Részlet a „Medjugorje – A Szűzanya él Medjugorjéban”, Beszélgetések Tomislav Vlašić Atyával c. könyvből, Luci dell’Esodo Kiadó

Személy szerint azt hiszem, hogy a Szűzanya jelenései bizonyos értelemben Isten népének a meglátogatása, mint ahogy Mária meglátogatta Erzsébetet és elérte Jánost az anyaméhben. Ugyanígy Isten Édesanyja a hat látnokon keresztül megnyilvánul az egész népnek, személyesen elér és felébreszt mindenkit. És a kegyelem megérintett és megérint mindenkit és meghív mindenkit, hogy egy személyes választ adjon.

Isten, az ő bölcsességében különféle személyeket látott elő különféle feladatokra. Kizárólagosan a hat látnokra korlátozni a Szentlélek cselekedetét a Szűzanya Medjugorjei jelenéseiben számomra túlzottan korlátozónak tűnik. A Szentlélek a hat látnokon keresztül cselekszik, ahogy sok más személyen keresztül is. Ő az, aki az Egyházat nemzi, aki életet ad Krisztus misztikus testének, aki minden embert vezet. Csak Isten az, aki megadja a kegyelmet, aki mindig új ajándékokat ad a személyeknek.

Gyakran visszaemlékszem arra a pillanatra, amikor Vicka és Jakov játszottak és a Szűzanya jött, hogy hívja őket, hogy elmenjenek Vele a Mennybe. Ők átengedték magukat annak a kegyelemnek és később elmesélték nekünk a Menny élményét. Vicka és Jakov semmilyen módon nem érdemelték ezt ki, még csak fel sem voltak készülve egy ilyen típusú dologra: egyszerűen leereszkedett rájuk a kegyelem és Isten meg akarta ismertetni velük a Menny valóságát. Hírnökökké váltak tehát, a paradicsom létezésének tanúivá. A Szentírás már felfedte a Mennyország létezését, de az ő tanúságtételük segít, mert megerősíti azt, amit már tudunk: a Szentlélek folyamatosan megerősíti a hit igazságait. Fontos kiemelni tehát, hogy a hat látnoknak adott kegyelem egy ingyen adott kegyelem az egész világ számára. A jelenések ajándéka nem jutalomként lett megadva nekik, hanem szolgálatként, hogy közöljék a Szűzanya jelenlétét.

Pontosítanunk kell még valamit: ahogy már említettem a Szűzanya Medjugorjéban nem csak a hat látnoknak jelent meg, hanem sok más személynek is, olyan ajándékokon keresztül, mint például a belső lokúciók, látomások vagy sajátos szellemi tapasztalások. Ezek a személyek is tudatosan hívva vannak, hogy tanúsítsák a kapott kegyelmet. Mindenekelőtt Jelena Vasilj és Marijana Vasilj látnokokra gondolok, de sok más személyre is, akik az évek során rám bízták a belső élményeiket és beszéltek nekem a kegyelmekről, melyeket éppen Medjugorjéban kaptak.

Minden kegyelmet ingyen kapunk Istentől, de amikor a misztikus dimenzióról, vagy a hit belső élményeiről beszélünk, akkor emlékeznünk kell, hogy mindig kérve van egy út, egy átalakulási folyamat; ha a személyek nem akarják végigjárni ezt az átalakulási folyamatot, akkor a kapott kegyelmek nem bontakozhatnak ki, és egyes tapasztalások, látomások megálnak egy felszínes szinten, nem válnak termékenyekké.

Számomra nagyon szép volt Medjugorjéban a köteléket látni a hat látnok és Jelena és Marijana között, látni, ahogy azok között a különféle tapasztalások között áradt egy közös élet. Például, amikor a Szűzanya egy imacsoportot akart alakítani Jelenán keresztül, akkor meghívta a hat látnokot is, hogy részt vegyenek, hogy beilleszkedjenek abba az imaútba. És valóban, Marija Pavlović látnok részt vett. Azt mondhatnánk, hogy a Jelenának adott belső lokúció ajándéka kiegészítette a jelenések ajándékát.

