Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2024.08.24 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átírat)

Olvasmányok: Jel 21, 9-14; Zsolt 144; Jn 1, 45-51

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!

Az Úr Jézus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindannyiótokkal!

Bertalan apostol ünnepségét celebráljuk. Ahogy minden szombaton, celebráljuk a feltámadás előestéjét, és – ahogy minden szombaton – azt, amit minden nap megélünk – a Szentmisére vinni az egész napunkat, a megtett lépéseket, azt, amit nem sikerült megtennünk – mert olyanok is vannak, vagy legalábbis nekem mindig vannak, amiket azonban kötelező lépésekként ismerünk fel, szabadulási lépésekként, az élet lépéseiként. A szombat, mindezen túl: a feltámadás előestéje, egy emléknap. Minden nap az, azonban a szombat egy sajátos kegyelmet nyer. Ezért mindent Szentséges Szűz Mária szándékai szerint ajánlunk fel és felajánljuk magunkat az ő szándékaiért.

Azt énekeltük, hogy „A te neved megment”[1], Az Eucharisztiát celebráljuk, és mégis, – később el fogom mondani – hogy mi az, ami mindig hiányzik ahhoz, hogy teljes mértékben megmentve érezzük magunkat, és hogy miért nem kapjuk meg az Eucharisztiában a Feltámadt Úr teljes erejét? Van egy korlát, van valami, egy háló, nem tudom, hogy mi az. Tudjuk, hogy a Szentmise – Eucharisztia, a Szentmise, az Áldozat – az egyetlen dolog, ami megmenti a világot. Meg van a lehetőségünk, hogy részt vegyünk a világ megmentésében. Sok nehéz helyzetbe hagyjuk magunkat belevonni, – jogosan – valaki rosszul van, valakinek fájdalma van, és egy olyan helyzetben, ahol az Úr Jézus megmenti a világot, ugyanúgy bevonódunk? Az érzelmi szintről is beszélek.

Mutatkozzunk be így tehát, mindenki azokkal a helyzetekkel, melyek elvonnak az élet lényegétől, az élet lényege az ez. Mindaz, ami ettől elvon, az számomra (aztán ti lássátok, ahogy akarjátok) bűn; mindaz, ami elvon ettől a túléléshez vezet, a nem éléshez; mindaz, ami ettől elvon az minden nehézségünk okozója, mert ez kéne az a hely legyen, ahol elhagyod mindazokat a nehézségeket, hogy feltámadva jőj ki onnan. Ha az nem történik meg az nem Jézus hibája.

Készüljünk fel.

Ó Anya, megmutattad nekünk az utat, széltében és hosszában elmagyaráztad, hogy mit akarsz tőlünk, elmagyaráztad nekünk, hogy mi az élet; egyenesen magadra vetted a felelőséget, hogy egy év alatt[2] minden útmutatást megadj nekünk, attól kezdve hogy „Isten létezik”, a fatimai jelenéseid századik évfordulójának alkalmával. Mindent elmagyaráztál. Nem mondhatjuk azt, hogy nem tudjuk, hogy hiányzik a… a fény vagy hogy nem tudjuk, hogy mit kell tennünk. Még egyszer szeretném a Szívedbe helyezni mindazokat a feltámadási lépéseket, amiket, nem arról van szó, hogy nem tudunk megtenni, hanem nem akarjuk; mindazt, amit nem hagyunk szabadon; mindazt, amit megkísérelünk, megkísérelünk magunkban és magunk körül is; az egész életet, melyet mi akarunk vezetni és nem hagyjuk, hogy Isten vezessen és így nem támadunk fel. Segíts nekünk ma is elhagyni egy darabot a gondolatunkból, egy darabot az elképzeléseinkből, egy darabot az erőnkből.

És a Mindenható Isten irgalmazzon nekünk, bocsássa meg minden bűnünket és vezessen el minket az örök életre.

A mai (vasárnapi) Evangélium olvasásával, a 21. hét vasárnapja[3], véget ér a Kafarnaumi beszéd, az a beszéd, ahol világosan leírja az Eucharisztiát: az Ő Testét, az Ő Húsát enni és az Ő Vérét inni. Akkor egyesek azt mondták neki: „Kemény beszéd. Ki értheti meg?” Egy olyan beszéd volt, mely a tanítványait is megrendítette, azokat is, akik követték Őt, olyannyira, hogy Jézus odafordul a Tizenkettőhöz is, és ezt mondja: „Ti is el akartok menni?” Már akkor a középpontba helyezte az Eucharisztia dimenzióját; már akkor mondta azt, amit mondunk: az Eucharisztia az egyetlen dolog – Jézus Krisztus, mert az Eucharisztiában van, az Eucharisztikus áldozatban – amely megmentheti a világot.

