Finale Ligure, 2024. október 16
Kedves fivéreink és nővéreink,
Mint ahogy egyesek közületek már tudják, 2024. október 13-án, az olaszországi Ghedi-i Szentélyházunkba látogatott pár Mexikói zarándok és magukkal hoztak egy palástot, ami annak a ruházatnak a másolata, melyet a Szűzanya a Guadalupei jelenései során viselt. A paláston, mint ismeretes, az égbolt azokkal a csillagképekkel van ábrázolva, amelyek a jelenések idején az égen voltak.
A következő napon, 2024. október 14-én, a Szűzanya adott pár magyarázatot a kapott ajándékkal kapcsolatosan, amit szeretnék saját szavaimmal elmondani.
A palást egy sajátos ajándék a Földön jelenlévő Egyházunknak, az Ő szeretetének, a nép iránti előszeretetének és védelmének a jele. Ugyanazokat a kegyelmeket véste bele, melyek az eredeti, Guadalupéban viseltben is voltak. Egy nagy értékű és erejű ereklyéről van tehát szó, melyet ennek a népnek gondosan és tisztelettel kell megőriznie, emlékezve a napra, melyen ajándékozva lett. Ezen túl Szentséges Mária kéri, hogy az Egyházunk ezután minden év december 12-én megemlékezzen ünnepélyesen a Guadalupei jelenésekre. Ezek egyet képeznek a Fatimai és a Medjugorjei jelenésekkel és a három legfontosabb Földi máriás jelenést jelképezik.
A Szűzanya elmagyarázta, hogy a Guadalupét Fatimával és Medjugorjéval összekötő vonal egy hatalmas máriás háromszöget képez a Földön. Ennek a háromszögnek a csúcsa a Medjugorje Portálban csúcsosodik ki, amely a „Mária arca” Szentélyházban található. Ebben a háromszögben hatalmas kegyelmek működnek mindazok javára, akik őszintén tisztelik és üdvözlik Mária Szeplőtelen Szívét, Isten jelenbeni tervei szerint. Ezen kegyelmek által a máriás kultusznak el kell érnie a legfenségesebb szinteket és meg kell tisztulnia minden emberi érdektől és minden üres vallásosságtól. Szentséges Mária személye és műve a méltó fényében kell felragyogjon az Anyai, Királynői és Társmegváltói előjogaival együtt.
A Szűzanya azzal foglalta össze mondandóját, hogy a kapott palást védelme nagyon erős és, hogy ennek a népnek a felajánlásán, szeretetén és imáin keresztül, egységben a Világegyetembeli Egyházzal, ez a hatalmas védelem képes lesz a népünkre bízott minden lélek javára működni.
Köszönjük meg az Anyánknak, Királynőnknek és Társmegváltónak ezt a hatalmas ajándékot, amely még egyszer tanúsítja az irántunk érzett hatalmas szeretetét. Tomislav atyával együtt szeretnénk felajánlani magunkat különösen azért, hogy Isten Anyja a népünkben mindig egy nyitott és az Ő üdvözlésére hajlandó szívre találjon, egy nagy, szeretettel teli szívre, mely egyre inkább hasonló az Ő Szeplőtelen Szívéhez.
Ölellek és áldalak benneteket. Az Úr békéje legyen veletek.
Stefania Caterina