Idézek egy másik példát. Amikor 1984 márciusában elkezdtek rendszeresen érkezni az üzenetek (eleinte minden csütörtökön, aztán minden hónap 25. napján), A hívők nagyrésze azt gondolta, hogy az impulzus Marija Pavlovićon keresztül érkezett, de nem így van. Jelena Vasiljon keresztül érkeztek. Ő volt az, aki 1984 február végén közölte velem a Szűzanya szándékát, hogyha a hívők nem tudnak többé minden este a templomba jönni a munka végett, akkor legalább heti egyszer gyűljenek össze, csütörtökön, a Szentmisén és a Szentmise után maradjanak a Szentségimádásra, Máté Evangéliumának hatodik fejezetéről elmélkedve[1], mely az Istenre hagyatkozásról és a gondviselésében való bizalomról beszél. Többek között a Szűzanya a következő szavakkal kezdett Jelenának: „Imádjátok folyamatosan az Oltáriszentséget. Én sajátosan jelen vagyok, amikor a hívők imádnak. Abban a pillanatban sajátos kegyelmeket kapnak.” Pár nappal később, pontosan március 1-én a Szűzanya a következő üzenetet adta Marija Pavlovićon keresztül: „Kedves gyermekek, én sajátos módon ezt a plébániát választottam és szeretném vezetni. Szeretettel védelmezem és szeretném, hogy mind az enyémek legyetek. Köszönöm, hogy eljöttetek ma este. Szeretném, hogy egyre többen találkozzatok velem és a Fiammal. Minden csütörtökön adni fogok egy sajátos üzenetet számotokra”. (1984/3/1)

Ha elmélkedünk mindezen, akkor különféle jelentős elemeket látunk: mindenekelőtt a köteléket Jelena és a hat látnok között. Jelenán keresztül a Szűzanya közölt egy üzenetet velem, és Marija Pavlović néhány nappal később, csütörtökön elkezdett üzeneteket kapni a Szűzanyától a plébánia számára.

Egy másik elem abban áll, amit a Szűzanya mondott: „Amikor az Oltáriszentséget imádjátok, akkor sajátos módon jelen vagyok veletek”, és ez azt jelenti, hogyha a hívek megtérnének, ha méltóan élnék meg a Szentmisét, ha imádnák az Oltári Szentséget, akkor megvalósulna az, amiért a Szűzanya eljött és megjelent. Ezzel a mondattal a Szűzanya meg akarta értetni velünk, hogy csak akkor üdvözölhetjük a jelenések valódi értelmét, az ő anyai jelenlétét közöttünk, ha mély kapcsolatba lépünk Istennel. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően világosan megnyilvánult a jelenések elején a közreműködés Isten kegyelme, mely a hat látnokon keresztül cselekedett és a kegyelmek között, melyek Jelenán és a népen keresztül hatottak. Mindez azért, mert Isten mindenkit és mindent elvezet a Szentlélekkel való közösségre, ahogy az pünkösdkor történik. Megértettem tehát, hogy a kegyelmek közötti közreműködést elősegíteni és ápolni egy, a papok alapvető és legkényesebb feladatai közül. Nagyon értékes is, mert megakadályozza az ajándékok töredezettségét és a rivalizálást Isten népének tagjai között. Így az Egyház a Szentlélekben épül.

Már volt lehetőségem kiemelni, hogy a Szűzanya Medjugorjéi jelenései az örvendetes rózsafűzér második titkában fejeződnek ki a legjobban: Mária látogatásában Erzsébetnél. Erzsébet lelke és teste érzékelte ezt a látogatást és ugyanez történt a kis Jánossal is, aki az egész lényével felismerte Máriát és azt, Aki a Méhében volt: Márián keresztül János érezte Isten érintését. Azon a találkozón a Szentlélek eltöltötte Erzsébetet, megáldotta a gyermeket a méhében és ő megszülte a prófétát, aki megelőzte a Messiást és megnyilvánította a világnak.

Amikor a Medjugorjéi jelenésekről beszélünk, általában a Szűzanya alapvetőnek ítélt üzenetei kerülnek ismétlésre: béke, ima, böjt, gyónás, megtérés, hit… véleményem szerint a jelenések legmélyebb értelme az az, amit én úgy határozok meg, mint Isten érintése Márián keresztül, mely minden embert elér.