Ha megnézitek, a történelem során – több vagy kevesebb erővel, most beszéljünk magunkról – mindig volt egy harc Szentséges Szűz Mária ellen és az Eucharisztia ellen. Kezdettől fogva megpróbálták lekicsinyíteni Szentséges Szűz Mária alakját, az Eucharisztia alakját, olyannyira, hogy vannak olyan keresztények, akik az Utolsó Vacsorát ünneplik, de nem hisznek az Eucharisztia dimenziójában.

Én azt gondolom (nekünk is őszintéknek kell lennünk) kérnünk kell, imádkozni és méltó módon celebrálni, hogy megkapjuk a kegyelmet ahhoz, hogy megértsük az ajándékot, amit kaptunk. Amikor Szent Ferenc azt mondta: „Amikor megértettem, hogy milyen szeretettel szeretett engem Isten, megváltozott az életem”[4], ez mindenki számára érvényes. Azonban azt a szeretetet nem tudjuk megérteni az Eucharisztia nélkül; szemlélheted, behatolhatod az imával, de érezni azt a szeretet, átalakulni a szeretettől a Szeretettben, jóértelemben megrázódni, ez az Eucharisztia, mert az erő és a kegyelem nélkül, melyet az Ostya magunkhoz vételével kapunk, celebrálni az Eucharisztiát, nem vagyunk rá képesek. Lehetetlen az embernek, de semmi sem lehetetlen Istennek.[5]

Arról, hogy milyen erő van az Eucharisztiában, Jézus egy darab kenyérben levő élő jelenlétében, hozhatunk egy nagyon földhözragadt példát arról, hogy mit tettek az apostolok a feltámadás után. És itt megnyitok egy zárójelet. Amikor az Eucharisztiáról beszélek, és valószínűleg éppen az hiányzik, az az a lépés, amelyet minden héten meg kéne tennünk, mely az Áldozaton keresztül elmegy, a feláldozott Szereteten keresztül a feltámadáshoz. Én tartok attól, hogy keresztényekként megálltunk anélkül, hogy feltámadnánk, és ott veszítjük el azt az erőt, a feltámadást, a feltámadást, mely az Eucharisztia által kerül közlésre velünk: megenni a Testét és meginni a Vérét.

Arról beszéltem tehát, hogy mi történt az apostolokkal. Mind elmenekültek, mind megfélemlítve. Három év után, melyeket Vele eltöltöttek, mind elmenekültek. Ott volt János, tudom, de… mind a tizenegy. Nem volt elég az Ő szava, nem volt elég az sem, hogy magukhoz vették első alkalommal az Eucharisztiát Nagycsütörtökön; nem volt elég az, hogy látták, amint csodákat tesz, semmi sem volt elég – a szeretet, mellyel iránta voltak, az ott volt – azonban feltámadottként kellett találkozniuk Vele. Amikor feltámadva találkoztak vele!!! Ha megnézitek, Jézus ijesztő volt életében, megölték, de sosem tudták legyőzni Őt, nem tudtak legyőzni egy halottat. Róma egész serege, minden Zsidó, az összes egyéb valláshoz tartozó nem tudott kicsinálni valakit, aki már meghalt. Nem tudtak megölni egy halottat, nem sikerült nekik és sosem fog sikerülni. És az apostolok, korábban remegtek, mint a… elmenekültek, és később meg mentek szembe a halállal, mentek az oroszlánokhoz, mindenkivel szembenéztek. Tizenkét oktalan megváltoztatta a világot egy halottal együtt. Miért tették? Mert nem volt halott, feltámadt.

Tehát, ha mi szeretnénk jelet hagyni, akkor meg kell élnünk ezt a lépést. Ott felfedezed, hogy micsoda szeretettel szeretett téged Isten, máskülönben nem fog menni, oda teheted az egész jóakaratodat, ha nem érinted meg az életet, mely legyőzi a halált, akkor nem fog menni.

