2025. Hamvazószerdájának Szentmiséje

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindannyiótokkal.

 

Bevezetés és bűnbánat

Ebben az évben is megkezdjük a Nagyböjtöt.

Idén, jobban, mint máskor, egy sajátos jelentőséget kap: a Jubileum Nagyböjtje, a Nagyböjt, mely beilleszkedik abba a folyamatba, melyet ebben az évben járunk végig, és amely elvezetett minket ahhoz, hogy február 22-én megújítsuk a felajánlásunkat, a felszentelésünket, a szándékunkat, hogy a végletekig részt vegyünk Mária tervében.

A Nagyböjt, egy olyan pillanatban, amely azt gondolom, hogy egyedi: még sosem voltunk ilyen közel egy harmadik világháborúhoz, mint most, sosem volt még ennyi antikrisztus hatalmon, tehát ezen Nagyböjt során – ebben az évben jobban, mint máskor – meg kell élnünk a Nagyböjt valódi értelmét.

Nem egy önmagában véget érő vezeklési időszak.

Az önmagában véget érő vezeklés semmit sem ér, sőt, elfojtja a szellemet.

Az önmagában véget érő rítusok elhallgattatják a szellemet, elhallgattatják azt a löketet, melyet Isten kegyelme ad, hogy kilépjünk, hogy az életben legyünk. Ezzel szemben, sajnos ezt tanították nekünk, és mi jól megtanultuk: végezzünk sok rítust, böjtöljünk, imádkozzunk és rendben vagyunk. Egy szép módja a Tisztítótűz elnyerésének, igaz, rendben vagy és a Tisztítótűz vár rád.

Mindaz, amit a Jubileummal kapcsolatban mondtam, amit ezzel az időszakkal kapcsolatban mondtam, be kell teljesedjen. A Nagyböjt egy olyan időszak, amely során komolyan elmélkedhetünk minderről Isten előtt. Negyven nap, melyet ünnepélyesen az Úrnak kéne szenteljünk, hogy megértsük, hogy döntéseket hozzunk, és aztán feltámadt Isten gyermekeiként konkretizálni őket. Ez a Nagyböjt!

Ezzel a tudattal készüljünk fel, nem a hamvazkodásra, nem arra, hogy megjátsszuk az alázatosakat, hanem készüljünk fel arra, hogy belépjünk, úgy, mint amilyenek valóban vagyunk: teremtmények Isten végtelen szeretete előtt. A Nagyböjtben még világosabban fel kéne ébredjen minden olyan alkalom, amikor nem Istent tesszük az első helyre, hanem sok más dolgot, akár szépeket, egészségeseket, helyeseket, szent dolgokat a Föld szerint, amik azonban, akár akarod, akár nem, eltávolítanak Istentől, a számodra előrelátott akaratától. Ezt hirdetjük a világegyetemnek. Világos, hogy nem hirdethetjük, ha nem éljük meg. Ezt szeretnénk minden léleknek elmondani az Amfiteátrumban és különösen az Úrnak és Szűz Máriának: segítsetek megélni.

Készüljünk fel.

És ereszkedjen le ránk még egyszer Isten bocsánata, a szeretete, ereszkedjen le az egész emberiségre, ereszkedjen le mindannyiótokra. A szeretete szabadítson meg titeket mindattól, ami nem engedi meg, hogy találkozzatok ezzel a szeretettel. Az ő kegyelméért, irgalmáért ez a bocsánat távolítsa el tőletek mindazt, ami hamis módon akadályoz benneteket abban, hogy valóban szeretve érezzétek magatokat, megakadályozza, hogy egyesüljetek a Nagybetűs Szeretettel, a kereszten feláldozott Szeretettel. Hogy a bocsánata szabadítson meg benneteket mindentől, amely ezzel szemben megköt, mindentől, ami a Föld szintjére húz, mindattól, ami a földi dolgok kereséséhez vezet benneteket és nem ahhoz, hogy felemeljétek a tekinteteket Isten felé.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Olvasmány