Ebben a kontextusban emlékeznék egy eseményre, mely éppen a Szűzanyának ezt az érintését fejezi ki. 1984. augusztus 4-én történt. Ahogy tudjuk, a Szűzanya közölte Jelena Vasiljjal, hogy a születésének a pontos dátuma augusztus 5[2]. Korábban kérte tőlem a Szűzanya Jelenán keresztül, hogy hívjam meg a plébánia népét egy böjtből és imából álló kilencedre, erre az ünnepségre készülve; az aznapi liturgia a Római Szentséges Szűz Mária Bazilika felszentelését celebrálta, melyet később átneveztek a Szűz Máriáról elnevezett legnagyobb Bazilikára, amelyet nálunk úgy is ismernek, mint a hó Szűzanyája. Sokan böjtöltek és imádkoztak abban a kilenc napban. A plébánia hívőinek nagy része nem is dolgozott az utolsó három nap során, a legfontosabb elfoglaltságokat leszámítva. Azt mondhatnánk, hogy Medjugorje egy valós kolostorhoz hasonlított, melyben mindenki imádkozott, böjtölt és virrasztott. Augusztus 5 előestéjén Jelenának egy jelentős látomása volt, miközben imádkozott, mely során a sátán megközelítve őt letérdelt előtte és elkezdett sírni. Aztán a démon ezt mondta neki: „Mondd meg neki (a Szűzanya felé fordulva), hogy ne áldja meg a világot!” És ezt többször megismételte. Ezután azonnal egy másik látomása volt Jelenának: a Szűzanyát látta és az érkezésére a Sátán eltűnt. A Szűzanya akkor aztán ezt mondta neki: „A Sátán tudja, hogy mit akar, nem akarja, hogy ezen a napon megáldjam a világot”, és abban a pillanatban ünnepélyesen megáldotta az egész emberiséget.

Azért mesélem el ezt a történetet, hogy megvilágítsam Isten érintésének ezt a valóságát a Szűzanyán keresztül. Valóban elképesztő volt az, ami azon az éjszakán és a következő napon történt. A kegyelem jelen volt, kézzelfogható volt. A papok egész nap gyóntattak, különleges esetekkel találkozva: olyan személyekkel, akik miközben a tengerre mentek, anélkül, hogy akár egy kicsit is gondoltak volna a jelenésekre vagy egyenesen nem tudva azoknak a létezéséről, aztán furcsa módon megálltak és Medjugorje felé lettek irányítva. A nép egy sajátos könnyedséggel járult a gyónás szentségéhez, akár harminc vagy több év után is. A papok tanúsították, hogy a kegyelem tapintható volt a gyónások során. Mindebben konkrétan megnyilvánult Isten érintése Márián keresztül: a Szűz meglátogatta a gyermekeit, elhozta Istent hozzájuk.

Amikor az ember megnyílik erre az isteni érintésre, azokra az impulzusokra, melyek Márián keresztül érkeznek, akkor megtörténik a csoda: az egész élete átalakul, fentről újjászületik; ahogy Jézus magyarázza Nikodémusznak.[3]

Medjugorje újdonsága

Azt hiszem, hogy maga a Szűzanya adott egy választ erre a kérdésre Vickán keresztül, amikor azt mondta, hogy azért jelent meg ezen a plébánián, mert „sok ügyes hívő van” és itt „a hit mély gyökerei vannak jelen” (1981.09.15) Ha megvizsgáljuk ezt a választ, akkor valóban mindent a hit fényében kell megvizsgálnunk.

Emlékszem egy párbeszédre, melyet az ismert svájci teológussal, Hans Urs Balthasarral folytattam 1983-ban, aki ezt mondta nekem: „Semmilyen személy és semmilyen hely nem érdemli meg, hogy a Szűzanya megjelenjen számára anélkül, hogy feszültségek és üldöztetések lennének.” A mai világot megnézve oly sok helyet látunk, ahol elengedhetetlen lenne az Anya vigasztalásának és reményének élő jelenléte, de ez nem következik be.

Tehát, amikor a Szűzanya megjelenik vagy amikor Isten ad egy kegyelmet, a kegyelem az teljes mértékben tiszta, mert tőle származik, senki sem érdemli meg. Miért árasztja ki Isten azt a kegyelmet egy helyen, miért adja egy meghatározott személynek? Ez egy misztérium marad, a kegyelem szétosztásának és Isten szabad választásának a misztériuma. Mindazonáltal, utalva a tényre, amit a Szűzanya mondott, hogy azért jelent meg Medjugorjéban, mert annak a népnek a hitbéli gyökerei mélyek, és én azokhoz a jelenésekhez kapcsolom egész Európát is, mely ma egy mély keresztény identitási krízist él meg.

