Jézus Krisztus világegyetemre kiterjedő Egyháza

2023.11.26 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: Ez 34, 11-12.15-17; Zsolt 22 (23); 1Kor 15, 20-26.28; Mt 25, 31-46

A mai olvasmányok, Ezékiel, Szent Pál is, de különösen az Evangélium Jézus utolsó, dicsőséges eljöveteléről beszélnek, és az ítéletről is, mint arról a pontról, ahol az Úrnak azt kell mondania: „Elég! Meg volt a lehetőségetek, hogy válasszatok, hogy eldöntsétek, hogy mit akartok, hogy válasszatok és döntsetek, hogy akarjátok–e az életet – Ő az Út, az Igazság és az Élet[1] – vagy a világ szellemét választottátok és mindazt, amit az ajánl.” És azon a ponton nincs többé idő választani: Ő az, aki dönt. Az Evangéliumban ez világos. Nincs többé senki, aki választhat ott, nem választasz többé. Amikor Ő vissza fog térni a dicsőségben, akkor véget ér a választási szabadságunk. Az utolsó pillanatig még megváltozhatunk, az utolsó pillanatig, utána azonban vége.

És kik azok az igazak? Azok, akik Királyukként választották Őt, Krisztus Királyt, akik eldöntötték, hogy Krisztus legyen – nemcsak a világegyetem Királya – hanem az ő világegyetemüké is, az életüké, a világegyetemé, amely az én életem, a mi életünk, a Király, akit választottak. Királyként választva, Ő az – Szent Pál világosan mondja – aki legyőz minden sereget, mely az életünk ellen van, AZ élet ellen, és Ő azzá A KIRÁLLYÁ válik, aki megment, aki felszabadít, a Király, aki az örök életbe visz.

Ahogy tudjátok, vannak különféle pontjaink, központi alappilléreink, és az első az valószínűleg a minden dolog Krisztusban való újraegyesítése. Újraegyesíteni mindent Krisztusban azt jelenti, hogy Krisztust tesszük az életünk Királyává, ebben az értelemben újraegyesíteni mindent. Minden Hozzá van vezetve, a hatalma alá van vetve. Szent Pál jól mondja, nem? „Mert addig kell neki uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti”[2]. Azok az ellenségek, akiket itt idéz a mi ellenségeink is, nem csak az övéi. „Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg, mert mindent lába alá vetett. Amikor azonban ezt mondja: »Minden alá van vetve«, kétségtelenül kivétel az, aki mindent alávetett neki. Mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a Fiú maga is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.”[3] Ezt jelenti uralkodni.

Krisztus Király, mert az Atyaisten királlyá tette. Az Atyaisten adott át neki mindent, a mennyben és a Földön, és a föld alatt. Átadta neki, mert engedelmes volt a szavának, a küldetésének a halálig, a kereszthalálig.  Azon a lépésen keresztül vált királlyá. Az Atyaisten adta át Neki, aki még Jézus Krisztus felett is áll, mégha a Szentháromság is, Fiú, Atya, Szentlélek.

Ha jól megnézzük, már ebben – és ha valaki hagyja magát eltölteni a szellemtől, hagyja, hogy a szellem magyarázza el, ezért mondjuk, hogy Isten igéjének olvasása előtt idézzétek a Szentlelket, próbáljatok meg megszabadulni a gondolataitoktól, hagyjátok, hogy az Ige áthasson benneteket, hogy elvezessen az ige lényegének megértéséhez – már itt látni lehet az Isten és a mi gondolatunk közötti különbséget. Nézzétek, hogy hogyan lát Isten egy királyt és hogyan látunk mi, a világ egy királyt. Már a király szó számunkra valaki olyanra utal, aki parancsol, irányít, eltapos nem? Rosszul elmondva valaki, aki jól van, nem valaki, aki szenved, aki magára ragasztja a szenvedést. Isten szerint ezzel szemben Jézus Krisztus, a Király, szelíd és alázatos szívű[4], valaki, aki mindig szeret, mindig megbocsát. Valaki, aki mindent a mások iránti szeretetből tesz, aki nem magára gondol, aki adja magát, elveszti magát másokért, mindent ad. Király, hogy szolgáljon, egy Király, hogy felszabadítson. Mitől szabadítson fel? Ő ezt mondja: „elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak”[5]. Hogy maga alá vessen minden ellenséget, az utolsó a halál lesz. Mi a nevük ezeknek az ellenségeknek? Nézzétek, hogy forgatjuk erre–arra, végül mindig ugyanaz a nevük: önzőség, ego, a mi gondolatunk, a fel nem ajánlott erőnk, a fel nem ajánlott határozottságunk, mert a határozottság jó dolog Isten kezeiben. Emberileg használva, a világ szelleme szerint használva a mi ellenségeink, a büszkeség. Ezek azok az ellenségek, akiket a lába alá vet, utolsóként a halált.