 A Biblia beszél az ember teremtéséről, kiemelve a férfi és a nő komplementaritását:

„Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket… (Ter 1,27)

„Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: »Ez végre csont az én csontomból és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!” (Ter 2, 21-23)

A bűnnel megszületett a megosztottság a férfiban és a nőben, akik elvesztették azt az identitást, mellyel Istenben rendelkeztek. Így közöttük is kialakult a megosztottság, és ők hagyták magukat a Szentlélek helyett az ösztön által vezérelni.^[1] Jézus Krisztus által ki lett jelölve az út a férfi és a nő számára, hogy újra megtalálják az identitásukat.

A felső univerzum bolygóin az Istenhez hűséges fivérek és nővérek harmóniában élnek egymással, a tiszta szellem által vezérelve; így kiemelkedik az egységük a komplementaritásban. Mindez kifejeződik a papi szolgálatukban, ahogy azt ők elmagyarázták:

„A mi bolygónkon a férfi és a nő nincsenek konfliktusban egymással; Isten törvényeinek a harmóniájában élnek. A szexualitás nem a szenvedélyből vagy a vágyból áll, nem ismeri sem a provokációt sem az erőszakot, hanem a bennünk, mindannyiunkban – férfiakban és nőkben – lévő hatalmas életerő egyik kifejezésődése. A szexualitás az élet nemzése felé irányítja az életerőt, erőt és folytonosságot biztosítva a bolygónak. A szexualitás így egy még nagyobb erővé alakul, az apaság és anyaság erejévé. 

Minden gyermek egy új erőt hordoz magában mindannyiunk számára, egy fény, mely az egész emberiségünk számára világít. Sosem lennénk képesek abortuszt gyakorolni! Minden gyermek, aki az Alfa Kentaurin születik, az egész nép gyermeke, akit szeretni és védelmezni kell. A bolygónkon nem létezik a szegénység. Mindannyian bőségesen kapunk Istentől és mindent szeretettel megosztunk. Minden gyermeket, akit Isten ad nekünk, tudunk fogadni.” ^[2]

Ezeknél az emberiségeknél a papok házasok:

„A bolygónkon a papoknak is van házastársa, aki elkíséri az életben és a küldetésben. Ez nélkülözhetetlen számunkra. Senki sem képes egyedül haladni, a férfi és a nő arra lettek teremtve, hogy együtt haladjanak Isten felé.  

A Földön ez nincs így minden pap számára, mint például a Katolikus Egyházban. Számukra a tisztaság lett előrelátva, melyet Isten holokausztként fogad, mint felajánlást a felajánlásban, a bolygótokon jelenlévő rengeteg szexuális elfajulás gyógyítására. A szexualitásotokat beszennyezte a Sátán, de nálunk ez nem így van. Ezért a pap nincs szüzességhez kötve. Sőt, a nővel való közös úton keresztül sokkal jobban tudja véghez vinni a küldetését, mivel mind az isteni apaság mind az isteni anyaság jobban kibontakozik, melyek a papságunk alapvető elemei. A házastársam megosztja velem a papi küldetést és a nép anyja. Mint minden nő a bolygónkon, különleges módon fel van ajánlva Szentséges Máriának, mert arra van hívva, hogy kifejezze Szentséges Mária isteni anyaságát. A neve Maristella és anyaként és nővérként ajánlja fel magát értetek.”^[3]  

Jézus felfedte előttünk:

