Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2024.12.01 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmány: Jer 33,14-16; Zsolt 24; 1 Tesz 3,12-4,2; Lk 21,25-28.34-36

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!

Az Úr Jézus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindannyiótokkal!

Ádvent első vasárnapja van, később majd visszatérünk rá. Amikor azt mondjuk, hogy mindenünk megvan és mindig mondtuk, hogy az Egyházban, a Katolikus egyházban ott van az igazság teljes letéteménye, a baj az, ha nem éljük meg azt a valóságot, hanem hagyjuk, hogy sok minden elfoglaljon minket, dolgok, melyek fontosnak tűnhetnek, de nem csak hogy nem fontosak, hanem elterelnek minket. Sikerülni megérteni – mert erre vagyunk hívva – hogy ez a harc a jó és a rossz között, az nem csak a harcmezőn van: a háborúk, a gyilkosságok, a nagy dolgok… Ez egy nagyon kényes dolog, egy harc, melyet Lucifer a kezdetektől fogva tudja, hogy hogyan harcoljon: az, hogy elvonjon téged attól, ami számít. Aztán könnyűvé válik a háborúk kirobbantása, könnyűvé válnak a gyilkosságok, minden azért, mert elvont minket attól, ami számít. A figyelmünket arra helyezte, ami nem számít.

Készüljünk fel ma is. Minden Szentmise egy kegyelem, amit sosem leszünk képesek megérteni, és minden alkalommal egy lehetőség az újrakezdésre. Ez is nyilvánvalónak tűnik számunkra, de minden nap rendelkezni a lehetőséggel, hogy valóban a kezembe vegyem az életemet, hogy azt válasszam, hogy feltámadjak, hogy azt válasszam, hogy egy olyan folyamatot kezdjek el, mely örökké az igaz örömbe, az igaz békébe vezet. Minden a Szentmiséből indul, egy kapott bocsánatból, egy vágyból, hogy megváltoztassam az életemet. Mondjátok, hogy ez kevés, ha találtok valahol egy doktort, aki meg tudja adni nektek ezeket a dolgokat, sok pénzt, melyek megadhatják nektek ezeket, sok szeretet, ami megadhatja ezeket nektek. Gondolkozzatok.

Advent első hete. Ez az idő azért lett adva nekünk, hogy felkészüljünk a találkozóra Jézussal, aki jön, Istennel, aki jön, hogy felkészüljünk, hogy üdvözöljük a béke Királyát, hogy üdvözöljük a világ Világosságát. Az első lépés az mindig az, hogy megnézzük, hogy készen állunk-e belépni a valódi fénybe, hogy készen állunk-e arra, hogy elengedjük a mi fényünket.

Ha meghallgatjátok az összes olvasmányt Krisztus Királytól kezdődően, a dicsőséges visszatérést mutatják be, az utolsó időket, amiket megélünk. Most, az Advent során számos alkalommal vannak próféták, ma Jeremiás, aki az ígéretekről beszél. És a mai, Jeremiásé, megvalósult. Azt mondja, Izraelnek meg lesz adva…: „Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor valóraváltom azt a jó igét, amelyet Izrael házáról és Júda házáról mondottam. Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak, aki majd jogot és igazságot szolgáltat az országban”.  Megsarjadzott! Ők nem vették észre, de az ígéret, ahogy sok másik, megvalósult.

A legnagyobb ígéret, amivel rendelkezünk, a legszebb, amit azonban nem akarunk hallani, mert megijeszt, az a dicsőséges visszatérés, és ott a vége mindennek. És amikor azt halljuk, hogy „a vége mindennek” megijedünk, és ez már egy jel számunkra. Miért ijedünk meg? Mert a Földhöz vagyunk ragadva. Mert ő nem azt mondja, hogy „a vége mindennek”, rombolásról beszél, azonban azt mondja: „Mikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok”. Tehát, az Úr megígéri, hogy megszabadít minket attól, amihez kötődünk.

