Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2024.04.20 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: Apcsel 9, 31-42; Zsolt 115; Jn 6,60-69

Az Apostolok cselekedetei ezekben a napokban Szent István mártírságát[1] és Szent Pál megtérését[2] mutatták be nekünk, és ma a békében lévő Egyházat látjuk, Pétert, aki meglátogatja az Egyházat, tesz néhány csodát és a népet, aki hisz, éppen azért, mert látja ezeket a csodákat[3]. Az Evangéliumban ezzel szemben a kafarnaumi diskurzus van: az Eucharisztia[4].

Én szeretném veletek együtt megnézni Szent Pál megtérésnek ezt a dimenzióját, hogy egy párhuzamot hozzak magunkkal is és megint hangsúlyozzam a Kafarnaum-i diskurzussal kapcsolatban – tudom, hogy többször elmondtam – ezt az egyszerű fogalmat, melyről Jézus beszél, de amelyet azt hiszem, hogy egyikünk számára sem egyszerű belülről megérteni: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek.”[5] Nem csak az Eucharisztia: A Hús és Vér, az Ő Teste. Egyszerű fogalom, de megismétlem, nem hiszem, hogy a keresztények között nagyon meg lett volna értve, mert akkor nem lenne olyan a világ, amilyen; egyszerű, de felzaklató, ahogy a kafarnaumiaknak volt. Nem voltak mind gonoszak! „Kemény beszéd ez”. Hogyan eszed a Húst?

Szent Pál. Minden apostol – Szent Pál kivételével – három évig tanítva volt Jézus által, Vele együtt éltek, miután feltámadt negyven napon át Vele voltak, tanítva lettek mindenről. Szentséges Máriával együtt megkapták a Szentlelket a Cönákulumban[6]. Jézus megnyitotta az elméjüket a Szentírásra. És ismerjük mindannyiuk nehézségét, hogy a végletekig higgyenek a feltámadásban, még azután is, hogy látták Őt feltámadva: „Ha nem látom a lyukat a kezein, ha nem helyezem…”[7]

Szent Pál ezzel szemben, aki sok szentet megölt – nem akármilyen embereket ölt meg Szent Pál, hanem szenteket, a szentek megölésére adta magát, nem akármilyen emberekére, nem a bűnözőkére, szenteket ölt meg, Szent Istvánt is, és megvolt az engedélye, hogy menjen a többiekért, aztán egyszerűen hall egy hangot, leesik a lóról és megváltozik. És most ne kezdjük el mondani: „Nagyobb Péter, Pál”, mindenkinek megvan a sajátja, egyébként azt hiszem, hogy egyetemes szinten ismert Szent Pál nagysága.

Mi történt? Ami történt, az mindannyiunkkal meg kell történjen: képes volt üdvözölni Isten bocsánatát, „ha” és „de” nélkül. Leesve a lóról és hallva: „Ki vagy?”, „Jézus vagyok, akit üldözöl”, a lépése ez volt: „Ha ez, akit üldözök – tudom, hogy mit tettem, hogy ki vagyok – ennyire szeret engem, akkor érte érdemes az életemet adni.” Üdvözölte a bocsánatot.

Nézzétek, hogy ez a lépés, hogy üdvözöljük a bocsánatot, én meghívlak, hogy lássuk magunkon, ne Szent Pál bűneivel foglalkozzatok, hanem mindannyiunknak megvannak a sajátjai. Ha nem engeditek, hogy a bocsánat így haladjon át, ahogy ő tette, akkor Isten szeretetét sem tudjátok megérteni. Ha Isten szeretetét csak a jótettek vonatkozásában, a jó magatartás vonatkozásában próbáljuk megérteni, az nem elég. A pozitív magatartás, amelynek jönnie kell, azért kell jöjjön, mert megérintetted Istennek azt a szeretetét, és mikor érinted meg valóban? Szent János apostol is jól leírja: „Előbb szeretett minket, szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk”.[8]

Meg kell tapasztalni ezt a szeretetet, szeretve érezni magunkat, amikor… tudod, hogy nem érdemled meg, tudod, hogy tévedtél, tudod, hogy korlátolt vagy, tudod, hogy semmi vagy, de tudod, hogy Isten szeret téged. Az a szeretet teszi lehetővé számodra, hogy felajánlott életet élj. Ha nem érinted meg azt a szeretetet, akkor nézzétek, hogy a felajánlás egy elmélet, egy kényszer cselekedet, az akaratodnak a kényszere. Már ez is szép, mert szeretnéd, vágysz rá, keresed. Nagyon szép, nem akarom eldobni ezt az aspektust, hanem elérkezni, mint Szent Pál. Az a szeretet többé nem köt, mindentől megszabadít, elvesz minden félelmet, minden bűntudatot, csak az Életet hagyja belül. Abban a szeretetben megérted, hogy legyőzte a világot[9], mert legyőzte benned, nem azért, mert valaki mondta neked, hogy legyőzte magában, hogy csodát tett (ami, rendben, ügyes), hanem bennem győzte le. Tapasztald meg Istent, találkozz Istennel. Ugyanígy az Eucharisztia. Ha nem eszem meg azt a szeretetet, nem találkozom vele, annak tudatában, hogy Krisztus Szívét eszem, annak tudatában, hogy egy szeretetbeli cselekedet, szinte mindig egy rítussá válik.