„Megosztom veletek azt is, hogy belépünk azokba az időkbe, ahol a nő jelenléte Isten népében meg kell találja a megfelelő és méltó helyét, mert a nő az, aki nemz és hordozza magában az élet kezdetét. Nem létezhet a férfi elszakadva a nőtől. Nem lehet csupán egy férfi küldetése vagy egy nő küldetése, vagy egy férfié és egy nőé, akik együtt élnek, de belül el vannak szakadva egymástól, ahogy sajnos sok egységben történik. A Nő a Földön nehéz helyzetben él, félre van értve, ki van használva, rosszul van vele bánva, nem találta még meg az Egyházban sem a helyét. Az élet törvényében meg van írva, hogy Isten a férfit és a nőt teremtette és megparancsolta nekik, hogy növekedjenek és sokasodjanak. Ez nem csak egy meghívás volt az egyesülésre, hogy szaporodjanak és így fenntartsák az emberi fajt. Valami sokkal nagyobb volt: Isten kívánsága volt, hogy a férfi és a nő együtt megőrizze és növelje az életet minden formájában és közvetítse azt az egész teremtés felé. Az élet alapvető a világegyetemben; Istentől származik, mint az ő ajándéka és csak azon a férfin és nőn keresztül tud továbbítódni, aki egységben van velem, egységben van bennem Mária Szívében. Innen ered az egész emberiség küldetése is, amely már a kezdetektől fogva kellett volna legyen és amelyet az áteredő bűn eltorzított: Isten mellett irányítani a világegyetemet, az isteni életet adva minden teremtménynek. Elmélkedjetek, Föld férfiai és női, nézzétek, hogy milyen távol vagytok mindettől és milyen nyomorúságos a helyzetetek!”^[4]

A Jézus Krisztus nevében megkeresztelt férfiaknak és nőknek meg lett adva a kegyelem, hogy Isten gyermekeivé váljanak. Amikor ez a kegyelem kibontakozik bennük, akkor szellemileg kreatívvá válnak és így tudják Isten életét nemzeni és továbbítani másoknak. Ez a férfi és a nő identitása Krisztusban; ebben az identitásban felfedezik a fenséges hívatásukat, hogy Istennel együtt kormányozzák a világegyetemet. Micsoda nagy ajánlat az emberiség számára! Miért is ne üdvözöljük?

Így a férfiak és a nők papokká, prófétákká és királyokká válnak. Ez a kegyelem a keresztelés pillanatában beléjük lett pecsételve. Tudatában vagytok? Érdekel titeket ennek a kegyelemnek a visszaszerzése és elősegítése?

Egyelőre nem élhetünk úgy, ahogy az Istenhez hűséges fivérek és nővérek élnek a felső univerzumban. Azonban élő közösségben lehetünk velük, és együtt fejlődhetünk, hogy elérjük együtt az új teremtést.[5]

Elmélkedés

Elolvastuk a tegnapi rész folytatását: apaság és anyaság Istenben.[6]

Hallottunk a hűséges testvérekről[7], hallottuk, hogy Jézus mit mond[8], a kezdetektől fogva tudjuk, hogy az egyik feladatunk az, hogy a férfi és nő közötti kapcsolatot újra életre keltsük Istenben. Többször elmondtuk, hogy milyen fontos számotokra, nővérekként, visszanyerni a nő dimenzióját; egy része a küldetéseteknek ebben az időben, egy része Szentséges Mária azon programjának, amelyért megújítottuk a felajánlást, hogy elérkezhessen a teljességéhez.

Itt van ez a kérdés: „tudatában vagytok”, tudjátok, hogy Isten mire hívott benneteket? A Vele való együttműködésre! Tudjátok, hogy megadta nektek a Keresztség kegyelmét ehhez? És aztán: miért ne üdvözöljük ezt a kegyelmet? Miért csak egy részét üdvözöljük? Mi vezet minket ahhoz, hogy ne helyezzük a középpontba ezt a tényt, amely az élet?[9] Továbbra is Jézus mondja: „Az élet…”. Mi ez az élet? „Az élet a szentháromságos örvényben születik, az ember ajándékba kapja az életet…” de mi ez az élet?

Nem az, amire mi gondolunk, nem ez a száz év, amit leélünk a Földön. Az élet az az, ami lüktet bennünk, ahogy lüktet a világegyetemben – mi egy mikrokozmosz vagyunk – és bennünk örökké fog lüktetni; itt megvan a lehetőségünk, hogy éltessük, hogy tanúsítsuk és örökké élvezzük. Ez az élet, és mindaz, amit teszünk ehhez az élethez kéne vezessen és kész. Aztán továbbra is Ő kérdi: „Tudatában vagytok?”. Aztán a kérdés, amely a lényege annak, amit mondani akarok: „Érdekel titeket ennek a kegyelemnek a visszaszerzése és elősegítése?”

