Isten tüze az Ő élete

(részlet Stefania Caterina, Tomislav Vlašić „2012 – Az emberiség döntő választása” c. könyvéből, Luci dell’Esodo kiadó)

Jézus üzenete, 2011. október 20

„Megáldalak benneteket, gyermekeim! Szeretnék veletek és köztetek élni. Amit az apostoloknak és a tanítványoknak mondtam, azt mondom nektek is: azért jöttem, hogy egy tüzet hozzak a Földre, és szeretném, ha ez a tűz fellángolna.[1] Mi ez a tűz? Egyesek azt gondolják, hogy az igazságszolgáltatás tüze, mely elpusztítja a gonoszt, de én mondom nektek, hogy Isten tüze az ő élete, mely felmelegíti a szíveket és elfogyasztja a rosszat. Az a tűz, mely fenséges módon ég a Szívemben, az Édesanyám és József Szíveiben, ég minden szentben, a tiszta szellemekben és a hozzám hűséges bolygókon. Azért jöttem, hogy ezt a tüzet hozzam a Földre!

Itt az idő meggyújtani ezt a tüzet. Ti mindannyian az én kis szikráim vagytok, melyek táplálják az élet tüzét. Egy szikra elveszik a lángok között, és mégis, a tűztől elszakadva képes más tüzek fellobbantására. Így történik bennetek is: az általam belétek helyezett élettel szikrákként tápláljátok Isten életének tüzét, ugyanakkor a tüzem táplál benneteket. Közösen sok lélekben gyújtjuk meg az életet.

Minden, a teljességben élő magcsoport egy tűzhely, mely megőrzi az isteni élet tüzét. Abból a tűzből sok szikra szabadul fel, melyek más magcsoportokat, tüzeket nemzenek, míg egy egységes tűz fel nem gyújtja a Földet és az egész világegyetemet.

Meghívlak benneteket, hogy vegyetek részt ebben a művemben: fellobbantani Isten életének tüzét ezen a bolygón. Nagyon nagy szüksége van rá, mert az élet tüze kialvóban van sok lélekben és az Egyházban is. Szükségem van sok erős, fiatal, élő szikrára, melyek képesek a szeretetemmel felgyújtani mindazokat, akik Isten életét várják.

Azt is mondom nektek, hogy a tűz minden erejével együtt sem képes elégetni egy követ, legfeljebb bekormozni tudja. Sok ember van, aki visszautasítja az életemet, akik olyanok, mint a kövek: a tűz megnyaldossa őket, de nem tudja elfogyasztani. Meghívlak titeket, hogy ne vesztegessétek időtöket a kövek meggyújtására, közeledjetek azokhoz, akik Isten életét várják. Sokan vannak ezen a bolygón is, ott is, ahol még csak elképzelni sem tudnátok. Sok emberi lényben az élet egy csekély lángocskává csökkent, egy füstölgő mécsessé, mely az újralángolásra vár.

Azt várom, hogy mindannyiótok egy élő szikra legyen előttem, mindig egységben a tüzemmel és mindig készen arra, hogy kiterjedjen a világegyetemre, hogy fellobbantsa az életet.

Isten életében minden van: szeretet, jóság, irgalom és igazságszolgáltatás is. Jól jegyezzétek meg azonban, hogy az igazságszolgáltatás sosem rombol: a valódi igazságszolgáltatás épít. Ezért Isten igazságszolgáltatása sosem válik el a szeretetétől.

A Szívem egy tűz, mely zavartalanul ég az Atya előtt értetek, a tűz, mely életet ad az egész világegyetemnek. A Szentlélek szüntelenül viszi ezt az életet mindenhová. Az Atya erős élete. Ti hívva vagytok, hogy ugyanakkor résztvevői és tanúi is legyetek ennek az életnek, mert ezt hoztam a Földre: nem szép szavakat, nem egy új vallást és nem is egy nagy művet, hanem az Atya életét. Ha nem hoztam volna Isten életét, akkor a halálom és a feltámadásom is csak az erőm bizonyítása lenne, de én semmit sem akartam bizonyítani, Isten életét akartam elhozni nektek és megértetni veletek, hogy az erősebb a halálnál.

Bízzatok bennem és álljatok készen, virrasztva, várva! Sose engedjétek meg, hogy kialudjon bennetek Isten élete és ne engedjétek meg senkinek sem, hogy kioltsa bennetek ezt az életet. Még ha az én nevemben is jönnének, megparancsolva nektek, hogy oltsátok el a lángocskátokat, ne hallgassatok rájuk. Isten sosem oltja ki az életet, ellenkezőleg, folyamatosan táplálja azt.

Itt az ideje, hogy mindannyiótok és minden magcsoport elfoglalja a helyét Isten tervében, hogy elküldhesselek benneteket ennek a bolygónak a felgyújtására. Sok magcsoport képződik, de egy magcsoport önmagában semmi, ha a tagjai nem állnak készen arra, hogy élő tüzekké váljanak.

Kérlek titeket, hogy legyetek élő tüzek és ezért megáldalak benneteket. Minden kegyelmetek megvan ahhoz, hogy megtegyétek azt, ami kérve van tőletek. Mindenki próbálja meg megérteni, hogyan táplálhatja az élet tüzét, eredetiségének megfelelően, a többiről én gondoskodom.

Fogadjátok az áldásomat és az erőmet. Az élet tüze legyen élő mindannyiótokban, bárhol is legyetek. Égjen minden magcsoportban, hogy mind együtt megnyilvánítsátok Isten életét ezen a bolygón és az egész világegyetemben.

Megáldalak, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

[1] Lk 12,49

Hozzászólás