A kezdetektől fogva hittem benne, hogy Isten Édesanyjának jelenései Medjugorjéban a Szentlélek műve. Ma különösen világosan megkülönböztetem a Szűzanya-jelenéseket, egy adott helyhez és történelmi pillanathoz kötődő rendkívüli kegyelemként értelmezve, a térben, időben és örökkévalóságban mindenütt jelenlévő Szűzanya jelenlététől. A jelenések kegyelmet jelentenek, megerősítik a Szűzanya anyaságát és az egész emberiség iránti törődését, Isten anyjai küldetését. És ez egy olyan kegyelem, mely mindannyiunknak megadatott. Ezért megértem, hogy az elérendő cél az nem az, hogy megálljunk a jelenéseknél, mint természetfeletti jelenségeknél, hanem hogy megtanuljunk Mária jelenlétében élni, mely folyamatosan a Szentháromság életébe vonz minket. A Szűzanya azért jelenik meg ilyen hosszú ideje, mert meg szeretne tantani minket az ő és Isten jelenlétében élni.

Medjugorjéban mélyen hangsúlyozva van a húsvéti misztérium teológiája: az áthaladás a szenvedésen és a halálon keresztül, mely a Feltámadáshoz vezet minket. Ez az alapvető üzenet, melyet a jelenések hagynak számunkra és ez nem lehet másképpen, mert a Szűzanya mindig az felé vezet, amit az Ő Fia, Jézus megélt, az egyetlen, igazi gyógyulási út felé. Tehát, a Szűzanya az esszencia, a kereszténység misztériuma felé vezet minket: az Eukarisztia, a húsvéti misztérium felé. És végül megnyilvánul számunkra a szentháromságos dimenzió, mert valójában csak a Szentháromságban találhatjuk meg Máriát az Ő teljességében.

Véleményem szerint hívva vagyunk, hogy egy élő és folyamatos kapcsolatba lépjünk Istennel és a Szűzanyával. A Szűzanya ugyanis nem azért jelenik meg Medjugorjéban, hogy csak néhány percig maradjon velünk egy nap, hanem hogy megértesse velünk, hogy arra lettünk teremve, hogy Istennel legyünk, hogy folyamatos kapcsolatban legyünk vele, hogy felismerjük az Ő hangját. Mindezt megérteni számomra egy nagy szellemi gazdagság volt, melyben a Szentlélek cselekedetét olvastam, Mára Jegyesen keresztül.

Egyszer egy pap barátom Medjugorjéról beszélve ezt mondta nekem: „Kedves Tomislav Atyám, ki fogja irányítani mindezt?” Én ezt válaszoltam neki: „Éppen ez a mi problémánk, hogy mindent irányítani akarunk, miközben Isten arra hív minket, hogy haladjunk és fejlődjünk, hogy a Szentlélek felé irányítsuk a személyeket Márián keresztül, hogy Ő Jézus felé vezethesse őket és Vele együtt az Atya felé”. Ez egy értékes igazság: mindaz után, amit a kezdetben megéltem a látnokokkal, aztán sok hívőt és felszenteltet elkísérve, megértettem, hogy nem tudok és nem akarok senkit sem irányítani. Mindössze azzal kell foglalkoznom, hogy haladjak, hogy megtapasztaljam Isten közelségét és megmutassam a személyeknek, hogy hogyan lépjenek kapcsolatba Istennel, oly módon, hogy az Úr legyen az, aki vezet, aki mindent és mindenkit irányít.

Az újdonság, melyet Medjugorje az Egyháznak és az emberiségnek hoz, az az élő Istennel való találkozás. Ez valószínűleg nem mond sokat valakinek, de ha az élő Isten előtt találjuk magunkat és megengedjük neki, hogy teljes mértékben bevonjon minket, mindent megváltoztatva magunkban az ő gondolata szerint, akkor ez egy teljes újdonság. Azt hiszem, hogy Isten szándékai a Medjugorjéi jelenésekben ezek: magához vonzani az embert a Szeplőtelen Szíven keresztül, magához vonzani az Egyházat és az egész világot azon keresztül. Mindenkinek találkoznia kell az Élő Istennel és a hitben, szemtől szembe szemlélni Őt.

