…Új orvoslás rovatunk következő témája:

A szexualitás Isten gondolatában

A következő témánk, amivel foglalkozunk, az a szexualitás Isten gondolatában. A szexualitás az nem a szex, hanem a harmóniánk, az élő kapcsolatunk Istennel, mely lehetővé teszi számunkra, hogy egy egészséges kapcsolatot éljünk meg egymással, egy élő eszme, tapasztalatcsere, melyet közösségnek is hívhatunk. Egy tökéletes szeretetbéli cselekedetből születtünk, ami a szeretet, mely az Atya, a Fiú és a Szentlélek között árad. Szentháromság Egy Istentől lettünk teremtve, egy Istentől, akinek szüksége van arra, hogy szeressen és szeretve legyen. Isten képmására és hasonlatosságára lettünk teremtve és mindannyian hordozzuk magukban a másik iránti szükségletet: de egy egészséges szükségletet! A minden emberi lénybe bevésődött három legmélyebb szükséglet: a boldogság, az evés – ivás – alvás, és a szaporodás iránti szükséglet. A Földön számolnunk kell ennek a világnak a szellemével, valamint a mi bűnünkkel, Luciferrel és az ő cselekedetével. Láthatjuk Lucifer munkájának agresszivitását, amikor az ember belenyugszik ezekbe az alapvető szükségletekbe és következményeibe. Keresztényekként feltámadhatunk Jézus Krisztussal! Feltámadhatunk a sérült, beszennyeződött, beteg szexualitásunkban is. Minden halál életté válhat bennünk és a Szentháromságos örvény az igenünkkel visszaállíthatja bennünk a harmóniát és a közösséget úgy, ahogy az Isten gondolatában van. Még a legnagyobb bűn is, vagy a személy, aki a másik bűnének áldozata, ha őszintén Isten elé helyezi magát, egy felajánlási úton – keresve az integritást és a közösséget – feltámad egy egészséges szexualitásra, abban az egyensúlyi kapcsolatban Istennel, és a fivérekkel és nővérekkel.

A TEST

A test az első összekötő kapocs a világgal, és a kommunikációs csatorna a lélekkel, és aztán a szellemmel. A testen keresztül fejezzük ki magunkat, kölcsönösen elérjük egymást, felismerjük egymást, fogadjuk vagy elutasítjuk egymást. A test kifejezi az örömöt vagy a levertséget, melyek a lelkünkből és a szellemünkből erednek. Ezt jól tudja a pszichoszomatikus orvoslás is, mely sok fizikai betegséget – mint például a daganatot – a mély színtű konfliktusokhoz köti. Gondoljunk bele a különbségbe, az Isten gyógyító szeretetét átengedő pillantás és a gyűlöletet közvetítő, vagy a másikat birtokolni vágyó tekintet között. Gondoljunk bele egy olyan szexuális kapcsolatba, mely harmóniában van megélve, ahová belép a szentháromságos örvény, vagy egy olyanba, amelyet az erőszakos, elnyomó, tiszteletlen, önző szellem lak be. Gondoljunk csak bele, hogy a pornográfia vagy egy erőszakos tett nézése a szemeinken keresztül belépve eléri a lelkünket és a szellemünket. A testtel nagyon mélyen érintünk és meg vagyunk érintve.