Látjátok, hogy két, egymással ellentétes fény van: a miénk, mert azt szeretnénk, ha jönne, hogy helyrehozza a dolgokat, de nem úgy, ahogy itt mondja: „Az ég felfordult, a nap többé nem világít, a csillagok lehullanak”. Később ezt is mondja: „Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.” A legszebb ígéretünk az Új Teremtés, mindörökre, de nem indulhat el, ha ennek a világnak nincs vége. Ez az új világ. Az Úr tehát jön, hogy fényt hozzon és erővel hozza. Már beszélt erről és itt szükséges már az első alkalommal látni, ha szeretnénk üdvözölni. Alázatosan jön. Ha megnézitek, szemléljük egy kicsit ebben az időben, különösebb zaj nélkül jön: egy barlangban, alázatosan. Nem úgy tesz, ahogy mi vagy a Föld hatalmasai tennénk, akik előkészítenének egy olyan eljövetelt… Nem titokban teszi, mert beszéltek róla a próféták, de csak az üdvözli, aki keresi őt. Ha nem keresed őt valóban belülről, akkor ebben az évben sem üdvözlöd, mert ő nem csap zajt, nem szólaltatja meg a trombitákat. Keresned kell. Ha keresed, akkor Ő az, aki megmutatkozik. A pásztoroknak megmutatkozott, megérkeztek az Arkangyalok, egyszerűek voltak és üdvözölték. Bár így jött el, a történelem megváltozott: Krisztus előtt, Krisztus után. És ez mindig így van. Nézzétek meg, hogy az egész történelem, az egész, mindig Istennek egy közbeavatkozásától változott meg.

És itt látjátok az Isten és Lucifer közbeavatkozása közötti harcot. Lucifer is próbálja megváltoztatni a történelmet, mindazon a rosszon keresztül, amit hordoz, mindazon… és Isten közbeavatkozása, amely ezzel szemben, még azon keresztül is megment, hogy elérkezzünk az idők végéhez. Ha megnézzük ezt a harcot a jó és a rossz között, mely nem csak borzalmas, hanem nagyon kényes is. Én azt gondolom (mondom anélkül, hogy a tévedéstől félnék), hogy a Karácsony szelleme, ahogy az be van nekünk mutatva, az is, amely látszólag jó… – mert Karácsonykor mindenki jónak tűnik, mindenki békében – mintha lenne egy fegyverszünet, nem? Aztán újra elindul a háború az év elsejétől. Abban az időszakban azonban mindenki karácsonyi kuglófot eszik, mindenki jó, aztán a következő évben, tíz nappal később újra mindenki harcba lép, mindenki kémkedik. A családokról is beszélek.

Ez a látszólagos szellem nagyon veszélyes, nagyon. Mert mit tesz? Elvonja a figyelmet arról, ami éppen történik: születőben van a béke Királya. Elvonja a középpontot Istenről és máshová teszi, egy bálványhoz viszi, amelyet a Karácsony szellemének hívnak. Azt hiszem, hogy nagyon kevesen vannak azok a keresztények, akik ahelyett, hogy a fényekre, hogy a karácsonyfára koncentrálnának, hogy kit hívjanak meg, hogy mit egyenek…, arra koncentrálnának, hogy egy kérdést tegyenek fel a családban: mit hozott Jézus Krisztus? Miért jött? Mit akar tőlünk? Miért megyünk ünnepelni egy Gyermeket, aki megszületik? Miért? Azt hiszem, hogy kevesen – még ha azt is mondják – lépnek be valóban abba, hogy teljes mértékben megéljék a tényt, hogy a történelem megváltozott, mert az ember történelme, Jézus Krisztuson keresztül visszatér Istenhez, visszatért a Teremtőjéhez, azonban részt kell venned. Vagy a világ Teremtője, a Teremtőnk eljött, örülünk is neki, de egy másik történelemre koncentrálunk, a világ szellemének történelmére, hogy hogyan mennek a dolgok itt, amikor beszélni akar nekünk a fenti dolgokról.