Én kérlek titeket, hogy ezt a negyven napot erre használjátok, ezzel a kérdéssel, személyesen, aztán magatok között beszélgetve. „Érdekel titeket?” Én mondom nektek, – nem kéne – de mondom nektek: a mértékében annak, hogy érdekelni fog titeket és konkrét döntéseket fogtok hozni, hogy megéljétek ezt a kegyelmet, Húsvétkor fel fogtok támadni. Ha nem érdekel titeket az a kegyelem, akkor senki sem fog feltámadni Húsvétkor, nyugodjatok meg, azok maradtok, akik vagytok. A kegyelmek most azoknak adatnak meg, akik válaszolnak. Így helyes. Már egy ideje így van, de egyre inkább így lesz.

Most úgy teszek, mint a normális pap.

Nagyböjt, bűnbánó idő. Nézzétek meg, hogy a bűnbánat nem ér véget önmagában. Hasznos? Igen.

A Szűzanya miért kérte ezt a kezdetekben Medjugorjéban, ahogy minden jelenésében? Mert az első lépés mindenkiben, hogy rendet tegyünk, hogy rendet tegyünk a dolgok között, amelyek valóban számítanak és amelyek tényleg fontosak, azokkal szemben, amik semmit sem érnek. Az ember olyannyira kevéssé szellemi, hogy az Úrnak a bűnbánatból kell kiindulnia. De csak arra szolgál, hogy megfelelő fontossági sorrendünk legyen. Mi tehát, akik úgy hiszem, hogy ezeket a lépéseket már megtettük, használjuk ki, hogy megéljük azt a kérdést, amit feltettem: szeretném elősegíteni ezt a kegyelmet? Ha igen – megint, mert sosem teszem elégszer – „Kit helyeztem valóban az első helyre? Mi van az első helyen az életemben?”

Hamvazkodunk. Tudjuk, emlékezz, hogy hamu vagy és hamuvá válsz, mindaz, amit akartok. De a központ az mindig ugyanaz: felismerni, hogy teremtmény vagy. És ezt a Hozzá való közeledésed mértékben ismered fel.

Igaz, Isten gyermeke vagy, igaz, hogy Isten képmására és hasonlatosságára teremtettél, de az is igaz, hogy az áteredő bűn elvezetett ahhoz, hogy egy korlátolt és végtelenül az ő segítségre és szeretetére szoruló teremtmény legyél, akinek végtelenül szüksége van arra, hogy emlékezzen, hogy Isten Isten és te teremtmény vagy. Miközben így teszel, Ő eláraszt a szeretettel, szinte elkábít a szeretettel. Azonban veszélyes, mert érzed mindezt a szeretetet, és azt gondolod, hogy nincs rá többet szükséged, immár tele vagyok … de sosem vagy tele! Immár elmerültem … bárcsak mindig elmerülve maradnánk! Folyamatosan szükségünk van rá. Így élve, ezzel a folyamatos szükséggel az életünk Isten dicsőítésévé válik, egy folyamatos hálaadássá, egyszerűvé, egy normális de ugyanakkor rendkívüli élet, egy normális, sőt, a világ szerint egy kicsit furcsa is, de el fogja hozni az életet, tanúsítani fogja az életet. Mert te azzá a vödörré válsz, amit Szent József mondott[10], mindig a forrás alatt, amely túlcsordul Istennek azon szeretetétől.

A hamu ez tehát: teremtmény vagy. Halhatatlannak lettél teremtve, de az áteredő bűn a halált produkálta benned és mindannyian meg fogunk halni. Az egyetlen módja annak, hogy testünket olyanná tegyük, amilyennek Isten szánta, az, hogy hagyjuk elrohadni; nincs más út, mert az áteredő bűn megérintette, de a halál a feltámadás pillanatává vált. Érthető ez? Csak Szentséges Mária lett a testével felvéve a Mennybe Jézus Krisztuson kívül, bennünk ott van az áteredő bűn.

