Az élet tanúi

(részlet „Az Új Teremtés felé – I. kötet, 2010” c. könyvből, Luci dell’Esodo kiadó)
Szent Mihály Arkangyal üzenete, 2010, szeptember 20

Megáldalak és a Magasságos Isten üdvözletét hozom nektek, akit szolgálok. Mihály arkangyal vagyok és Isten arcát szemlélem, az Ő tanúja vagyok mindenütt a világegyetemben. Folyamatosan közbenjárok értetek a többi angyallal együtt, akiknek az Úr az élére helyezett. Hallom az Atya hangját és látom az arcát, arra lettem hívva, hogy sajátos módon szolgáljam Őt, amiért hálás és büszke vagyok. Ez azt jelenti, hogy kötelességem tiszteletet és tanúságot tenni neki. Ezért hozzátok fordulok, szeretném, ha a szavaim közvetíteni tudnám nektek Isten minden szeretetét és jóságát.

Isten életét tanúsítani a keresztény elsődleges feladata. A világegyetemre kiterjedő Egyház feladata is, mely nem korlátozódik csak a Földre, hanem hozzá tartozik Szentséges Szűz Mária, a mi Királynőnk, az angyalok, a szentek, az Istenhez hűséges testvérek és a tisztítótűzbeli lelkek. Ahogy Jézus a világba jött, hogy tanúságot tegyen az Atyáról, hogy megnyilvánítsa az arcát, úgy mindannyian hívva vagytok, hogy tanúsítsátok Isten arcát, melyet magatokban szemléltek, mivel mindannyiótokba bele van pecsételve Isten képmása. Ez a tanúságtétel csak a közösség, a szeretet és az Isten népének minden tagja által megélt isteni életen keresztül tud megvalósulni.

A világegyetemre kiterjedő Egyház tanúsítja a fényt, amit megél, ezért fontos, hogy egyre jobban elmerüljön az isteni fényben. Ebből áll Krisztus műve, aki közbenjár az Atyánál az egész Egyház javára.

Ez a mi művünk is, az arkangyaloké és az összes angyalé, ők segítik Isten szent népét, hogy elérje a teljességet. Itt az ideje, hogy Isten népe elérje az élő és működő kegyelem teljességét, hogy a megmentés tökéletes eszköze legyen.

Jézus Krisztus folyamatosan cselekszik mindenkin és az egész világegyetemen keresztül, melynek egyetlen Ura és Feje. Jézus Krisztus a Legfensőbb Pap és Legfőbb pásztor. Senki sem ér fel a hatalmával. Emlékezzetek mindannyian, hogy ha őszintén felajánljátok az életeteket Istennek, akkor a világegyetemre kiterjedő Egyház élő tagjává váltok, Krisztus tagjává. Ebben áll az emberi és Isten gyermeki méltóságotok és felelőségetek.

Az emberiségetek egy elveszett és zavarodott időben él. Maguk a keresztények is megosztottak maguk között és gyengék a hitben, nem képesek többé reményt közölni. Úgy tűnik, hogy sokukban kialudt az isteni szikra, pedig nagyban látható kéne legyen mindenkiben. És mégis, ma is, ahogy a századok során, az Úr továbbra is sokféle módon beszél, és szenteket és prófétákat ébreszt fel, de a hangjukat elnyomja a világ zaja és sokak arroganciája, vagy elveszik az üres katedrálisok hosszú folyosóin. Sok, túl sok próféta hangja alakul fájdalmas kiáltássá!

Itt vagyok, hogy szóljak, hogy a Menny és a Föld Ura még egyszer meghallgatta hűséges népének hangját, mely éjjel – nappal segítségért kiált. A világegyetemben cselekszik, hogy egyszer és mindenkorra elválassza a fényt a sötétségtől, hogy elválassza Isten gyermekeit a világ gyermekeitől. Az elválasztás, melyről beszélek nem egy fantázia, már látható mindazokban, akik a hit szemeivel rendelkeznek, vagy egyre inkább látható lesz.

Meghívlak, hogy álljatok készen végre elengedni az önzőségeteket és a korlátolt látásmódotokat, Istennek adva teljes lényeteket, Jézus Krisztus által, Mária Szeplőtelen Szívén keresztül. Tegyétek félre az emberi logikátokat, ne tegyetek fel olyan kérdéseket Istennek, melyek nem szolgálnak másra, mint időhúzásra, hogy a döntéseiteket késleltessétek, legyetek őszinték magatokkal. Kérjetek segítséget Istentől, Ő mindig mellettetek van. Ha a kezeire bízzátok magatokat, akkor a Szentlélekben fogtok élni, aki jelezni fogja nektek a megteendő lépéseket és vezetni fog, hogy új teremtményekké váljatok. Ne várjatok, hogy késő legyen, ne hagyjátok holnapra a választásaitokat, mert az idők gyorsak és a kegyelem gyorsan elrepül mellettetek; próbáljátok meg elkapni, mielőtt a Jegyes bezárná a lakodalom kapuját.

