Szent Ágoston, hippói püspök, teológus, filozófus üzenete

2013. április 3

„Kedves fivérek és nővérek, Isten azt akarta, hogy én legyek az, aki elkezdi veletek a megszentelődési utat, mely ebben az időben előre lett látva Isten népe számára. Majd fognak utánam mások is beszélni hozzátok: egy mély párbeszéd lesz Isten és a népe, az Egyház között, különböző eszközökön keresztül, akik Isten nagy tanúi voltak a Földön és a világegyetemben, és most is azok.

Isten azt szeretné, ha a szentségről beszélnék nektek, mely a megszentelődés kezdete és eszköze mindannyiótok és az egész Egyház számára. Mit jelent a megszentelődés? Azt jelenti, hogy mindannyiótok külön – külön és együtt is arra lettetek rendeltetve, hogy megdicsőüljetek Istenben és Istentől, azaz, hogy ragyogjatok a Teremtő dicsőségében. Ő Atya és ezért kivétel nélkül minden gyermekével szeretné megosztani a dicsőségét és erejét. Ezen túl azt szeretné, ha az egész nép, mely hozzá tartozik egy dicsőséges nép lenne, aki képes a nagyságának tanúsítására.

Az egyén vagy a nép megszentelődéséhez nem lehet a szentség nélkül elérkezni. Ez nem áll távol a létezésetektől, a kezdetektől fogva a része. Az ember ugyanis ismeri Isten szentségét a fogantatásának pillanatától kezdve, hiszen éppen abban a pillanatban a Teremtő előtt találja magát és hívva van, hogy válasszon Isten, a Legfőbb Jó és Lucifer, a gonoszság elve között. Ez azt jelenti, hogy minden ember, abszolút bizonyossággal megtapasztalja Isten és a démon létezését a fogantatásától kezdve; Isten már attól a pillanattól kezdve támogatja a kegyelmével, hogy segítse őt választani. Ha Istent választja, akkor a szentséget választja, mert Isten Szent, és aki üdvözli Istent az életében az üdvözli a szentségét is. Ezen a ponton nem időzők többet, mert már sok magyarázatot kaptatatok ezekben az években.

Isten megteremti az embert, hogy a gyermeke legyen, ezért a szentségre szánta őt, a fogantatástól kezdve a szentségre hívta. Hogyan is akarhatna valaki, aki Szent, valami mást a gyermekei számára, mint a szentséget? Az ember téves döntései megrontják az embert, mert Isten mindenkit a szentségre hív és az isteni élet az emberi szellemben pihen. Ezért az ember szelleme megőrzi Isten emlékét a fogantatás pillanatától kezdve. A földi élet a megpróbáltatásaival, a harcokkal, a kísértésekkel, nem is beszélve a gonosz elnyomó erejéről, el tudja homályosítani azt a kezdeti emléket, de nem tudja teljes mértékben kioltani. Megmarad, mint egy mély nyöszörgés – mely néha kifejezhetetlen – minden ember mélyében, még azéban is, aki visszautasítja Istent.

Minden ember érzékelheti magában Isten életét, az eredetiségének leginkább megfelelő formában; afelé az élet felé igyekszik. Keresi, mint ahogy egy növény keresi a fényt, amelyre szüksége van az élethez. Az ember szüntelenül vágyakozik Istenre, akkor is, amikor racionálisan figyelmen kívül hagyja a létezését, mert Isten ismerete nem egy racionális ismeret. A Szentlélek az emberi szellem mélyében hat és az emberen felül álló felé irányítja; felemeli Istenhez, mert ő maga Isten és közli magát veletek, egyesítve titeket az Atyával és a Fiúval, ahogy ő maga is egységben van velük.