Kiemeljük tehát a testiségre való oktatás fontosságát. A 118-as Zsoltár azt mondja nekünk, hogy Isten egy csodaként teremtett minket. Ez azt jelenti, hogy hívva vagyunk, hogy elfogadjuk és kiegyensúlyozott módon szeressük a testünket. Elfogadni a testünket azt jelenti, hogy elfogadjuk magunkat a fizikumunkban, a szexuális identitásunkban, elfogadjuk magunkat akkor is, amikor a fizikumunk fogyatékosság hordozója. A rovat korábbi fejezeteiben már kifejtettük a test meghallgatásának szempontját. Tisztelnünk kell tehát a testünket, lehetővé tenni, hogy harmóniában éljen a természettel és az élet törvényeivel, melyek a szentháromságos örvényből erednek, különösen a fény, a hang és a hő törvényeivel. Isten öt érzéket adott nekünk és jól kell őket használnunk. Egy túl erős, számunkra nem megfelelő zene árt nekünk, míg egy harmonikus zene építő lehet számunkra. Árt nekünk ha túl sokat a sötétben vagyunk, mindig mesterséges fénytől táplált környezetben, és árt kitenni magunkat erőltetett ébrenléti turnusoknak is, nem tartva tiszteletben az álmosságot, mely szükséges számunkra egy egészséges egyensúlyhoz. A fizikai kontaktus is egy eszköz, mely különféle módokon helyez minket kommunikációba. Gondoljunk egy simogatásra, egy ölelésre, egy ütésre. A szülészeten elmagyarázzák a kismamáknak, hogy mennyire fontos a fizikai kontaktus a gyermekkel a születés után, ahogy aztán növekedve szüksége lesz arra, hogy a saját testével tapasztalatot szerezzen az őt körülvevő valósággal, felfedezve tárgyakat, különböző tereket és megérintve különböző típusú anyagokat. Egy alapvető szempont az is, hogy a testünket egy egészséges élvezetre képezzük, Isten törvényeinek megfelelően. Isten egy olyan törvénnyel teremtett meg minket, ami a harmonikus élvezet felé irányít. A szépség észrevétele, egy finom étel, egy jó illat megérzése, egy édes hang meghallása, az élvezet, mely egy fizikai kontaktusból és egy szexuális aktusból ered, mind velünk együtt születik. Ez az élvezet, Isten törvényei szerint megélve, hajt minket, hogy táplálkozzunk, hogy méltósággal éljünk, hogy szaporodjunk. A pszichológusok összefüggést fedeztek fel azon nők között, akik gyermekkoruk óta nem lettek ezekre az egészséges élvezetekre nevelve, és a tény között, hogy felnőtt korukban képtelenek megélni a szexualitást annak élvezetes aspektusában, blokkokat és félelmeket nyilvánítva meg. Figyeljünk oda még arra, hogy kifejlesszünk a személyünk fizikális és mentális egyensúlyát. Már az őseink javasolták „ép testben ép lélek”. Neveljük tehát a testünket arra, hogy egy eszköz legyen az Úr kezeiben!

A test képes elmesélni egy személy történetét. Egy csapat tizennégy éves srác elé helyeztek egy fotót Teréz Anyáról és egyet egy fotómodellről, megkérdezve tőlük, hogy melyik tetszik nekik jobban. Azt válaszolták, hogy Teréz Anya, mert azokból a kezekből és abból a ráncos arcból egy átadott élet jeleit érzékelték, egy belső szépség áttetszését.

A KAPCSOLAT

Szeretnénk most a személyek közötti kapcsolatról beszélni a férfi és női lét identitásában.

Induljunk ki az Igéből, mely a Teremtések könyvében található: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.”[1] „Azt mondta továbbá az Úr Isten: »Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!”[2]

„Isten képére teremtette őt”. Azt jelenti, hogy mi Isten szeretetének a kifejeződései vagyunk, egy ajándék a másik számára és viszont, a másik egy ajándék számunkra. Tehát, a másikkal való kapcsolatom az Istennel való kapcsolatomból kell mindig kiinduljon és abból táplálkozzon. Az Istennek kimondott igenem kiteljesedésének függvényében engedem meg a Szentléleknek, hogy hasson bennem, engedem meg Isten szeretetének, hogy áthasson, és ezáltal az, amit a másiknak továbbítok, Isten szeretete lesz. Így nem egy olyan kapcsolat lesz, mely az érzelemből születik és a racionalitásból, hanem egy találkozás lesz a másikkal a Szentlélekben.

„Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!”

A személyi mivoltunk a másikkal való kapcsolatra lett megteremtve, mind szellemileg, de fizikailag is, beszélünk ugyanis, érintünk, érzünk és szeretünk, szexuálisan is. Egy, az Alfa Kentauri bolygóról származó nővér ezt mondta: „Mi a szeretetünket visszük a világegyetembe, mely a férfi és nő közötti autentikus közösség gyümölcse”. Sajnos a Földön az áteredő bűn diszharmóniát teremtett bennünk és körülöttünk. A férfiban jellemzően csapongással és agresszivitással nyilvánul meg, míg a nőben csábítással, azaz a vággyal, hogy magához vonzza a másikat, hogy birtokolja. Olyan szempontok, melyek az önzőségünkben gyökereznek. Új népként szeretnénk visszatérni a kapcsolat harmóniájához, egy harmóniához, mely teljesség. A teljességet a beteljesedett emberek közötti találkozásban érjük el. Egy beteljesedett személy nem azt jelenti, hogy tökéletes, hanem az a személy, aki megéli a felajánlást, lelkiismeretes, tudatában van az identitásának és eredetiségének és a közösséget keresi.

„Férfinak és nőnek teremtette őket.”

