2013. május 25

Kedves olvasók,

Az üzenetben, melyet most javaslok, Assisi Szent Klára a szemlélődésről beszél, mely a szeretet és az ima kiteljesedése. Kívánom nektek, hogy egyre jobban felfedezzétek Isten szeretetteljes tekintetét magatokon és hogy forduljatok hozzá a szeretetteljes tekintetetekkel.

Imádkozom értetek és kísérlek benneteket a szeretetemmel.

Stefania Caterina

Assisi Szent Klára[1] 2013. május 20-i üzenete

Kedves fivérek és nővérek, béke és üdvözlet mindannyiótok számára! A Magasságos Úr kért meg, hogy beszéljek nektek a szemlélődésről. Jól tudjátok, hogy a földi életem nem volt más, mint szemlélődés; ezért örömmel beszélek róla.

Mi a szemlélődés? Nem egy aszkétikus gyakorlat, vagy spirituális akrobatika, sem egy absztrakt fogalom, hanem a lélek lélegzése, pihenése. Amikor Isten megteremtette az embert, azt szerette volna, hogy az együttműködője legyen, hogy részt vegyen a művében, a teremtés kormányzásában. Sokszor el lett nektek magyarázva, hogy az ember rendeltetése nem az volt, hogy küzdjön a megélhetésért, hanem hogy Isten szolgálatának az örömében éljen. A munka az isteni kreativitásban való részvétel kellett volna legyen, melyet az ember azon képessége tesz lehetővé, hogy megérti és hasznosítja Isten törvényeit.

A felmenőitek által elkövetett áteredő bűn rabbá tette a Föld emberiségét, amely többé nem ismeri a pihenést. A Földön a munka fárasztja az embert, mindig aggodalmak forrása, legyen túl kevés vagy túl sok. A munkától függ a kereset és a kereset sosem elég az embereknek: ha szegények, akkor gazdagokká akarnak válni, ha pedig gazdagok, akkor még gazdagabbakká és sosincs békéjük, szegények vagy gazdagok, mindig aggodalmaskodóak.

Jézus ezt mondta: „Ne aggódjatok…” (Mt 6, 25). Ő ugyanis vissza akarta vezetni az embert az Atyával való igaz kapcsolatra, meg akarta értetni velünk, hogy Isten képes gondoskodni az ember szükségleteiről és Isten szolgálatában az ember megtalálja a szükségest és még többet is. Istenért lettünk megteremtve, hogy az Ő Országát keressük, ami nem erről a Földről való; hívva vagyunk, hogy az isteni törvények szerint éljünk, melyek nem földiek és testiek. Isten tudja, hogy mire van szükségünk, mert Ő teremtett minket, ezért mindig megadja nekünk az élethez szükségest, amennyiben azt válasszuk, hogy érte éljünk.

Amikor készen állunk Istenért élni, amikor csak hozzá akarunk tartozni és teljes mértékben neki adjuk magunkat, akkor megszületik a valódi szemlélődés, mely a bizalmas Istenre való hagyatkozás gyümölcse. A kulcs az élet felajánlása Istennek, mely megnyitja a szellemet, melybe Isten belehelyezte a kincsét. Igen, kedves testvérek, aki szereti Istent, az felébred a valódi életre; aki kész mindent átadni, az mindent megkap a szeretető Atyától. Aki szeret, az szeretné a szeretett arcát szemlélni és csodálja mindazt, amit a szerető tesz, képes minden finom és szerető tettében felismerni Őt. Így Isten és az ember között egy szeretetbeli történet születik, mely a halállal sem ér véget, sőt: az örökkévalóság dimenziójában a szerető és a Szeretett egy dologgá válnak.

A szemlélődés a rácsodálkozás és az elhallgatás magatartása Isten nagysága előtt: a teremtmény aláveti magát a Teremtőnek, nem szolgaságból vagy félelemből, hanem szeretetből. Ebből a magatartásból születik meg aztán a tudomány és az élet törvényeinek ismerete. Az ember engedelmessé válik Isten kezei alatt és elkezd cselekedni a fényben: a művei jók és Isten egész népét építik. Az ember az Úrért dolgozik, de nem érzi többé a fáradtságot, mert el van telve az isteni jelenléttel, mely pihenés a lélek számára.

Az autentikus hit mindig a szemlélődéshez vezet, mert a hűséges ember semmitől sem fél és minden helyzetben, még a legnehezebbekben is fel tudja ismerni Isten jelenlétét, az Ő kezét, mely csendben áthalad, hogy minden fájdalmat meggyógyítson. A hit tesz róla, hogy sose veszítsük szem elől Istent, aki az élet középpontja. Ez szemlélődés.

A remény is a szemlélődéshez vezet, mert az ember, aki reménnyel él, az minden nap szemléli Isten ajándékait, amelyeken keresztül megvalósítja az ígéreteit. Csak egy vak nem venné észre a kicsi és nagy ajándékokat, melyek betöltik a mindennapi életet. Holnap ébredéskor nézzetek körül és kezdjétek el számolni az ajándékokat, melyeket Isten megad nektek a nap folyamán, a naptól és a levegőtől elindulva, amelyek nélkül nem tudnátok élni; este észre fogjátok venni, hogy sokat kaptatok. Akkor aztán hálát fogtok adni és csodálni fogjátok az Isteneteket. Ez is szemlélődés.