Királyként jött, hogy az igazság és a béke királyságát hozza. Ha a világ szerint érveltek, itt is azt mondom, nézzétek meg a különbséget. Az Evangéliumban azt mondja, hogy ennek a világnak a fejedelme, Lucifer ki lett vetve[6], de nem úgy tűnik. Láttok itt a Földön egy igazságból és békéből álló királyságot? Nekem úgy tűnik, hogy nincsen sem az egyik, sem a másik. És itt megint jön a veszély. Ő a Király, aki mindenkinek és mindazoknak megadja a béke és igazság királyságát, akik Őt választják Királyként. Nem erőlteti rá magát senkire, szabadon hagy minket, hogy olyan királyságunk legyen, amink van, hogy az legyen a miénk, amink van, a választásaink gyümölcse, mert a Föld így, ahogy van, az ember választásának gyümölcse. Nem hibáztathatjuk mindig a démont, a démon elvégezte a munkáját, azonban mi engedtük meg neki, és megadtuk neki az erőt is hozzá azzal, hogy nem vagyunk Isten gyermekei. Ez az ember választásainak a gyümölcse. A Sátán már le lett győzve, ki lett vetve.

Tehát, ha mindannyian szeretnénk Krisztust Királyként, a kérdés mindig ez: (azt fogjátok mondani, hogy unalmas vagyok és igazatok van, de…) Valóban az életem Királya? Nézzétek, hogy feltéve magunknak ezt a kérdést, egy olyan kérdés, amely növeli a hitünket. Higgyetek nekem, mert fel lehet tenni ezt a kérdést egy olyan pillanatban is, amikor nem vagyunk boldogok, amikor nem úgy tűnik, mintha a dolgok úgy mennének, ahogy szeretnénk. Isten előtt nem hazudhatok, ha azt mondom neki: Én Királyként választottalak” akkor válaszolnia kell nekem. Hogyan? Növelve a hitemet, megmutatva és megérintetve velem az igazság és béke országát, aztán talán azt kéri: „Szenvedj velem, vidd a keresztem egy darabját”.  De belül megvilágosulsz. Másképpen nem lehet, bocsássatok meg.

Én azt gondolom, hogy félünk ettől a szemtől szemben állástól, mert a mélyben félünk attól, hogy nem halljuk a választ, mert legbelül ott van a kétely: „De van, vagy nincs?” Elnézést én határozott vagyok… mert ha a végletekig hiszem, hogy az életem Királya, hogy Neki adtam az életem, ha mindenható, ha mindenre képes, akkor meg fogja tenni, nem? Miért kell kételkednem? Ez azt jelenti akkor, hogy a dolgok jól mennek, akkor is, ha így van. Jézus ezen a zavaron is keresztül fog haladni. Meg fogja menteni ezt a kibillent világot is. Ő Isten! Én azonban Királyként választottam Őt. Királyként, ami azt jelenti, hogy az egész lényem Királya, mindené. Nem lehet egy olyan Királyom, aki azt teszi, amit én akarok. Király! Az én gondolatom tehát az Ő gondolata alá kell legyen vetve, a szándékaim az ő szándékainak, a kívánságaim az övéinek, az, hogy én hogyan szeretném az életet az övének, az én cselekvési módom az övének, Másképpen nem a Királyom, másképpen egy bábú, akit néha előveszek, amikor szükségem van rá. Az nem egy isten, az mágus.

