Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2023. november 1 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

 

Olvasmányok: Jel 7,2-4.9-14; Zsolt 23; 1 Ján 3, 1-3; Mt 5, 1-12

A mai és a holnapi nap számunkra egy és ugyanaz. A Mindenszentek ünnepén azt ünnepeljük, ami egyike a három alapnak, az Egyetemes Közösséget. A Szentek ünneplése ez, egyesítve a holtakért való imával…én ugyanannak látom. Mindazok, akik a mi halottjaink, még a Tisztítótűzben legelhagyatottabbak is, de akikért tudunk hittel imádkozni, a Szentek Ünnepévé válik, az egyetemes közösség ünnepévé.

Hiszem, hogy ez az ünnep mindenkinek egy belső örömet ad, valamit, ami reménnyel taszít afelé, amire hívva vagyunk, egy bizonyosság mindabban, amit el fogunk érni és ami az örökkévalóságig lesz, a szembesülésnek a lehetősége, hogy beszélgetni tudjunk a kedvenc szentjeinkkel, a prófétákkal, az angyalokkal, a hűséges testvérekkel, hogy egy napon végre megérjük azt, hogy valóban megéljük azt a természetességet, ami előre lett látva, ami mindig is volt, és amiről valamilyen módon mi lemondtunk. Nem Isten írta elő, nem a gonosz kényszerített rá, hanem mi választottuk.

Úgy érzem tehát, hogy ennek az ünnepnek a kegyelme el kell vezessen, hogy hálát adjunk – tudván hogyan állnak a dolgok – azért, amire hívva vagyunk, amiről lemondtunk, de tekintettel arra, amit Isten adott és ad, hogy továbbra is meg tudjuk élni a közösséget, hogy beléphessünk ebbe az új Jeruzsálembe, a mennyeibe, az Új Teremtésbe…hívjátok aminek akarjátok. Azt gondolom tehát, hogy elengedhetetlen, hogy elinduljon mindannyiunkból belülről egy hálaadás, mint minden alkalommal, amely az élet ajándékából indul ki, azonban túl is tud lépni, Szentséges Mária kegyelméig, a megváltás kegyelméig, ez a szeretet, amely nem hagy el soha, mindaz, amit a történelem során kaptunk a szentek által is, mindazon keresztül, amit ma megélünk, hogy bennünk az az élet újrainduljon.

Úgy érzem, de túlzások nélkül, hogy ez elindítja bennünk az elsődleges energiát. És megköszönni a kegyelmeinket, amik jelenleg vannak, Jézus Krisztus Egyházát, amink most van, mindazt, amink van életünk jelen pillanatában, minden lehetőséget, amink ma van, hogy egyesüljünk azzal a közöséggel, hogy megéljük azt. Azt gondolom, hogy ez az első lépés, rájövök, megköszönöm és aztán azt mondom: “Íme, itt vagyok!” Szeretnék maradni, és aztán elkötelezem magam, hogy hűséges maradjak. Elkötelezem magam egész életemben, hogy szabadon hagyjam Isten cselekvését, aki tudja, hogyan tartson fenn most azzal, amire képes vagyok, mert mindenképp vannak strukturális korlátaink, a múltunk miatt is, meg még sok más miatt is. De a bizonyosság, hogy most fenntart, azért amire képes vagyok, de örökké élvezni fogom ezt a közösséget.

Ez a hit, többször mondtam, a bizonyosság, amiért hálát kell adnom minden nehézségért is, minden megpróbáltatásért, mert az is benne van a megváltásom tervében, abban, hogy teljes mértékben belépjek. Az is része számomra, vagy a testvéreim számára, hogy minden meghaljon, ami nem lép be abba a közösségbe, minden, ami nem tud keresztülhaladni azon a szűk ajtón. És akkor jobb, ha azonnal elvesztem.

Szeretnék köszönetet mondani mindannyiotok hűségéért is, akik Jézus Krisztus Egyházának tagjai vagytok, akik hittetek belül Isten cselekvésében, Isten hívásában, köszönöm a nehézségeket is, köszönöm, hogy vagytok a korlátaitokon, a kevés vagy a sok válaszotokon túl. És azt hiszem, hogy fontos, hogy mindannyian megtegyük ezt. Ez is egy módja annak, hogy bocsánatot kérjünk egymástól, hálát adni, megköszönni Istennek a másik ajándékát, a korlátait is, mindazért, aki.

Ma, a Jelenések könyvében[1] hallottuk, hogy az Úr megállította az angyalokat amíg minden Isten gyermeke meg nem lett jelölve, míg megkapták mind a pecsétet. Nem akarok időzni a Jelről[2] vagy nem Jelről beszélve, csak azt mondom, nézzétek, hogy ennek is tudatában kell lennünk. Megállította az angyalokat, hogy mi is, Jézus Krisztus Világegyetembeli Egyháza, meg tudjuk tenni a saját részünket, hogy mindenki meg legyen jelölve mielőtt ő azt mondaná, hogy „Elég!”. Hála tehát, hogy ilyen bizalma van bennünk, azonban tegyünk is ezért. Dolgozzunk szellemben, dolgozzunk az átalakulásunkon, hogy mindazok, akikben csak egy kis jóakarat is van, meg lehessenek mentve, jelölve. Aztán elindítja.

