3. Úton a Krisztus Jézussal való találkozás felé

2025.12.04 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Próbáljunk meg ebben az Adventi időszakban Szentséges Máriával együtt nézni, vele együtt szemlélni a Szentháromság szeretetét.

Az első dolog, ami eszembe jut, az Jézus alázatossága, amely túlmutat azon, hogy milyen lehetne a mi alázatosságunk, ha felismernénk, hogy mik vagyunk, mindenre szoruló teremtmények: Ő lemond isteni természetéről, hogy felvegye az emberi természetet; így belép egy a szükségletek dimenziójába, egy olyan dimenzióba, ahol mindenféle nehézségekkel kell szembenéznie, és ezt azért teszi, hogy visszaadja nekünk a királyiságot, az isteni természetet, amelyet a bűnnel elvesztettünk. Ez Jézus szeretete, de egyben az Atya és a Szentlélek szeretete is, a Szentháromság szeretete.

Ha Jézust és a betlehemet szemléljük, mert egy pillanatra ezt is meg kell néznünk, azonnal láthatjuk, hogy Isten gondolkodása mindig ellentétes a világ gondolkodásával. Azért a műért, amit véghezvisz, a megváltás művéért, emberi eszközökben szegényen születik – másképp is születhetett volna –, azonnal a legalapvetőbb szükségletekkel: fázik, éhes, nincs hol laknia. A legszegényebb emberek, a kor legszegényebbjei látogatják meg, mert a pásztoroknál szegényebbek nem voltak. A gazdagok, a fejedelmek nem látogatják meg, kivéve a mágusokat, akik később érkeznek. Azonnal üldözik, azonnal életveszélyben van. Azt hiszem, azt lehet mondani, hogy Ő maga döntött úgy, hogy belép abba a világba, ahol minden az élet ellen szólt, mert Ő, mint az Élet, nagybetűvel, legyőzte a halált, és nem mondott le egyetlen próbatételről sem, vagyis mindet végigcsinálta. Ő nem mondott le semmiről, minden lépést megtett, mindet. Ezt úgy tette, hogy átadta magá taz Atyaistennek, ezt úgy tette, hogy bízott az Atyaistenben: annak ellenére, hogy Isten volt, erre szüksége volt. És onnan azonnal megtapasztalja Isten gondviselését: megérkeznek a mágusok, nem is beszélve az angyalokról, akik Szent Józsefhez szólnak, az egyszerű emberek, a pásztorok azonnal segítettek neki, találtak neki otthont.

És itt egy részletre kell figyelni: amikor üdvözlöd ezt, ahogyan ők tették, – ismétlem, ezek az egyszerű emberek, – az élet győz; ha nem fogadod be, akkor beindulnak a félelmek. Az emberben beindul a félelem attól, hogy elveszíti, ami van, a félelem attól, amit nem ismer, egészen addig, hogy fél egy gyermektől. Gondoljatok csak arra, mit tett Heródes: a mészárlásra[1]. Félelem egy gyermektől!

Úgy tűnik számomra, hogy ez a félelem mély gyökerekkel rendelkezik: ez a valódi élet félelme, az az élet, amely minden biztonságot, minden olyan valóságot megkérdőjelez, amelyet az ember életnek nevez. És itt vagyunk mi is, ugye. Úgy gondolom, hogy a betlehem szemlélése arra is rá kell, hogy késztessen minket, hogy elgondolkodjunk ezeken a félelmeken. Assisi Szent Ferenc erről azt mondja, és ma is azt mondaná: „A szeretet nincs szeretve”[2], Isten szeretete, amely így száll le, amely adja magát, nem szeretetet, hanem éppen félelmet kelt, megrémít.

