III. Cikk – II. Rész – Az angyalok és az emberek választása

 

Részlet az „Újraírni a történelmet – Az Univerzum és lakói”[1] c. könyvből

Az angyalok megoszlása

1. Az angyalok

Semmi sem történik az anyagi valóságban, ami egyszer nem történt meg a szellemiben. A szellemi események mindig megelőzik a valósakat; ami a szellemben történik, az kihatással van az anyagra. Ez az első törvény, amely a világegyetemben működik. Ezért boldogok azok, akik képesek a szellem eseményeit olvasni, mert sosem zavarodottak.

A teremtés pillanatától kezdve máig nagyon sok szellemi esemény követte egymást, melyek nagy kihatással voltak az érzékelhető világra is. Néhány ezek közül olyan nagy hatású volt, hogy egy fordulópontot eredményezett az egész teremtésben. A világegyetem tehát nem mindig volt olyan, mint amilyen ma. Hogy megértsük mindezt, szükséges egy nagy lépést tenni visszafelé.

Isten mindenekelőtt a szellemi dimenziót teremtette meg, ahová a tiszta szellemeket, azaz az angyalokat helyezte. Isten a saját képmására és hasonlatosságára teremtette őket; az angyalokban a fényükön és a hatalmukon keresztül fejeződik ki Isten képmása és hasonlatossága.[2] Valójában fenséges lények, nagy pompával és nagyon nagy hatalommal rendelkeznek, és képesek tökéletesen végrehajtani Isten parancsait.

Isten azt akarta, hogy az angyalok a Magasságos PAPJAI legyenek, azaz azok, akik az örökkévalóságban celebrálják a Mennyei Liturgiát, Isten arcát szemlélve, hálát adva és felajánlva neki az egész teremtést, hogy az egyre szebb és harmonikusabb lehessen. Minthogy nagy intelligenciával és a világegyetem törvényeinek magasfokú ismereteivel rendelkező lények, megvolt a képességük az egész teremtésben cselekedni Isten terveinek megvalósításáért, a rájuk bízott feladatokon keresztül. A Teremtő közvetlen együttműködői voltak, Aki kinyilvánította nekik terveit és kívánságait.

Isten megismertette velük a tervét, hogy embereket teremtsen, szintén a Saját képmására és hasonlatosságára. Az ember és az angyalok közösségben kellett volna éljenek egymással, ugyanazt a dicsőséget és sorsot megosztva, vagyis, hogy a legfenségesebb teremtmények legyenek, akik képesek Isten nevében kormányozni a világegyetemet. Az angyaloknak főleg a saját, szellemi dimenziójukra hatva kellett volna végrehajtaniuk a küldetéseiket; az ember ezzel szemben az anyagból is álló dimenzióra hatott volna. Angyalok és emberek, egymással közösségben megvalósították volna Isten terveit, irányítva és megőrizve a teljes teremtést a Teremtő nevében, azzal az erővel, intelligenciával és ismerettel, amit Isten bőségesen biztosított volna számukra.

2. Lucifer árulása

Az angyalok között Lucifer volt a legerősebb, Istenhez legközelebb álló. Az angyali seregek élére lett helyezve arra rendeltetve, hogy mindenhová elvigye Isten erejét és fényét. De Lucifer nem volt őszinte, csak látszólag vetette magát alá Istennek. Valójában egy másik istennek, mindenkinél feljebbvalónak tartotta magát. Ezért csak a megfelelő pillanatra várt, hogy fellázadjon és az egyetlen és igaz Isten helyére helyezze magát, maga alá rendelve a többi angyalt. Ravaszan és megalkuvóan, amint megismerte Isten az emberek megteremtésére vonatkozó tervét, elkezdett szövetségeseket keresni az angyalok között, hogy megkísérelje felborítani az isteni rendet és az egész teremtés élére helyezni magát. Talált hat, hozzá hasonló angyalt: Belzebubot, Asmodeus-t, Ispel-t, Astaroth-t, Belial-t és Anubiszt, akiknek erőt és hatalmat ígért. Még sokan mások csatlakoztak hozzájuk.[3]

Lucifer senkivel sem akarta megosztani dicsőségét, még kevésbé egy olyan teremtménnyel, mint az ember, aki a szellemen túl anyaggal is rendelkezik. Nem tudta elviselni, hogy az ember, az angyalokhoz hasonlóan, Isten képmására és hasonlatosságára legyen megteremtve, intelligenciával és ismerettel ellátva; Azt sem fogadta el, hogy az angyaloknak az emberekkel való együttműködés szintjére kelljen lealacsonyodniuk. Sok angyal hagyta magát korrumpálni Lucifer által, aki tiszteletet és dicsőséget ígért nekik. Valójában azonban egészen más szándékai voltak: minden lázadó angyalt a parancsai szolgáivá akart tenni. Először kihasználni őket, hogy fellázadjanak, majd maga alá vetni őket.