Tehát a Nagyböjt, negyven nap – Szent Ferenc évente háromszor csinálta végig ezt a negyven napot – az az időszak, amelyet sajátosan Istennek kell szánnod, keresned kell, a Mindened kell legyen, ezekkel a kérdésekkel kell haladnod – én javasoltam egyet[11] – előtte lenni, nézni, szemlélni; a szemeid előtt kell legyen ez a negyven nap; igen, megnézni, hogy mibe kerültünk ennek az Embernek, és megnézve, hogy mibe kerültünk, megérteni, hogy mennyire szeret minket. Nézni az Atyaistent is, aki a Fiút nézi, a Szentháromság második személyét, aki így szenved, és megérteni, hogy mennyire szeret minket. A Szentlelket nézni, aki nem indulhat el, amíg Jézus nem adja meg nekünk. Nézni az Angyalokat, akiknek látniuk kell az Istenüket értünk szenvedni, de nem indul el bennük az ítélet irányunkba. Valószínűleg nem csak én vagyok így vele, de a gondolat, hogy Jézus szenvedjen valakiért, akit talán semmi sem érdekel, haragra gerjeszt engem, még akkor is, ha ez nem egészséges. Az Angyalokban ez nincs meg, hanem egyesítik a szenvedéseiket az Úréval. Nekünk is így kell tennünk.

Negyven nap tehát, hogy ezen elmélkedjünk.

Ebben ott van a Keresztút, a rózsafűzérek, a csönd, a böjt, hogy elszakadjunk; különösen a böjt, mindattól, ami nem szükséges, éppen akkor, amikor felállítod azt a fontossági sorrendet. Ebben a negyven napban ne keressétek azokat a dolgokat, amelyek nem segítenek találkozni Krisztussal; különösen ebben a negyven napban tartózkodjatok mindentől, ami nem vezet Krisztushoz, mindattól, ami szép, helyes, hasznos a Föld számára, de semmit sem ér. Minden elmúlik, csak Isten marad.

Egy felkészülési idő, a választások ideje. Ezt a szeretetet szemlélve, megnézve, hogy mit tesz értünk, mit tett és mit tesz, elindul benned mindaz az élet, amelyet korábban mondtam. A nagybetűs Élet, és akkor elindul benned a vágy, hogy elkezdj úgy élni, ahogy Isten azt szeretné. Akkor még inkább hozzunk konkrét döntéseket ebben a negyven napban, amelyeket majd gyakorlatba helyezünk feltámadottakként, való döntések, az élet konkrét megváltozásáról. Ne most tegyétek meg őket, de döntsétek el. Húsvét után tegyétek meg, amikor elindul bennetek az új élet. De a választások ideje, egy felkészülés, hogy feltámadottakként éljünk, üdvözöljük Istennek azt a szeretetét, amiért minden létezik, minden él, az ég, a csillagok, minden, csak annak a szeretetnek köszönhetően, még mi is. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „milyen szép!” megpróbálni egy kicsit megérteni. Honnan jön ez a szereteted? Megkérdezni, szemlélni.

Nézzétek, hogy az egész történelem felkészült a feltámadás eseményére. Hallani fogjátok Izajástól ebben a negyven napban. Mi gyakran olvasni fogunk még a könyvünkből. De minden a feltámadásra készült fel. Mi azonban hívva vagyunk, hogy tegyünk egy további lépést: hívva vagyunk, hogy feltámadottakként éljünk és előkészítsük az új teremtést. És itt hinnünk kell. Azonban, ha hiszünk, akkor továbbra is ezekhez a szavakhoz érkezünk el: „Amikor ez a kegyelem kibontakozik bennük, akkor szellemileg kreatívvá válnak és így tudják Isten életét nemzeni és továbbítani másoknak. Ez a férfi és a nő identitása Krisztusban, ebben az identitásban felfedezik a fenséges hívatásukat, hogy Istennel együtt kormányozzák a világegyetemet. Micsoda nagy ajánlat az emberiség számára! Miért is ne üdvözöljük?” Erre vagyunk hivatottak. Az egész történelem idáig jutott el. Most itt van ez a lépés, melyet nekünk kell megtenni: előkészíteni az Új Teremtést, az utolsó idő.