Én megkérdeztem magamtól, remélem ti is megfogjátok: „Hogyan csináljam? Szeretném, vágyom rá.” Az első dolog az az, amit Simon Péter mondott: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi a tieid.”[6] Ugyancsak Péter volt az, aki aztán elárulja. Nekünk is meg kell tennünk ezt a lépést, hogy ne mindig valami földhözragadt dolgot kérjünk Jézustól. Tegyük meg azt a lépést, hogy kérjük Jézustól: „Uram kihez mennék, hogy feltámadva találkozzak veled? Én hiszek, de add meg a bátorságot, hogy higgyek. Én szeretném, de add meg az erőt, hogy veled egységben éljek. Én tudom, hogy az Eucharisztiában vagy, de engedd meg, hogy én is beléphessek, hogy egy eucharisztikus emberként éljek, aki szereti az eucharisztiát, aki megéli a Szentmisét.” Egy ima, az egyetlen, az első ima, aztán jön a többi, amikor találkozol Vele.

Ahhoz, hogy megtegyük ezt a lépést, még van egy lépés előtte, amely ezzel kapcsolatos. Jézus valódi Isten és valódi Ember. Azonban a Feltámadásnak ezt a kegyelmét, ezt a kegyelmet, hogy felfedezzem, hogy én is a feltámadás gyermeke vagyok, az Atya fia és hívva vagyok, hogy feltámadjak, ezt nem Jézus Ember adja meg, hanem Jézus Isten Fia. Ha nem teszem meg azt a lépést, hogy Jézus igaz Ember, de Isten Fia, azért lett Emberré, hogy lehetővé tegye számomra ennek a lépésnek a megtételét, nem azért, hogy olyanná váljon, mint én. Emberré lett, hogy engem Istenné tegyen. Ő, Isten Fia megadta nekem a lehetőséget, hogy én is Isten gyermekévé váljak. És ez a lépés ehhez kapcsolódik: „Segíts feltámadva találkoznom Veled”. Először így kell Őt felismernem.

Ha te az ember Jézussal foglalkozol, a Názáreti Jézussal, Jézus prófétával, Jézussal, aki nagyon ügyes politikus, aki elmagyarázta… (egy nagyon ügyes ember, amit csak akartok), akkor ezt a lépést nem teszed meg. És itt van egy másik botrány sok ember számára: Jézus, Isten Fia, az Isten Fia adta meg ezt neked, nem a Názáreti Jézus. Értitek, hogy mit akarok mondani? Isten Fia tehát az, aki magára vette az összes korlátomat és ma is így tesz. Isten Fia az, aki megfizeti mindezt az adósságot, amit én szereztem, én, mint minden ember.

Ebben az Isten Fiában való hitben minden nap meg kell tapasztalnom a feltámadást, minden Szentmisén. Én mondom, hogy nem kell megvárnom azt, hogy meghaljak, ahhoz, hogy feltámadjak.  Hiszek benne és ez reményt ad, erőt ad, hogy nem fogok meghalni, életben fogok maradni. Azonban ez valami olyan, amit meg kell tapasztalnunk. Minden Szentmisén kell valamit hordoznom magamban, azt hiszem, ez az, amivel a Szentmisében találkozom, amit az életben minden nap celebrálok, egy lépés, egy probléma. Nem a földhözragadtakról beszélek, bocsánat, hanem azokról, melyek bennem vannak, amelyek akadályoznak abban, hogy éljek. Vele együtt kell haladnom és Ő velem együtt kell haladjon. Ott találkozni fogok a szeretetével. Fel kell szabadítsa a bebörtönzött szellememet, melyet ezer emberi nehézség köt, a romboló energia műve, ami rendszerekkel, láncokkal, gondolatokkal töltött meg, ami elvezetett engem ahhoz, hogy összekeverjem a jót azzal, ami nem jó (többé azt sem ismerem) itt ezen a Földön, minden a Földhöz kötve.

Ha nem éljük meg a feltámadást, akkor milyen keresztények vagyunk? A feltámadás és az Eucharisztia kéz a kézben járnak. Megélve a feltámadást, a gyümölcsök azonnalik. Nem az a gyümölcs, hogy a felhők között repkedem és érzem, hogy az élet mindig győz: hanem az, hogy az élet legyőzi a halált. Érezni mindig, hogy nincs olyan gond, betegség, rossz helyzet, ami elnyomja az életet. Az élet győzött, az élet győz, semmi sem állíthatja meg. Az élet győz. Ez az Eucharisztia, nehézkesen, fáradtan, mérgesen – amit csak akartok – belépni a Szentmisére, és nyerni, Vele nyerni. Ő az, aki nyer. Én csak hagyom nyerni.

Megtanulsz tehát Isten gyermekeként élni. És hogyan élt Isten Fia? Itt igen, megnézem, hogy hogyan élt Emberként, itt helyes, szép és hasznos megnézni a Názáreti Jézust, miután üdvözöltem Őt Istenként; egyszerű, örömteli, aki tudta élvezni az életet.