A szentség tehát a megszentelődés alapja. Egy, a Teremtő által belétek ültetett mag. Amikor az ember üdvözli Istent az életében és szereti Őt, a szem megnyílik és kihajt a szentség csírája, mely növekszik mígnem egy fává válik, az életetek fájává. Leveleket és gyümölcsöket terem, melyek az erények és a művek. Múlnak az évszakok és a fátok – amennyiben megfelelően vannak gondozva – egyre bővebben termel gyümölcsöket, míg az Úr úgy nem dönt, hogy átültesse egy másik kertbe, az örökkévalóság kertjébe. Itt is gyümölcsözik addig a pillanatig, amíg az új teremtés el nem jön, és minden fa a helyére nem lesz téve mindörökre. Az új teremtésben meg fog valósulni Isten minden gyermekének, és az ő népének a végleges megdicsőülése. Még a Mennyország dicsősége sem végleges: a szentek várják a feltámadást az idők végeztén, mely az új teremtés, Istenünk örök országának előtere. Akkor aztán mindannyiótok és mindenki szentsége el fogja érni a dicsőséges beteljesülését: emberek és teremtmények meg lesznek szentelődve, azaz megdicsőülve.

A szentség tehát egy eszköz az új teremtésbe való belépéshez. Az, amire szükségetek van, hogy ebben az időben haladjatok, melyben Isten azt várja, hogy mindannyiótok és az egész Egyház elérjen a valódi szentséghez. Jézus Krisztus, az új teremtés elsőszülöttje és az Egyház feje, megszentesítette önmagát az Áldozatán keresztül, megnyitva az utat az egész nép megszentelődéséhez. Ezért nem kell félnetek: Jézus megadta nektek a testét és a Vérét táplálékként, hogy a bennetek lévő, Isten iránti vágyakozás ne maradjon csak egy vágyakozás, hanem egy konkrét és látható valósággá váljon mindenki és az egész Egyház szentségében.

Szeretném, ha megértenétek, hogy a keresztények erényei és jótettei a szentség gyümölcsei, és nem fordítva. Figyeljetek oda erre: az ember sok jótettet cselekedhet, anélkül, hogy szent lenne; lehetnek virtuóz magatartásai, amik azonban nem erények. A világ tele van humanitárius cselekedetekkel, melyek nem a szentségből erednek, hanem az emberi együttérzésből, az érzelmekből, az érzésekből. Még azok is, akik a Sátánt szolgálják, sokszor látszólag jótettek mögé rejtik el a valódi aktivitásukat. Számotokra ez ne legyen így: mindaz, ami vagytok és mindaz, amit tesztek az Isten iránti szeretet gyümölcse legyen, a Neki való őszinte átadottságé, Jézus Krisztuson keresztül, és a többiek iránti érdektelen szeretetetek gyümölcse.

Ne legyen semmilyen ambíciótok. Tudjátok meg, hogy létezik egy alattomos és veszélyes ambíció: az, hogy szentekké váljunk, hogy az emberek csodáljanak minket. Ez eltávolít benneteket a valósi szentségtől, mentes a szeretettől és semmissé tesz minden érdemet, ahogy Szent Pál mondja (1Kor 13).

Akkor ki az, aki valóban szent és mi a szentség? Szent az, aki az Atyaisten dicsőségéért él „Krisztusért, Krisztussal és Krisztusban”, a Szentlélektől vezetve. Aki így él, belép a Szentháromság életébe, mely a Három Isteni Személy közötti zavartalan szeretetáramlás. Aki Istenért él az nem élhet magáért, hanem közösséget keres a testvérekkel és ugyanazzal a szeretettel szeret másokat, mint amivel ő is szeretve van.

A keresztények számára a Krisztussal való misztikus egység a kulcs, amely lehetővé teszi a valódi szentségbe való belépést. Csak Jézus fedi fel előttetek az Atyát és ad neki benneteket; Jézus nevében megkapjátok a Szentlelket (14,26). Ezért szükséges, hogy az egész teremtés újra legyen egyesítve Krisztusban: minden vissza kell legyen vezetve az Atyához, a Fiún keresztül, a Szentlélekben. A Krisztusban való újraegyesítés nélkül nem lehet sem szentség, sem megszentelődés, miközben Isten szeretné megszentelni az egész teremtést. Ezért a teremtés mindenképpen újra kell legyen egyesítve Krisztusban és ez az újraegyesítés már folyamatban van.

