(Részlet a „Medjugorje – A Szűzanya él, Beszélgetések Tomislav Vlašić Atyával c. könyvből” – Folytatás Luci dell’Esodo Kiadó)

Mely lépések szükségesek ahhoz, hogy válaszoljunk az életfelajánlás hívására?

A Szentírás tele van útmutatásokkal és buzdításokkal: az Egyház doktrínája és a hagyomány azt tanítják, hogy az egyetlen út az a Jézus által megélt húsvéti átmenet. Ha az Urunk, Jézus a keresztáldozaton keresztül haladt át a megváltásunkért, akkor az azt jelenti, hogy ugyanez a folyamat vár ránk is, nekünk is azt az utat kell bejárnunk ahhoz, hogy megtanuljuk megismerni Őt. Csak így tudjuk megtapasztalni a feltámadás erejét és megélni a közösséget a szenvedésével[1]. A feltámadás erejét csak akkor tapasztaljuk meg, ha részt veszünk Krisztus szenvedésében. Az életfelajánlás az a cél, melyet minden kereszténynek el kell érnie, de szükség van arra a bátorságra, hogy belekezdjünk ebbe az útba.

Az első szükséges lépés az életfelajánláshoz az az, hogy Istent válasszuk. Számunkra úgy tűnhet, hogy Istent választottuk, de meg kell vizsgálnunk, hogy ez a döntés autentikus-e vagy sem. Mehetünk templomba, részt vehetünk egy imacsoportban, csatlakozhatunk rítusokhoz és elvekhez, de ha valaki egy olyan szót mond, amelyik nem tetszik nekünk, akkor bennünk elszabadul a pokol! Ez azt jelenti, hogy nem Istent választottuk! És lehetünk olyannyira elnyomva mindattól, ami a világban és az életünkben történik, hogy szinte nem tudunk többé lélegezni szellemileg és érezni a Szentlélek erejét. Ez azt jelenti, hogy nem helyeztük Istent az első helyre és nem fedeztük fel az imát, amely teljes mértékben megnyit minket Istenre. Belül sok minden között meg vagyunk osztva. Ez a belső megosztottság a gyengeségünk, képtelenségünk és zavarunk oka. Néha megtörténhet, hogy az imacsoportban az emberek nem képesek beszélni egymással: ez is egy Istenért való valódi döntés hiányának jele.

A második lépés az Istenre hagyatkozás. Sok hívő számára nehéz teljes mértékben Istenre hagyatkoznia, szinte lehetetlen. Az anya mellén pihenő kisgyerek a jelképe ennek az elengedésnek, amit meg kéne éljünk. Az ember, aki nem növekedik az imában egészen addig, amíg megnyílik Istennek, nem tudja elengedni magát benne. Az ember, aki az imában nem érzi Isten szeretetét és jóságát úgy, ahogy a kisgyerek érzi anyja szeretetét, nem tudja elengedni magát, sem megpihenni benne. Egyszer a Szűzanya azt mondta Jelena által: „Az ima az egy párbeszéd Istennel. Minden imában hallanotok kell Isten hangját.” Nem valami különleges dolognak a megérzéséről van szó, hanem az Istennel való közösségnek a megérzéséről, az ő irántunk érzett szeretetének a megérzéséről.

A következő lépcső ahhoz, hogy megéljük a felajánlást, az átadottság Istennek. Nem elég elengedni magunk Istenben, szükséges a Neki való átadottság is. Ez egy olyan cselekedet, ami megszületik a lélekben, amikor elkezdünk Istenért élni. Minél inkább átadjuk magunkat neki, annál inkább feltámadunk a lélekben és az egész lényünk átalakul. Ha minden alkalommal, amikor templomba megyünk csupán egy emberi dolgokkal teli csomagot viszünk magunkkal, az azt jelenti, hogy még mindig magunk körül forgunk. Mintha be lennénk zárva egy dobozba, amelyet minden áron meg akarunk védeni. Így nem születhetünk újjá.