A szeretet, ha szeretet kivirágzik a szemlélődésben. Már mondtam nektek, hogy aki szeret, az nézni akarja a szeretettet. A szemlélődés a szeretet gyermeke és sosem ér véget önmagában: a szemlélődés a cselekedetre ösztökél, mert Isten szeretetét szemlélve az ember telve érzi magát azzal a szeretettel és a másik felé irányul. Isten szeretetével szereti a többieket és ugyanazt a szeretetet fedezi fel a testvérekben. Ez is szemlélődés.

Mindebből megérthetitek, hogy mind a szemlélődésre vagytok hívva, és hogy az az életetek része; valójában a keresztények élete egy szemlélő élet kéne legyen. Sajnos sokan a zárdákban vagy kolostorokban lévő szerzetesek és apácák élményére korlátozzák be a szemlélődést, miközben mindannyian arra születtetek, hogy Istent szemléljétek. Egyesek úgy döntenek, hogy a szemlélődésnek szenteljék az életüket, szolgálatként, egy a világból visszavonult életet választva; egy nagy szolgálat ez, melyet az emberek nem mindig értenek meg, mert nem tudják, hogy mi a szemlélődés. És mégis, minden embernek tudnia kellene. Az emberi szellem ugyanis Isten megismerésére lett teremtve, de nem ismerheti azt, akit nem lát. Éppen erre szolgál a szemlélődés: az Isten felé irányuló szellem tekintete, amely lehetővé teszi Isten megismerését úgy, ahogy van.

Isten, aki Szellem, az ember szellemében lakik. A Szentlélek jelenléte a szellemetekben olyan, mint egy forrás, mely egy kert közepére van helyezve. Ha szeretitek Istent és felajánljátok magatokat Neki, a szellemetek virágzik, mint egy kert, mert a Szentlélek forrása folytonosan öntözi. Isten jelenléte eltaszítja a gonoszt a szellemetekből; egy zárt, védett kertté válik, mert Isten féltékenyen őrzi azt, ami az övé. A zárt kertetekben szemlélhetitek Isten és pihenhettek benne. A szellemetekben pihentek, jobban, mint a világ bármely egyéb helyén. Ezért a szemlélődés az valódi pihenés, az, amit az ember ismert az áteredő bűnt megelőzően. Jézus azért jött, hogy bevezesse az emberiséget a valódi pihenésbe Istenben, egy új és élethordozó utat nyitott meg az Atya felé. Ezért minden újra lesz egyesítve Jézus Krisztusban és Ő a világegyetem egész emberiségét és minden teremtményt be fog vezetni az új teremtésbe, ahol az ember és a teremtés örökké Istenben fognak pihenni, fáradság és könnyek nélkül, romlottság nélkül.

Csak Isten ismeri azt a pillanatot, amikor mindez meg fog történni. Mindazonáltal, már most megkóstolhatjátok a pihenést Istenben, a szellemetek intimitásában keresve, ott, ahová Isten egy élő vízzel teli kutat ásott. Ő jön, hogy bennetek éljen, ha hívjátok, ha minden erőtökkel vágytok rá. Ő az a kút, melyből egy olyan vizet fogtok meríteni, melyet senki más nem tud megadni nektek, és amelynek köszönhetően soha többet nem fogtok szomjazni (Jn 4, 14). Javaslom nektek, hogy merítsetek Istennek ebből a kristálytiszta kutjából, mely bennetek van; ne tegyetek úgy, ahogy ezen Föld sok embere teszi, akik a sárral teli pocsolyákból isznak és újra megszomjaznak. Emlékezzetek Isten élő vizével teli kutjára, mely bennetek van, keressétek a szellemetekben és ott meg fogjátok találni.

A földi életem során sosem fáradtam bele, hogy Isten arcát keressem. Folyamatosan az ő élő vízzel teli kutjából merítettem és minél inkább merítettem, annál inkább elteltem; az egész lényemből túrcsordult a szeretet és kiáradt körülöttem, elérkezett, hogy sok távoli lelket megérintsen, miközben a Szent Damiano templom csöndjében éltem. Sose fáradjatok bele, hogy Jézust és az ő arcát keressétek, mely telve van szeretettel irántatok. Hagyjátok, hogy körbevegyen titeket az ő tekintete és meg fogjátok találni a valódi pihenést; akkor aztán szemlélni fogjátok Istent a mindennapi életben is, ott, ahol a létezésetek kibontakozik.

Kísérlek benneteket az imámmal és szeretlek titeket Istenben. Fogadjátok az áldásom:

Az Úr áldjon benneteket

és őrizzen meg titeket.

Ragyogtassa rátok az Ő arcát

és adja meg nektek az irgalmát.

Fordítsa felétek a tekintetét

és adjon békét nektek.

Az Úr legyen mindig veletek

és tegyen róla, hogy ti egyre inkább vele legyetek!

[1] Klára 1194-ben született Assisiben, egy nemes családban. Még fiatalon eldöntötte, hogy csak Krisztushoz akar tartozni. Elment, hogy Szent Ferenccel tanácskozzon, aki jóváhagyta a világból való visszavonulását; ő maga öltöztette Klárát a szerzetesi csuhába és előkészített számára egy kis lakhelyet a Szent Damiano templom mellett. Hamarosan más fiatal lányok is csatlakoztak hozzá Assisiből; így megszületett a Második ferences Rend, melyet Szegény Úrnők vagy később Szent Klára Rendjének hívtak. Klára mindig a Szent Damiano templomban élt szegénységben és szemlélődésben. 1253-ban halt meg, majd két évvel később IV. Sándor Pápa szentté avatta. A teste a neki szánt Bazilikában pihen Assisiben.