Férfinak és nőnek lettünk teremtve Isten által, és ez a szexuális identitásunk minden dimenzióba bevon minket. A biológiai dimenzióban a fogantatástól kezdve férfiak vagy nők vagyunk, minden sejtben, a hormonokban, a nemiszervekben (az egyedüli olyan szervek, melyek nem működnek önállóan, hanem kiegészítik egymást); a test dimenziójában, mely befogadást fejez ki a nőben és kifelé nyomulást a férfiban; a pszichikaiban és a szellemi dimenzióban. Minél inkább elérjük az identitásunkat Istenben, annál inkább be tudunk lépni egy intimitásba a másikkal, félelmektől és álarcoktól mentesen. Az Úr férfinak és nőnek teremtett minket és semmilyen kapcsolatunkban sem tudunk elvonatkoztatni a férfi és női léttől. Minél inkább megéljük a szexuális identitásunkat, annál inkább segíteni fogjuk a másikat, hogy megélje a sajátját.

A FÉRFI ÉS A NŐ KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉG

Vizsgáljuk meg a lényegi különbségeket a férfi és a nő között.

A férfi és a nő fizikuma beszélnek a különbségeikről:

A nő befogad, helyet csinál a másiknak, hagyja menni, táplál. Gondoljunk az anyaságra, a terhességre, a szülésre és a szoptatásra.

A férfi kifelé törekszik, erős, elég önmagának. Már az ember primitív társadalmában is a férfi ment vadászni egyedül és hagyta a nőt, hogy vigyázzon a háztájra.

A változások ellenére, melyek a társadalomból erednek, ez bennünk gyökeredzik: gondoljunk egy gyenge férfira, aki nem elégíti ki a nőt vagy egy férfias nőre, aki összezavarja a férfit.

A magatartásban is:

A nőé az üdvözlés, befogadás. Egyértelműen empatikus, próbálja megérteni és megosztani azt, amit a másik megélt, segíteni a másiknak annak a terhét és a szenvedését hordozni; a nő tud várni.

A férfié az útmutatás, a vezetés és az önmegerősítés.

A beszédben:

A nő kreatívabb és hajlik arra, hogy metaforákkal fejezze ki magát.

A férfi szó szerint beszél.

Ez gyakran a meg nem értés okozója. Gondoljunk egy feleségre, aki absztrakt módon fejezi ki magát és a férjre, aki mindent szó szerint érzékel.

A szükségletekben:

A nő megértést, megerősítést, hallgatás és tiszteletet keres.

A férfi bizalmat, elfogadást, csodálatot és bátorítást.

Például észrevettük, hogy egy munkanap után a férfinak arra van szüksége, hogy izolálja magát, majd a kezébe vegye a helyzetet, míg a nő szükségét érzi annak, hogy azonnal elmesélje mindazt, ami a nap folyamán történt. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy egy nőben, aki befogadás, a férfi tiszteletének hiánya nagyon mély sebet ejthet, akár szét is szakíthatja. Ahogy a férfi számára, aki kifelé orientálódik, szükséges a nő bátorítása és támogatása.

Amikor egy probléma adódik:

A nő hajlik arra, hogy elemezze, hogy minden árnyalatát lássa, próbál megértve és elfogadva lenni, hogy beszélhessen róla, hogy összhangot teremtsen. Kreatív, azonnal megérti, de nehezebben érkezik el a konkrét megoldáshoz.

A férfi el akar érkezni a probléma megoldásához, próbálja katalogizálni a dolgokat, megérteni annak működését; manuális és gyakorlati képességei vannak.

A gyakorlati életben a férfiba és nőbe vésett különbségek két reakcióhoz vezethetnek.

Az egészséges reakció az a folyamatos rácsodálkozás a másik különbözőségére és kiegészítésére, mely gazdagít. Még a saját szexualitásban rejlő, ismert és elfogadott határok is lehetővé teszik, hogy felfedezzük a másik szexualitásának szükségletét és szépségét.

Lehet egy negatív, beteg reakció is, mely összecsapáshoz vezet a különbözőség vagy a különbözőségtől való félelem okán. Gyakran tapasztalunk szexuális diszharmónia eseteit, ahol a nők arra hajlanak, hogy csak más nőkkel lépjenek kapcsolatba, férfiak férfiakkal, avagy mindketten eszeveszetten keresik az ellenkező nemhez tartozó személyt, hogy meghódítsák őket.