Istennek adni magunkat egy nagyon mély és fontos lépés: többé nem magunkért élünk, hanem Istenért. Istenért élni azt jelenti, hogy érezzük, hogy Ő értünk él, hogy használja a teljes mindenhatóságát értünk. Akkor megérthetjük, hogy semmink sem fog hiányozni. Ezért mondja Jézus Máté Evangéliumában: „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál?^” Majd hozzáteszi: „Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél?”[2] Ez megérteti velünk, hogy a felajánlás egy út, mely megnyitja a szíveinket és a lelkeinket, mely felemel minket és elvezet a teljességre.

A következő lépés a felajánlási úton az áldozat. Amikor a szülők életet adnak egy gyermeknek, akkor áldozatra is készek érte. Melyik szülő nem hozott áldozatokat? Melyik anya nem töltötte virrasztással az éjszakát a gyermeke mellett? Jobb lenne számára aludni! A szeretet nem lehet tökéletes, ha nem Istennel foglalkozunk, felülmúlva minden emberi érdekünket. Jézus Krisztus megmutatta nekünk a teljes szeretetét, mígnem nekünk adta magát. Ahhoz, hogy a mi szeretetünk hasonló legyen a Jézus szeretetéhez, felül kell kerekednünk minden emberi érdeken. Ez nem azt jelenti, hogy passzívak maradjunk, érdektelenek az élet kötelességei és felelősségei irányába; még a lustaságot sem jelenti; inkább azt jelenti, hogy szabadok legyünk a lélekben, nem a beteg ambíciókhoz vagy érdekekhez ragaszkodóak.

Mindannyiunknak, a kereszteken, melyeket megél, meg kell tanulnia felemelkedi Istenhez, ahogy Jézus Krisztus, feláldozva mindent, ami nem teszi lehetővé, hogy felemelkedjünk. Ily módon érett keresztényekké válunk. Éretté válni az az imádkozást jelenti, az érdekek fölé emelkedve, feltétel nélkül Jézusnak adva magunkat; akkor aztán Jézus szabadon fog tudni cselekedni bennünk.

Az életfelajánlás Istennek egy természetes és egyszerű dolog, alapvetően nem más, mint a válaszunk a kapott keresztelési kegyelemre. Nem lehet más út Isten felé. Ha a lélek megnyílik Isten felé, akkor természetesnek tűnik követni Jézus Krisztust ahhoz, hogy elérjük a közösséget az Atyával a Szentlélekben. A Szeplőtelen Édesanya megnyitja az utat számunkra és megtanítja, hogy hogyan éljük meg mindezt. Ezért fontos megérteni, hogy a Szűzanya jelenései Medjugorjéban nem egy akármilyen imádatot képviselnek; Isten, a jelenéseken keresztül azt akarja mondani nekünk, hogy az Egyháznak és a világnak a Szeplőtelen Édesanya Szívén keresztül kell haladnia, ha újjá szeretnének születni. Mária az új teremtmény, az új emberiség; Ő az új Éva.

Mindez elvezet minket a kiteljesedéshez, amely a közösség: A közösség az univerzális Egyházzal a Szent Mise celebrálásában merít alapot. A felajánlásunk egységben kell legyen Jézus felajánlásával és ez a pap felajánlásán keresztül történik meg a Szentmise során. A pap felemeli az Atyához az áldozatát mindazoknak, akik részt vesznek az Eucharisztiában, egyesítve Krisztus szenvedésével. A Szentmisén hívva vagyunk, hogy felajánljuk az áldozatainkat, de fontos, hogy az ártatlanok szenvedését is felajánljuk és kérjük a Megváltót, hogy szentelje fel minden könnyüket és szenvedésüket. Minden nap oly sok vér ontatik ki, mely fel kell legyen szentelve! Sok ártatlan ember el van csábítva, megölve; sok elvetélt és meggyilkolt gyermek a sátáni szektákban! Ezért be kell mutatnunk az oltáron és egyesíteni Jézus Krisztus felajánlásával az emberiség minden segélykiáltását. Krisztus felajánlása a középpont, mely körül újraegyesül az egész emberiség.