Mindebből megérthetitek, hogy mi a szentség: az ember mély kapcsolódása a Szentháromság Egy Istenhez és az ő törvényeihez, Jézus Krisztus által a Szentlélekben. Az ember Istennel való kapcsolata, amely szeretetből, tiszteletből, szabadságból és nagylelkűségből épül fel. A szentség sokféle formában fejeződik ki, úgy az egyénben, mint az Egyházban.

• A Szentség a Valódi Szegénység (Mt 5,3): A Szent kivetkőzik a saját egojából, hogy helyet csináljon Istennek: többé nem magáért él, hanem Istenért. A valódi szegénység ugyanis a saját ego levetkőzése. Az ego levetkőzésében megnyilvánul Isten Szentsége, melynek semmi köze sincs az emberi nagysághoz. Az anyagi javak levetkőzése másodlagos: mi értelme van anyagilag szegénynek lenni, ha gazdagok vagyunk önmagunkkal, a saját ötleteink arroganciájával?
• A Szentség az valódi tudomány, valódi ismeret, mert az, aki Krisztussal él Istenben megkapja Krisztus gondolatát, melyben meg van írva, „akiben a bölcsesség és a tudomány minden kincse rejlik.” (Kol 2,3). A valódi ismeret Isten megismeréséből áll, és bölcs az, aki Istent keresi. Ha Krisztussal egységben vagytok, akkor elmerültök a Szentlélekben és nincs szükségetek Isten tanulmányozására ahhoz, hogy megismerjétek, mert Ő maga fedi fel magát előttetek a szellemetek mélyén.
• A Szentség az isteni erő, mely megnyilvánul az Istennel teljes egységben lévő emberben. Felülmúlja az emberi gyengeséget. Sőt, szívesen lakik abban, aki felismeri saját korlátait és alázatos marad Isten előtt (2 Kor 12,9). A valódi keresztény az, aki megengedi Jézusnak, hogy éljen és cselekedjen benne és a valódi keresztény közösség az, amelyik Jézus élő jelenlétére alapul minden tagban és magában a közösségben. Jézus élő jelenléte a keresztény és az Egyház valódi ereje, mely elől a Sátán elmenekül (Fil 1, 12-26).
• A Szentség a valódi közösség, mert elvezet mindenki szeretetéhez, még az ellenség szeretetéhez is. Megszabadít ugyanis benneteket az önzőségtől, melyből a többiektől való félelem származik. Aki megéli a szentséget, az nem fél az ellenségtől és képes az ellenfélnek is kezet nyújtani; nem fél attól, hogy elveszít valamit, mert birtokában van a Mindennek, aki Isten. Így képes mindenkivel félelem nélkül találkozni, jókkal és rosszakkal egyaránt (Mt 5, 43-48).
• Végül, a Szentség a valódi Tisztaság, mert aki Istenben él, elkerüli mindazt, ami tisztátalan, nem kényszerből, hanem egy természetes döntésből: nem lehet Isten társaságában élni és ugyanakkor a démont szolgálni; magatoktól is megértitek, hogy egyik kizárja a másikat. Ezért a Szentség útja mindig egy megtisztulási út, mely lépésről lépésre elvezet benneteket, hogy a Jót válasszátok és elutasítsátok a gonoszt. Autentikussá, átlátszóvá, őszintévé tesz benneteket (Mt 6,22-24).

Kedves fivérek és nővérek, tegyetek meg mindent azért, hogy szentekké váljatok! A szentség mindenki számára elérhető. Isten csak azt kéri tőletek, hogy vágyjatok a szentségre és nagylelkűen álljatok az Ő rendelkezésére. Ha ezt megteszitek, akkor Isten elkezd cselekedni bennetek és átalakít titeket: átalakítja a gondolatotokat és az életeteket, mely szentté válik. Emlékezzetek azonban, hogy a szentség az nem emberi mű, hanem isteni, nem az emberi erőfeszítéseitekből ered, mégha szükséges is a személyes közreműködésetek és jóakaratotok.