Láthatunk egyes okokat:

• A különbség megijeszt. Ha bizonytalan vagyok, akkor a különbség félelmet kelt bennem és hajlok arra, hogy csak a számomra ismert világgal lépjek kapcsolatba. Nem ismerve a másik nem reakcióit, inkább nem nézek vele szembe.
• A különbség felébreszt bennem egy gyógyulatlan érzelmet, mely félelmet kelt bennem. Lehetséges egy vonzódás egy személy iránt a másik nemből, de ha bennem van valami megoldatlan, akkor ez nagy zavart kelt bennem és ezért hajlok arra, hogy távol tartsam magamtól, hogy ne kelljen szembenéznem vele.
• A különbség megérinti a férfiasságom vagy a nőiességem egy részét, amit nem akarok látni. Mindannyiunkban vannak olyan aspektusok, melyek a másik nemhez tartoznak és a másikkal való kapcsolat ezt megmutatja nekem, de nem állok készen elfogadni azokat. Gondoljunk a sírásra a férfi esetében, mely gyakran kizárólag a nő előjogának van tulajdonítva és a férfiban a gyengeség jele. A nő gyengédsége felébresztheti a férfiban ezt a szempontot.
• Negatív élményeim vannak, legyen a családban, vagy a másik nemmel; erőszakot szenvedtem el; úgy neveltek, akár vallásosan is; birtokolni akarok.

És még SOK FÉLELEM járja át az emberi kapcsolatokat, néha akadályozva azokat, legyen szó a saját nemhez tartozó vagy a másik nemhez tartozó emberről.

• Félelem, hogy nem hallgatnak meg.
• Félem a korlátom megmutatásától. A sebezhetőségünkben való megérintéstől való félelem gyakran gyűlöletet kelt a többiekkel szemben.
• Félelem a másik elengedésétől. El kell engedni a másikat, mikor elérte érettségét, ahogy az a szülő esetében van, amikor el kell engednie a gyermekét, hogy növekedhessen, de gyermekben is, aki el kell engedje a szülőt, amikor az készen áll a halálra. Az is megtörténik, hogy el kell engedni a másikat abban a kényes lépésben, amelyben van és néha magára hagyni, a saját döntéseire, melyek akár ellentétesek is lehetnek a mieinkkel és még Isten gondolatával is, hogy megérhessen, tapasztalatot szerezhessen és felelőségeket vállaljon. Alkalmanként meg kell engedni a másiknak, hogy talajt fogjon, hogy képes legyen egy döntést hozni és elkezdeni az utat felfelé. Ez a feltámadáshoz szükséges lépés.
• Félelem a segítségkéréstől vagy a zavarástól. Nem vagyunk képesek megosztani a szenvedésünket másokkal. Ez egy az öncsonkitás kezdeti lépései közül, mely így a nehézség megnyilvánításának a módjává válik, melyet megtartok magamnak és nem tudok közölni. A segítségkéréstől való félelem gyakran amiatt van, hogy azt gondoljuk, hogy a lehető legjobbnak kell megmutatkozzunk ahhoz, hogy el legyünk fogadva.
• A visszautasítástól való félelem. Egy nagy szenvedés úgy érezni, hogy nem szeretnek, hogy egyedül vagyok, mások által visszautasítva.
• Egy kapcsolat tönkretételétől való félelem. A megbocsátásban a kapcsolat mindig újra indulhat. Figyeljünk oda, mert néha mi kötözzük meg a másikat és nem engedjük haladni, mert van egy elképzelésünk arról a személyről és a másik tükrözi magát abban, amit róla gondolunk, és a kapcsolat nem tud feloldódni, amíg a másik nem tudja kifejezni magát a valós identitásában.

A kapcsolatban és a nem működő szexualitásban lévő félelmek gyökerében ott van a félelem az önmagunknak való meghalástól, a változástól való félelem és az utolsó elemzésben, az Istentől való félelem. Isten fény és előtte semmi sem maradhat elrejtve.

Kérdezzük meg tehát magunktól: MIBŐL SZÜLETIK BENNÜNK A MÁSIK IRÁNTI SZÜKSÉGLET?

Láttuk, hogy nem az egyedüllétre lettünk teremtve, a másikkal való egészséges kapcsolatom egy fejlődés, mely konkréttá teszi azt, ami az Istennel való kapcsolatom, a valósághoz köt, kivetkőztet magamból és újból segít nekem Isten felé haladnom, valamint segíti a Szentháromságos örvényben való részvételt. Sajnos, gyakran nagyon sok önzőség van jelen a kapcsolatban: kiemelhetünk egyes szempontokat, hogy segítsen nekünk magunkba nézni és megváltozni.