Legutóbb láttuk, hogy az embernek az a problémája, hogy Jézus Krisztuson keresztül kiengesztelődjön Istennel, a keresztje, és ennek kulcsa a félelem, mert ez a gonosz fő fegyvere. A gonosz mindig félelmeket keltve cselekszik: félelmet a szenvedéstől, félelmet az újdonságtól, félelmet, ahogy az evangélium mondja, attól, hogy mit fogunk enni, mit fogunk viselni[3], félelmet attól, hogy belépjünk az életbe úgy, ahogy Isten azt bemutatja: engedd, hogy szeressenek, engedd el magad, bízz. Félelmek, amelyeket senki sem vitathat, ha emberi ésszel gondolkodik, mert van bennük igazság, van értelme (törődnöm kell azzal, hogy mit eszem, mit…), de amelyek komoly akadályt jelentenek, ha hiányzik a hit a feltámadásban, ha hiányzik a hit Jézus cselekvésében. Remélem, érthető. Itt van a kiengesztelődés. Nem arról van szó, hogy nem kell törődnöm a mindennapi dolgokkal, de soha nem szabad elveszítenem ezt a hitet a feltámadásban, soha nem szabad elveszítenem ezt a hitet, amely akkor is megvan, amikor megpróbáltatások érnek. Jézus a keresztre szögezte az összes félelmet, a keresztre szögezte az összes bűnt, a félelmek következményeit, de mindannyiunknak a keresztet kell szemlélnünk és azt a szeretetet szeretnünk.

Ha nem teszed meg ezt a lépést, a kereszt botrányos, nem igaz? Szent Pál azt mondja: „Botrány a zsidóknak, botrány a görögöknek”[4], mert szemlélned kell azt a szeretetet, amely túl nagy, megráz téged: hogyan tudott ennyire szeretni? De ha szemléled azt a szeretetet, ha kibékülsz azzal a szeretettel, Jézus visszavezet téged az Atyához. És akkor elhinni, hogy egy Isten, Aki ennyire, ennyire szeret, mindig tovább fog vinni. De ott minden alkalommal – ezt tanácsolom – nekünk kell azt mondanunk: „Hiszek, hiszem, hogy Te képes vagy rá, hiszem, hogy Te tudod”. Legalább szavakkal ki kell mondani az első alkalommal: „Szeretem a keresztedet”, és szeretem azokat a kereszteket, amelyek mindenféle próbatétel formájában jelennek meg, és az a kereszt, – kimondjuk, hogy belépjünk, – az a szeretet, és azt szeretni kell, a szeretetet szeretni kell. Ne juss oda, hogy azt mondják: „A szeretet nem szeretett”, a szeretetet szeretni kell: „Szeretem a Te keresztedet, azt, amelyre Te vagy szögezve, és azt, amelyet nekem szántál”.

Figyeljetek, hogy a gonosz mindig a legkönnyebb utat, a menekülést, a látszólag legkönnyebb utat próbálja felkínálni nektek. Azt mondom, látszólag, mert valójában az az út megkötöz téged, mert a félelmek növekednek, megfoszt a szabadságtól, rabszolgává tesz számtalan dolog, félelem, szükséglet, és megfoszt a bennünk lévő erőktől, az élet erejétől, a szeretet erejétől. Mert nézzétek, mindannyian azért lettünk teremtve, hogy szeressünk és örüljünk, és mindannyian rendelkezünk ezzel az életerővel. Ezen erő nélkül valóban azt tapasztalod, hogy a félelmeid növekednek, a fáradtságod növekszik, és akkor belekerülsz egy örvénybe, amely nem a Szentháromságé, hanem ahol a hangulatok, a bűntudat, a vádaskodás, a depresszió kezdődik, és megbetegszel. És akkor igen, valóban nehéz a kereszt.

Azt tanácsolom, ismétlem, „szeretem a keresztedet”, és azt mondom nektek: meditáljatok a „Credo[5]” felett. A Credo minden mondata elűzi a félelmet, minden mondata! Minden mondat megnyitja a lelkünket és Isten cselekvése felé irányítja az életünket. Minden mondat, lassan, nyugodtan, hittel kimondva, amennyire abban a pillanatban lehetséges, de mondd ki: „Hiszek”, legyőzi a félelmeket, mert elindítja a bennünk lévő életet, a bennünk lévő elsődleges energiát. Próbáljátok meg lassan elmondani, minden nap Karácsonyig, és mondjátok magatoknak: „Hiszem, tudom, hogy Jézussal én is legyőzöm a világot”.

És még egyszer áldásomat adom nektek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Lásd Mt 2, 1-18

[2] Lásd Szent Ferenc 2012. szeptember 17-i üzenetét „Isten tiszta szeretete”, amely a „Verso la Nuova Creazione – vol. III – anno 2012” (Az új teremtés felé – III. kötet – 2012) című könyvben jelent meg.

[3] Lásd Mt 6, 25-34

[4] Lásd 1Kor 1, 22-25

[5] Apostoli hitvallás