent válaszd, hogy újra az életet válaszd, akkor, ahogy legutóbb mondtam, az a szabadság, az a próbatétel ugrássá válik, ugródeszkává az Atya szeretete felé. Átalakítja a gonoszt jóvá. És akkor te együttműködsz Isten munkájában: a szeretetben, amely mindig győz.

Minden próbatételben, – sose feledjétek – a Mennyei Atya előre megadja nekünk a kegyelmet a győzelemhez, a feltámadáshoz, és így a próbatételek a megváltás eszközévé válnak. Dobjátok tehát el, mondom még egyszer, azt a képet, amely végül bezárja a lelketeket, amikor egy ítélkező Istenre gondoltok, mert a lelketek emlékezetének mélyében nem él az ítélkező Isten képe. Látta Őt, és tudja, hogy nem ítélkező. Tehát, ha meg akarjátok nyitni lelketeket a szellemnek, folytassátok az Atya keresését, mint a szeretetet, Aki mindent megtehet és mindent meg akar tenni, hogy találkozzon velünk és átöleljen minket.

És Isten áldjon meg minket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] A háromságos örvényt a „Oltre la Grande Barriera” (A Nagy fénysorompón túl) című könyv 1. fejezetében, 23. oldalon magyarázzák; kiadó: Luci dell’Esodo

[2] Vö. Jn 5, 19

[3] Vö. Jn 5, 19

[4] Vö. Lk 15, 1-32

[5] Vö. 1Kor 13, 1-13

[6] Vö. Jn 14, 22-23