Így cselekedett Lucifer; így cselekszik most is és ilyen marad az idők végeztéig. Nyomorult az az ember, aki engedi magát megtéveszteni általa, csak boldogtalanságot fog aratni.

Az angyalok egyharmadának élén Lucifer nyíltan fellázadt Isten ellen, fellépve a hűséges angyalok ellen, megpróbálva legyőzni és a szolgáivá tenni őket mindörökké. De az Istenhez hűséges angyalok nem hagyták magukat megfélemlíteni. Mihály, Lucifer után a második legerősebb angyal állt elő, hogy szembenézzen a lázadókkal. Azonnal csatlakozott hozzá másik hat, szintén nagyon erős angyal: Gabriel, Rafael, Uriel, Jehudiel, Sealtiel és Barachiel és velük együtt sokan mások.[4]

A hűséges és a lázadó angyalok között hatalmas csata tört ki, mely a hűséges angyalok győzelmével ért véget. Ezt követően Isten eltávolította Lucifert és az angyalait a tiszta szellem dimenziójából. Többé nem voltak sem papok, sem a fény angyalai, mert Isten visszavonta tőlük a kegyelmét és a Szellemét. Irgalmában meghagyta nekik az élet leheletét és az addig megszerzett ismereteiket, mely jelentős volt. Végezetül kihelyezte a Menny Nagy Fénysorompóját a szellemi dimenziók védelmére.

Lucifer és immár elesett angyalai a Menny Nagy Fénysorompója alá lettek vetve, abba az anomális dimenzióba, ami a pokol: szellemi dimenzió, mivel a démonok szellemek, de semmiképpen sem hasonlítható ahhoz, amelyben az angyalok élnek. Ezáltal többé nem volt megengedve Lucifernek és démonjainak, hogy az angyalokat zargassák, sem az, hogy beszennyezzék a tiszta szellem dimenzióját. Attól a pillanattól kezdve Lucifer és a démonok nyíltan és teljes erejükből gyűlölik Istent, miközben továbbra is félnek Tőle.

Ez az arrogáns és hazug szellemek tipikus magatartása: azt hiszik, hogy erősebbek és nem tudják elviselni, hogy Istennek legyenek alávetve, de ugyanakkor gyávák, ezért félnek tőle. Félnek megnézni magukat Istenben, nehogy meglássák nyomorúságukat és megtérjenek. Folyamatosan menekülnek, anélkül, hogy tudnák, hová mennek, el vannak nyomva és meg vannak félemlítve a gonosz által, melyet ők maguk teremtenek. Ezért nem ismerik a békét; ez a démonok és a sok őt követő emberek kárhozata.

Lucifer és angyalainak választása új forgatókönyvet nyitott meg a világegyetemben. Immár a teremtésben jelen volt a Jó, ami Isten de a Rossz is, ami Lucifer. Ez az utóbbi, aki istennek tartotta magát, Isten ellenségévé tette magát, a rossz eredetévé válva, mivel az benne fogant meg, az egész teremtés rovására. Attól a pillanattól kezdve minden teremtmény elkerülhetetlenül két, a világegyetemben jelenlévő, egymással ellentétes valósággal kell szembenézzen: A Jóval és a Rosszal; választásra kényszerülve az egyik vagy a másik között.

Az elsők, akiknek választaniuk kellett, ahogy mondtuk, az angyalok voltak. Rögtön utánuk az ember következett.

Az ember teremtése és az áteredő bűn

1. Az emberiség megpróbáltatásra kerül

Isten terve, hogy fenséges lényeknek teremtse meg az embereket, akik képesek teljes közösségben együttműködni az angyalokkal, nem változott Lucifer elestét követően. Isten a saját képmására és hasonlatosságára teremtette meg az embert. Halhatatlannak teremtette őket, nagy intelligenciával és szépséggel, valamint azzal a képességgel, hogy megismerje Istent és a jót válassza.

Az isteni tervben a férfi és a nő egységben kellett volna éljen egymással, nem csak a leszármazottaik nemzéséért, hanem azért is, hogy üdvözöljék Isten életét és kiárasszák azt az egész teremtésre, megtestesítve és láthatóvá téve ezáltal Isten APASÁGÁT és ANYASÁGÁT.

