Jubileumi év

Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2024.07.27 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átírat)

Közeledünk a Szűzanya születésnapjához, mely augusztus 5-én van. Az egyik dolog, amit mindig hirdettünk erről az oldalról, erről az egyházról, a Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházáról, az Szentséges Szűz Mária központi szerepe. „Az Egyház máriás lesz vagy nem az én Egyházam” – mondja Jézus.[1]

A Medjugorje-i jelenések nem egyszerű jelenések. A Medjugorje-i jelenések a tetőzése volt mindannak a folyamatnak, mindannak a kinyilatkoztatásnak, Jézus Krisztustól elindulva, az ő első visszatérésétől az utolsó időkig, mely elindult és gyorsan halad. Mária utoljára megjelenik, aztán visszavonul a Szentháromságba, visszavonul az Egyházába[2]. Megtette azt, amit meg kellett tennie és Isten trónusa előtt van Isten minden fiáért és lányáért, akiket nemzett, és most lehetővé kell tegye az Úr Jézusnak és a szentháromságos erőnek, mely teljes mértékben cselekszik Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházán keresztül, hogy begyűjtse mindazt, amit elvetett. Itt az aratás ideje.

Ezt azért mondom, mert immár megértettük, hogy ebben a kíséretben, amit Isten adott nekünk, amit Szentséges Szűz Mária adott nekünk, az augusztusi hónap központúságát, ahol ott van Szentséges Szűz Mária a születésnapjával, 15-én a mennybevételével. Azonban az évek során láttuk, hogy a személye körül sok ünnepélyesség született, nem csak egyszerű ünnepség. Ott van Jézus színelváltozása 6-án, az Atyaisten ünnepsége 7-én, melyet az Ő útmutatásai alapján vezettünk be, 4-én Vianney Szent János emléknapja. Aztán nem mondom az összes dátumot, mert nem szeretnék tévedni, de tudom, hogy ott van Szent Maximiliam Kolbe[3], Keresztes Szent Terézia Benedikta[4], Szent Klára, Szent Lőrinc. Sokan ezek közül a szentek közül a Központi Magcsoportban vannak és valószínűleg nem véletlenül.

Továbbra az is, hogy Atyaisten útmutatásai alapján felszenteltük Neki a Földet, 2019. augusztus 4-én[5], és éppen az Atyaisten mondta nekünk, hogy a liturgikus évünk – pár évvel ezelőtt el lett nekünk mondva, mégha valószínűleg nem úgy vettük, ahogy vennünk kellett volna annak teljességében – augusztus 7-én kezdődik[6] és a középpontban a 15-i Mennybevétel ünnepe van. Miért? Mert ezekben az utolsó időkben a liturgikus év ebben a dimenzióban kell elinduljon, Isten gyermekeinek a Mennyhez való felemelkedésének dimenziójával, Isten gyermekei, akik feltámadnak, akik belépnek az Új Teremtésbe, akik már innentől vágynak rá és próbálják megélni. A Mennybe való felvétellel indul, mely számunkra, ahogy Szentséges Szűz Mária számára is egyenlő Jézus Krisztus feltámadásával. Mintha Húsvét napjától indulnánk, csak Jézus támadt fel, Mária felvétetett a Mennybe. Értitek, hogy mit akarok mondani?

Ezekben az utóbbi napokban Jézus és Szentséges Szűz Mária is azt mondták nekünk, hogy számunkra, az Egyház számára, az Ő Egyháza számára, – mely abszolút nincs ellene más Egyházaknak – az Ő Egyháza, azonban most Szent Mihállyal az élen átvette az egész univerzum gyeplőjét és irányítását, augusztus 7-én kezdődik a jubileumi év. Éppen ezzel kapcsolatban mondtam, hogy kezdődik a Liturgikus Év.