A Karácsony, jól megünnepelve, jól felkészülve, magában hordozza az összes kegyelmet, hogy újra induljunk a személyes történelmünkben. Világos, hogyha újraindul egy egyén történelme, az jó annak a személynek; ha újraindul egy nép történelme, az jó az egész emberiség számára, jó a teremtés számára is. Hogyan indulni újra? Újjá születni, rendelkezni a bátorsággal, hogy azt mondjuk: „Újraindul a történelem, az én történelmem. Egy pontot teszek. Megnézem, hogy voltak-e téves középpontjaim, téves célkitűzéseim és újraindulok. Nem probléma, ha voltak. Jaj nekünk és a bűntudatnak, de újraindulok”. A karácsony ezeket a kegyelmeket hordozza, mindenkinek megadja, mindenkinek, aki akarja őket és ez nem kevés! Megadja nektek az erőt, megadja nektek a fényt, megad nektek mindent; csak azt várja, hogy meglegyen ez a szándékotok.

Gyakorlatilag amikor azt mondjuk „a világ Fénye”, az a fény arra szolgál, hogy újra a középpontba helyezze az élet értelmét, hogy miért lettünk megteremtve és tudom, hogy a választ mind tudjuk, de azért a válaszért élünk? Azért lettünk megteremtve, hogy megismerjük Istent, hogy örökké szeressük. Ez a katekizmus első dogmája. Jézus az Evangéliumban ezt mondja: „Hogy megismerjük az Atyát és azt, Akit az Atya küldött”[1], de…mindig ott vagyunk. Mindaz, amink a világban van, minden egy eszköz kéne legyen ahhoz, hogy elérjük ezt a célt és nem ellenkezőleg, Istent használni az én céljaim eléréséért. Mindaz, amim van, az egészség, az intelligencia (a legfontosabbakat mondom), egy minimális bölcsesség, egy minimális képesség, hogy aztán elérkezzünk… van pénzem, van…mindenre azért van szükségem, hogy elérjem a célt, hogy megismerjem az Atyát, mert örökké élek. Nézzétek meg, hogy ez egy olyan cél, ha hisszük, egy majdnem, majdnem intelligens… azaz azzal foglalkozom, ami… ha jól megy akkor húsz éven belül nincs többé, vagy azzal foglalkozom, ami örök, ha egy kicsit is intelligens vagyok, nem?

Nézzétek, hogy visszatérek ahhoz, amit korábban mondtam, minden hamis fény, amiket kihelyeznek, nem véletlenül, azért vannak kihelyezve, hogy összezavarjanak minket és működnek, mert nagy örömmel hagyjuk magunkat összezavarni. Most itt az ideje: Karácsonyi vásár, a Karácsonynak az egész szelleme, az ajándékok, a télapók, minden, minden ott, minden a körül forog és szem elől vesztjük az „Ajándékot”. A gyermekek, a fiatalok mit tanulnak meg a Karácsonyból? Legyünk őszinték, az ajándékot várják, azt várják, hogy esetleg elmenjenek síelni, várják a vásárt… De van valaki, aki Jézust várja legalább öt másodpercig, amikor mondod neki? Ezzel szemben a keresztények feladata az mi lenne? Oktatni a gyermekeket, mire? A vásárra? Nem tudom, mondjátok meg ti! Minden eltávolít a valódi Fénytől, és bűnrészesek vagyunk ebben.

Ha ezzel szemben megnézzük, hogy hogyan van beállítva az Advent és megnézzük az egész Karácsonyi időt, úgy van beállítva, hogy felkészítsen minket a változásra. Egy olyan idő kéne legyen, ahol próbálunk erőt venni ahhoz, hogy megkapjuk azokat a kegyelmeket, amiket korábban mondtam ahhoz, hogy újra elinduljunk. Így lett előre látva, így van az Olvasmányokkal, a Szeplőtelen ünnepsége ezért van az Ádventi időszakban, Szeplőtelen. Ezért csinálta így. És hogy mondjak egy példát, Szent Ferenc ezt megértette: az Adventi negyven napot azzal töltötte, hogy megpróbáljon találkozni az Úrral; Szent Ferenc, aki a mi nézőpontunkból már találkozott vele!

A Szeplőtelen ünnepnek ezért kéne lennie – nem „kéne”, hanem van – Mária ezért van. Tudjuk, hogy az Anya, aki nemz minket, az Anya, aki felkészít minket, az Anya… és ezért az Ádventi időszakba van helyezve ez az ünnep, hogy elkezdhessük elengedni a dolgokat. Segít, megadja a kegyelmeket, hogy elengedjük azokat a dolgokat, amiket el kell engednünk.

