Részlet a „Medjugorje – A Szűzanya él, Beszélgetések Tomislav Vlašić Atyával c. könyvből” – Folytatás

Luci dell’Esodo kiadó

Az ember találkozása Istennel

A spirituális kísérőnek mindenekelőtt az ember fejlődését kellene ápolnia, annak teljességében. Az ember akkor érett, amikor képes kapcsolatban lenni Istennel és közösségben élni a többiekkel, a Szentlélekben. Erre tanít minket Szent Pál az Efezusiakhoz írt levelében: Jézus azért jött a világba, hogy megmentse az embert, hogy az együttműködjön vele a világ megmentésében.[1] Minden kegyelmet megadott az embernek, hogy legyőzze a gonoszt és az esendőséget, és hogy eljuthasson az Isten gyermeki méltóságra. Ezért, aki valakit a hit útján kísér, gondosan elő kéne segítse annak szabadságát, felelősségét, méltóságát és integritását.

Jézus tanításának központi üzenete a szeretet: Isten, önmagunk és felebarátunk szeretete. Bibliai értelemben ez azt jelenti, hogy a szeretetnek át kell ölelnie az embert annak teljességében: a mélységben, a kiterjedésben és lényének minden képességében. Ez a törvény valódi beteljesedése[2]. A Biblia egész üzenete arra akar vezetni minket, hogy szeretetben éljük meg ezt a szövetséget Istennel. Az ember csak akkor tud a teljességben kibontakozni és kibontakoztatni magában az összes erényt, ha üdvözli magában Isten szeretetét és hagyja növekedni azt magában.[3] Akkor aztán a teljességben megvalósult ember valóban képes lesz Istent dicsőíteni. Micsoda nagy felelősséget jelent hívva lenni a keresztények támogatására és a vezetésére a szeretet teljessége felé!

Nazianzi Szent Gergely elmagyarázza, hogy a keresztény hit szerint támogatni az embert azt jelenti, hogy segítjük kibontakoztatni a benne jelen lévő Isten kémpását, hogy kibontakoztassa az Atya keblén nemzett eredetiségét. A régi, testi ember el kell legyen temetve Krisztussal, hogy feltámadjon Vele. Az, aki megtette ezt a lépést legyőzte az első halált. Akkor Krisztus előre tudja mozdítani és át tudja alakítani, bele tudja pecsételni a képmását. Amikor így élünk, akkor a belénk pecsételt isteni képmás vezet minket és bevezet minket a valódi ismeretbe.[4]

Ez a képmás élő bennünk, mert a Szentháromságos Isten cselekszik benne. Szent Péter is megmutatja nekünk, hogy hogyan lépjünk be a valódi ismeretbe: „Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom ajándékozta nekünk azáltal, hogy megismertük őt, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott.”[5]

Ebben a kontextusban a jelenések egy erőteljes eszközt képviselnek, minden más, emberi eszköztől különbözően és az a feladatuk, hogy felélesszék az emberiséget: Mária Anyaként közeledik hozzánk és az emberiségre árasztja mindazokat a kegyelmeket, amelyek szükségesek ebben az időben. Egyszerű üzenetekkel, megtanít minket belépni Isten életébe.

Emlékszem egy egyszerű és pedagógiai tanításra, melyet Mária Jelenán keresztül adott az imacsoportnak. Egy nap azt kérte a csoport tagjaitól, hogy menjenek a természetbe Isten dicsőíteni és aztán tetszésük szerint szedjenek egy virágot; ezt követően mindenkinek vissza kellett térnie arra a helyre, ahol találkozott azzal a virággal. Amikor mindenki visszatért, a Szűzanya elkezdte elmagyarázni, hogy a lélek az olyan, mint egy virág a szirmaival, és a szirmok az erények. Ha minden szirom, azaz minden erény teljes, akkor a sátán nem tud belépni a lélekbe, mert az a virág csakis Jézushoz tartozik. Aztán hozzátette, hogy az erényeknek kapcsolódniuk kell egymáshoz, mert az egyik tökéletesíti a másikat és egymás nélkül nem tudnak kibontakozni. Egy személy csak akkor érett, amikor az erények harmonikusan bontakoznak ki benne.

Ahogy már többször elmondtam: a Szűzanya azért jelent meg, hogy megtanítson minket, az imán keresztül, megélni egy élő kapcsolatot Istennel, és ez a kapcsolat csak a Szentlélek szabadságában épülhet fel. Ebből a kapcsolatból születik bennünk a felelősség érzése és növekszünk Isten kreativitásában. Ez a hit legegyszerűbb és legnormálisabb pedagógiája. Isten megnyilvánul azoknak, akik megnyílnak előtte, beengedi őket az élet igazságába, abba az igazságba, melyet az apostolok közvetítenek az emberiségnek. A Szűzanya ezen pedagógiájában nincsen semmi új, amit az Egyház ne nyilatkoztatott volna már ki. Ugyanakkor minden új, mert az Istennel való kapcsolat folyamatosan az újdonság felé vezet minket.

Nem lehetséges egy kimerítő választ adni, mert a téma nagyon tág és mélyreható. Megpróbálok kiemelni egyes pontokat, amelyeket alapvetőnek tartok, éppen az én tapasztalatomból kiindulva. A pap Istenben és Istennel kéne éljen, Istenben kéne legyen, amikor az emberek között van. Ez azt jelenti, hogy hívva van, hogy olyannyira egységben legyen Jézussal, hogy megengedje neki, hogy személyesen benne és rajta keresztül cselekedjen. Ez az élő kapcsolat Jézussal el kéne vezesse őt ahhoz, hogy egy egészséges távolságot tartson a személyektől, akikkel találkozik, és az élményeiktől. A papnak képesnek kéne lennie mindent Jézushoz vinni és felajánlani neki, hagyva, hogy Ő legyen az, aki cselekszik a lelkekben, akikről gondoskodik, és segítenie kéne az embereknek felismerni Isten akaratát; felajánlani Istennek a személyek áldozatait, de a szenvedéseiket és a bűneiket is, hogy meg legyenek bocsátva.

Egy dolgot megtanultam az életben és nagyon fontosnak tartom, hogy a pap sosem kényszerítheti önmagát a lelkekre, nem kényszerítheti erővel a hitet. Éppen ellenkezőleg, Isten életét kéne közvetítenie és elkísérnie a személyeket a fejlődésükben, anélkül, hogy rákényszerítené magát és elnyomná az eredetiségüket.

A pap alapvető kötelessége az marad, hogy felajánlja magát az oltáron a népért és megtanítsa a népnek felajánlani magát vele együtt Jézusnak, Márián keresztül. Akkor aztán Jézus fogadja ez a felajánlást és az Atyának adja, mindent alávetve az Atya akaratának. Ily módon az eucharisztikus celebráció során a pap és a nép megélik a húsvéti átmenetet, mely során Jézus megnyitja a lelkek számára az utat az Atya felé, úgy, ahogy megnyitotta az utat az Atya felé az apostolok lelkében. Ezen lépés nélkül semmi konkrét nem történik a lelkekben. Egy személy, egy közösség, mely így egyesül Jézussal és Vele együtt az Atya felé halad, egy biztos utat jár be.

[1] Ef 4, 9-16

[2]Mt 22, 36-40

[3] 1Kor 13, 1-12

[4] Naziani Szent Gergely – Zsolozsma – július 22, Szent Mária Magdolna emléknapja

[5] 2Pét 1,3-11