Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2024.04.13 – Elmélkedés

Olvasmányok: Apcsel 6, 1-7; Zsolt 32(33); Jn 6, 16-21

Ezen a honlapon – mindazoknak, akik követnek, hallgatnak minket – az utóbbi években sok kinyilatkoztatás lett közzétéve, és minden kinyilatkoztatás nagyon fontos és intenzív.

Ezekben a napokban közzétettünk egy írást és egy elmélekedést, mely magába foglalja, összegzi ezeket a kinyilatkoztatásokat és hozzátesz egy másikat: Krisztus dicsőséges Visszatértét.

Ha van türelmetek megnézni Isten jóságát, hogy hogyan készítette fel ezt az emberiséget, megnézni, hogy hogyan gyorsította fel az időket – gyorsan haladok, hogy ne beszéljek sokat – Medjugorjéból elindulva (nem megyek vissza korábbra), minden gyorsan haladt, gyorsan, és egyre gyorsabban. A Medjugorje-i jelenések tehát a Központi Magcsoporthoz vezettek[1], és ott aztán volt egy folyamatos gyorsulás és most méginkább, egy gyorsulás ezekben az időkben.

Semmi olyan nem lett kinyilatkoztatva, amely ne lenne benne a Szentírásban, túl azon, amit sok ember vagy egyes személyiségek mondhatnak; beszélnek, de tévednek, mert nincs semmi, ami ellentétes lenne az Evangéliummal, nincs semmi, amit new age-ként vagy eretnekségként lehetne meghatározni. Aki ezt mondja, az nem tudja, hogy mi az eretnekség.

Minden egy felkészülés volt tehát, hogy elérkezzünk ehhez az időhöz, de nézzétek, hogy az egész történelem egy felkészülés, hogy elérkezzünk ehhez az időhöz. Megismétlem: Isten megadta az időt és a lehetőséget az embereknek az ő irgalmában, hogy megváltozzanak, megtérjenek, de tudva volt, hogy el kell érkeznie ennek az időnek, mindenhol írva van. Ez az idő része Isten igazságszolgáltatásának és igazságszolgálatatás nélkül nincs irgalom. Fontos egy pontot helyezni, mert ha nem helyeződik oda az a pont, akkor a gonosz halad előre és úgy tűnik, mintha a jó nem lenne többé.

Fontosnak tartom tehát mondani, hogy ez egy kegyelmi idő, egy örömteli idő, kegyelmek ideje, idő az ÖRVENDEZÉSHEZ. Ha már a keresztényeknek egy kis félelmet okoz az Urukkal, Teremtőjükkel, Megváltójukkal, Megszentesítőjükkel való találkozás, legyünk őszinték. Miért kell félnünk, ahogy ma az apostolok a bárkán? „Én vagyok!”[2] Miért kell félnünk attól, aki az életét adta értünk? Miért kell félnünk a tett ígéretektől, melyek megvalósulnak: az Új Teremtés, az új élet, az új ember, a fájdalom vége, a rossz vége, a vége mindannak, ami fáradtság, mert a húshoz kapcsolódik, a test dimenziójához, a természethez? És mi félünk, félünk elengedni, de mit?

Ki lett nyilatkozva, hogy felfedésre kell kerüljön a Központi Magcsoport, és ezen a honlapon hallottatok beszélni róla, egész könyvek magyarázták, mindenkinek hozzáférhetők. A Központi Magcsoport ezen két tagjának a feladata az volt, hogy mondják el azt, amit láttak és ami mondva lett nekik, hogy beszéljenek, és ők így tettek. Most, pár éve, Jézussal együtt visszavonultak, nem a halott csöndbe, hanem az ő szellembéli cselekedetükbe, mert a mi feladatunk megélni mindazt, ami ki lett nyilatkoztatva.

Említettem a Jézus és Nikodémusz közötti párbeszédet, amikor Jézus azt mondja: „Ha földi dolgokról szóltam nektek és nem hiszitek, hogyan fogjátok majd elhinni, ha a mennyei dolgokról beszélek nektek?”[3] Mi ebben a fázisban vagyunk, ahol sok mindent hallottunk a mennyből, sok valóság, melyek konkrétak, élőek, jobban, mint ti, akiket látok, akiket nézek, jelen vannak.