Aztán elérkezik a Karácsony. Ahogy mondtam, mindent megkapsz, ha hittel érkezel oda, mindent: erőt, fényt, mindent, bölcsességet, mindent megkapsz és elkezded. Azonnal Karácsony után ki az első példa, aki segít neked folytatni az utat? Az első mártír, Szent István. Ez sem véletlen! Ezt mondja: „Ha szeretnéd a Karácsonyt, ha szeretnéd Jézust, akkor ez az út”. Az első mártír. Mennyire kell hűségesnek lenned? A vérontásig. Ami nem azt jelenti, hogy elvesztem az életemet: elvesztem azt, ami nem szükséges, ami nekünk erőfeszítésbe kerül – felesleges tagadni, erőfeszítésbe kerül – azonban meg kell legyen a bátorságunk ahhoz, hogy megtegyük. Nem ahhoz, hogy kioltsuk az életünket vagy valaki mással tetessük meg, mert hála az égnek Olaszországban még nem lőnek ránk, azonban… mártírság, hogy elszakadjunk attól, amit sose engednénk el. És Ő az út.

Szent Istvánt követően elénk helyezik Szent János Apostolt. Miért? Mert Szent János apostol a szeretet apostola. Szent János az a fiatal apostol, aki beleszeretett Jézusba. Miben látható Szent János nagysága a többi Apostolhoz képest? Hogy szerelmes volt, tényleg szerelmes volt, olyan szinten, hogy (aki olvasta Valtorta Mária könyvét), hogy elgondolkodtat, szinte…egy olyan szinten…szinte túlságosan, de nem így van. Szerelmes volt a Krisztusba és kész. Elég volt neki Krisztus, Krisztus érdekelte Őt. Nem teológus, nem tudós, nem… akkor is, ha a levelei aztán olyan szépségűek… de a szeretet egyszerűségében. Nem Szent Pál tudása, Szent Pál ereje, … nem tudom, hogy milyen jelzőt adjak neki: szeretet. Hűséges maradt a kereszt lábáig, de nem azért, mert tudta…, mert nem akart elszakadni attól, akit szeretett. Ennyi! Hitt a feltámadásban. Sosem sikerült megölniük, az egyetlen nem mártír; forró olajba tették, minden módon megpróbálták, de nem halt meg, már belépett a feltámadásba. A példája annak, amik lehetnénk, ha gyümölcsöztetnénk a kegyelmeket, amiket Karácsonykor kapunk. Mind ilyenek lehetnénk, elég szeretni. Mindannyian képesek vagyunk szeretni Krisztust.

Szent János után, a Szent Család. Miért? Mert a Szent család az első Egyház. Találkozol tehát Krisztussal, megérted, hogy mi az utad, megérted, hogy szeretned kell Krisztust és eléd helyezik a Szent családot példaként. Mit csinált az első egyház? Tanította és megélte az életfelajánlás szépségét, a szépségét annak, hogy Istent helyezzük a középpontba, az egyszerű élet szépségét Istennel a középpontban, azt, ami egy család kéne legyen. Ennyi. Megszülettetni a hitet, megszülettetni az örömöt, az örömöt, mely nincs Jézus nélkül, az örömöt, mely nincs Isten nélkül. Megszülettetni azokat az értékeket, melyek, elnézést, de elvesztek.

Egy egész nyáron át tartó tábort tartottunk Ghediben, rengeteg gyermek érkezett, nyolcvan – kilencven százalékuk nem tudja, hogy ki Jézus és mi a templomba visszük őket; megkérdezik: „Ki ő?” Olaszok, megkereszteltek.