Ha megnézitek a folyamatunkat, felajánlani az életet, azt mindig sokféleképpen értelmezzük és sajnos gyakran patologikusan: felajánlani, szenvedés. Ezzel szemben ez egy kötelező lépés, hogy a gondolatunk átalakuljon, az egyetlen kötelező lépés, hogy valóban én elsőként újra egyesüljek Krisztusban, az egész lényem, a szellem, lélek, és a test. Mindenekelőtt ezért ajánlom fel az életemet, hogy birtokba vegye az életemet és ő győzedelmeskedjen értem a csatákban az önzőségem, az emberségem ellen, mely az áteredő bűntől szennyezett, mely el van merülve a romboló energiában, – nem menekülhetek el – mely könnyebben gondolkozik a világ szerint, mint Isten szerint. A lelkem mindig a könnyebbik utat keresi, sosem Istenét. Fel kell tehát ajánlanom magamat Szentséges Szűz Márián keresztül, ami aztán csak annyi, hogy kimondjam: „Uralkodj, dicsőülj meg, dicsőülj meg bennem, mutasd meg mindenkinek, hogy te mit tudsz tenni egy olyan férgen keresztül, mint én. Mutasd meg!” És Ő meg fog dicsőülni.

Mi papok, próféták és királyok vagyunk, a Keresztelésünktől kezdve, ami aztán az élet felajánlása, mert a Keresztelésben Krisztusban vagy, többé nem te élsz, hanem Krisztus él benned[7], az életem Krisztusban van eltemetve[8]. Mindazok a dolgok, amiket a Kereszteléskor mondtunk. Papok, próféták és királyok. Ezek a lépések, először pap vagy, aztán próféta, aztán királlyá válsz, Vele. Pap, mert papként felajánlasz, felajánlod magad, felajánlasz mindent magadban, felajánlod magad, hogy Ő uralkodjon. Attól a pillanattól kezdve, hogy Ő uralkodik, elkezded tanúsítani mindazt, amit benned tett, az életeddel, nem szavakkal. Ebben a tanúságtételben próféta vagy. Az életed átalakulásában próféta vagy, nem azért, mert jól beszélsz, próféta vagy, mert megmutatod, hogy az életedet Krisztus alakította át, nem te. Ez megtéve aztán elkezdesz vele uralkodni, ami mindöröktől fogva van, Uralkodni vele, miért? Hogy azzá válj, aki mindent Krisztushoz visz, mindazt, amit megérintesz, mindazt, amit látsz és uralkodsz a dolgokon, mert Vele együtt hatással vagy a valóságra. Át tudod alakítani azt Vele, harmadik lépésként, mert Ő veled uralkodik. Megdicsőül a te cselekedeteiden keresztül is, aki király vagy Vele együtt, aki Király.

Így élve megtapasztalod az igazság és béke királyságát, mindig megtapasztalod. Ez egy ígéret, amit tett, mert felszabadított mindattól, ami önzőség, a világ szelleme, az egód, és mindenhol szabad vagy. A legnagyobb ajándéka mindennek a szabadság, amely nem az, amit gondolsz, hogy szabad vagy, mert azt tehetsz, amit akarsz, mert van pénzed parancsolni. Nem ez a szabadság; a szabadság, melyet a szentek tanúsítanak, akik börtönben vannak és szabadok, akik egy ágyban vannak betegen, mozdulatlanul és szabadok, boldogok az igazság és béke királyságukban, a holtak feltámadására várva, ahol mindörökké meglesz nekik az, amijük itt nem volt, de már itt megtapasztalják. Ez Isten ajándéka, aki benned uralkodik, ez a győzelem Krisztussal.