Azt mondtam, hogy többek között ki lett nyilatkoztatva, hogy Isten által fel lesz fedve a Központi Magcsoport – nem általam, én felsorolhatnám az össze nevet a Központi Magcsoportból, de nem erről van szó – Isten által felfedve, hogy lesz egy pillanat, ahol világos lesz a Hamis Próféta, az Antikrisztus cselekedete. Most gondolkodhatunk, keringenek a hangok, melyek mondják, hogy ki az egyik, ki a másik, de én éppen arról beszélek… be fognak lépni a feladatukba és mindenki számára világos lesz. Ezekben az időkben vagyunk. A dicsőséges visszatérést ezek az idők fogják megelőzni.

Megengedem magamnak, hogy mondjam, hogy már most sok jel van. Valami ezekből a napokból, hogy immár az abortusz egy joggá vált, előszőr Franciaországban, most Európában, egy jog. Akarjuk a jogot, hogy megölhessük a gyermekeinket. Ha nem egy jel az, amikor az ember elérkezik ehhez… Nem csak az aggodalom, hogy azt mondjuk: „Helyes, nem helyes, miért kell megtegyem?”, ahol már abban a közegben vagyunk, de hogy ez egy joggá váljon, mint a munkajog, a szabadságjog: a jog, hogy megöljük a gyermekeinket.

Látjuk, ahogy valami rendkívüli, kivételes, a mesterséges intelligencia, mely kitalálja, hogy mit tegyünk, mindent ő csinál. Egy metaverzum, ahol egy kanapén ülök és megyek, ahova akarok egy avatár segítségével. Elnézést, de ha ezek nem Lucifer cselekedetei, aki egyre csak fedi fel magát, az ő csodái, mely mindenki rendelkezésére áll. Ez az új teremtés Lucifer szerint, nem Isten szerint.

Ezt elmondtam, aztán még fogunk beszélni róla ezekben az időkben, talán erről a honlapról, részletesebben, ma azonban szeretném még egyszer megnézni veletek együtt Szentséges Mária cselekedetét e mögött a kinyilatkoztatás mögött. Mi Társmegváltóként hirdettük, Anyaként, mondtuk, hogy Mária nélkül semmi sem lehetséges. Mondtuk, hogy az Egyház vagy máriás, vagy nem az Ő Egyháza, mondtuk, hogy Mária – Jézus váltott meg minket – de Mária a mi… a mi védelmünk, a mi biztonságunk. Ő el fog minket vezetni – ha hagyjuk – a Fiú Szívébe. Szeretném tehát megnézni veletek együtt azt, amit már mindannyian tudunk, de próbáljuk meg ebben az igazságban nézni: mit tett Medjugorjeban, mit akart, miért jelent meg és ezzel szemben mi hogyan használtuk.

Mária Medjugorjeban egy népet akart felkészíteni, mely képes üdvözölni az Urat az ő második eljövetelében, melyet innen kinyilatkoztunk; egy nép, mely Jézus Krisztust üdvözölve, a hűséges testvéreket üdvözölve, az Egyházat egészében üdvözölve előkészíti a dicsőséges visszatérést, először a második eljövetelt, aztán a visszatérést. Egy népet akart azon a helyen keresztül, a plébániát, és hogy ott, akinek cselekednie kellett, az ezeknek az eseményeknek az élő tanújává váljon.

Amikor azt mondom, hogy „fel akart készíteni egy népet”, akkor nem mondhatjuk azt, hogy elbukott, Isten programjai nem buknak el, mindig beteljesülnek, azonban azokban teljesült be, aki üdvözölte ezeket, tényleg üdvözölte őket. Tehát, ha az „Ő Egyházaként” határozzuk meg magunkat, ha „Szentséges Máriának felajánlottakként”, az Ő Szívének, és Rajta keresztül Jézusnak, akkor bennünk ott vannak mindezek a valóságok, meg vannak írva bennünk: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek”[4]. Mária nemzette nekünk azt a szívet és azt a szellemet. Ezért természetes számunkra a hűséges testvérek létezése, normális az univerzális közösség, normális örömtelieknek lenni és várni a dicsőséges visszatérést: Mária megírta őket bennünk, csak szabadon kell hagynunk.

