II. Cikk – IV. Rész – Az Élet újdonsága

II. cikk – Értékes vagy a szememben

IV. rész – Az élet újdonsága

2025.03.02

Ezt írja Stefania Caterina a „Az Újraírni a történelmet – Isten gondolatában” c. könyvben”

Az élet, amit Istentől kapunk, tehát a valódi gazdagságunk; képessé tesz minket felülmúlni minden földi akadályt, Isten gyermekeiként élve. A Szentlélek egy 1999. január 16-i üzenetével zárjuk ezt a fejezetet, amely az életünk fontosságát és méltóságát hangsúlyozza.

Fontos, hogy megértsétek, hogy mi is az életetek. Mi egy élet? Mi egy élet célja, értelme, méltósága? Mi egy élet igazsága? Az emberek nagy része önző módon gondol a saját létezésére, mint valamire, ami hozzá tartozik. Minden ember a saját élete abszolút urának gondolja magát, úgy gondolja, hogy a saját kedve, saját – sokszor mocskos – vágya szerint rendelkezhet vele, bárhogy is, a saját akarata szerint.

Istennek nem lett volna szüksége arra, hogy megteremtse az embert. Isten elég önmagának és nincs szüksége a teremtményre, mert Ő Ő. Neki megvan önmagában az élet teljessége és nincs szüksége semmire, mindazonáltal teremt. Valójában az élet célja az, hogy maga is életet teremtsen, különben az élet meghal önmagában: egy élet mely nem nemz életet, halált nemz, meghal önmagában.

Egy növény példáját hozom: figyeljétek meg ahogy a szél magával viszi a magot úgy, hogy egy növényből egy másik tudjon születni, akár sok kilométer távolságban is, mert a szél viszi a nemző magot. Így van ez veletek is. Én vagyok az élet szele: hordozom a magotokat, hogy más életek nemződjenek. Ha átengeditek magatokat nekem, képessé teszem az életeteket más életek nemzésére, és arra, hogy felébressze az életet más, különböző helyen lévő lelkekben, beleértve a tisztítótüzet is.

Az Isten által kijelölt cél minden élet számára a nemzés, hogy eszközzé váljon, hogy egy másik élet születhessen és nemzzen, és így tovább, folyamatosan. Nemcsak a fizikai életről beszélek, hanem a szellemiről is, amely ugyanolyan fontos. Istenre vár, hogy életet adjon, de ti közreműködtök vele, közreműködtök mások segítésében, hogy megtalálhassák az utat az Úrhoz, hogy felemelkedhessenek. Így segítitek őket élni. Mert az ember nemcsak akkor születik meg, amikor egy nő világra hozza, igazából akkor születik meg, amikor érzi Istent, amikor érzékeli a fölötte lévő rejtelmes jelenlétet. Ez az élet! Jézus azt mondta, hogy az igazi élet az Atya megismerése. Amíg a lélek nem ismeri meg az Atyát, nincs benne élet, mert a mag, melyet az Atya belé helyezett a fogantatása pillanatában nem tud kibontakozni és felvirágozni, zárva marad és nem tud nemzeni, nem lehet messzire vinni, mint ahogy a szél teszi a növények magjaival.

Arra kérlek, hogy sose tekintsétek haszontalannak és üresnek az életetek, és ne gondoljatok arra, hogy a tiétek. Ti nagyon fontosak vagytok Isten tervében! Minden válaszotok egy lépés sokak számára, minden Istennek kimondott igenetek egy lélegzetvétel a felebarátotok számára, az élet lélegzete. Minden lépésetek előre lehetőséget ad, hogy egyre jobban belépjetek az életbe. Ha nem haladtok előre, ha megálltok, a lelketek meghal önmagában, megfojtja a benne lévő életet. Meg kell értenetek, hogy milyen alapvető fontossága van az életeteknek a megmentés tervében.

Arra kérlek, hogy értsétek meg mindezeket a dolgokat és helyezzétek gyakorlatba, mert ma, sajnos, a földi emberek megszentségtelenítik az életet, tönkreteszik azt önmagukban és másokban, tönkreteszik az élet méltóságát és ez nagyon súlyos, a legnagyobb bűn Isten szemében. Nem létezik nagyobb bűn, mint elvenni az életet, és nemcsak fizikai értelemben: megakadályozni egy személynek, hogy Isten terve szerint éljen, akadályozva és megfojtva benne az isteni impulzusokat, az egyenértékű a gyilkossággal. Sajnos sokan elkövetik.

Arra hívlak, hogy a fény gyermekei legyetek, Isten gyermekei! Engedjétek, hogy Isten élete növekedjen bennetek és ajándékozzátok másoknak is. Ez az elsődleges feladatotok.

Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”.

 

Hozzászólás