Az biztos, hogy ehhez – korában mondtam – Isten le kell győzze a félelmeidet, másképpen nem vagy szabad. Minden félelem szolgává tesz, sosem leszel szabad. Minden szükséglet szolgává tesz, minden szenvedély szolgává tesz. Akkor vagy szabad, amikor mindezek… nem megsemmisülnek, mert a hús nem semmisül meg, mert akkor ez ellenkező ugrást tennénk meg, ahol egy kővé kell válnunk, nem! Az kell legyek, aki teljes mértékben részt vesz, az egész lényével, a testtel is, de nem szolga. Szeretetért teszem, szeretettel élek, mindent, mindent szeretettel. Nincs többé semmi sem, amit úgy teszel, mint egy bedrogozott, akinek meg kell tennie, máskülönben rosszul van. Mindent választásból teszel, vele, Krisztussal, Krisztusban és Krisztusért és élsz, és hogyan élsz. Nézzétek a szenteket. Kalkuttai Szent Teréz: „Az élet egy ajándék, csodálatos, fogyaszd el, élj, égesd el megélve azt, de Krisztusért”.

Az út az élethez a felajánlás, tudjuk: Szentséges Szűz Márián keresztül, aki elsőként járta végig, mert Jézus nyitotta meg, de a teremtmény – Jézus ember volt, de Isten Fia is – Szentséges Szűz Mária olyan volt, mint mi, nyitott volt Jézus mögött, Jézussal, Ő garantálja, hogy végig tudunk haladni rajta. És Szent József méginkább, mert Mária bűn nélkül fogant, József azonban nem, pont olyan volt, mint mi, azonban Máriát, nézve, utána ő is végig haladt és mi mindannyian végig tudunk, mert ők védelmeznek minket és megnyitják ezt az utat számunkra.

Nincsenek vallásos cselekedetek, buzgalmak, az élet van és semmi más. Aki azt akarja mondani, hogy ezek az öregek dolgai, az időseké, az visszautasítja Krisztus megélését, mert nincs más út. Senki sem visz téged oda. Aztán vannak más következmények, a meditáció,… amelyek mind szépek és egészségesek, és segítenek elmélyülni, sok módszer létezik, de ez az út. Enélkül az út nélkül meditálhatsz, amennyit csak akarsz, jógázhatsz, de nem lépsz be.

Ha megnézzük, aztán hová vezet ez a szabadság? Elvezet, hogy Isten gyermeke legyél, mert végül mi az érkezési pont, újra egyesülve Krisztusban? Amikor újjá születik az identitásom, amivel a kezdetektől fogva rendelkezem, mely Isten képmása és hasonlatossága, mely, ha körbe nézek a Földön úgy tűnik, mintha nem létezne. Oda kell visszatérni. Csak akkor térsz vissza oda, ha Krisztus uralkodik, másképpen nem. Nézzétek, hogy ez a legegyszerűbb és természetesebb dolog, ami csak van. Tudjátok, hogy miért? mert erre lettünk előre látva; mert meg van írva bennünk, természetes bennünk. Nem valami, ami csak kevesek számára van, mindenki számára van, mert mindenkiben ott van ez a lenyomat, az Istennel való képmás és hasonlatosság. Mindenkiben, bármilyen vallású is legyen, mindenkiben. Aztán az út az az, hogy Krisztust választod, hagyod uralkodni és mindaz, amit mondtam, azonban mindenki számára lehetséges, máskülönben Isten igazságtalan lenne, ha csak keveseknek adta volna ezt meg. Mindenki számára van.

Akkor miért van ez a sok nehézség? A nehézség mindig a szokásos, mondhatnánk, hogy a kereszt, de másképpen mondom: félünk szembe nézni a nagybetűs Élettel. A nagybetűs Élettel, a mi életünkkel, ami előre lett látva számunkra, amit Isten választott számunkra, amelyet mindöröktől fogva megadott nekünk, félünk szembenézni vele, mert szembe nézve vele felelőséget kell vállalnunk. Készek kell legyünk elveszteni mindazt, amit a világ életnek hív, és menni, hagyni, hogy Isten elvezessen a Nagybetűs életbe, amely előre lett látva számunkra.