Azt hiszem, hogy a lépés, amit meg kell tennünk – részben már megtettük, de egyre nagyobb mértékben szükséges – az ennek az öröme, ennek a kinyilatkoztatásnak az öröme, melyet Mária nemzett: tudni, hogy van egy Atyánk a Mennyben, tudni, hogy a Szentháromság cselekszik a Fiú Megváltásával és a Szentlélek megszentesítésével, tudni, hogy van egy szentekből, igazakból álló család körülöttünk. Ez örömöt kell adjon nekünk. Nem arról az ostoba örömről beszélek, arról az örömről beszélek, mely elsődleges energiává válik, mely elvezet, hogy Isten életébe elmerülve élj, mert Isten élete nem fantázia, nem fantázia a vízen sétálni, ahogy Jézus, csak arról van szó, hogy belépjünk az életbe és éljünk. Valami konkrét, mely lépésről lépésre bontakozik ki.

Az egész Evangéliumban az Úr azt mondja, hogy „keressétek az odafent valókat.”[5] Mit tett Mária ebben a negyven évben Medjugorjeban? Hívott minket, hogy a fenti dolgokat keressük, hogy elszakadjunk. Nem abban az értelemben elszakadni a Földtől, hogy… „nem csinálom ezt, nem csinálom azt”, hanem tudni elsőbbséget adni a dolgoknak, a fenti dolgoknak. Ha megnézitek, Szentséges Mária magatartása– és a Központi Magcsoporté, mely követte, hogy felgyorsítsa Medjugorjet is –az volt, hogy gyermekekként bánjon velünk és nem szolgákként, mert a szolgák nem tudják, hogy mit tesz az uruk. Ezzel szemben Szentséges Mária azt akarta, hogy tudjuk, hogy mit tesz Isten. Ebben is, amit ezekben a napokban hirdettünk: mit tesz Isten. Ezt próbáljuk mondani nektek, félelem nélkül.

Medjugorjeban Mária egy népet akart felkészíteni, mely tud imádkozni, és azonnal elkezdett a szív imájáról beszélni, tudva, hogy a szív mindenki számára a szellem. A Szentírásban így van. El akart vezetni minket ahhoz az imához a szellemben, amiről ebben az utóbbi évben beszélünk, ami megint, nem olyan nehéz. Egy folyamatnak és egy útnak kéne a gyümölcse legyen, amely elvezet, hogy szemtől szemben legyél Istennel, mely elvezet, hogy olyannyira a barátjává válj, egy dologgá Vele, hogy szemtől szemben állsz Vele, a szellemben, a belső szentélyházadban.

Felkészített minket, hogy elérkezzünk ehhez, hogy egy szabad nép legyünk. Megismétlem: nem vagyunk szolgák. Isten nem közvetítőkön keresztül szeretne hozzánk beszélni, éppen azért, hogy felkészítsen minket amikor eljön az Eljövetele, mert ha nem, akkor megint úgy fogunk tenni, mint az apostolok: Ő megérkezik és mi megijedünk, mert ha nem kezdtük el ezt a párbeszédet, felismerni az Ő hangját, tudni, hogy ki Ő, vagy ha akarjátok egyszerűbb tudni, hogy ki nem Ő – induljunk innen – akkor amikor találkozunk Vele nem fogjuk felismerni.

„Mint egy villám, olyan lesz az eljövetele”[6],  mondja az Evangélium. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy azok, akik ma is elfoglaltak, a Földi dolgokra fókuszálnak, mikor bevégződik a műve, amit most végez az Ő élő jelenlétében a második eljövetelében, hogy megmentse mindazt, ami megmenthető, abban a pillanatban aztán nem fogják felismerni, ahogy az kétezer évvel ezelőtt is volt: Ő áthalad, de nem látják és csak azokat fogja összegyűjteni, akik felismerték. De ne… gondoljuk, hogy ravaszak lehetünk: „Felismerem majd a végén”. Ha nem kezded el korábban, akkor nem fogod felismerni.