Próbáljunk meg magunk között elmélkedni és ne féljetek megnézni, hogy mit tesz Isten, most, az Alapítványban, közöttünk. Azt kérte tőlünk, hogy az Ő dolgaival foglalkozzunk. Próbáljátok meg megnézni magatok között, hogy mit csinál, mit helyezett elénk, Ő csak elkezdte, megmutatta nekünk és most ezt mondja: Szeretnétek részt venni Velem ebben, a történelem újraírásában, vagy a régi történelmet szeretnétek? Beszélgessetek erről, konkrét dolgokról is: Szerinted mit csinál? Neked minek tűnik? Ne mindig nekem kelljen mondani, mondjátok ti. Ha valóban szemléljük azt, hogy mennyire és hogyan szeret minket, akkor: hogyan válaszolok erre a szeretetre? Hogyan szentelem magam ennek a szeretetnek? Folytatom az életem? Segítséget kérek, hogy az én gondolatom szerint alakíthassam az életem, vagy részt veszek abban az életben?

Úgy tűnik, hogy most eltérek attól, amit mondani akarok, de többször mondtam – akik ismernek – hogy a súlyos probléma a Katolikus Egyházban, amellyel Tomislav Atya találkozott a ’97, ’98, ’99 és 2000-es években, szinte megbotránkozva, az, hogy minden pap, még az őt közelről követők is, akik felajánlásról beszéltek, szolgálati papok, nem voltak képesek megérteni, hogy Krisztussal együtt kell felajánlaniuk magukat. Felajánlották Krisztust, de nem ajánlották fel magukat, nem értették: „De Benne minden megvan, Ő tesz mindent, Neki mindene megvan, semmi sem hiányzik Belőle”. Mind igaz dolgok, de a történelem újraírásához hiányzik valami: te hiányzol, a mi Vele való egyesülésünk és felajánlásunk hiányzik. Ez más. Ő az, aki teszi, de szüksége van arra, hogy neki add a tested, a szemeidet, a szád, a füleidet, a kezeidet, az idődet, a pénzed, a kötelességeidet, a kívánságaidat, szükségleteidet. Add őket Neki és Ő átalakítja őket az Övéivé és te hagyd, hogy így tegyen.

Mind papok vagyunk és akkor felmerül a kérdés, hogy hogyan veszek részt Vele, aki felajánlja magát, ebben a szeretetben? Mondtam nektek, szemléljük. Ostorozhatjátok magatokat minden este, ha akarjátok „én így veszek részt”, ütlegelhetitek egymást, ha egyedül nem megy, minden jó, válasszatok ti.

Én mondom nektek, hogy a legszebb út – mert már mind kipróbáltam azokat, amelyeket az előbb mondtam: nem működnek – a legszebb út az: hagyom, hogy Ő cselekedjen és megpróbálok a kezeiben maradni, hagyva, hogy meghaljon a gondolatom.

Ismétlem: nem szégyen a normális, egyszerű dolgokról is beszélni, mit csinál Isten, mit formál át, hol cselekszik, mit javasol nekem. Mert azt tudom, hogy mindannyiótokkal teszi. Tudom azt is, hogy az egész út, amelyet idáig megtettünk, február 22, ünnepélyes felajánlás, most meg van próbálva. Normális, helyes, hogy így legyen. Tudom, hogy mindannyiótok meg van próbálva mindabban, amit megígért, amit ki is fejezett, a valós és mély vágyaiban – nem hazug – hogy Isten gondolata szerint éljen, tudva, hogy mit kell elengedjen. Helyes, hogy ez így legyen, itt az idő részt venni Krisztus gondolatában, itt az idő gyakorlatba helyezni azokat az ígéreteket és meghalni. Meg kell halni! És Nagyböjt, hogy elérkezzünk a feltámadáshoz.