Nem akarjátok megnézni Jézust? Nézzétek meg azt akkor, aki a Földön a leghasonlóbb volt Hozzá: Szent Ferencet, Isten udvari bolondját, aki örült az égnek, örült a szélnek, a víznek, a tűznek, egy virágnak. Örült, örült a jónak, ami a természettől, a testvérektől jött. Örült, és nem vetett véget életének, ami nem volt szép, mert senki sem követte, mert mégha tömegek is követték, nézzétek meg, hogy a tömeg kevés emberből állt, kevés, hét, nyolc, a többi háromszázezer ferences nem követte. Valójában menekült a szerzetesektől, menekült az erdőkbe. Örült! Egy csomó betegsége volt, nem volt egy sem, amivel ne rendelkezett volna, és örült, örült a tűz testvérnek, amikor égtek a szemei és azt mondta: „Ha lehetséges, hogy kevesebb fájdalmat okozz…”, aztán örült, – ÖRVENDETT az életnek. Miért? Bolond volt? A világ mai szemlélete szerint bolond volt. Találkozott Krisztussal. Azonban mi élhetünk Szent Ferenc hozadékából, mert ő megnyitott egy darabka utat, azonban nekünk mást kell tennünk. Ha hiányzik az a darab, amit nekünk kell megtennünk, akkor nem fogunk elérkezni az azt követőhöz.

Megkérdeztem magamtól tehát, ma reggel, de mi az, ami megakadályoz minket abban, hogy így éljünk? Mi hiányzik? Milyen félelem van bennünk? Van valami, ami félelmet kelt. Félelem attól, hogy boldogok legyük, talán? Milyen félelem van bennünk? Nézzétek meg, hogy az, amit Szent Ferencnek adott Jézus azt mindannyiunknak megadja, nincs különbség a szeretetben, a kegyelmekben. Mindannyiunk a sajátunkban, természetesen, az eredetiségünkben teljes kéne legyen és abban a teljességben boldog, akkor is, ha nem fog úgy tenni, mint Szent Ferenc, azonban az, amit tesz biztosan boldog lesz, boldog attól, amit tesz, boldog a létezésért, hogy éljen és nem túl éljen. Mi hiányzik? Félünk a kereszttől? Nem tudom.

Ha megkérdeznénk, megnyitnánk a könyveket, minden onnan születik: félsz a kereszttől, mert a feltámadáshoz a kereszten keresztül kell áthaladj. És amikor elérkezik a kereszt, akkor keresünk mindenféle megoldást, azt leszámítva, amelyet Isten ad, amelyet át kéne ölelni. Ez biztosan egy probléma. A keresztet át kell ölelni, nem megpróbálni elmenekülni, bármilyen is legyen, a legkönnyebbet és a legnehezebbet is át kell ölelni. A másik dolog az a kevés hit. Valószínűleg igen, megyek a Szentmisére, igen, celebrálok – az én esetemben – de hiszek? Hiszek Isten Fiában? Egyesülök Isten Fiával? Szabadon hagyom?

Íme, én szerettem volna megnézni az Eucharisztia dimenzióját számunkra, mert azt gondolom, hogy van egy nagy seb és ott valóban szükséges imádkozni a békéért, és nem lesz béke míg be nem gyógyul ez a seb, éppen ez a dimenzió, hogy keresztényekként megoszlunk az Eucharisztián, megoszlunk Szentséges Szűz Márián. Nem kell ítélkeznünk, hanem imádkozni értük, felajánlani magunkat értük, hinni értük is, értük is megélni a Szentmisét és kihasználni minden megpróbáltatást, hogy értük is keresztül haladjunk rajtuk.

És Szentséges Szűz Mária segítsen nekünk megérteni ezt a hatalmas ajándékot, segítsen nekünk megélni és hagyni magunkat átalakítani, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Urunk, az örök üdvösség záloga, amelyet Szent Bertalan apostol ünnepén asztalodnál kaptunk, segítsen és támogasson minket ma és mindenkor, Krisztus Urunk által.

[1] Ének: „Io vengo a Te” (Hozzád jövök) https://www.youtube.com/watch?v=stSCZF1a48c

[2] Lásd „Az Élet nem élet Isten nélkül” c. könyv – Az emberiség Édesanyjának üzenetei Stefánia Caterinának – 2017-2018”

[3] Jn 6, 60-69

[4] Szent Ferenc üzenet, 2012.09.17 „Isten tiszta szeretete”

[5] Mt 19,26; Lk 1, 36-37

[6] Lásd 2, lábjegyzet