Ez a cselekedet, melyről beszélek, legyen az Eucharisztiáé, vagy a bocsánaté, egy kegyelmi cselekedet. Az a cselekedet, amelyhez semmi köze nincs az embernek, a tetteknek, melyeket az ember véghez vihet, az imáknak, a jótékonyságnak, a jobbak legjobbjakjának, semmi: Isten cselekedete, egy kegyelmi cselekedet. Mert ha azt gondolod, hogy elnyered a bocsánatot, mert jó vagy, akkor nem találkoztál azzal a szeretettel, mely előbb szeretett, mely szeret, amikor bűnös vagy, nem akkor, amikor jó. A jó cselekedetek aztán jönnek, mert az a szeretet szeret téged, mert nem tehetsz mást, mint viszonozni egy ilyen szeretetet, vagy megtagadhatod.

Mit tesz tehát az ember? Azt, amit mindig, a fogantatástól kezdve választ az élet és a halál között, hogy azt a szeretetet, vagy a világ szellemét üdvözölje. Megteheti teljes mértékben: „A világot választom vagy Istent választom”, vagy teheti úgy, ahogy a legtöbben: ki harmincat, kit negyvenet; egy gyenge igen, vagy egy gyenge nem, félig: „üdvözlöm, de nem az egészet.” Ott elindul aztán „néha imádkozom, kérek, teszek”, mert nem üdvözölted azt a szeretetet, nem változtatott meg, nem lökött le a lóról.

Azt mondtuk, hogy ebben az időben szentháromságos cselekedet van, – ez helyes is, meg nem is – a szentháromságos cselekedet mindig volt. Ebben az időben felerősödött, sajátos módon hat, úgy, mint Jézus idejében, és még annál is inkább, minthogy itt van az Ő élő jelenléte. De folyamatosan cselekszik az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ha megnézitek a Szentmisét, az ez a cselekedet. Az a cselekedet, mely folyamatosan megteremt téged, megbocsát és felszentel, a részvételed mértékében.

Minden Szentmisén imádkozzuk a „Miatyánkot: Jöjjön el a te országod”. Úgy tűnik, mintha sose jönne. Egy idő, ahol a békéért is imádkozunk: kirobbannak a háborúk. De mit mond mindez? Én azt hiszem, hogy amit mond nekünk az az, hogy: az ember imádkozik, hogy „jöjjön el a te országod”, de már ő elképzelte, hogy milyen Isten országa, már megvannak a saját elképzelései arról, hogy milyen Isten országa. Imádkozik a békéért, szeretné a békét – ami helyes, és jaj nekünk, ha nem imádkozunk a békéért – de nem azért, hogy Isten gondolata szerint megváltozzon, hanem hogy újra a saját gondolata szerint élhessen. Ezért nem jön el a béke, mert Isten nem adja meg azt, ami árt. Ha akarjátok, a példa, ami ezt megerősíti, az a pandémia. Van valaki, aki elkezdte Istent keresni a pandémia után, a pandémia során? Sajnálták, hogy nem élhetnek úgy, mint korábban – sajnáltuk – de nem azért, hogy megváltoztassák az életüket. Senki sem kérdezte meg magától: Mit kér Isten tőlem? Mit szeretne? Miért engedte meg?

Szent Pál üdvözölve azt a szeretetet, azt a bocsánatot, megváltoztatta az életét, de ez érvényes mindenkire. Néha azt hiszem, hogy pont azért nem üdvözöljük azt a bocsánatot, mert – ahogy Isten akaratáért „Jöjjön el a te országod”, ahogy a békéért – a ravasz lélek tudja: „Ha üdvözlök mindent, akkor megváltozom, el kell engednem. Ha üdvözlök mindent, akkor vesztettem”.

Miközben erre gondoltam azt mondtam: hogy imádkozhatunk a békéért: Az Úr világos, nem? A „Miatyánk” után a pap imádkozik az Atyaistenhez, aztán imádkozik Jézushoz a békéért. Imádkozik az Atyához, ezt mondva: Távolíts el tőlünk minden gonoszt, és miért nem teszi? Ugyanazért, mint az előbb. A gonosz eltávolodik, de az ember visszahívja. Amikor keresztelünk és a pokolba, a kénes mocsárba küldjük, mennek mind, aztán az ember visszahívja őket. A démonok, a rossz, a romboló energia azért van a világban, mert az ember hívja. Idézi a gonoszt, nem azért, mert fekete miséket celebrál, vagy ki tudja, hogy mit, hanem mert egyszerűen azt választja, hogy a világ szerint éljen, a világ szelleme szerint és akkor megjelenik az, aki képviseli a világ szellemét, a gonoszt.