Ez a találkozás Istennel más újdonságokat is hoz magával: a keresztény élet egyszerűvé kell váljon, meg kell szabadulnia a formuláktól és mindattól, amely elnehezíti és üres szabályokba zárja a Szellemet. Az egyszerűség az Istennel való élő kapcsolathoz vezet minket, amelyhez Jézus el akarta vezetni a személyeket, akiknek prédikált, úgy, ahogy a Szentlélek mondta Izaiás prófétán keresztül, és ahogy Máté Evangéliuma beszéli el nekünk: „Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket. A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall. Bizony mondom nektek, sok próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.[4]” Erre az egyszerűségre vagyunk hívva tehát, melyről XVI. Benedek Pápa beszélt, amikor még Érsek volt: „Az Egyház életének megújulása nem a jámbor gyakorlások tömegében és intézmények létrehozásában áll, hanem a Krisztus közösségéhez való teljes és egyedi összetartozásban. Az újdonság, a megújulás azt jelenti, hogy egyszerűvé válunk, áttérünk arra a hiteles és valódi egyszerűségre, amely a misztériuma mindannak, ami létezik. De ez nem más, mint az Egyedi Isten egyszerűségének a visszhangja.”[5]

Mit mondhatunk még az újdonságról? Amikor a Szűzanya megjelenik, egy egyszerű jelenlétként nyilvánul meg közöttünk, vele leereszkedik a mennyei Egyház és meghívja a földi Egyházat, hogy belépjen az igazi közösségbe a Szentlélekben. Ez egy olyan igazság, amivel minden liturgikus könyv tele van, de ezt meg kell élni konkrétan!

Ennek az újdonságnak a kimenete ugyanaz, mint amit az első Egyházban megtapasztaltak, az Apostolok gyülekezetéből állva, Máriával, az asszonyokkal és a tanítványokkal, akik jelen voltak, amikor a Szentlélek leszállt rájuk és feltöltötte őket önmagával. Minden újjá válik és folyamatosan megújul. Nem egy Evangéliumtól elszakadó újdonságról van szó, hanem egy új dinamikáról, egy új vitalitásról, mint ahogy a tavasz a tél újdonsága, a nyár a tavaszé és így tovább. Ez egy folyamatos, létfontosságú folyamat, amely sok gyümölcsöt hordoz. A hitélet dinamikusságának a jele, ami különbözik a stagnálástól, mely bizonyos vallásossági formákban gyakran különböző és veszélyes árnyalatokat képez.

Már a jelenések ötödik évfordulóján kiemeltem, hogy sokan tévednek, amikor azt gondolják, hogy a Medjugorjéi plébánia egy második Lourdesá vagy egy második Fatimává válik. Személy szerint azt gondolom, hogy nem is kéne túl sokat beszélni Medjugorjéról, hogy ne változtassuk egy ideológiává. A Szűzanya nem azért hív a jelenések hegyére, a Križevacra, vagy a plébánia templomába, mert Medjugorje egy a sok szentély között, hanem azért, mert szeretné bevezetni az emberiséget az új időkbe. A Medjugorjéi jelenésekkel egy új idő kezdődött el. Egy új minőségről van szó a spirituális életben, általában véve egy új életminőségről, mely átöleli a teljes létezésünket, mert a keresztény elhívásnak nemcsak a szellemben való feltámadás a célja, hanem a testbéli is. Mi szinte soha nem gondolunk a test feltámadására, ezáltal nem tud megtörténni az átalakulásunk. Az ember átalakulása az igazi újdonság.

Az én szempontomból, és az általam megélt tapasztalások alapján azt mondhatom, hogy nem vagyunk tudatában, hogy mennyire rabjai vagyunk még a megvesztegethetőségnek és mennyire szegények vagyunk, mert nem engedjük meg, hogy Isten bevonjon és felgyorsítsa ezt az átalakulási folyamatot bennünk és az emberiségben. Valójában az egész emberiség meg van hívva, hogy belépjen az új égbe és az új földre.[6] Úgy értem, hogy ez jelenti azt, hogy belépni az újdonságba és az új időkbe, mert a Szentlélek, az élet szerzője mindig az újdonság egy dimenziójába: minden nap egy újdonság az Istenben való élet.

