Szent János Apostol nyomában

Szentséges Szűzanya 2021. február 22-i üzenete

 

“Kedves gyermekeim,

szeretnélek megáldani benneteket és megköszönni nektek, hogy befogadtatok az én Társmegváltói művemben. A hozzám tartozás azt jelenti, hogy velem együtt társmegváltók vagytok. Ha én nem lennék Társmegváltó, ti sem tudnátok teljes mértékben belépni a Fiam Megváltásába és társmegváltónak lenni.

Amikor Jézus Jánosra bízott engem és rám bízta Jánost, egy elszakíthatatlan kötelék képződött az emberiség és közöttem, mert János abban a pillanatban az egész emberiséget képviselte.

Az első Egyházban, különösen János és én tanúsítottuk és éltük meg a Fiam Megváltó művét, mivel mindketten a Kereszt lábainál álltunk, ahol Jézus egymásra bízott minket. Megtehette volna ezt egy másik alkalommal, talán egy ünnepnapon, azonban ott, a Kereszt lábánál tette ezt meg. Ezt nem azért tette meg, mivel utána Jézus elment és én Nélküle maradtam volna, hanem hogy kiemelje, hogy mindketten részt vettünk az ő Szenvedésében; én teljes mértékben, János korlátozottan, de mindketten azzal a vággyal, hogy részt vegyünk a szenvedésében. János sokat szenvedett a Kereszt lábánál, mivel őszintén szerette Jézust és nem csak a félelem miatt, hogy a Mestere nélkül maradhat.

Ti is János nyomában haladtok, ha elfogadjátok, hogy Jézus Keresztjének a lábánál álljatok, velem együtt. Jánosban voltatok, amikor ő az emberiség nevében befogadott engem és most is befogadtok. Így folytatjátok az ő művét, ami apostoli, mivel János beszélt rólam az első Egyháznak. Sok abból, amit rólam tudtok János által vált ismertté, mivel sok dolgot megosztottam vele, mint ahogy veletek is. Ti János művét folytatjátok, mivel teljes mértékben elfogadtátok az ő velem kapcsolatos tanúságát.

Sajnos az Egyház egy jó része visszautasította János tanúságát. A folyamatos viták a keresztények között azzal kapcsolatosan, hogy én Társmegváltó vagyok, vagy nem, azt tanúsítják, hogy amit János mondott és megélt nem volt teljes mértékben befogadva, sem közvetítve az egész Egyháznak.  Az első keresztényeknek János nyíltan beszélt rólam, mint Társmegváltóról. Jézus is, a feltámadása után ugyanezt tette az Apostolokkal, de ez a kinyilatkoztatás nem jutott el hozzátok, mint ahogy a Világegyetembeli életről szóló sem.

Ti megkaptátok mindkét kinyilatkoztatást és meg akarjátok élni. Legyetek tehát tudatában, hogy az Egyház történetének egy darabkáját írjátok át, ami idővel elveszett. Átírjátok egy részét az eddig hiányzó doktrínának. Sok Szent, aki az évszázadok során tisztelt és valóban hűséges maradt hozzám, sejtette, de nem tudta teljes mértékben megérteni az én Társmegváltó művem, hirdetni sem tudták, mert nem volt megengedve nekik. Ti ellenben megértettétek és befogadtátok. Ezért néztek szembe rengeteg ellenállással, mert Lucifer borzasztóan fél ettől a valóságtól, jól tudja, hogy ha velem egyesültök és Anyaként, Királynőként és Társmegváltóként fogadtok be, teljes mértékben beléptek Jézus művébe és cselekvésébe.

Ha nem fogadtátok volna be ezt az igazságot és nem ismertetek volna el Társmegváltóként, JÉZUS KÖZBENSŐ ELJÖVETELE sokat késlekedett volna.

Most tegyétek félre a korlátaitokat és gyengeségeitek. Egyesüljetek velem, hogy egyre jobban be tudjatok lépni a Fiam Megváltásába, hogy felülkerekedjetek korlátaitokon és legyőzzétek őket, vagy, hogy Isten szemében értékes dologgá változtassátok. Ha a korlátaitokat Istennek való felajánlásként élitek meg, Jézussal és velem együtt, nagy gazdagsággá tudjátok alakítani.

Az én anyaságom gyakran érzelmi és odaadó módon volt befogadva épp azért, mert nem volt megértve a társmegváltó aspektusom, ami sokakat megijeszt. Ne feledjétek, hogy sok személy féli a Keresztet és még jobban félnek egyesülni a Kereszttel. Ezért sok keresztény nem fogad el engem Társmegváltóként, mert ez az ő szemükben szenvedő teremtményként jelenik meg, nem, mint egy általuk elképzelt édes anya. Így az én anyaságom, mégha be is van fogadva, eltorzult: nem megfelelő fényben jelenik meg, mert az én anyaságom magába foglalja a gyengédséget is, de a Kereszt fájdalmas erejét is, és nem egy megédesített affektivitásból áll.

Ebből következik, hogy a királynői mivoltom sincs befogadva, sem megértve, mert ez is az én Fiam Áldozatában való tökéletes részvételemből áll, mint az anyaságom. Anya vagyok, mert befogadtam Jézust amikor megszületett és meghalt: én voltam az első, akik keblemre szorítottam születése után, az első, aki karomba fogadtam, amikor kilehelte lelkét és le lett véve a Keresztről. Láthatjátok tehát, hogy az én anyaságom és királynői mivoltom abból született, hogy teljes mértékben befogadtam Jézust. Ugyanígy kellene legyen számotokra is: ha velem együtt teljes mértékben beléptek a Megváltás művébe, az emberiség atyáivá és anyáivá váltok és Jézussal uralkodtok.

Aki nem lép be teljes mértékben Jézus Áldozatába, nem kaphat teljes hozzáférést a Szentháromság életébe. Ez nem jelenti azt, hogy egy személy nem lehet megérintve a szentháromságos cselekedet által, mert Isten mindenkit szeret. Mindazonáltal csak akkor lehet teljes mértékben részt venni a Szentháromság életében, ha Jézus Krisztussal egyesülve vagytok. Az én Fiam lejött a Földre, elfogadta a halált és a feltámadást, hogy beléptessen a szentháromságos életbe. Nélküle az emberek részt vehetnek a szentháromságos cselekvésben, ahogy minden teremtmény – még a kövek, bolygók, csillagok is –, de ez nem jelenti azt, hogy teljes mértékben beléphetnek a Szentháromságos életbe.

Aki nem fogad el engem Társmegváltóként, egy olyan patológiát hordoz magában, ami a Kereszt visszautasításából ered és nem vesz részt teljes mértékben Jézus Áldozatában, mert nélkülem nem tudja megtenni. Így nem lép be teljes mértékben a feltámadásba. Sajnos ez az a katasztrófa, mely az Egyház egy részében megtörtént, ami majd a doktrína fokozatos elértéktelenedéséhez, a megosztásokhoz és eretnekségekhez vezetett.  A Kereszténység nagy része félreállított engem, nemcsak Társmegváltóként, hanem Anyaként és Királynőként is. Az én alakom nem létezik többé sok keresztény számára, akik így minden jóakaratuk ellenére sem tudnak tökéletesen részt venni a Fiam Áldozatában.

Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s