Jézus Krisztus világegyetemre kiterjedő Egyháza

2024.06.24 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: Iz 49, 1-6; Zsolt 138; Apcsel 13, 22-26; Lk 1, 57-66.80

Ma, Medjugorje ünnepéneknek előestéjén, Keresztelő Szent Jánost ünnepeljük. Keresztelő Szent János az Úr Jézus előfutára volt, hat hónappal előzte meg. Keresztelő Szent János felismerte Jézust, már az anyaméhből felismerték egymást[1], a Szentlélek nevelte és képezte a pusztában.

Az Ószövetség utolsó prófétája volt és Jézus nagy dolgokat mondott róla, azt mondta: „Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál.”[2] Az apostoloknak ezt mondta: „Még János egy ujjával sem értek fel”. Aztán hozzátette: „De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála.”[3]

Arra volt hívva, hogy előkészítse az utat, hívva, hogy felismerje Jézust. Ő mondja, nem? a Jordán folyónál: „Íme, az Isten Fia”[4]. Azonban a hús szemeivel nem látta, nem tudta, hogy ki volt Ő. Ezt megértjük abból, amikor elküldi a tanítványait, hogy: „Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait ³és megkérdezte tőle: »Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?«”[5] Tehát Keresztelő Szent János is, aki ilyen nagy, a szellemben képzett, megértette, hogy a hitben kell haladnia, csak a hitben; a hitben, ahol aztán megerősítésre került, – ahogy mindazok számára, akik a hitben haladnak – jelekkel. Látta a galambot leereszkedni, a Szentlelket. Nem volt olyan értelemben felkészítve… képezve volt és – azt hiszem, hogy Emmerick könyvében olvastam – az állatok által táplálva, a hűséges testvérek által látogatva a pusztában, tehát nem volt új számára mindez a dimenzió, azonban a hitben volt.

Én azonban ma szerettem volna kihangsúlyozni egyes dolgokat: ő Jézus előfutára volt, Szent Mihály Arkangyal a második eljövetelének az előfutára és én mondom, hogy a nép, mi, Jézus Krisztus világegyetemre kiterjedő Egyháza, Jézus Krisztus dicsőséges visszatértének előfutárai vagyunk.

Az olvasmányok, amiket olvastunk, különösen Izaiás prófétától[6], hangsúlyoznak egy dolgot, ami, higgyetek nekem, mindennek az alapja: felismerni, hogy gyermekek vagyunk. Izaiásnak abban az olvasmányában azt mondja, amit tudunk: ezt a fogantatáskori igent, hogy az Úr már a fogantatáskor hív, hív, hogy gyermek legyél; hív, egy küldetést ad, megadja az identitásodat. Ez az olvasmány Jézusra vonatkozik, de Keresztelő Szent Jánosra is, ha megnézitek, ha meghallgatjátok; és én mondom nektek, hogy mindannyiunkra vonatkozik.

Van egy lépés, amelyet, ha nem teszünk meg, akkor nem tudjuk megérteni a teljes folyamatot: gyermekek vagyunk, Isten gyermekei; gyermeknek érezni magunkat, érezni Isten apaságát, az ő apasága nem tőlünk és a műveinktől függ. Gyermek vagy, minthogy Ő megteremtett és tett róla, hogy ezt a gyermekséget újra felfedezd. Ez fontos. Tudom, hogy mindannyian mondjuk, mind gyermekek vagyunk, de érezni kell azt az apaságot. Ő mindenekfelett Atya és nekünk csak el kell Őt fogadni, mint apa. Azonban mikor fogadod el? Amikor teszel egy hitbéli cselekedetet, ahol azt mondod: „Én biztos vagyok benne, hogy Isten az Atyám”. Megismétlem: próbáljátok meg látni és megtenni, de teljes bizonyossággal, Szent Ferenc szintjén, aki leveti a ruháit ezt mondva: „Csak egy Apám van a mennyben”, azaz felfedezni az apaságot, mely nem megtagadni a másikat, hanem felfedezni a nagybetűs Atya apaságát. Ez elindít egy életet belül.

Üdvözölni ezt az apaságot a keresztény út lényege, mert Jézus azért jött, hogy megmutassa nekünk az Atya arcát[7], az örök élet ez, megismerni az Atyát és azt, Akit az Atya küldött.[8] Ha nem tesszük meg tehát az első lépést a hitben, akkor nem indul el a gyógyulási dinamika bennünk.