Többször beszéltünk erről a honlapról különféle eseményekről, melyek bekövetkeztek, és többször mondtuk: „Nézzétek, hogy arra vagyunk hívva, hogy részt vegyünk az eseményekben, nem arra, hogy elszenvedjük őket.” Még inkább ebben az eseményben, melyről fentebb beszéltem. Azt hiszem, hogy mindannyian megértettük az Élet ajándékát – a nagybetűs Életről beszélek – mindannyian megértettük a hit ajándékát, akkor is, ha néha nehézkes. Itt azt mondom nektek: nem kéri tőlünk, hogy legyünk tökéletesek, azt kéri, hogy higgyünk, és abban a hitben maradjunk hűségesek, ahogy Szent Pál mondja: „a jóharcot megharcoltam, a hitet megtartottam, nem marad más, mint a jutalom.”[7] Ezt a harcot mindannyian harcoljuk, de nem egy olyan harc, ahol győznünk kell. Ha megnézitek, Szent Pál, mint győzelem csak ezt mondja: „Megőriztem a hitet”, nem mondja: „Megnyertem ezt, megnyertem azt. Megőriztem a hitet. Megvertek, elutasítottak, aztán levágták a fejemet”. Úgy tűnik, mintha mindent elrontottam volna, „azonban megőriztem a hitet”. Ebben a csatában tehát, őrizzük meg a hitet. Nem az eredményektől függ, „hiszek” és pont. Ez megőrizni a hitet. Nem érdekelnek az eredmények.

Mindannyiunkban – ha meghallgattok, biztos vagyok benne, hogy így van, tanúsíthatom Isten előtt – felébredt a szükség az örökkévalóság iránt, mindannyiunkban felébredtek a pecsétek, melyek elvezetnek, hogy vágyjunk rá, hogy megismerjük Krisztust, akkor is, ha tévedünk, elesünk, ha megvan a mi gondolatunk, azonban azok a pecsétek és az az Élet erősebb, minden gondolatunknál.

Mondom nektek: gyakran a nehézségeink pont a mi gondolataink miatt vannak, melyek nem üdvözlik azt az Életet, mely belül erősebb a miénknél, erősebb az egonknál, erősebb a vágyainknál, erősebb mindannál, ami bennünk van. Legyenek szép, vagy kevésbé szép dolgok: Isten Élete erősebb, mert Jézus legyőzte a világot[8], és mindannyiunkban legyőzte. Van, aki ezzel szemben, amint hallja ezeket a dolgokat hallani sem akar róluk, de, ha hallgattok, az az Élet van.

Akkor az a szükséglet egyszerű, az az Élet – hívjuk, ahogy akarjuk – a szükséglet, hogy szeretve érezzük magunkat és szeressünk. A szükséglet egy Atya iránt, a szükséglet egy Fiú iránt, aki fizetett értünk, a Szentlélek iránti szükséglet, aki átalakít minket, mert egyedül nem vagyunk rá képesek, és a bizonyosság, hogy egy Anya nélkül, aki nemz minket, még az Atya, a Fiú és a Szentlélek sem képesek. És aztán megint a bizonyosság, hogy egyedül nem megy, még az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel és az Anyával sem, ha nem lépek be az Egyházba és Isten népébe, akkor nem vagyok rá képes, mert teremtmény vagyok, mert Isten azért látta előre mindezt, mert szükség van rá. Enélkül nem lehetséges.

Tehát, ezek előtt a nagy kinyilatkoztatások előtt is megint ránk vár, hogy eldöntsük, hogy milyen mértékben szeretnénk részt venni. Kritika nélkül mondom: sajnos értem az emberi szükségleteket, a Földi szükségleteket, mely Medjugorjet is átalakította, csak – nem mintha baj lenne ezzel a dimenzióval, azonban – csak egy kéréssé kicsinyítette le: „Add meg ezt, gyógyítsd meg nekem ezt, tedd azt”, ami rendben van, azzal együtt, amit mondok, de ha csak egy emberi szintre fókuszál: „Megyek Medjugorjeba, mert csodát szeretnék, megyek Medjugorjeba, mert van valaki, aki nincs jól, valakim, aki jól van, ha csak erről van szó, akkor mondom azt, hogy „sajnos”.

