Jézus Krisztus Világegyetembeli Egyháza
2023.11.27 – Elmélkedés
Mauro (hanganyag átirat)
Olvasmányok: Szűzanya üzenete
(a www.azujteremtesfele.hu oldalról)
“Az élethordozók közössége”
“Máriával felajánlva a Föld minden oltárán”
Szent János apostol üzenete
(a “Napba öltözött asszony” című könyből)
“Máriára való bízás”
Boldog ünnepet kívánok mindenkinek, és mint ahogy mondtam, meghívlak, hogy töltsétek ezt a napot Szentséges Máriával, egyszerűen legyetek Vele és mindazt, amit teszünk, próbáljuk meg egy igazi közösségben megélni, egy normális közösségben, mint ahogy akkor tennénk, ha valakivel eltöltenénk egy napot.
Mi itt Szent János Apostol 2020. április 28-i szavait hallgattuk és meditáltuk[1]. Egyszerűek, világosak, leírják a Szűzanyát és azt hiszem, hogy mindannyian el tudjuk fogadni normálisként, azonban ez egy olyan normalitás, mely megnyit, megnyit, hogy egyre jobban megértsük, hogy milyen az egyszerűség Istenben, a normalitás Istennek. Nekünk azonban legyen mindig a végtelen íze, mindig tágítva, mindig mozdítsa elő az életet. Isten igéjének, mégha egyszerű is, megvan ez az ereje: az igazi életet újjászületteti.
Felolvasok egy keveset Szentséges Mária 2019-i szavaiból és azt gondolom, hogy ezeknek olyanoknak kell lenni számunkra, mint amit a napokban mondtam, az utunk, az, amit tennünk kell, útmutatások, tanácsok. Tegyétek! Ennyi.
Mária szavai:
„Gyermekeim, szeretném, ha megélnétek az elevenek szellemközösségét. Hogy érezzétek a kommunió erejét mindazokkal, akik az egész univerzumban a Szentháromságbeli életet élik, bárhol is legyenek, Isten fiaként és az isteni élet keresőiként éljenek. Az elevenek közössége a legnagyobb erő, ami a világegyetemben mozog. Az az erő, amely feltölti a szentháromsági örvényt és közvetítődik nektek, mert szellemtől szellemig halad, hatalmas erővel. A ti szellemetek mélyen táplálva van a trinitárius örvényben jelenlévő kommunió erejével, ahol Isten és a szentek, valamint az elevenek hatnak.
Ti is szentek és elevenek vagytok, ha Krisztusban éltek. Ki a szent? Az, aki Krisztusért, Krisztussal és Krisztusban él. Mutattak nektek egy szentség képet, ami nem az igazi. A szentség nem egy szent utánzásából áll, sem rengeteg vallásos gyakorlat végzéséből, hanem az élet Krisztusnak szenteléséből az én Szívemen keresztül és életeteket adni Krisztusban a testvéreitekért. Ezért, gyermekeim, meg vagytok hívva, hogy nemcsak egymás közt éljétek meg a szellemközösséget, hanem az egész Világegyetemben jelenlévő elevenekkel is. Ez hasonló egy szikrához, mely a tarlón ide-oda fut, amiről a Szentírás beszél[2]. Ilyen ez a közösség is: az elevenek ereje, Isten gyermekeinek az ereje. Szeretném, hogy ti ebbe az erőbe elmélyedve éljetek, mert Jézus Krisztus Egyházának ezt az erőt kell hordoznia, nem a struktúrák, gépezetek és normák által létrehozott emberi erőt. Az élet erejét kell hordoznia.
Gyermekeim, azt kérem, hogy elevenekből álló nép legyetek, máskülönben nem tudjátok legyőzni a halált, amivel Lucifer uralja ezt a Földet, az utolsó megtérítendő, legveszélyesebb és leglázadóbb bolygót. A Földön a halál uralkodik, de a káoszban és a mély szenvedésben a Földön Jézus Krisztus Egyházának fel kell ragyognia, mint az élet forrásának. És akkor fognak majd mások bennetek eleveneket látni, nem fanatikus vallásos személyeket.
Megáldom ma a közöttetek áradó életet és szellemközösséget. Ne elégedjetek meg azzal, hogy élők vagytok, hanem legyetek elevenek Krisztusban, egyesülve a Világegyetemben minden elevenével, annak a Szellemén keresztül, aki legyőzte a halált a feltámadása által.
Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”[3]
„Az Úr ma azért küld hozzátok, hogy kérjek tőletek és az egész néptől, egy nagy szeretet cselekedetet: hogy a mai naptól ajánljátok fel magatokat velem együtt, a Föld minden oltárán, bárhol, ahol az Eucharisztia ünnepelve van. […]
Ez egy nagyon fontos lépés, mely a Földön hatalmas kegyelemhullámot produkál majd és hatalmas erő fog felemelkedni minden oltárról. Isten és az Ő népének az ereje lesz ez. Nemcsak ti fogjátok magatokat felajánlani, akik jelen vagytok, meg az Alapítvány: Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza velem együtt fogja felajánlani magát minden oltáron.[…]
Ezért, ti, velem és a teljes Világegyetemre kiterjedő Egyházzal együtt, felajánljuk magunkat a pogány templomokban, ott, ahol lehetetlennek tűnik, hogy jelen legyen Krisztus, de ahol vannak fiai, akiket fel kell ébreszteni, felemelni, táplálni, gyógyítani. Így segíttek nekem, hogy szétmorzsoljam a Sátán hatalmát, mert a pogány oltárokról is Szentháromság Egy Isten és a teljes Világegyetemre kiterjedő Egyház ereje fog felemelkedni. A Sátán országa belülről lesz kiürítve. Minden lárma, látványos cselekedetek nélkül, cseppről cseppre, napról napra az én Fiam és az ő népe áldozata felemelkedik a Földről és megsemmisíti az ellenség országát.
Ez egy nagy műve Istennek, amit nem tudtok egyedül beteljesíteni csak velem és Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházával együtt, akik veletek és értetek ajánlják fel magukat. A Föld az utolsó bolygó, amit meg kell gyógyítani, a legnehezebb, de fel kell emelni. Isten nem akarja megsemmisíteni a Földet. A Sátán akarja megsemmisíteni, nem Isten. Isten vissza szeretné szerezni, kigyógyítani, mert Ő mindenkit szeret.
Gyermekeim, ne féljetek attól, amit kérek. Ne tartsatok attól, hogy patologikusan szenvednetek kell, nem erről van szó. A felajánlással, amelyet hamarosan megtesztek a Szentléleknek[4], teljes hatalmat adtok neki magatok felett. Így a Szentlélek használni fogja a ti lelketek, és oda fogja küldeni, ahol szüksége van rá. Ez a szellemben való munka: a szellemetek elvezetve oda, ahol Isten Szellemét szolgálja. A trinitárius örvény megragad, felemel, elvisz és visszahoz, és ti végighaladtok a Földön és a világegyetemben, úgy, hogy közben a mindennapjaitokat élitek. Ez Isten csodája, amely a mindennapi életetekben és csöndben megvalósítja csodáit bennetek, értetek és általatok.
Gyermekeim, arra kérlek, hogy igaz emberekként éljetek. Nem tökéletesre gondolok, egyikőtök sem lehet az, mert a Föld, ahol éltek, nem az és rengeteg terhet cipeltek. Azt kérem, hogy legyetek igazak, vagyis Isten igazsága által feltöltve. Isten igazsága a Krisztusért élt élet, mert az az igaz ember, aki Krisztusért él. Legyetek igazak, éljetek a Fiamért és értem. Éljetek a mi két szívünkkel és a Szent József szívével. És akkor az én Szívem a tietekben és a ti szívetek pedig az enyémben fog dobogni. Így rengeteg dolgot fogunk tenni Isten Országáért.
Emlékezzetek Gábriel arkangyal szavaira: «Istennél semmi sem lehetetlen»[5]. Biztosítalak benneteket, hogy ez így van. Isten mindent meg tud valósítani bennetek. Ehhez a ti igenetekre van szüksége; nem egy felületesre, hanem egy igenre, ami azt jelenti: „Uram, változtasd meg az életem, tegyél olyanná, amilyenné Te akarsz”. Ma szeretném veletek ismételni: «Íme, az Úr szolgálója vagyok»[6] és szeretném ha ti minden nap megismételnétek velem: «Íme, az Úr szolgálója vagyok, jövök, hogy teljesítsem a te akaratod és semmi mást nem akarok». Nincs szükség másra gyermekeim, mert Isten akaratában minden benne van, amire szükségetek van.
Köszönöm, hogy számíthatok rátok. A Fiam Világegyetemre kiterjedő Egyházával együtt ma ünnepélyes módon megáldalak titeket. Legyen a Szentléleknek való felajánlásotok egy nagy lépés a Föld feltámadása felé.
Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”.[7]
[1] „Máriára bízás“ c. üzenet, mint ahogy az elmélkedés címében van feltüntetve
[2] Bölcs 3,7
[3] Szűzanya 2019. november 1-i üzenete ”Az élethordozók közössége”, megtalálható a www.azujteremtesfele.com honlapon
[4] A Szentmise alatt az Alapítvány népe ünnepélyes módon felajánlja magát a Szentléleknek.
[5] Lk 1,37
[6] Lk 1,38
[7] Szűzanya 2019. december 7-i üzenete „Máriával felajánlva a Föld minden oltárán“, megtalálható a www.azujteremtesfele.com honlapon