A megbocsátás, melyet Jézus hordozott, az ő megváltása, azt pont azért van, hogy megnyisson minket, hogy találkozzunk az Atyával, az identitásunkkal. Ha üdvözölnénk Jézus megbocsátását, ha üdvözölnénk is Jézust, ha üdvözölnénk is minden Angyalt, mindent Szentet, de nem indul el bennünk Isten apaságának ez a dinamikája, az Atyának, akkor sehová sem érkezel el, nem gyógyulsz meg, nem támadsz fel. Üdvözlöd a megbocsátást, de nem támadsz fel. Ez az a dinamika, amelyben gyakran mindannyian benne vagyunk, azt hiszem, hogy nem éljük meg teljes mértékben a megváltást, a gyermeki lét tudatába való be nem lépés dinamikája, de nem akármilyen gyermek: Isten gyermeke. Az a dinamika minden problémát felold, amink lehet. Ezzel a tudattal szembenézni a legborzalmasabb dolgokkal, melyek lehetnek az életetekben: fordulhatok egy Atyához, fordulhatok az Atyámhoz, van Atyám, aki a kezeiben hordoz, aki úgy néz rám, mint a szeme fényére, aki mindent megtesz értem, ami csak lehetséges, aki eltávolítja a köveket előlem. Tehát, ha megbotlom, akkor az azt jelenti, hogy így van rendben. Van egy Atyám. Találkozni Krisztussal, hogy ehhez elérkezzünk.

Minél inkább van ez a tudatosság, hogy gyermekek vagyunk, melynek lennie kell anélkül, hogy… – mert itt a Földön sajnos nem nyilvánvaló – én az érdemeimen felül vagyok, nem kell elnyernem azt a szeretetet. Ő az, aki elnyert engem, Ő az, aki akart engem. A sok gyermekkel ellentétben, akik vissza vannak utasítva a Földön, az Atyaisten megmutatja nekünk, hogy nem csak, hogy nem utasított vissza miután nemzett minket, hanem elküldi a Fiút, elküldi az összes prófétát, elküldi Szentséges Szűz Máriát az ő jelenéseiben, mert szeret minket és szeretne megmenteni minket. Nem utasít el. Tehát, gyermeknek érezni magamat, túl azon, hogy megérdemlem-e vagy sem, mert nézzétek, hogy amikor elérkezünk oda, hogy „megérdemlem-e vagy sem”, az mindig egy ítélet, mely a szeretetről, az Atyáról való téves nézeteinkből ered, melyek az élményeinkből a… mindabból származnak, amit akartok. De pont azért, hogy meggyógyuljunk ebből: van egy Atyám, ha és de nélkül, van és tudom, hogy szeretve vagyok. Ez az első lépés. Megtéve ezt a lépést garantálom számotokra, hogy hallani fogjuk magunkban azt, amit Izaiás próféta által mond. El fog indulni bennünk, hogy üdvözölve, akarva, kívánva vagyunk, elindul, kötelező.

Továbbra is az olvasmányaiban azt mondja: – és ezt Keresztelő Szent Jánosról is mondja – hogy a nemzetek világossága[9]. Szerintem itt is van egy különbség Keresztelő Szent János és közöttünk, az Ószövetség prófétái és közöttünk. Keresztelő Szent János a fény tanúja, mi a fény vagyunk, vagy legalábbis annak kéne lennünk. Nem a fény tanúi vagyunk, hanem fény vagyunk, mert elindul a gyermekek dinamikája. És a Fiúban lettünk újra gyermekek, melyet Keresztelő Szent János nem tudott megtenni. Miért ilyen nagyok azok, akik üdvözlik Isten Országát, hogy még nála is nagyobbak? Mert elindul az Isten gyermeki lét, elindul ez az apa-gyermek kapcsolat az Atyával, mely csak Jézussal lett újra megnyitva. Itt van a nagyság, de üdvözölnünk kell; nem elnyernünk, üdvözölnünk, ez más; nem kiérdemelni, hanem üdvözölni.

Mi itt többek között az Atyaistennek a Szentélyházában vagyunk, melyet Ő akart és pont ezért akarta. Akarta azt mondva, hogy innen indul az a kegyelem, mely el kell érje az emberiséget, az az elsődleges energia, mely el kell vezesse az emberiséget ahhoz, hogy azt mondja, hogy van egy Atya, aki szeret, egy Atya, aki vezet, egy Atya, akik semmit sem fog befejezetlenül hagyni, hogy mindenkit megmentsen. Mert Jézus Krisztus is, Szentséges Szűz Mária, a Szentlélek, az egész Egyház az Atya kívánságai szerint mozog. Az Atya szeretetéből teszik, az Atya, aki össze szeretné gyűjteni a gyermekeket. Minden az Atya kegyelmének a műve. Ez indul innen.