• Az én jólét iránti szükségem miatt keresem a másikat. Így nem a másik jóléte a mozgatórugóm, hanem az általam elképzelt jólét, amely valamilyen módon kielégít engem. Egy mély önzőségből ered.
• Azért keresem a másikat, hogy kielégítse az érzelmi vagy szexuális szükségleteimet.
• Azért keresem a másikat, hogy megengedje az ön-kifejeződésem vagy hogy megjutalmazzon.
• Nem keresem a másikat, azt gondolva, hogy elég vagyok önmagamnak – ez is nagy félelem és egyensúlyhiány jele.

Világos, hogy amikor a kapcsolat ezekre a szükségletekre alapul, melyek az önzőségből születnek, akkor sosem lesz boldog.

MIT JAVASLUNK ÚJ NÉPKÉNT?

Mi a jellemzőnk tehát új népként más megközelítésekkel szemben?

Alapvetően az, hogy szeretnénk megengedni az Úrnak, hogy belépjen az életünkbe. Felajánljuk magunkat neki és a másikkal való kapcsolatban megvizsgáljuk a felajánlásunk igazlétét is. Az őszinte felajánlásom Istennek hajt engem, hogy meghaljak önmagamnak, hogy az életemet adjam a testvéremért, hogy imádkozzak érte, felajánljam Istennek, megáldjam. Az így megélt kapcsolat ajándékká és befogadássá válik. Önmagamat adva nem szegényedek el, hanem közösséget nemzek. Megyek találkozni a másikkal és készen állok a másikat úgy elfogadni, ahogy van. Minden kapcsolat eredeti, nem lehet merev struktúrákba zárni, és ezért mindenkivel személyes módon lépek kapcsolatba, de ugyanakkor egyazon személlyel akár különböző módon is, az életszakaszok függvényében. Megpróbálom belülről megérteni a másik szellemét és szükségleteit és felelőssé tenni magamat a testvérért.

Alapvető fontosságú megfelelő időt szánni a kapcsolatokra és egyensúlyt találni az Istennek, a többieknek és az egyedüllétnek szánt időben.

Ugyanígy szükség van egy olyan fizikai térre, amely lehetővé teszi, hogy az ember megőrizze intimitását mind a párkapcsolatban, mind családként, mind egy közösségben vagy magcsoportban.

Amikor a közöttünk lévő kapcsolatok valóban egy Istennel való autentikus és mély kapcsolatból indulnak, a felajánlásból, ha felismerjük, hogy egy ajándék vagyunk a másiknak, hogy meghallgatjuk és kölcsönösen elfogadjuk egymást, hogy közösségben Isten felé akarunk haladni ebben a jó örvényben, akkor nem fogunk félni megmutatni a korlátunkat és üdvözölni a testvéréét, és együtt átadni őket az Úrnak. Ha új népként valóban megengedjük a Szentléleknek, hogy bennünk cselekedjen és meghallgatjuk a másikat ugyanabban a Szellemben, akkor lesz egy tisztelet, mely nem kényszeríti a másikra a saját elképzeléseit, hanem felébreszti és elősegíti a másikban mindazt a szépet, ami benne van, és az eredetiségét. Képesek leszünk elkülöníteni azt a döntőképességet is, mely meg fogja értetni velünk, hogy mikor érdemes beszélni, hogy bátorítsuk vagy kijavítsuk a másikat, és amikor ezzel szemben jobb csöndben maradni, felajánlva az Úrnak és a szellemben cselekedve. Képesek leszünk megbocsátani a testvérnek, aki tévedett és újraindítani egy válságban lévő kapcsolatot, elengedni, szeretettel kísérve azt, akinek jobb, ha megy, hogy ne maradjon egy emberi szükséglethez kötődve, hanem érettséggel a kezébe tudja venni az életét, Isten gyermekeként. Ott is, ahol egy mély visszautasítás vagy egy erőszak okozta seb által, súlyosan megjelölt élettel találkozunk egy testvérben, közösségben felajánlva, kitárulnak az ajtók számunkra az Úrral való mélyebb egységre. Megértjük akkor tehát az együtt haladás értékét a magcsoportokban, készen állva arra, hogy hagyjuk, hogy vájkáljanak bennünk, hogy mindent kiszedjenek, készen arra, hogy segítséget kérjünk és hagyjuk magunkat segíteni.

Ebben a közösségben következnek be a csodák!

[1] Ter 1,27

[2] Ter 2,18