A megkereszteltek akkor érik el a teljességüket, ha áldozatként felajánlják magukat a Szentmise során. Az eucharisztikus celebráción való részvétel nem a szép prédikációk hallgatásából áll, hanem mindenekelőtt a Jézus Krisztussal való egyesülésből, az önmagunk felajánlásából, hogy új teremtményekké alakulhassunk. Ez mindenekelőtt a papok feladata és ezen a ponton az Egyház dokumentumai nagyon világosak; de a hívek feladata is, máskülönben a Szentmisére való elmenés egy szokássá válik vagy egy felszínes vallásos gyakorlattá.

A belső lépés a felajánláson keresztül nem egy belső megtapasztalás lezárása, egy saját érzelemben, hanem egy növekedési folyamat, mely el kell vezessen minket ahhoz, hogy érett, szabad, boldog személyekké váljunk, akik képesek szembenézni a rosszal és legyőzni azt. Ez a személyes növekedés küldetéssé válik. A Szentlélek felébreszti és kibontakoztatja a lélek érzékenységét, az erényes dolgok felé vezeti és segít neki megnyílni Isten cselekedetére. Amikor felajánljuk az életünket, egyesülünk Jézussal és rész veszünk a megváltás művében, megtanulva hordozni azokat a kereszteket, amelyeket ránk bíz.

Milyen gyümölcsöket hoz az életünkbe a felajánlás?

A felajánlás elvezet minket ahhoz, hogy új teremtmények legyünk[3], a húsvéti átmeneten keresztül nemzve, mind egyéni, mind közösségi szinten, azaz Isten Egyházaként. Új teremtményekként hordozva magunkban a szentháromságos élet dinamikáját, beilleszkedünk Isten szeretetébe, aki szeret mindenkit, jókat és rosszakat. Élő reménnyel eltelve megosztjuk az élet terhét, Istennek felajánlva és az Úr dicsőséges eljövetelére várva. A Szentlélekben élve felül tudjuk múlni azokat az individualista szempontokat, melyek megosztanak és egymással szembe helyeznek minket. Istennek felajánlva magunkat egymás életének szolgáivá és élő Eucharisztiává válunk.

Mária a kereszt lábainál felajánlotta magát az Atyának Jézussal együtt. Elengedhetetlen Máriával egyesülni ahhoz, hogy megtanuljuk tőle ennek a felajánlási útnak a megélését?

Természetesen. Már többször mondtam, hogy csak Márián keresztül ajánlhatjuk fel magunkat Jézusnak. Az ő anyai szívén keresztül az isteni szeretet megnyilvánul és a leggyengédebb módon továbbítódik számunkra. Ez a szeretet sosem okoz sérülést, sosem kényszerít. Olyan, mint egy mosoly, mint egy szelíd nap, mely egy rügyre vetül tavasszal és kivirágoztatja. A legmélyebb sérülések, melyeket a bűn következményeként magunkban hordozunk, megnyílnak és meggyógyulnak ez előtt a gyengéd szeretet előtt, és a sátán elmenekül. A szeretet, melyet Mária közöl velünk, felébreszt bennünk minden erényt: a szeretetet, a békét, a bizalmat, az engedelmességet, a türelmet. Segít nekünk érett, felelőségteljes személyekké is válni, akik Isten, az élet forrása felé irányulnak. Ez az érettség kibontakoztatja bennünk a képességet, hogy Máriával a kereszt lábánál lehessünk és felajánlhassuk magunkat Jézussal együtt az élet minden szenvedésében vagy kihívásában. Ahogy Mária a kereszt lábánál az emberiség Édesanyjává vált, ugyanúgy mindazok, akik felajánlják magukat Jézusnak, Máriával együtt apákká és anyákká válnak, akik Isten életét nemzik és másoknak adják azt.

 

[1] Fil 3,10

[2] Mt 6,25-26

[3] Gal 6,15