Sok olyan epizód volt, amelyben megtapasztaltam azt az újdonságot, amiről beszélünk, de egyet mesélnék el, ami 1983. Szentpéntekén történt. A Križevac felé haladtam egy apácával és egy szerzetes testvérrel a rózsafűzért imádkozva és fel szerettünk volna menni a hegyre, a Keresztrefeszített Jézust imádni. Az út elején, a Križevac lábánál megállított a rendőrség: azt mondták, hogy nem mehetünk fel. Megkérdeztem: „Miért?”. Jött egy parancsnok, hozzám fordult és így szólt: „Nem mehetsz fel, tilos!” Válaszoltam neki, hogy az a plébánia területe és a hívők hagyománya, hogy az Úr keresztjét imádják. Agresszíven válaszolt: „Panaszkodj csak, de nem mehetsz fel!” Válaszoltam neki: „Nem panaszkodom, hanem nyilvánosan tiltakozni fogok!”

Utána mindhárman folytattuk körútunkat Miletinán keresztül, és folytattuk a rózsafüzér imádkozását, visszatérve a plébánia irodájába. Amikor megérkeztünk a plébániára, a szobámba mentem pihenni anélkül, hogy bárkinek is mondtam volna valamit és írtam egy tiltakozó cikket egy folyóiratnak. Az asztalon hagytam a szöveget, mert még le akartam ellenőriztetni más személyekkel, mielőtt elküldtem volna a folyóiratnak. Húsvéthétfőn jött az akkor 11 éves Jelena Vasilj látnok, és anélkül, hogy bármit is tudott volna erről, a következő szavakkal fordult hozzám: „A Szűzanya azt mondja neked: Ne panaszkodj és ne tiltakozz! Imádkozz és örvendezz, mivel amikor Isten működésbe hoz egy művet, senki sem állthatja meg”. Abban a pillanatban minden emberi indokom, amit akaratom szült, elesett, minden emberi küzdelmem. Beléptem az örömbe és a békébe és lemondtam a tiltakozás minden formájáról. Azóta, amikor nehéz helyzetben találtam magam, melyek erősen provokáltak, mindig eszembe jutottak a Szűzanya szavai.

Sok ilyen belső szakaszon kellett keresztülmennem, amelyek szerintem tiszta kegyelmek voltak, amelyeket Isten adott nekem, hogy tovább haladhassak az úton. Aki megtapasztalja Mária közelségét, megtapasztalja az Ő anyaságát és azt, hogy Ő Isten és az Egyház menyasszonya. Szeretetének gyengédsége leírhatatlan: benne minden gát eltűnik, minden seb begyógyul és minden kérdés válaszra talál. A lélek úgy érzi, hogy el van töltve Isten életével, amelyre a mélyében vágyik, annak ellenére, hogy akadályokba, megpróbáltatásokba és nehézségekbe ütközik. Ez az a hiteles újdonság, amely mély békét ad nekünk, még akkor is, ha kívülről úgy tűnik, hogy vereséget szenvedtünk. A Szentírás minden szakaszában azt olvassuk, hogy engednünk kell, hogy Isten irányítsa életünket: ennek a valóságban való megélése egy teljes lelki megújulás kezdete.

 

 

 

[1] Mt 6,24-34

[2] A keresztény liturgia szent időinek szerkezete Jézus Krisztusra összpontosul; ebből következik, hogy Mária alakja szorosan kapcsolódik Krisztus misztériumához. Így a liturgikus évben a Mária-jelleg a krisztológiai ünnepségek kiterjesztése lett. Ezért érthető, hogy születésének történelmi dátumát nem vezetik be a liturgikus időbe. Ennek a nyilatkozatnak nem áll szándékában beavatkozni a liturgikus ünnepekbe, mert nyilvánvaló, hogy ennek az élménynek emberi tanúságtétel értéke van, és ennek tekintik az egyházi rendeletek. Még a látnok Vicka Ivanović is a Žarko Ivkovićtyal folytatott beszélgetésben megerősíti, hogy ez a dátum Madonna születésének napja. (Medjugorje Törvényszék, 2007 – 2. kötet)

[3] Jn 3,3

[4] Mt 13, 13-17

[5] J. Ratzinger, Isten új népe, Brescia 1971, 301-303

[6] Jel 21, 1. 22, 5.