Mindannyian próbára lesztek téve, mindannyian. Azonban, már sokszor mondtam, éppen abban a pillanatban nem szabad a megpróbáltatás hangját hallgatni, mert ha meghallgatod, akkor kísértéssé válik. Hagyjátok a megpróbáltatást és bátran válasszátok még eltökéltebben azt, amit mondtatok. Ez egy nagyon erős exorcizmus. Minél inkább hajtva lesztek, hogy valami olyasmit tegyetek, amit nem kéne és nem teszitek meg – sőt, még inkább az ellenkezőjét teszitek, annál inkább fel fogjátok szabadítani a számotokra kedveseket, fel fogjátok szabadítani a gyökereiteket, társmegváltük lesztek, ki fogjuk üríteni a Tisztítótüzet és szemlélni fogjuk a békében feláldozott Szeretetet, megértve, mert amit tett az: az Élet, mely hagyta magát keresztre feszíteni. Nem egy ember volt, az Élet volt. Elhitette a másikkal, hogy győzött, „engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.”[12] Ez az út.

Ha ezzel szemben megértjük, hogy mit kell tennünk, ha közel érezzük a hűséges testvéreket[13], ha világos számunkra az idő, melyben élünk, a hamis próféták ideje, az antikrisztusok ideje – van minden – és mindent úgy látunk, ahogy van, mert immár hála Istennek látjuk – van, aki nem látja, nem veszi észre, mi Istennek hála látjuk – de nem teszünk semmit azért, hogy megváltozzon, az szerintem súlyos, mert aki nem lát, annak nincs meg ez a tévedése, nem lát. Látni és nem tenni, tudni és nem tenni, rendelkezni a fénnyel és nem követni, az a tudatos tévedés választást jelenti, az bűn. Bűnözni, amikor nem tudod, az bűn, de nem vagy ítéletre méltó, bizonyos értelemben. De, amikor tudod és azt mondod: „Nem megy” és bűnözöl, az súlyos, ha azon az úton folytatod, akkor a sötétségben fogod találni magad és aztán többé semmit sem értesz.

Lezárom. Azt mondtam, hogy sosem volt még ilyen közel a harmadik világháború.

Bizonyos események követik egymást, melyek teljesen ugyanolyannak tűnnek, mint az 1938-39-es események, és tudjátok, hogy mi történt. Azt mondhatjuk, hogy Isten azt mondta nekünk, hogy nem szeretné megengedni a harmadik világháborút és mindent megtesz azért, hogy ne következzen be, a hűséges testvérek és a Központi Magcsoport segítségével. Azonban nem kerülhető el egy nagy próbatétel. Nem tudom, hogy mi az.

Kellemes Nagyböjtöt mindenkinek!

Keresztelés és áldás

Mindazokra a lelkekre, akik szeretnének velünk együtt haladni, akik szeretnének most megmutatkozni és azt mondani: “Uram, Jézus, egy teremtmény vagyok, segíts nekem megkapni a kegyelmedet, segíts megélni, ebben a kegyelemben maradni”, mindazokra, akik szeretnének Jézus Krisztussal együtt haladni a feltámadásig, mindazokra, akik szeretnék felébreszteni magukban minden ajándékot, melyeket a fogantatástól kezdve kaptak, mindazokat az ajándékokat, melyek a Keresztelésen keresztül felébredtek bennünk, amelyek Isten gyermekeivé, papokká, prófétákká és királlyá tették őket, mindazokra, akik szeretnék átadni az életet, úgy, ahogy azt ismerjük, hogy a Krisztussal egyesült és a Szentlélek által az Atyához emelkedett Mária Szeplőtelen Szívében találkozzanak vele, ereszkedjen le rátok a bocsánat, a szeretet, ereszkedjen le mindannyiótokra a fény, az erő, a kegyelem és a béke.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 És mindazok, akik szeretnének megkeresztelve lenni, lemosva a vérben, megkeresztellek Mária és József neveivel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Feloldozlak minden bűneitek alól, a korlátaitoktól, a múltatoktól, belétek pecsételem a Szentlélek pecsétjét, megajándékozlak Mária Szeplőtelen Szíve győzelmének jelével és egyesítelek Jézus Krisztus világegyetemre kiterjedő Egyházával.