Szent János a levelében[3] kijelenti, hogy nem tudhatjuk, hogy mik leszünk, azonban az a tény, hogy azt mondhatjuk: „Biztos vagyok benne, hogy tudjuk mik vagyunk most: Isten fiai”. Nézzétek, hogy ez is, a teljességében tekintve, hagyva, hogy ezek a szavak elmélyedjenek bennünk, a szellemünkben: vagyis én Isten fia vagyok, sem több, sem kevesebb, mint Jézus Krisztus. Jézus Krisztusnak köszönhetően váltam azzá, mert bárhogy is, az Atya gondolatából kerültem ki, az ő szeretetéből, és Ő mindent megtesz, hogy én visszatérjek oda. Ez is egy jele annak, hogy Számára a gyermeke vagyok. Én vagyok az, akinek fel kell ismernem magam akként. Számára még, amikor a legrosszabb bűnös is vagyok, továbbra is fia vagyok. Mindig én vagyok az, aki visszautasítom azt a szeretetet, sosem Ő az, aki megtagadja a szeretete ajándékát.

Természetesen most az egyetlen módját, hogy üdvözöljem, az a Fiúnak az üdvözlése, a Fiú formájában ajándékozta nekünk. De Isten fiainak kell éreznünk magunkat. Nekünk könnyebb azon fantáziálni, hogy mik leszünk, de megkóstolni azt, hogy fiai vagyunk, nézzétek ez valóban sok, már a teljesség itt a Földön. Nem lesz az az Új Teremtésben, de amik leszünk, azt még mind fel kell fedezni, azonban én a fia vagyok és akként, megmaradok a hitben, abban a bizalomban, mint a Király fia. Senki és semmi ellenem[4], ki lehetne?

Ez elindítja bennünk az örömet, a békét. És ezek a kis magatartásmódok által, melyek nem is kicsik, már meg tudjuk élni a boldogságokat, melyekről az Evangélium[5] beszél. Máskülönben a boldogságok emberi erőfeszítéssé válnak, emberfelettiekké és lehetetlenekké. Emberileg lehetetlen boldognak lenni, ha üldözött vagy, ha szegény vagy, ha igazságszolgáltatásra van szükséged. Ezek csak abból a: „Tudom, hogy gyermek vagyok, boldog vagyok, mert van egy Atyám és azzal az Atyával nem fog hiányozni semmim”. Boldog az örömben és a fájdalomban. Miért? Mert van egy Atyám, van egy Fivérem, mert van egy Anyám, aki imádkozik. Innen születik a boldogság.

Aztán természetesen, elfogadva, hogy gyermek vagyok, mindig boldog vagyok és mindenekfelett az utolsó boldogság: „Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam.“[6] Rosszakat mondanak rólunk mert fiaknak érezzük magunkat: örüljünk és örvendezzünk. És már itt van a jutalom, … mivel boldogok leszünk. Aztán százszorosát kapjuk, de már itt, már itt boldog vagy, mert már itt nem érint meg semmi. Elfogadva Isten apaságát, anyaságát, elfogadva a szentek családját, de komolyan elfogadva, részének érezve magam: polgártárs vagyok, a szentek családtagja[7], nem vagyok idegen és mégcsak nem is kell elnyernem, az vagyok és kész, joggal. De én már boldog vagyok, mim hiányzik? Fáj a hasam, fáj a fejem, fáj az egyik lábam, szegény vagyok, …mi ez mind ahhoz képest, hogy Isten fia vagyok, a szentek polgártársa.

Ez mindannak a megtapasztalását jelenti, amit az apostolok mondanak, Szent János apostol is mondja, nem?: „Mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk”[8], és mondom, ha tanúk akarunk lenni, nekünk is meg kell érintenünk. De mit érintettünk mi meg biztosan ebben a boldogságában, hogy Isten gyermekei vagyunk? Megérintettük a szeretetet, amely mindig  megbocsát, megérintettük a szeretetet, amely mindig megvált, egy szeretetet, mely mindig rendelkezésre áll. Megérintettük, hogy ez a szeretet magával akar minket, mindig, az örökkévalóságig, hogy ez a szeretet sosem hagy el minket. Amikor azt mondja: „Ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy”[9]. Hova menekülök attól a szeretettől? Ő van, tehát nekünk ezt kell tanúsítanunk.