Mind a férfi, mind a nő PAPOK lettek volna: egymással egységben az egész teremtést Istennek ajánlva, az élet és az áldás csatornáivá válva minden teremtmény számára, az angyalokkal együtt celebrálva a Teremtő örök dicsőítő liturgiáját.

Isten nem csak egy férfit és egy nőt teremtett. Több párt teremtett meg, akik egy kis népet, az emberiség első magcsoportját alkották. Isten kifejezte nekik kívánságát, hogy békében éljenek, leszármazottakat nemzve, hogy Neki ajánlhassák őket és hogy legyenek harmóniában az angyalokkal, a testvéreikkel és az együttműködőikkel. Mindenekelőtt azt kérte tőlük, hogy maradjanak hűségesek, mindig a jót választva, és ne próbálják meg megismerni a Gonoszt, azaz a Sátánt[5], mert megpróbálva őt megismerni, a csapdájába estek volna.

Isten megmutatta minden férfinek és nőnek a Gonosz létezését és képessé tette őket, hogy megértsék Lucifer döntését és annak következményeit, hogy választhassanak. Mindenkitől megkérdezte, hogy Istent vagy Lucifert szeretné-e szolgálni: Ha az emberiség Isten szolgálatát választja, akkor nem ismeri meg magában a rosszat, csak a távolból figyeli meg, hogy elkerülhesse, de anélkül, hogy beszennyeződne általa. Így megőrzi az Istentől kapott halhatatlanságot és intelligenciát. Ezzel szemben, ha azt választja, hogy Lucifer nyomát kövesse, akkor megismeri magában a rosszat, olyannyira megfertőződve, hogy megtapasztalja a romlást és a halált, intelligenciájának nagy részét is elvesztve.

Miután megmutatta nekik a következményeket, hagyta őket, hogy az egyiket vagy a másikat válasszák. Isten minden férfit és nőt szabadon hagyott választani, a kívánságaiknak és az intelligenciájuknak megfelelően. Megígérte nekik, hogy mindig tiszteletben fogja tartani a szabadságukat.

2. Az áteredő bűn

Az emberiség ősei arra lettek rendeltetve, hogy egy gyönyörű dimenzióban éljenek, mely szellemből és anyagból is áll. Egy, a gonosztól szennyezetlen világban élhettek volna, ahol a teremtés tiszteli az embert, és készséggel aláveti magát neki. Ha az emberiség szabadon azt választotta volna, hogy Istent szolgálja és figyelmen kívül hagyja a gonoszt, akkor ez a gyönyörű hely, melyet ti Édennek hívtok, örökre az emberhez tartozott volna. Mindig szoros kapcsolatban maradt volna a tiszta szellem dimenziójával, ahol az angyalok élnek. Emberek és angyalok szabadon mozoghattak volna, áthaladva a tiszta szellemek dimenziójából a szellemi-anyagiba, ahol az emberek élnek, és fordítva. A Menny Nagy Fénysorompója mindörökre megvédte volna az embereket és az angyalokat Lucifer és démonai befolyásától, amely sosem lett volna képes túlmenni azon.

Őseitek, az emberiség apjai és anyjai egyenként és páronként is meg lettek kérdezve Isten által és Lucifer elé állítva, aki a tragikus eleste okozójának tartott és gyűlölt ember örökké való elpusztítását tűzte ki célul. Botor tervében Lucifer meg volt róla győződve, hogy az ember ugyanúgy bűnözött volna, mint ő a büszkesége végett, így Isten örökre eltávolította volna a dimenzióból, melybe helyezve lett, a Nagy Fénysorompó alá taszítva, pont úgy, ahogy vele történt. Eleste után pedig mindörökké a szolgájává vált volna és Lucifer mindörökké uralkodhatott volna a Fénysorompó alatt.

Beteges gondolkodásában Lucifer azt képzelte – ahogy teszi most is – hogy egy nap legyőzheti Istent és a trónusára ülhet, bosszút állva az elszenvedett bánásmódért és az egész teremtés felett uralkodhat. Lucifer tudatában van és volt, hogy ez sosem fog megtörténni, ugyanis megőrizte az ismereteit, amivel fény angyalaként rendelkezett; ezért nagyon jól ismeri Isten mindenhatóságát, mellyel semmilyen erő sem tud szembeszállni a világegyetemben. Tudja, hogy ő egy teremtmény, de amilyen makacs és a büszkeségtől elvakult, úgy tesz, mintha nem tudná és megtéveszti önmagát és mindazokat, akik követik, egy olyan királyságot ígérve nekik, ami sosem fog eljönni. Ezért áltatja magát mindenki, aki követi; előbb vagy utóbb meg fogja tapasztalni a csalódottságot és a keserűséget.