Megparancsolom neked Lucifer, hogy az egész egyházaddal együtt süllyedj a kénes mocsárba.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

  

Áldjunk együtt

Ezen áldáson keresztül, ó, Atya – Szentséges Szűz Máriával együtt, Szent Józseffel együtt kérem tőled – a feltámadt Úr fénye gyúljon meg mindannyiunk lelkében. Legyen az a fény az, amely jelzi az utat számunkra ebben a negyven napban, legyen az a fény, mely eltávolítja a romboló energiát, mely eltávolítja az ezoterizmust, minden átkot és Lucifer és az övéinek minden támadását. Maradjon életben az a fény minden lépésünkben, minden választásunkban, maradjon életben, miközben a keresztre feszített Jézust szemléljük, maradjon életben, miközben követjük Őt a Kálvárián, miközben embernek látjuk, egy fájdalomtól összetört embernek, a fájdalmak emberének, egy ember, aki egyedül megy előre, csak és kizárólag szeretetért, a te szeretetedért, Ó Atya, a mi szeretetünkért. Ez a fény vezessen minket és segítsen nekünk keresztülhaladni a mi kálváriáinkon, segítsen nekünk mindig az életért választani, segítsen nekünk a te szeretetedért, a mi és a felebarátunk szeretetéért választani. Ez az áldás ereszkedjen le minden jóakaratú emberre, minden rabra, ereszkedjen le a haldoklókra, a betegekre, az utolsókra, ereszkedjen le, hogy békét hozzon.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Összefoglalás

Legyenek tehát valóban szépek, gazdagok ezek a napok számotokra, mégha nehezek is. Beszélgessetek, ahogy mondtam.

Hármunk részéről garantálom számotokra, hogy mindannyiótok mellett leszünk a lépéseitekben, úgy, ahogy azt tennünk kell, felajánlva, imádkozva, közbenjárva. Azonban egyre inkább csak azon az úton tudjuk ezt megtenni, amely Krisztushoz vezet. Az egyéb utakon nem tudunk segíteni nektek, meg lett nekünk tiltva, és bizonyos értelemben meg lett nekünk parancsolva, hogy eltávolodjunk attól, aki más utakon szeretne járni.

Menjünk békében!

 

 

[1] „Újraírni a történelmet – I. kötet – Isten gondolatában”

[2] „A Nagy Fénysorompón túl” 6. fejezet 137-138. o.

[3] „A Nagy Fénysorompón túl” 6. fejezet 127. o.

[4] Jézus üzenete, 2008.03.22, Szentséges Szűz Mária, emberiség Társmegváltó Édesanyja

[5] Részlet „Az utunk Márián keresztül Jézushoz” c. könyvből (fordítás alatt)

[6] Lásd olvasmány

[7] „A Nagy Fénysorompón túl” 6. fejezet 127. o.; 137-138. o.

[8]  Jézus üzenete, 2008.03.22, Szentséges Szűz Mária, emberiség Társmegváltó Édesanyja

[9] A kérdések az olvasmányként megjelölt szövegrészeltből lettek véve.

[10] Szent József üzenete, „Őrizni, hogy megélhesd”, 2020.03.19, a honlapon megtalálható

[11] „Érdekel titeket ennek a kegyelemnek a visszaszerzése és elősegítése?”

[12] Fil 2, 6-11

[13] „A Nagy Fénysorompón túl” 6. fejezet.