Kérve lett tőlünk, hogy éljük meg a Liturgiáinkat, a Szentségeinket és – még egyszer mondom – nem mások ellen, hanem az Ő javukra. Éljünk egyszerűen továbbra is, tanúsítsuk továbbra is mindazt, amit kaptunk mindazoknak a javára, akik keresztényekként határozzák meg magukat és valóban azok szeretnének lenni, és fel szeretnék fedezni, hogy mit jelent Isten gyermekeinek lenni és meg szeretnék ezt élni, bárhol is legyenek.

Azon a napon tehát, augusztus 7-én meg fogjuk nyitni a Szent Ajtónkat, mely a Fény Ajtaja, mely az amfiteátrumban található, a Mária Arca Szentélyházban, Medjugorjeban. Minden Szentélyházunkban meg fogjuk nyitni. Minden ajtó egy Szent ajtó lesz, minden Szentmise rengeteg léleknek az áthaladása lesz, akiket segítenünk kell a papságunkkal. Mert mi a Jubileum? Egy kegyelmi év, az irgalmasság éve, egy év, ahol rendkívüli módon kapunk bűnbocsánatot. De ha megnézzük azt, a lényegét, a Jubileum egy újraindulás, egy lehetőség, melyet Isten még egyszer megad az embernek, hogy újra elinduljon elölről, hogy Krisztust keresse, hogy elölről induljon, hogy Istent helyezze az élet középpontjába, hogy Jézus alakját helyezze a középpontba, aki elvezet minket az Atyához a Szentlélekben.

Elkezdeni újból mondani: „Megértettem. Végre megértettem, hogy mit jelent Isten gyermekének lenni, hogy mit tett Jézus értem”. Ez a Jubileum, nem néhány bűn eltörlése. Ott lesz az Assisi bűnbocsánat is augusztus 2-án: ott is bűnbocsánat. Azonban arra használni a bűnbocsánatot, hogy eltöröljünk néhány bűnt, anélkül, hogy az életünket egy öröm ajándékká alakítanánk Istenért, az nem mondom, hogy haszontalan, azonban a kapott kegyelmek mindössze 20 %-ának a használata, nem 100%.

Örömmel mondjuk tehát, és aki szeretné azt meghívjuk, hogy vegyen részt ebben a Jubileumban augusztus 7-től, meghívjuk, hogy készüljön fel erre a Jubileumra. Meghívjuk arra is, hogy gondolja át, hogy elmenjen Medjugorjéba és haladjon át azon az Ajtón ebben az évben. De ne magáért haladjon át, hanem papként az ő királyi papságában, és a saját eredetiségével, identitásával, korlátaival, örömeivel és ajándékaival segítsen áthaladni egy csomó léleknek.

Jézus azt mondta, amikor kérte, hogy augusztus 7-től kezdjük meg ezt a Jubileumot, hogy ebben az évben Ő, mindazokkal együtt, akik szeretnék, az ő papságukban, szeretne elmenni és megmenteni mindent, ami még megmenthető. Ez a Jubileum. Az Ő szavaival mondom, hogy mi az. Lukács Evangéliumából: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”[7]

Egy év, ahol az Úr nagyon nagylelkű lesz és rendelkezésre fog állni minden szellemi gyógyulásért, melyek következményként fizikai gyógyulások is lesznek, ha meggyógyul a lélek. Ez a Jubileum. Mondok valami nagy dolgot, remélem, hogy nem égettek el miatta azonnal: Jézus három nyilvános éve egy három évnyi Jubileum volt, mely örökké tart, egy örök Jubileum. Azért jött, hogy kiszabadítsa a foglyokat, azért jött, hogy fényt hozzon, hogy életet hozzon és ez kitart. Ezen alkalmakkor rendkívüli kegyelmeket adnak.

A Szentlélek 2019-ben ugyanezeket a dolgokat mondta nekünk. Olvasom:

„Ma erővel szállok le rátok, hogy felszenteljelek Isten cselekedetére és művére. Általatok leszállok erre a Földre, hogy megtisztítsam a gonosztól. Ezen a kis maradványon keresztül és azokon keresztül, akik hozzátok kapcsolódnak, akik sokkal többen vannak, mint azt ti el tudnátok képzelni is, szellemközösségben Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházával, beteljesedésre vezetem a Földön a Szentháromság művét. Túllépek a korlátaitokon és bizonytalanságaitokon és egy beteljesített művet alkotok belőletek, túl a hiányaitokon. Elég nekem az igenetek és hűségetek, az elhatározásotok, hogy félelem és kompromisszumok nélkül haladtok előre.