A Szent Család után, Aprószentek. És itt azt hiszem, hogy senki sem mulasztja el feltenni magának a kérdést: azta, mindazok a megölt gyermekek, két év alattiak. Ez a kérdés, amit felteszünk magunknak megint egy jel – ne szégyenkezzünk – hogy nem léptünk be abba, hogy megértsük, hogy ki Jézus és mit jelent kereszténynek lenni. Mondanunk kell és segítséget kell kérnünk az Úrtól. A „Az Univerzum és lakói[2]” című könyvben, szép (szép?!) határozott a Szentlélek, amikor a kérdésre válaszol, nem? „Hol van Isten a háború során?” És Isten ezt mondja: „Hol van az ember? Én tudom, hogy hol vagyok, tudom, hogy mit kell tennem. Ti hol vagytok? Hol van az ember?” Milyen ügyesek vagyunk abban, hogy mindig Istent hibáztassuk, hogy Istennek kell cselekednie. Hol van az ember? Az Aprószentek erre emlékeztetnek, a példái annak, hogy ezen élet elvesztése – az, amit Ő mond: „Figyeljetek oda, hogy meneküljetek mindattól” – elveszteni az életet, hogy belépjünk az Életbe, az igaz Életbe, ezen a Földön normális, éppen azért, mert ott van ez az összecsapás Luciferrel. Nem Isten akarja, de normális.

Megismétlem, nem véletlenek ezek a lépések. Melyek után megérkezik az új év, január elseje: Mária, Isten Édesanyja. Ez sem véletlen, mert nem sikerül végigcsinálnunk ezt a folyamatot, ha nem bízunk teljes mértékben Máriában, Isten és a mi Édesanyánkban; ha nem élünk meg egy valódi, élő kapcsolatot vele, ha nem Tőle indulunk el, aki nemz minket, mi is, társmegváltókként, hogy végig járjuk a létezésünknek ezen szakaszait, ahogy azt Isten kigondolta, hogy elérkezzünk a végső találkozóhoz.

Ez a meghatározott folyamat, aztán jönni fog a Nagyböjt, jön, de ha nem így indulunk, akkor kidobunk még egy évet és nincs már sok hátra.

Én azt gondolom, hogy szép lenne ezekről a dolgokról beszélni a karácsonyi időben, a családban, magunk között; ahelyett, hogy felesleges dolgokról beszélgetnénk, hogy segítsünk ebben egymásnak, ahol valaki azt mondja: „Igen, tudom, hogy így van, de nekem nem megy”. Rendben. „Örülnék neki, próbáljuk meg, induljunk el együtt, induljunk el ketten, hárman”. Milyen szép lenne, ha lennének családok, akik így beszélgetnének… Én biztos vagyok benne, hogy ha így beszélünk, akkor az elsők, akik azt mondják: „Miért nem teszünk így?” a gyermekek lennének. A szülőkre néznének és ezt mondanák nekik: „Anya, miért nem így élünk?” Én mondom nektek. Csakhogy mi szeretnénk „megfelelően kiképezni” őket a világ szellemére, az a fontos, nem Isten Szellemére, tönkretesszük őket.

Kellemes Ádventet mindenkinek! Én garantálom nektek, hogy bőségesen vannak kegyelmek. Az egyik legnagyobb fájdalma Szentséges Szűz Máriának ezen időkben az látni, hogy nem gyűjtjük be ezeket a kegyelmeket, látni, hogy a gyermekei, akiket nemzeni szeretne, akiket a köpenye alá szeretné invitálni más fényeket választanak.

És Mária kísérjen és Áldjon minket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!

…támogasson minket az Őr az utunkon és vezessen el minket az Új teremtésbe! Krisztus Urunkért!

Az Úr legyen veletek!

És Isten áldása, az egész Egyház áldása, Szentséges Szűz Mária áldása ereszkedjen le mindannyiótokra, minden keresztényre, akik elkezdik ezt az utat Karácsony felé. Ereszkedjen le a Tisztítótűzre, hogy bennük is felébressze a tény tudatát, hogy még nem érkeztek meg és gyorsan szaladhassanak a cél felé. Ereszkedjen le minden rendkívüli eszközre, a cselekedetükre, az angyalokra, a szentekre, a hűséges testvérekre, a Központi Magcsoportra; ereszkedjen le a hétköznapi eszközökre és segítsen nektek egyre jobban megérteni az Isten felé vezető utatokat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Jn 17,3

[2] könyv fordítás alatt