Szeretne valami többet is – szeretne – kívánja: szeretné, ha együttműködnénk Vele, hogy jobbá tegyük a világot, hogy megmentsük a világot; szeretné, velünk együtt – szeretné újra írni a történelmet. Itt is, ha abból indulok ki, hogy van egy Atyám, akivel szívesen vagyok, akitől szeretve érzem magam, tudom, hogy mindenható, tudom, hogy szeretné, hogy részt vegyek a művében – hívjuk így, minden kegyelemből – tudom, hogy szeret, tudom, hogy ugyanúgy szeret, ugyanazzal az intenzitással, ahogy minden Szentet szeretett; ugyanúgy szeret, ugyanazzal az intenzitással, ahogy Keresztelő Szent Jánost, Szent Ferencet, Szent Klárát, Szent Józsefet (helyezzétek ide mindegyiküket) szerette, ugyanazzal a szeretettel és intenzitással, ahogy a Fiút, Jézus Krisztust is szerette, az első szülött volt, de ugyanúgy szeret engem is. Így szeret engem, mert Számára gyermek vagyok, nem csak a Szenteket szereti. Ő szeret. Ha te szeretve érzed magadat, akkor szent vagy; ha gyermeknek érzed magad, akkor szent vagy és Ő szeret téged. És pont azért, mert szeret engem, számomra is van egy terve, van helyem. Van helyem a házában, de már itt is, anélkül, hogy arra várnék, hogy később találjam meg.

Gyermeknek érezni tehát magunkat, megismerni az Atyát, követni azt, amit Ő kigondolt számomra, előre látott, az az élet, a valódi élet. Bocsássatok meg tehát, ha megismétlem, az első lépés az: felismerem magam gyermekként. Ez elindít egy dinamikát, melyet Ő egész életében használni fog, hogy végre elvezessen abba, ami az élet. Úgy tűnik, mintha ugyanazokat a dolgokat mondanám, de így van. Mindent használni fog, minden a javadra fog válni, számodra, minden előre lesz látva, minden ki lesz számítva, hogy elvezessen az örök életbe. Te csak ellenállhatsz. Nem kell megtenned, nem kéne megtenned és ez már nagy dolog lenne.

Nézzétek, hogy Szentséges Szűz Mária éppen ezért jött Medjugorjéba. Negyvenhárom éve próbálja ezt elmondani. Azért jött, hogy felkészítse a gyermekeit, az ő gyermekeit, hogy tudatában legyenek annak, hogy Isten gyermekei, az Atya gyermekei. Azért jött, hogy felkészítse őket az élet újdonságára és az újdonság az Atya. Nincsen semmi más újdonság. Az egyetlen újdonság az Atyaisten, mert nem ismert.

Megismerni az Atyát és onnan indul minden gyógyulás, minden küldetés. Ahogy korábban mondtam, az Atya megbocsátása, amit kapsz és ez az újrafelfedezése annak, hogy gyermek vagy, az a hit, melyet minden megpróbáltatás, minden sérülés megélésébe oda kell helyezned, a múltbéliekbe is, a tudattal, hogy gyermek vagy, ez a gyógyulás. Minden gyógyulás innen indul. Ezen tudatosság nélkül nincsen gyógyulás, nincs orvosság, semmi sincs. Azonban ezzel a tudatossággal az életben és ezekben a gyógyulásokban való részvétellel indul el benned az élet és tanúvá is válsz, apostollá.

És mit tanúsítasz? Az Atya szeretetét. Ami honnan jött el hozzád? A Fiút üdvözölve. És visszatérsz ahhoz, ami az egyetlen dolog, amit hirdetni kell: Az Úr Jézus meghalt és feltámadt értünk, vissza fog térni és el fog vezetni minket az Atyához, azonban konkrétan, nem csak szavakkal. Így véve részt apostollá válsz, tanúvá, egy eszközzé másokért. Ahogy mindig mondom, vagy legalábbis gyakran: Isten szeretete olyannyira nagy irányunkba, hogy Ő semmit sem vár el, csak a részvételi szándékunkat. És már mindent előre látott. Te egyszerűen élve apostol vagy, szent vagy, gyermek vagy, feltámadtál, gyógyulófélben vagy, átalakulóban vagy, a történelmet írod, egyszerűen élve. Mondjátok, hogy ez nem szeretet.

Mária jelenéseinek előestéjén tehát, kérem tőled, Ó Anya, hogy mindaz, amit te elhoztál Medjugorjéba valóban megvalósuljon bennünk, ez a nyitottság az újdonságra, hogy van egy Atyánk, hogy valóban mindannyian azzá a fénnyé váljunk, ami nem a miénk, hanem az Atya fényének tükröződése, a ténynek, hogy Isten gyermekei vagyunk, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

[1] Lk 1,39-45

[2] Mt 11,11

[3] Mt 11,11

[4] Jn 1, 29-34

[5] Mt 11, 2-3

[6] Iz 46,1-6

[7] Kol 1,15

[8] Jn 17,3

[9] Iz 49,6