Az ősök tehát hívva lettek, hogy döntsenek Isten és ígéretei, illetve Lucifer és a hazugságai között. És ahogy az angyalokkal történt, úgy történt az emberekkel is, akik megoszlottak. Az ősök egy kis része Istent választotta mind egyénenként, mind páronként. Úgy döntöttek, hogy örökre hűségesek maradnak Istenhez, felszentelve neki a leszármazottaikat, teljes mértékben gyakorolva papságukat a természet szolgálatában, az angyalokkal közösségben. Ezekben az emberekben az Isten iránti szeretet és a törvényei iránti hűség kerekedett felül.

Az ősök egy nagy része bizonytalan maradt, bár nem lázadt fel Isten ellen. Ez az egyének határozatlansága és a párokon belüli megértés hiánya miatt történt. Megtörtént, hogy egyes párokban a férfi Isten szolgálata felé hajlott, de a nő tétovázott és összezavarta, vagy fordítva. Ezek a párok féltek az Isten által várt felelősség felvállalásától, de nem hittek Lucifernek sem. Ezért úgymond „semlegesek” maradtak, megtartva egy bizonyos távolságot mind Istentől, mind Lucifertől. Elhatározták, hogy amennyire lehet, békében élnek egymással. Csak önmagukról és a leszármazottaikról akartak gondoskodni, korrekt magatartást fenntartva a hozzájuk hasonlókkal szemben, amennyiben azok is korrektek velük. Ezekben az emberekben a félelem kerekedett felül, mely önzőkké és önmagukba fordultakká tette őket, ezáltal visszautasítva a papi szolgálatot az egész teremtés javára.

Az emberiség maradéka Lucifert választotta, különböző árnyalatokkal. Egyes párok úgy döntöttek, hogy teljes mértékben elhiszik Lucifer hazugságait és egy borzalmas szövetséget kötöttek vele, gyászt és szerencsétlenséget hintve az egész emberiség útjára.  Ez a szövetség a démonoknak való alávetésről, Isten és az angyalok megvetéséről, az elsőszülöttek Lucifernek való felszenteléséről és az Isten szolgálatát választókkal szembeni, minden lehetséges eszközzel való ellenállás iránti elkötelezettségről rendelkezett. Mások hittek Lucifernek, de nem akarták felajánlani neki az elsőszülötteiket. Visszautasították azonban Isten szolgálatát és azt, hogy a hűséges emberekkel és az angyalokkal közösségben éljenek.

Ezekben az emberekben a lázadás, a gőg és az ambíció kerekedett felül, mely az Isten által megígért ajándékok visszautasításához vezette őket, és az, hogy Lucifer üres hízelgései után fussanak, aki az egész világegyetem feletti hatalmat ígérte nekik. Ezáltal elvesztették identitásukat és elfelejtették, hogy Isten gyermekei.

Az emberiség megosztódott és nagy része elhagyta az igaz Istent, részben nyíltan lázadva ellene, részben hátat fordítva Neki, a saját terveik és vágyaik követéséért. Ez volt az első bűne a teremtményeknek, az áteredő bűn, melyből az emberiség történelmének összes többi bűne származik. A Rossz újból megosztotta a szellemeket.

Ami az angyalok között történt, az megismétlődött az emberek között, és az egész teremtésre kihatással volt, melynek szintén el kellett szenvednie a mély változásokat, hogy annak az embernek sorsát kövessék, akinek Isten alávetette[6].

 

[1] Újraírni a történelmet – II. kötet – Az Univerzum és lakói, Luci dell’Esodo kiadó

[2] „A Nagy Fénysorompón túl”, 3 fejezet, Luci dell’Esodo kiadó

[3] „A Nagy Fénysorompón túl”, 4. fejezet, Luci dell’Esodo kiadó

[4] „A Nagy Fénysorompón túl”, 3 fejezet, Luci dell’Esodo kiadó

[5] El lett nekünk magyarázva, hogy a Sátán név alatt nem annyira egy meghatározott szellemet kell értenünk, hanem a rossz szellemét általánosságban és a pokoli erőket együtt, melynek számtalan démon a része, akiknek mind megvan a saját nevük. Ezért amikor a Sátánról beszélünk, akkor a pokoli erők együttesére gondolunk.

[6] Róm 8, 19-21