Szentséges Szűz Mária 2025.10.21-i üzenete
Ezen a napon celebráltuk Tomislav Vlašić atya temetését. A celebráció során Szűzanya meg akart áldani minket.
Kedves gyermekeim,
Erre a napra nem a bánat napjaként kell emlékezni, hanem az öröm és a remény napjaként. Ennek a szentnek (Tomislav atya, szerk.) szívéből kegyelem, fény és béke hullámai áramlanak rátok. Én mindig veletek leszek, ahogy vele is voltam minden úton, amin végig haladt. Most velem van, az Urammal és az Urával, imádkozik értetek, szeret és megáld.
Tomislav atya nagy örökséget hagyott rátok, és ezzel az örökséggel tovább fogtok haladni, ameddig Isten akarja. Súlyos próbák lesznek a Földön, de most már ne azon gondolkodjatok, hogy milyen rossz történhetne. Gondoljatok inkább arra a szépségre, kegyelemre és erőre, amellyel Isten betöltött benneteket, mert hűségesek voltatok. Elfogadtátok, hogy semminek tartsanak számon, rágalmazzanak, megsértsenek, meghurcoljanak. Szeretettel tettétek, és ezen az úton maradtatok. Most már ne nézzetek mindezekre, csak Isten dicsőségét nézzétek, amely mindannyiótokban ragyog és Tomislavban is ragyog, ebben a pillanatban.
Itt hagyom nektek Stefaniát, ő egy anya bennem, szorosan összekötve az anyaságommal. Ő kísér titeket, és megígérem, hogy benne engem fogtok látni. Maradjatok közel hozzá, és ő is közel marad hozzátok. Ne féljetek semmitől. Mindig veletek vagyok. A kezem mindig rajtatok van: amikor örültök vagy sírtok, amikor dolgoztok vagy pihentek. Rátok teszem a kezem, hogy segítsek, felemeljelek, áldjalak. Ne féljetek, kis népem, hatalmas kincsem.
Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
