Jézus Krisztus világegyetemre kiterjedő Egyháza
2024.07.11 – Elmélkedés
Mauro (hanganyag átírat)
Olvasmányok: péld 2, 1-9; Zsolt 33; Jn 15, 1-8
Az Úr legyen veletek (És a te szellemeddel.)
Evangélium Szent János könyvéből (Dicsőség neked Istenünk.)
Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.
Ez az Evangélium Igéje. (Áldunk Téged, Krisztus.)
Ének: Alleluja
Ma Szent Benedek, Európa védőszentjének ünnepe van, szeretnénk még Európáért imádkozni, Európa keresztény gyökereiért és Szent Benedeken keresztül megint megnézni, hogy mi egy keresztény, Isten gyermeke.
Szent Benedek egy azok közül az emberek közül, akik azonnal visszavonultak az apostolok halála után, hogy teljes mértékben megéljék a keresztény hívatást. A sivatagi Atyák után jött, körülbelül száz évvel később és ő volt az első nyugati szerzetes, sőt a keletiek is hivatkoznak Szent Benedekre.
Az olvasmány a Példabeszédek könyvéből és Szent János Evangéliuma, amelyet hallottunk, már mind elmondják, hogy mi a lényege egy kereszténynek: keresni a bölcsességet, keresni Isten gondolatát, elkölteni az energiáit és az idejét, hogy az igazságot keresse, ezt a Példabeszédek könyve mondja.
Az Evangélium az az Evangélium, amely a szőlőművesről és a termőkről beszél: „Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok,” már az egész keresztény vonal ki van jelölve. Figyeljétek meg, hogy minden keresztény, a Keresztelésétől kezdve kap egy küldetést, mely nem csak néhány szentnek adatik meg, hanem minden kereszténynek: „Menjetek és hirdessétek: ‘Elközelgett a mennyek országa!’ Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket!”[1]. Minden megkeresztelt keresztény megkapja ezt a küldetést. Ezen kívül a keresztényi lét egy vallássá válik, egy…egyé a sok közül, mint a többiek, de a különbség az pont az, hogy a keresztény az ugyanazt a küldetést kapja meg, mint Jézus Krisztus. Ő az, aki folytatja az alapítójának, Jézus Krisztusnak a művét, máskülönben nem keresztény.
Azt mondtuk, hogy imádkozzunk Európáért. Európa egy olyan kontinens, ahol nagy szentek éltek, ahol Szent Péter és Szent Pál meghaltak. Egy olyan kontinens, ahol Jeruzsálemből elindulva – zsidó vallás – elérkezett Európába, a kereszténység Európában bontakozott ki és így kontinensként megkapja a feladatot Jézustól: menjetek az egész világba és tanúsítsátok azt, hogy kik vagytok, gyógyítsátok meg a betegeket, a leprásokat és hirdessétek Krisztust.
Eltávolodni a keresztény gyökerektől az a saját identitástól való elszakadást jelenti, elszakadni attól, akik vagyunk. Az ajtó megnyitását jelenti bármilyen szellem számára, aki beléd tud lépni és kivinni abból, aki vagy: keresztény, Isten gyermeke, és amikor ez megtörténik akkor minden szinten ott van a zavar. Azt hiszem, hogy ez most nyilvánvaló. Isten azon szavainak a megtagadását is jelenti, amikor azt mondja? „Nélkülem semmit sem tehettek”, megtagadni mindazt a kegyelmet, melyet megkapunk akkor, amikor hűségesek maradunk a szavaihoz: „Ha bennem maradtok, akkor sok gyümölcsöt fogtok hozni”, vele egységben, keresztények.
A keresztények, akik elszakadtak Jézustól, egy lényeges dolgot kockáztatnak: többé se nem húsok se nem halak, se nem melegek, se nem hidegek, langyosak és a Jelenések könyvében ezt mondja: „De mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból.[2] Keresztényekként megvan az a kötelességünk, hogy nyitottak legyünk mindenki irányába, megvan a kötelességünk, hogy mindenki felé menjünk, hogy minden szükségletbe közbeavatkozzunk, minden nehéz helyzetbe, de Jézus Krisztusból kiindulva kell ezt megtennünk. Az ő gondolatából kiindulva, meg kell tennünk, mert tudjuk belül – egy bizonyosság – hogy csak Jézus az Út, az Igazság és az Élet[3], csak Jézus tudja megmenteni ezt az emberiséget, semmilyen jó cselekedet, bármilyen virtuóz, szép, is legyen, olyan mély, amennyire akarjátok.
[1] Mt 10, 5-8
[2] Jel 3, 15-16
[3] Jn 14,6