Imádkozni a békéért, az első ima a békéért a bennünk lévő béke kéne legyen, hogy a béke legyőzi az én aggodalmamat, hogy a béke legyőzi a kérdéseimet. Akkor imádkozhatok aztán a békéért a világban, hogy a béke legyőzze a világot bennem. Akkor felemelhetünk együtt egy hangot, mely egy tekintélyes ima is lesz, olyan, mint amit az Egyház mondott és a Föld remegett, nem? Mondta: „Itt mindenki meg akar ölni minket. Vagy segítesz nekünk, vagy már most bevégeztetett az Egyháznak”. Nem így volt, de… remegett a Föld és az Egyház elindult.[10] De olyan személyek voltak, akik azt választották, az igazságban.

Ha én ezzel szemben a békéért imádkozom, de miközben magamban Isten akaratáért imádkozom, miközben magamban akarom a békét, azért, mert így jól fejlődők, jól vagyok, dolgozom, élek, teszem, amit teszek, akkor én szembementem Jézus imájával: „Az én békémet adom nektek, nem úgy, ahogy a világ.”[11] Ő ezt mondja. Fel kell fedeznem úgy, ahogy megadja, nem mondhatom meg Neki, hogy hogyan adja meg, „nem úgy, ahogy a világ”.

Erre gondolva, ahogy korábban mondtam, de sok ateista személy van – vagy legalábbis ezt állítják magukról – én békésnek látom őket, pozitívnak, békésebbnek, mint sok keresztényt, elnézést. Azt mondtam magamnak: hogyhogy? Azért, mert számukra, azért, amiben hisznek, amit megélnek találtak egyensúlyt magukban, egy békét, van egy ideáljuk és azért az ideálért az életüket adják. Gondoljatok bele… A legevidensebb példa Gandhi. Az életét adta egy ideálért, békében volt. De számunkra, akik találkoztunk Istennel, vagy azt mondjuk, hogy találkoztunk vele, mit jelent békében lenni? Valami azokon a személyeken túli kell legyen, és valóban van egy azon túli: olyanná kell válnod, mint Jézus Krisztus, magad részéről azzá kell válnod, aki felajánlja az életét és a békéért fizet, áldozati báránnyá kell válnod, venned kell a kereszt egy darabját és haladni előre. Krisztust kell a középpontba helyezned, és Rá hagyni minden kezdeményezést, üdvözölve azt a szeretetet, ahogy korábban mondtam.

Sajátos időkben vagyunk – mondtuk nektek, többször is mondtam – de nem azért sajátosak, mert borzalmasak; sajátosak, mert sok kegyelem van, sajátosak, mert Saulnak ez az élménye, aki Pállá válik, mindenki számára elérhető. Sajátosak, mert elég egy kicsi nyitottság, egy kicsi Isten iránti vágy, készség az élet megváltoztatására, és Isten betöri az ajtót. Az ajtónál áll és kopog.[12] Ezekben az időkben, mondom nektek, hogy ha valaki tévedésből megközelíti az ajtót, akkor is, ha nem nyitja ki, Ő betöri és ezt mondja: „Ó, azt hittem, hogy nyitva van”, betöri, mert bejön. Elég egy kis vágy, egy kis készség. Ezért sajátos. Nehezebb elveszni, mint megmenekülni, a választás azonban mindig olyan, mint fogantatáskor: mit akarok, Isten Szellemét vagy a világ szellemét? Ez igen, és ez az egyetlen dolog, amit az embernek tennie kell, ez a választás, aztán szabadon hagyni Isten cselekedetét. És Ő tudja, hogy kit lökjön le a lóról, kit fogjon meg egy csodával, kit simogatással, kit egy fenékbe rúgással, Ő tudja, hagyjuk, hogy cselekedjen.

És én szeretnék hálát adni neked Uram, ezekért az időkért, hálát adni a számos kegyelmekért. Szeretném rád bízni a kicsiket, az egyszerűeket, mindazokat, akik el vannak merülve az őket felülmúló örvényekbe, őket felülmúló helyzetekben, különösen azokat, akik még nem ismertek meg Téged. Rád bízom mindazokat, akik bármilyen vallásban egyébként a nagybetűs Életet keresi, az Élet értelmét. Rád bízom az elvetélt gyermekeket, mindazokat, akik bármilyen módon visszautasítottak. És szeretnék kérni, Szentséges Máriával együtt egy sajátos áldást a fogantatáskori igenek számára, mindazok számára, akik hívva vannak, hogy megnyissanak egy utat, hogy tudjanak örülni ennek a hívásnak, felébredni és valóban elfogadni, ahogy Szent Pál, hogy szenvedniük kell a te nevedért; elfogadni, ahogy Szent Pál, bárhova is legyen küldve, az egész folyamatot, ami lesz, Szent Pállal együtt hálát adni Isten szeretetének hatalmáért, kiterjedéséért és nagyságáért, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Apcsel 7,51 – 8,1a

[2] Apcsel 9, 1-20

[3] Apcsel 9,31-42

[4] Jn 6,60

[5] Jn 6, 52-55

[6] Apcsel 2, 2-4

[7] Jn 20, 24-25

[8] 1Jn 4, 10-19

[9] Jn 16,33

[10] Apcsel 4, 23-31

[11] Jn 14, 27

[12] Jel 3,20