Isten cselekedete erőteljes, szentháromságos cselekedet, az egész Egyház cselekedete. Sosem volt olyan erős, mint most. Én garantálom nektek, hogyha készen álltok szabadon hagyni ezt a cselekedetet, ha nyitottak, készek vagyunk hagyni, hogy Isten átalakítsa a gondolatunkat, ahogy Ő akarja, akkor ne adjunk neki útmutatót: „Így kell tenned”. Ha felismerjük Istent, mint … milyen bátorsággal mondjuk meg Istennek, hogy mit kell tegyen: Nézzétek, hogy ez egy kicsit ostobaság, nem? Isten előtt találod magad, felismered és megmondod neki, hogy mit kell tegyen. Ha belegondoltok, ez ostobaság. Ha Isten, akkor tudni fogja, hogy mit tegyen, nem? Nekem kell megmondanom neki? Ha szabadok vagytok szabadon hagyni Istent és készen állni a változásra, ahogy az első keresztények tették – ezekben a napokban hallottátok, hogy mit tettek, hogyan változtatták meg az életet – én garantálom nektek, hogy ezek az utolsó idők olyan szépségűek, örömteliek, békések lesznek, olyan erősek, mely felülmúl minket, mely összegyűjt minket, és fel fogunk robbanni, annyira szépek lesznek. Nem megpróbáltatások és fájdalmak nélkül, de szépek, kivételesek, idők, melyeket sosem láttunk, és sosem fogunk látni.

Isten haragja van, a Jelenések könyve beszél róla[9], de nézzétek, hogy az az lépés a Jelenések könyvében és Isten haragja az azok számára van, akik nem Istent választották. Akik Istent választották és akik Vele szeretnének lenni, Vele együtt részt venni, azok számára nincs Isten haragja. El fogjuk szenvedni és meg fogunk érinteni minden megpróbáltatást, melyen ez az emberiség keresztül kell haladjon, természetesen, de nem… nem rajtunk van Isten haragja. Mi Isten kezeiben vagyunk. Jézus ezt mondja: „Megmentettem mindazokat, akiket nekem adtál; senki sem fogja kiragadni őket a kezemből[10], senki. Ez a bizonyosság erőt kell adjon nekünk, örömöt és nyugalmat.

Jézus a Földön van ebben a második eljövetelében, azonban sajnos azt kell mondjuk – ahogy akkor is – azért jött, hogy a fényre hozza a sötétséget, a sötétségbe jött, hogy fényt hozzon, de a sötétség nem üdvözölte[11]. De ne álljunk meg itt. Tegyük magunkat abba a csoportba, aki üdvözölte Őt. Maradjunk pozitívak és tegyünk pozitív lépéseket és megismétlem, látni fogjuk Isten dicsőségét. Ez a kinyilatkoztatás, amit adtunk.

Szeretném még egyszer kérni, Ó Anya, hogy gyűjtsd össze a gyermekeidet, hogy a szereteted elérjen minden jóakaratú embert, minden kicsit, minden félretett embert, és hogy az áldásod szálljon le erre az Egyházra, erre a népre és világosan nyissa meg mindannyiunk identitását és mindenki identitását, mely – túl a sajátosságokon – az Isten gyermekei lét, hogy felébressze „gyermek vagyok”, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Lásd „Isten rendkívüli eszközei ebben az időben”, mely a www.azujteremtesfele.com honlapon található

[2] Jn 6, 16-21

[3] Jn 3, 11-15

[4] Ez 36, 26

[5] Kol 3, 1-4

[6] Mt 24,27

[7] Lásd 2Tm 4, 6-8

[8] Jn 16,33

[9] Jel 16, 1-21

[10] Jn 10, 27-29

[11] Jn 1, 1-5.11