Azt hiszem, hogy nem tévedek, számomra az utolsó félelem az pont ott van. Szabadon hagyni az ő gondolatát. A mi gondolatunk mindig ott fújtat, taszít, és legyünk őszinték, a mi gondolatunk a világ gondolatával keveredett. és itt megint megszületik a büszkeség, az önzőség, a ravaszság, aztán elkezdjük mondani: „De választanunk kell, gondolkoznunk kell”. Természetesen! Azonban Krisztust kell választanunk, Krisztusra kell gondolnunk. Krisztus senkit sem tesz szolgává. Mert, ha megnézitek, Lucifer egyik nagy ravaszsága az az, hogy elhitesse többé-kevésbé mindenkivel, hogy Isten szolgákként akar minket, míg Lucifer szabadnak. És akkor látjátok a különbséget, hogy hol végezték. Itt van a trükk, ahol elindulnak az elképzeléseink – akár jószándékúak is – hogy ilyennek kell lennünk, olyannak… és hiányzik az a bizalmi ugrás, a felelősség: „vezesd az életemet”, készen állva elveszteni azt, hogy megtaláljuk. „Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt.”[9] Íme.

Én tudom, hogy a világban ott van, és tudom, hogy mi a részei vagyunk ennek a kis maradéknak, – azt kell mondanunk, hogy kicsi, mert nem nagyszámú – amely Krisztust szeretné, amely ezt szeretné. Van, akinek több kegyelme volt és én azt hiszem, hogy mi ezek között vagyunk, hogy tudjunk bizonyos dolgokat, mert nem vagyunk ügyesebbek, hanem mert valamilyen módon határozottabbnak kell lennünk, radikálisabbak a többiek érdekében, akik kevésbé szerencsések nálunk, akik a miénktől különböző helyzetekben születtek, de ez nem jelenti azt, hogy belül ne lennének jobbak nálunk. Meg kell adnunk nekik a lehetőséget, hogy felébredjenek, meg kell próbálnunk mindenkit kiszakítani, bemutatni mindenkit az Úrnak, nem nézni a mi szemeinkkel, hogy ki jó és ki rossz, ki igaz és ki nem. Mindenkit Isten elé viszünk, az ő visszatérte előtt, így talán valakinek sikerül még választania, mert ahogy az elején mondtam, később aztán senki sem választhat, mert Jézus oda helyezi a pontot és kész. És ne csak magunk tekintetében nézzük ezt: csak mi féljünk és helyezzük oda a pontot, hogy mi jól legyünk. Ez önzőség. A mások iránti szeretetből kell így tegyünk. Aztán, hogy én teljes mértékben jól leszek, vagy csak egy kicsit, az igazat mondom nektek, ha csak kicsit leszek jól, akkor Jézust fogom hibáztatni. Mondani fogom neki: A Te hibád”. Abban a pillanatban is meg fogom próbálni: „lehettél volna világosabb, én megpróbáltam.” Abban a pillanatban is találni fogok egy okos trükköt, azonban az a fontos, hogy támogassuk egymást mind ott, mindenki előtt, és veszítsük el ezt az életet az ő szeretetéért. Ne féljünk kockáztatni. Mit veszíthetsz? Rosszul járunk…Mi mehet valaha is rosszul? Nem tudom. Mi történhet velünk, mivel járhatunk rosszul? Hogy ketten maradunk? Rendben, akkor ketten leszünk, de legalább megpróbáltuk.

Rábízom Szentséges Szűz Máriára, az ő Szívére mindazokat, akikben van még egy kis jóakarat, rábízom ezt az emberiséget, rábízom az ártatlanokat, akiknek el kell szenvedniük a világnak az őrületeit, akiknek el kell szenvedniük a téves döntéseket, mindazokat a téves irányokat, melyeket ez az emberiség választ. Rábízom a szentekre, az őrangyalokra, hogy fokozzák az imáikat és a lelkeinkhez való beszédet is, mindazoknak a lelkéhez való beszédet, akik erre az életre vágynak, mégha nem is ismerik Krisztust, nem ismerik a kereszténységet; Hogy Isten szeretete, az Egyházán keresztül elérje az utolsót is. És a te Áldásod, ó Anya, ébresszen fel minden kegyelmet bennük, hogy igent tudjunk mondani, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Jn 14,6

[2] 1Kor 15,25

[3] 1 Kor 15, 26-28

[4] Mt 11, 29

[5] Lk 4, 18

[6] Jn 12, 31

[7] Gal 2,20

[8] Col 3,3

[9] mt 16, 25; Mk 8, 35; Lk 9, 24