Lejövök általatok a Földre, hogy visszavegyem azt, ami hozzám tartozik. Visszaveszem azt, amit a Sátán ellopott tőlem: a világban szétszórodott Isten fiait; azokat, akik az igaz Isten szeretik, akár anélkül is, hogy ismernék, de igazként élnek; akik nem a világ törvényeit, hanem Isten törvényeit követik, mely a fogantatásuk pillanatában beléjük pecsételődött; akik elfogadták azt az áldozatot, hogy pogány népek között szülessenek, különböző vallásokban, rengeteg szenvedésben és áldozatban. Megismétlem: jövök, hogy visszavegyem azt, ami hozzám tartozik. Kiszakítom az ellenség kezéből mindazokat, akik az igazságot keresik. Csak Istenben az igazság, az igazi Istenben, aki a Szentháromság.  

Jövök, hogy erővel hozzam vissza a Földre az Atya szeretetét, Jézus Krisztus tanítását és az én akaratom. Az én akaratom egy dinamikus és erős akcióként fordítható le, mely a népemen keresztül valósul meg, mert Isten mindig és csak a népe által cselekszik.

Legyetek tudatában mindennek, mert én használni szeretnélek titeket, hogy eljussak a Földön az utolsó jóakaratú emberhez is. Ti lesztek az én szemem, a kezeim, a lábaim, melyek folyamatosan végigjárnak ezen a Földön. Nem számít, hogy hol vagytok, mert a szellemeteknek nincsenek határai. Elmélyedve bennem, tér és idő nélküli férfiakká és nőkké váltok, mert különböző dimenziókba léptek be, oda, ahol az ellenség már nem tud elérni és ahol minden harmónia, béke és jóság.

Szeretnék belőletek egy szent, Isten szemében értékes népet faragni. Megvan az erőm hozzá és meg is teszem, de szükségem van hozzá a hűségetekre és a mindennapos igenetekre. Nem kérek tőletek mást. Hagyjátok rám a nehézségeket, gondokat, betegségeket, bizonytalanságokat. Én meg tudlak gyógyítani titeket és megajándékozni Krisztus feltámadásával. Adjátok nekem az őszinte és teljes igenetek; a többit én megteszem. Segítsetek, hogy visszaszerezzem azt, ami az enyém.”[8]

Ez a mi Jubileumunk.

És Szentséges Szűz Mária ereszkedjen le az Ő szeretetével, áldásával, fényével mindannyiunkra, ereszkedjen le, hogy felkészítse mindazokat a rendkívüli kegyelmeket, melyeket ezen Jubileumkor kapni fogunk, hogy felkészítsenek minket az életre és a feltámadásra, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

[1] Jézus üzenete, 2011, szeptember 8 „A népem jövője”

[2] Szentséges Szűz Mária üzenete, 2021, augusztus 14 – „Mindent elmondtam”, mely ezen a honlapon megtalálható

[3] Szent Maximilián Kolbe emléknapja, augusztus 14

[4] Keresztes Szent Terézia Benedikta emléknapja, augusztus 9

[5] lásd az Föld felszentelése az Atyaistennek – felszentelő ima, a „felszentelések és imák” rovatban ezen a honlapon

[6] Az Atyaisten üzenete, 2020, augusztus 7 „ Ez az ünnepség legyen a liturgikus évetek kezdete”, mely megtalálható ezen a honlapon

[7] Lk 4, 18-19

[8] Szentlélek üzenete, 2019 december 8, „Jövök, hogy visszavegyem azt, ami az enyém”, mely ezen a honlapon megtalálható

Hozzászólás