Ti, emberek és mi, angyalok a Magasságos gyermekei és a Mindenható tanúi vagyunk. Egy erős és autentikus tanúságtételre hívlak benneteket. Ne a ti nevetekben, hanem Isten nevében menjetek, tudva, hogy sosem vagytok egyedül, pont azért, mert a világegyetemre kiterjedő Egyház részei vagytok. Amikor hirdetitek másoknak Isten megmentését, tanúsítva, hogy Krisztushoz tartoztok, mögöttetek az egész világegyetemre kiterjedő Egyház mozog. Szentséges Szűz Mária védelme alatt álltok, az angyalok által segítve és a szentek, az igazak és a tisztítótűzbeli lelkek által bíztatva, akik felajánlják értetek a szenvedésüket.  Isten sosem küld el titeket eszközök nélkül, hogy szembenézzetek a világgal, sas szárnyain tart titeket és nem engedi meg a sötét erőknek, hogy legyőzzenek benneteket. Megpróbáltatás alá vet titeket, igen, de nem azért, hogy elessetek vagy összezavarjon benneteket, még kevésbé azért, hogy büntessen titeket, a hűségeteket és a válaszotokat próbálja meg. Ha hittel átengeditek magatokat neki, felajánlva a nehézségeiteket, akkor napról – napra megerősödtök. Így növekedni fogtok a szentségben és erőben, és erősödik a belső fényetek.

Ebben a világban Isten erejének tükröződései lesztek, mely prófétává, mártírrá és apostollá tesz benneteket, mert teljes mértékben beilleszkedtek a világegyetemre kiterjedő Egyház életébe. Nincs kérve tőletek, hogy nagy dolgokat tegyetek, vagy emlékezetes beszédeket mondjatok, csak annyi, hogy Istennek adjátok magatokat, hogy Ő hússá lehessen bennetek. Így a jelenlétetek, akár csendes is, az áthaladásotok az aggodalommal teli és zavart nép között nem lesz gyümölcs nélküli. Bárhol is legyetek, egy új és megváltott élet tanúi lesztek, Krisztussal feltámadt férfiak és nők. Bárhol is lesztek, jelen lesz Isten is és meg fog nyilvánulni rajtatok keresztül, függetlenül a korlátaitoktól és gyengeségeitektől, mert Isten ereje és szeretete végtelenül nagyobbak a gyengeségeiteknél.

Sose féljetek attól, amivel szembe kell néznetek, minden aggodalom egy méreg, mely korrumpálja a hiteteket. Bízzatok a teremtőtök erejében. Ő végtelen szeretettel szeret benneteket és fölétek hajol, hogy támogasson titeket minden lépésnél, közvetíti nektek az erejét, hogy képesek legyetek minden helyzettel szembenézni. Nektek adja az Édesanyját, elküldi az angyalokat és a szenteket, hogy vigasztaljanak minden fájdalomban. Az intelligenciája vezet benneteket, hogy megértsétek a helyes lépéseket és a meghozandó döntéseket, a Szelleme megpihen rajtatok.

Amikor egy ember felajánlja az életét Istennek, maga Isten jelenik meg benne. A többiek érzékelik ezt a jelenlétet és megérinti őket belül. Ahogy egy vándor keres egy vízforrást, hogy szomját oltsa, úgy a szívek keresik a szenteket, azokat, akikben Isten él. A szentség a ti rendeltetésetek és az autentikus boldogságotok. Nem létezik semmi nagyobb annál, mint érzékelni Istent, aki egy emberben él. Ne engedjétek magatokat megtéveszteni a szentségről alkotott hamis képek által, ne gondoljátok, hogy elérhetetlen lenne! Az igaz és egyszerű szentség az az Isten életének csendes és megállíthatatlan áramlása, az egyszerű, mindennapi gesztusokban is. Az örök élet, mely az Atya kebléből árad, keresztülhalad a Fiún és a Szentlélek továbbítja nektek.

Mi, angyalok, tiszta szellemek vagyunk, akiket nem szennyezett be a bűn, nem ismerünk gyengeségeket, Isten Igazságának fényében elmerülve élünk. Mi is, ahogy mindannyiótok, hívva vagyunk, hogy a teljességben éljük meg a szentségünket, mely attól ered, aki Szent. Szemléljük Isten szentségét és tanúsítjuk az életét. A szeretettől feltüzelt nyilakként haladunk keresztül a világegyetemen, hogy minden teremtményhez elvigyük Isten szeretetét, az ő békéjét, örömét és áldását. Ez a mi küldetésünk és az örök boldogságunk. Keressetek minket, ha eldöntöttétek, hogy Istent szolgáljátok, Neki adva önmagatokat; mi segíteni fogunk, hogy jobban csináljátok. Keressetek minket, amikor egyedül érzitek magatokat, amikor a hitetek meginog, amikor a világ átdöf benneteket a kínjával. Mi angyalok vagyunk, nagyban különbözőek, és mégis tökéletesen megértünk benneteket, mert Isten szeretete, aki az egyetlen és igaz szeretet, egy nyelvet beszél. Hívjatok minket Isten szeretetével és ebben a szeretetben válaszolni fogunk. Isten szeretné, ha mi és ti a teljes közösségben élnénk.

Megáldalak titeket ma a Magasságos Nevében, hogy a Mindenható tanúivá váljatok. Legyetek békés tanúk, kegyelemmel teljesek és Isten dolgozni fog bennetek és veletek, mindig mellettetek lesz. Ne engedjetek sosem a hazugság előtt, legyetek hitelesek, azzal az igazsággal elteltek, melyet megismertetek Krisztusban és amelyet meg szeretnétek élni. Tanúsítsátok Isten életét a testvéreiteknek és mindazoknak, akik a megváltást várják, tanúsítsátok, hogy egy olyan Atya gyermekei vagytok, aki szeret benneteket, aki a mennyben és a szíveitekben él.

Biztosítalak benneteket az imáimról és őrködök mindannyiótok felett az angyalaimmal.

Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Hozzászólás