De látjátok, hogy amikor azt mondja: „Tanúsítanotok kell”, az nem egy teher, egy nehézség, hanem olyan, mintha azt mondaná nekünk: „Éljetek jól, éljetek gyermekekként, éljetek boldogan, ezzel automatikusan tanúskodtok”. Az élésben tanúskodtok, nem kell tennetek semmit. Nem kell elmennetek evangelizálni ki tudja kit, éljetek jól és tanúk lesztek, apostolok lesztek. Azonban ezt akkor tudjátok megtenni, ha megérintitek, ha hagyjátok magatokat megérinteni, mert az egyetlen módja a megérintésének az az, ha hagyjuk magunkat megérinteni. Ő nem hagyja magát tulajdonolni, de örömmel körülöleli, feltölti azokat, akik hagyják magukat megérinteni.

Ma mondhatjuk, hozzátehetjük, boldogok, mert van egy hatalmas embertömeg, aki ezt éli: Jézus Krisztus Világegyetembeli Egyháza. Boldogok, mert ez az Egyház láthatóvá vált a Földön. És akkor eggyel több lehetőségünk van: választanunk kell azt, hogy belépjünk abba, hogy konkrétan éljünk abban az Egyházban, érezzük azt, a családot, az igazi családot, mint ahogy azt Szent József mondta pár évvel ezelőtt az üzenetében[10].

Hálát adok tehát ismét Istennek, adjunk hálát együtt ezért az időért, a különleges eszközökért[11], de ugyanakkor minden eszközért, melyet ebben az időben felsorakoztatott, a Szeplőtelen Erődítmény Alapítványért, az Egyházért. Azt gondolom, hogy az utunk veleje, és az, amit választottunk, hogy megéljünk, az minden dolog Krisztusban való Újraegyesítésének a kegyelme. De azt gondolom, hogy a legintimebb veleje az pont az, hogy szemtől szemben lehetünk Istennel, az utunk lényege, aztán van rengeteg útmutatásunk, eszközünk hozzá.

De hova akar vezetni minket? Mert az utunk különbözőnek tűnhet, újnak, de nem az, ez volt mindig is, de mi az, ami mindennél jobban vezet? Szemtől szemben lenni Istennel. És mi az, amit felfedezel, ha szemtől szemben vagy Istennel? Felfedezed, hogy a gyermeke vagy, felfedezed, hogy szeret téged. Nézzétek, hogy pár szóban összefoglalódik minden, amit meg próbálunk élni. A legtermészetesebb dolog, amit Isten mindig is akart, amiért minden megvan, csak mi annyira bonyolultak vagyunk, hogy ezzé vált…különleges eszközöket, angyalokat, Arkangyalokat, Központi Magcsoportot kellett mozgásba hozzon, hogy eljusson odáig, hogy kimondhassa: „Nézd meg, hogy a fiam vagy”.

Ez az emberiség, a korlátaink, amikkel rendelkezünk, azonban üdvözöljük ezt az Istennel való szemtől szembeni lét lehetőséget és hagyjuk cselekedni, szemtől szemben Istennel nem azért, hogy aztán tanítsuk, mert bennünk azonnal beindul az is. Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy sokakban beindul ez a gondolat: „Ha ma találkozom az Úrral, pont szemtől szembe, mit kell mondanom Neki?” Ha már így indulok el, hogy mit kell mondanom Neki, de hát mit akarsz mondani neki? Hallgasd! Az Örökkévalóval akarsz beszélni?! Hallgasd meg! Aztán majd természetesen elmondod neki. Azonban mi nem, már felkészülve kell megérkeznünk, készen. Megvan a lehetőségem, hogy szemtől szemben legyek vele, valamit azonnal kérnem kell tőle?! Azonban, abban a bizonyosságban maradni: „de mit kérek Tőle?” már megelőzött engem. Mert amire szükségem van, már megadta nekem, ami a javamra van, már megvan. Ha hiányzik valamim, Ő odateszi. Akkor mit is kell mondanom? Hagyd, hogy megtegye, hagyd magad szeretni.

Íme, azt gondolom, hogy ez a mi utunk és kérem Szentséges Máriát, a Szenteket ma és minden halottunkat, hogy segítsenek megélni ezt, ahogy ők már most megélik. Valamilyen módon már mostantól meg tudjuk kóstolni. És áldott ünnepet mindenkinek!

[1] Jel 7, 2-4.9-14

[2] Arról a Jelről beszél, melyről Szentséges Mária 2015-ben nyilatkozott. Részletesebb bemutatást találtok a www.azujteremtesfele.com honlapon „A jelkép egy kereszt” oldalon.

[3] 1Ján 3, 1-3

[4] Róm 8, 31

[5] Mt 5, 1-5

[6] Mt 5, 11

[7] Ef 2, 19-20

[8] 1Ján 1, 1-3

[9] Zsolt 139, 8

[10] Szent József 2016. december 30-i üzenete „Isten népének vagytok a tagjai és őrzői”

[11] Isten különleges eszközeiről lehet olvasni a honlapon „https://azujteremtesfele.com/isten-kulonleges-eszkozei/”