Isten szüntelenül és sokféleképpen hív benneteket, hogy felébressze az emlékét a szellemetekben és vár arra, hogy válaszoljatok neki. Ha egy erős és őszinte igent mondtok, akkor a Szentlélek, a Megszentesítő elvezet benneteket a tökéletességre és elkezdi a művét. Elvezet benneteket a szentséghez, a megpróbáltatásokon keresztül is; ezek szükségesek számotokra ahhoz, hogy megerősítsék a döntéseteket. Megpróbál benneteket, de eláraszt az ajándékaival. Szép lassan eltölt a gyümölcseivel: szeretet, öröm, béke, gyengédség, türelem, alázat, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Gal 5,22). Kezdjétek el tehát meghallgatni Istent, aki hív benneteket és hagyjátok, hogy felébressze bennetek az életét!

Merítsetek ihletet a szentek életéből, akik megelőztek benneteket és elérkeztek a dicsőségre, de ne próbáljatok meg ugyanolyanokká lenni, mint ők. Minden szentnek megvan a saját eredetisége, ahogy mindannyiótoknak. Ne váljatok valaki más rossz másolatává, hanem legyetek önmagatok úgy, ahogy vagytok Isten előtt. Ajánljátok fel magatokat neki, hogy ő elvezesse az eredetiségeteket a ragyogáshoz Isten népében. Mindannyiótok utánozhatatlan és helyettesíthetetlen! Próbáljátok meg megérteni ezt.

Ne tegyetek bálvánnyá egy szentet! Gyakran többet vannak idézve a szentek, mint Isten és sokan úgy tartják, hogy a csodákat a szentek teszik. Nem, testvérek, a szent csak egy eszköz, melyen keresztül árad Isten szentsége. Egy szikra, de nem a Tűz, egy fényesség, de nem a Fény, egy sugár, de nem a Nap. Csak Isten a Szent, mi mind az ő gyermekei vagyunk, az ő teremtményei; tükrözhetjük a képmását, de csak Isten Isten.

Az Egyház hívva van ma, hogy újra felfedezze a szentséget, mint az elsődleges küldetését, melyből minden műve származik. Ha az egyház nem nyilvánítja meg a Szentháromság Egy Isten szentségét, akkor többé nem a Jézus által alapított Egyház; egy jótékony szervezetté válik, mely a saját elképzeléseire és az emberei erőfeszítéseire alapul. Az Egyház, mely Isten népe, az Úr szentségére helyezi az alapjait és hívva van, hogy láthatóvá tegye Krisztus arcát minden ember számára.

Az egyháznak szüksége van Szentséges Máriára, aki az Egyház Édesanyja és Szent József szentségére. Ők virrasztottak a Názáreti ház felett úgy, ahogy most az Egyház felett virrasztanak, mely Isten háza az emberek között. Elengedhetetlen és helyes misztikusan egyesülni a Szíveikkel, a Jézus Szívéhez legközelebb álló szívekhez.

Az Egyház szentsége az egyetlen remény jele a Föld számára, és kijelöli az utat az új teremtés felé. Amikor a jóakaratú emberek jönnek, hogy az Egyház ajtaján kopogtassanak, annak azzal kellene válaszolnia, hogy megtanítja mindenkinek a hit, a remény és szeretet útját: erre van szüksége az emberiségeteknek. Isten házának, amely az Egyház, nincs szüksége arra, hogy arannyal és ezüsttel rendelkezzen (Apcsel 3,6), mert már rendelkezik a világegyetem legnagyobb kincsével: a szentséggel. Ez az a gazdagság, mely a házát illeti, ahogy meg van írva: „Törvényeid igen megszilárdultak,
szentség illeti házadat, Uram, örök időkre.” (Zsolt 92,5). Igyekezzetek tehát, testvérek, hogy minél gazdagabbá tegyétek Isten házát! A segítség nem fog hiányozni.

Megáldalak, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”